... amit drága múzsámtól kapok, és aki pont akkor szeretget agyon, amikor beindulnak a zh-k, és egyéb nyavalyák. De annyira tudtam!!! Na jó, talán mégsem voltam 100 %-ig biztos, hanem mondjuk csak 99,9-ig, hogy amint beindul a horrorgyár, és jönnek a vizsgák meg egyéb cukiságok, jönni fog az ihletáradat is.
Jaj, anyám, olyan förtelmes volt, hogy itt zajongott a sok-sok ötlet a fejemben, de nem tudtam fogalmazni, aztán máskor is erőltettem ilyenkor, és elég szépen haladtam, de a második bökkenő: nincs időm. Vagy csak hivatalosan nincs. Mármint csak tudom, hogy nem lenne időm, mert csinálni kell az egyéb kis bigyókat, és persze nem készülök a nap 24 órájában, mégsem volt most pofám letojni az egészet, és csak annak időt szentelni, amit akarok... Valahogy nem ment, blokkolt.
Tegnap délután már legszívesebben felrobbantam volna, hogy itt van az egész szaros cucc a fejemben, de nem tudom összerakni, és nincs időm erőltetni, ez meg persze csak annál jobban frusztrált... aztán kedves kebelbarátnőm, akit most nem nevezek nevén, vagyis de: elnevezem Mézespuszedlinek, mert ha szokásomhoz híven kezdőbetűzök, az túl árulkodó, és csak nem akarok figyelmetlenül elejteni falatnyi kis titkokat... Szóval, drága Mézespuszedlim -- bocsi a névért, de ez jött a számra xD -- azzal a jótanáccsal küldött el életem legkedvesebbik helyére, hogy a zuhany alatt állva jusson eszembe valami fincsi dolog...
És hát eszembe jutott, és hát nekiültem, és hát nem is én lettem volna, ha a tananyagnak ülök neki és nem az írásnak... És ment! Az a 0,01 % arra voksolt, idén már nem fogok tudni írni, de mégis, beindultam, és csak whoah, meg huss, meg úúúúú... És ezt feltétlen muszáj volt kiörülnöm itten :D
Jaj, nem is tudom, mindenkinek van valami, amit csak úgy szeret, ami nem nagy dolog, de neki mégis fontos és sokat jelent, és még ha a szemei lecsukódnak, akkor se szívesen hagyja abba, és ez nekem csak az írás -- mindig ide lyukadok ki, sose tudok elszakadni tőle. A múltkor azt hittem, lehúzhatom a rolót, hogy besültem, de mégsem, és ez annyira hihetetlenül jó érzés... Mondjuk tudom, nem sok értelme, és nem is tuti, hogy valaha nagyon-nagyon híres leszek, de valahogy nem érdekel. Lehet buta vagyok, de szeretek a magam örömére írni, szeretem az egész micsodáját, ahogy pár elképzelt jelenetből, egy-egy álomból, elejtett szóból ötletelés, jegyzet, majd egy egész fogalmazvány alakul ki, elmondhatatlanul imádom az egészet.
Csak egy a bajom, hogy fucking nem látok semmit... Kéne egy új szemüveg... >.<
--- fel kell írnom, nehoyg elfelejtsem... Ha 2013-ban is tervezek blogozni, leszokom a címkézésről, vagy átvariálom őket, hogy értelmesebbek legyenek.
Nem sikerült a 366 napos tervem, pedig annyi minden történt, és csak olyan epic lett volna szépen felírni és rögzíteni mindent, legalább magamnak... Bele se merek gondolni, hány oldalt elmélkedhettem volna össze... Na de mindegy, elkúrtam, nem kicsit, nagyon, de ezek után majd ihaj-csuhaj lesz, és csak annál pöpecebb lesz minden ^^
Ps: meglep ez a kicsattanó hangulatom, pedig tökre fáradt vagyok, de írni akarok, és ez valahogy feldob... Mondjuk telefonon jobban láttam a betűket, gépen csak sejtem, hogy mi van a monitoron... Dinka voltam, hogy nem hordtam rendesen a szemüveget...
Na meg még valami: valaki, aki nagyon ráér, öltözzön már be úgy, mint én, és menjen be holnap zh-t írni helyettem xD
Szokásos cheerful dalocskám, amit hallottam, láttam élőben, éreztem is, mivel olyan kibaszott epic volt, ahogy ritmusra dübörgött a mellkasom -- ez az érzés hiányzik a leginkább... Szóval ja, majd nyerek a lottón, és minden nap koncertre járok :D
(Mézespuszedli, téged is viszlek ám, kell a tolmács, meg aki tud tájékozódni, tudod :P)
Szóval akkor a cheerful songom:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése