szombat, február 28, 2015

Egy blogger küszködései

*dobpergés és torok köszörülés* Nos, történt egy sabloncsere a blogon. Témakeresés, sablonfeltöltés, variálások, html-lel való hadakozás... A napom jelentős része ezzel ment el. Noha nem panaszkodok, mert szeretek vele időzni, szeretem különböző fortélyokkal csinosítani a blogom, és nincs is annál jobb, mint az új dizájnban gyönyörködni – bevallom, ilyenkor mindig leragadok kicsit a saját blogomon, és agyba-főbe frissítek, hiszen "olyan szépecske".

Időnként kell a változás, mert hatalmas löketet ad, és az ember lánya egyszerűen szívesebben jár fel a saját oldalára, ez pedig hihetetlen energiával képes eltölteni, különösen, ha több órányi kínlódás után végre elmosolyodhatsz azon, hogy sikerült kiküszöbölni egy –  vagy pár – nagy mumust. Úgyhogy éljen, most táncolok a csirkével én is!

A jó kinézetért folytatott harc

Blogolni jó. Kiírom a gondolataim, közzéteszem az alkotásaim, barátkozok, minyavalya. Rendkívüli jellemfejlődéseken mehetünk át a Mi-ez-ez-ez-ez? fázistól kezdve a html-lel való első babráláson át. Az online világgal történő ismerkedésünk során rengeteg trükköt tanulhatunk meg, viszont érhetnek kisebb-nagyobb katasztrófák is, ha figyelmetlenek vagyunk, mígnem annyira belénk rögzül minden, hogy egyéb bonyodalom nélkül, rutinosan végezzük már csak el a napi virtuális teendőinket.

Nem részletezem, mennyiféle nehézséget okozott nekem az új téma, egy dolgot viszont kiemelnék, mert találtam magára a problémára egy hihetetlenül gyors megoldást, ami úgy gondolom, talán sokaknak hasznos lehet.

Amikor hiba kerül a gépezetbe...

Mivel ez az új sablon megjeleníti a bejegyzések szerzőjét, a régebbi posztjaim között kutatgatva észrevettem, hogy adódik egy kis gubanc – fiókot változtattam ugyanis, a blogot azonban nem volt kedvem exportálni, importálni, ezért simán meghívtam a régi fiókommal az újat társszerkesztőnek, a réginek megszüntettem az admin jogait, a blogom pedig könnyen átköltözött.

Legalábbis azt hittem, hogy könnyen. Milliónyi kavarc lett, miután a Google is összevonta a fiókokat, én meg egészen belebonyolódtam, és kicsit kacifántosan vannak a dolgok, de már nem akartam ennél jobban belezavarodni, hogy új blogot kezdjek teljesen, avagy mi a francot kezdjek magammal, ezért hagytam így, ahogy lett. Ma viszont észrevettem, hogy a régi posztjaimnál az előző fiókombeli felhasználónevem neve szerepel, mindegy, hogy azt kitöröltem a szerzők közül, és egyáltalán nem tartozik hozzá ez a blogom. Ez eléggé szúrta a szemem, hiszen egy másik aliast jelenített meg, nem a lefixált blogos profilomat.

Na igen, előfordul, amikor az ember legszívesebben a haját tépné

Bevallom, elkapott a hiszti, hogy annyi munka után, most simán töröljem a sablont megint, hogy aztán órákba teljen, míg találok egy újat, végül úgy döntöttem, inkább átírom a régi fiókomban a felhasználónevet, hiszen azt úgysem használom... öhm, annyira. Azonban mégis szúrta a szemem, és egy kis keresgélés után sikerült is találnom egy angol nyelvű tutorialt, amivel kapcsolatban elég kishitű voltam, ahhoz képest pár perc alatt megcsináltam, és működött is, ezért úgy döntöttem, az új témával kapcsolatos ujjongásom mellé kiírom ide tömören, hogy mit is csináltam, hátha valaki hasznát tudja venni.

Így változtasd meg a bejegyzések szerzőjét

  1. Ha már benn vagyunk Bloggerben, az adott blog Sablonjához megyünk

    Mielőtt bármit is variálni kezdünk a sablonunkon, érdemes lementeni a biztonság kedvéért, a Biztonsági mentés/visszaállítás opció szintén itt található a jobb felső sarokban.
  2. Kattintsunk a HTML-kód szerkesztésére
  3. A html-ben keressünk rá erre a kifejezésre: <data:post.author/>

    Fontos, hogy a kurzort vigyük keresés előtt a html-szerkesztőbe, ezután egy egyszerű ctrl+F-fel előhívhatjuk a keresőt, és elvégezhetjük a keresést. Az is fontos, hogy pontosan erre az elemre keressünk, mert ha simán egy szót vagy más részletet írunk be, akkor olyasmit is kiad a találatok között, amihez nem szabad hozzányúlnunk!
  4. Az összes <data:post.author/> elemet írjuk át az áhított felhasználó-, írói vagy becenévre, esetemben én minden <data:post.author/> részt felcseréltem Piperrel.
  5. Ha végeztünk, a Mentésre kattintunk.
Ezzel a módszerrel egységesen a megadott név lesz feltüntetve az összes poszt szerzőjeként.

31 nap a jobb blogolásért: Felhasználóbarát

Forrás és tippek a kihíváshoz

A kihívás vége felé közeledve eljött az alkalom, hogy tüzetesebben átvizsgáljuk a blogunkat –  akár egy kívülálló segítségét kérve –, és megnézni, valójában mennyire felhasználóbarát az oldalunk kinézete.

Kezdjük a főoldallal: eléggé letisztult, nincsenek rajta egyéb "hibák"? Nekem egyszer a teljes oldalsávom lecsúszott a blog legaljára, és akármit csináltam vele, úgy maradt, mígnem egyszer magától helyreállt. A kinézetre ezért időnként érdemes odafigyelni, hogy minden rendben van-e az oldalon, én például szeretek több eszközről felmenni, mert elsősorban mobilon vagy tableten nézek mindent, és eléggé elveszi a kedvem, ha egy oldal mobilnézete kusza, vagy egyáltalán nincs is, hiszen bizonyos tartalmak, pl. a gifek is eléggé tudják lassítani magát a számítógépeket is. Mindazonáltal lehetetlen mindenki kedvére tennünk, a legfontosabb, hogy a blogunk tükrözze a személyiségünket, és jól érezzük magunkat, ha a saját oldalunkon időzünk.

De nem csak a leginkább szembetűnő dolgokra kell odafigyelnünk, fontos, hogy a linkek is jól láthatóak legyenek, ahogy szükségszerű a megfelelő betűméret, sorközök, és hogy egészében jól olvasható legyen a szöveg, illetőleg a widgetek, képek se lógjanak ki a helyükről. Ezenkívül jól tölt-e be maga az oldal, a linkek ellenőrzéséről pedig már több posztban szót ejtettünk.

Érdemes még eltűnődnünk azon, hogy a blogunk maradásra készteti-e a látogatót, hogy elidőzzön egy kicsit, illetve a főoldalunk alapján nyilvánvaló-e, miről szól a blogunk?

Ahogy megpróbálok elvonatkoztatni magamtól, szerintem ez utóbbi az én esetemben nem biztos, hiszen sokszor még én magam sem tudom, miről halandzsázok egyáltalán... Azonban közeleg a tavasz, és már egy ideje gondolkodom, hogy kellene egy kis változtatás, különös tekintettel az Üdvözlő oldalra, ami üvölt a bővítésért, és magamról meg az elérhetőségeimről is rendesen kellene kibiggyesztenem valamit, ezekről még javában ötletelek. 

péntek, február 27, 2015

31 nap a jobb blogolásért: Elérhetőségek

Forrás és tippek a kihíváshoz

Az online világban voltaképpen alap feltétel(nek kellene lennie), hogy az ember egyéb elérhetőségei fel legyenek tüntetve, hiszen csak is így tudják velünk felvenni a kapcsolatot. Aktuális teendőnk, hogy biztosítsuk, az elérhetőségeink jól látható és megközelíthető helyen vannak kitéve a blogon, legyen az egy almenüben, widgeten, az oldalsávban, vagy egyéb, rólunk szóló információs helyeken az oldalunkon belül. 

A spamek kivédése és a saját adataink megvédése érdekében érdemes létrehozni egy külön email címet – legegyszerűbb a blogunk nevét belefoglalni, én az írói nevemmel játszogattam, bár kicsit elgondolkodtam rajta, hogy talán túl bonyolult, hiszen nem mindenki tud angolul –, ahol felvehetik velünk a kapcsolatot. Lehetőleg olyan emailt adjunk azonban meg, amit rendszeresen ellenőrzünk! Ezt az elérhetőséget több módon is közzétehetjük, ami különösen trükkös, hogy jól érthetően írjuk ki; szavakkal mindent, vagy az egyéb részeket szóközzel, kötőjelekkel elválasztva, hiszen ami nekünk egyértelmű, másoknak nem biztos, sőt, tuti, hogy nem annyira, vagy nem éppen úgy érthető, ahogy nekünk.

* ** *

Én az oldalsávba tettem ki az elérhetőségeimet (email cím, a blogom Facebook oldala, a személyes Instagram fiókom és a Bloglovin, amivel elég gyerekcipőben járok még), rögtön a sidebar tetejére, hogy –  reményeim szerint –  azonnal ki lehessen szúrni, viszont a mobilnézeten tudom, hogy nem látszik, ezért fontolóra vettem, hogy egy külön almenüt is létrehozzak... Ezzel igazság szerint azért küszködök, mert rengeteg más bloggernek láttam kivitelezve, én pedig rühellek csak úgy egysablonra kibiggyeszteni valamit, és töröm a fejem, hogyan lehetnék ezzel is egyénibb, viszont ezt magamnak látom, hogy már merő kukacoskodás...

31 nap a jobb blogolásért: Célközönség

Forrás és tippek a kihíváshoz

Kihívásunk 27. napján a Parajunkee arra kér minket, hogy vegyünk egy pillantást a célközönségünkre, amiről hasznos információkat olvasói felmérésekkel szerezhetünk a legközvetlenebb formában, és aminek mikéntjeiről már korábban kitértünk a kihívás során.

S hogy ez miért is bír jelentőséggel?

Részben ez mind a blogunktól függ. Ha kimondottan könyves vagy filmes beszámolókat, kritikákról írsz, de tudod, hogy az olvasóid zöme 18 év feletti és otthonról látogatja az oldalad, nem kell aggódnod az olyan felnőtt-tartalmakról, amikről rizikós szót ejtened, illetve nem kell annyira ráharapni az ujjaidra, hogy minél ízlésesebben fogalmazz, ha olyan témáról írsz bejegyzést, mint pl. az erotikus modern irodalom.
Minél jobban ismered, akik az oldaladon időznek, annál kreatívabban ki tudod használni ezt mind a saját és mind az ő javukra, hiszen ha a kapott statisztikák azt mutatják, hogy főként nők olvasnak, de te több férfi kommentet is szeretnél, ennek függvényében megteheted a megfelelő lépéséket, pl, úgy, hogy több "férfiasabb témáról" ejtesz szót, illetőleg olyan fórumokon promotálod magad.


* ** *

Mint már korábban kifejtettem a küldetésnyilatkozatok kapcsán és még más posztokban, nekem sosem volt kimondottan megcélzott olvasói közönségem, és a mai feladathoz való hozzáállásom vegyes. Részben látom a dolog hasznosságát, viszont lehetetlenségnek is gondolom, hiszen az internet egy szabad hely, nem foghatjuk minden fiatal és gyerek kezét, hogy mire kattintson, mellesleg a Livejournal blogokon beállítható korhatáros figyelmeztetést is könnyen át lehet ugrani, elég csak arra kattintanunk, hogy már elmúltam 18.
Ugyanakkor egy picit túl hatásvadásznak is tűnik ilyesmikkel foglalkozni, bár nem tagadom, hogy hirdetni is tudni kell magunkat.

Mivel a blogom afféle vegyes vágott, és legpontosabb definícióban is arról írok, amiről akarok, némiképp az írásra fókuszálva – bár ezt sem mondanám igazán –, nem éppen tudnék célközönséget kierőszakolni magamból, és sosem agyaltam azon, hogy kinek szólok, mert elsősorban magamnak, a magam örömére írok. Elkezdhetnék azon agyalni, hogy miket csináljak a blogon, hogy több embert vegyek arra, hogy idetévedjen és olvasson a sorok között és meghallgassa a történetem, egyetértsen a felháborodásommal, de bizonyára valakiknek akkor se tetszene, amit csinálok, én pedig nem is akarom nagyítóval mutogatni a bejegyzéseim között az érdekes/fontos tartalmakra, mert az mindenkinek más.

Az olvasói felmérések gondolata nagyon tetszik abban a tekintetben, hogy szeretek barátkozni és szívesen megismerek embereket. Szeretném tudni, hogy kik járnak ide, mit gondolnak, miért térnek egyáltalán vissza, ha teszik. Viszont magamról tudom, hogy az ember lánya sokszor kommentelni is nehezen veszi rá magát, nemhogy kérdőíveket töltsön ki – éppenséggel én mindig félve kezdeményezek beszélgetést is másokkal –, ezért talán kicsit kishitű vagyok, ha azt mondom, igazán nem is látom értelmét, hogyha senki nem válaszolna rá.

Mindazonáltal e sorok írása közben némiképp elgondolkodtam saját magamon, és megfogalmazódtak bennem egyéb gondolatok, amik kapcsán akár nézeteltérést is találhatok a saját elveimen és nézeteimen belül, lévén hogy talán mégis lenne célközönségem, és totálisan rosszul állok hozzá az egészhez...

szerda, február 25, 2015

31 nap a jobb blogolásért: Beszélj magadról

Forrás és tippek a kihíváshoz

A Parajunkee kér bennünket, hogy a kihívás mai témájaként osszunk meg valami személyesebbet magunkról, ami azonban korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, hiszen rengeteg buktatója van annak, ha valami privát sztorit tárunk a nagyközönség elé.

Mennyire személyes a személyes blog?


Világéletemben szabadszájú voltam, lobbanékony, olykor kicsit meggondolatlan. Sosem viseltem az alakoskodást, nem is tudom megjátszani magam, ha valakit nem bírok, még egy szimpla sziát is nehezemre esik hozzávágni, ami végtére is engem ír le, hiszen messze van a kedvességtől. A heves természetem inkább nehézségeket okoz, mint bármi haszna lenne, például amikor felháborodtam azon, hogy az én beteg kisöcsém elé vágnak sorban álláskor, nem pedig előre engedik, hogy ülni tudjon szegény a buszon, nem éppen velem értettek egyet, sőt nem is azon háborodtak fel, hogy mennyire álszentek és figyelmetlenek egymással az emberek, hanem rajtam ütköztek meg az öregasszonyok, amiért olyan csúnya szám van és mennyit káromkodok.
Nem vagyok az a fajta ember, aki bort iszik, de vizet prédikál, ha mérges vagyok, tombolok, és könnyen a számra jönnek a szitokszavak, mert egyszerűen elborul az agyam, és nem bírok ésszerűen gondolkodni, és bár elég bosszantó meg közhelyes, de valamennyire le is fagyok, ilyenkor csak a "támadó mód" létezik számomra, mert valahogy az tűnik biztonságosnak. Inkább mondjanak bunkónak, mint lássanak bőgni – így működök, mellesleg aztán tojok rá, ki mit beszél rólam, az igazság amúgy is relatív.
Mindazonáltal a megnyilvánulásaimon mindenképpen dolgozni akarok még, mert nem szeretem ezt magamban, lévén, hogy sokkalta intelligensebbnek tartom magam annál, hogy alpári módon viselkedjek, ámbár nem tudom, mit tehetnék, ha egyszer elszakad az a bizonyos cérna, én meg bősz bikává gerjedek az indulat hevében. Emellett roppant nyers tudok lenni, különösen olyanokkal, akiken látom, mennyire hamisak és kétszínűek. Nem félek kimondani, amit gondolok, akkor is, ha nem szép, akkor is, ha a másik elevenébe vág – mondják, hogy az igazság fáj, de ha tőlem hallani, az már egyenesen gyilkol.

Ha jellemeznem kéne magam, az eddigi életem alapján a fentieket mondhatnám el, viszont az utóbbi egy évben rengeteg változás megy bennem végbe, érzem, hogy alakul a személyiségem, és a régi énem nem szimpatikus, mert rengeteg hibát látok magamnak, de ha egyszer ilyen voltam, és más nem vagyok még, hazugság lenne mást állítanom, hiszen még mindig keresem azt a bizonyos ént és a saját utam. Bár még mindig haragra tudok gerjedni a sok igazságtalanság láttán, és afféle meg nem értett magas erkölcsű harcosnak érzékelem a tükörképem, mostanság sokkal jobban ellenőrzöm magam és figyelek arra, milyen szavakat ejtek ki, ütök le, ez gyakorta ahhoz vezet, hogy inkább nem mondok semmit – megint az örökös hibám, a végletesség. Talán túl együgyű volnék, hogy vagy mindent, vagy semmit, egyszerűen nem tudom, mi az arany középút, ezért inkább hallgatok, mert hiába van igazam, ha nem bírom észérvekkel alátámasztani és szépen előadni magam, egy ország bohóca nem leszek, ezért inkább elszámolok tízig és megyek tovább, azonban ezzel sem vagyok elégedett, illetve a szenvedélyességem miatt gyakorta nem is sikerül higgadtnak maradnom. Szeretnék pozitív, inspiráló ember lenni, aki segít jobbá tenni a világot, de mivel fogalmam nincs, hogy is lehetnék úttörő, ez inkább egy olyan utópikus álom, amiért tenni nem tudok, de elképzelni olyan szép.

Az ok, amiért 2012-2014 között annyira elhanyagoltam a blogom az, hogy úgy éreztem, túl sokat tettem közzé magamból, elporladt egy bizonyos gát, az igényességé, és inkább volt ez egy hisztis tini naplója, mint az a blog, amit elkezdtem, az a minőség, amit mindig magam előtt tartottam. Nagyon nehéz megítélnem, hogy mikor mit mondjak és hogyan mondjam, mert sokszor pontatlanul fogalmazom, és nem az sül ki belőle, amit eredetileg szerettem volna, ez pedig oltárira zavar, mert írásban miért nem tudom kifejezni magam?! Kérem szépen, én mindig írok, az a lételemem, az írás az én világom, a mentsváram, mégsem szuperál, ahogy kellene, és egyszerűen mi a szösz, hogy nem?! Egyáltalán ne is csúfoljam magam írónak, ha képtelen vagyok normálisan kifejteni a mondanivalóm...
Emellett komolyan zavar, hogy bárki csak úgy megtalálhat, és ettől tartok is kicsit, ezért mostanság szinte soha nem közlök semmi személyesebbet a posztjaimban, olyasmit, ami botrányos lenne, mert bár elég sok "szennyest" láttam már a szerény 23 évem alatt, ezekről jobb helyeken tabu beszélni, én pedig nem vagyok mégsem forradalmár, nem érnék el vele semmi pozitív változást, csupán lenéznének, én lennék a rosszfiú, lenne miről diskurálni, ezt pedig nem akarom, és inkább tettetem magam hülyének és maradok csendben, mert ha megoldást nem tudok a mai világ problémáira, egy hamis guruként prédikálni se szeretnék, mellesleg a véleményem idegesítően képlékeny, a hangulatomnak és a külső hatásoknak megfelelően alakul, ezért nem akarok a végeláthatatlan vilagba üvölteni valamit, amiről öt perccel később már akár teljesen máshogy vélekedem.

Ahogy végiggondolom, a személyes publikus blog nem lehet teljes mértékben személyes, hiszen nem írhatunk mindent vaktában, mert ha egy idő után úgy döntök, hogy bánom és törlöm, akkor is lehet, hogy valaki látta. Hiába fejlődök és változik a véleményem, ha Piri látta a rosszabbik oldalam, mindig az leszek a szemében, se több, se kevesebb, pláne, ha valaki fel is emlegeti a régvoltat, mint ahogy a szüleim is rendre a fejemhez vágják az ezeréves hibáim, és nem látják meg, mennyire nem az vagyok, akit ők "ismernek". 
Ezt a sor nyavalyát csak úgy lehetne kiküszöbölni, ha nem mondanék soha semmit senkinek, nem látnának át rajtam egyáltalán, nem ismernének félre,  csak betűk maradnék, ó, de akkor egy lakatlan szigeten kéne inkább laknom, és soha nem érintkezni közvetlen senkivel, bocs.

De ezért szeretem az írott szót, mert itt van időm felülvizsgálni magam, elmerengeni, hogy a lehető legfinomabban közöljem, ami a szívemen, mert közben én magam is tanulok magamról, míg élő szóban nehézkesen kommunikálok, nem is bírok elfogulatlan maradni, vagy tiszta fejjel gondolkodni, ezért ha valaki látna egy ilyen pillanatomban, meggyőződhetne arról, mennyire más a kettő mivoltom. Írásban jobban önmagamnak érzem a személyem, mint előszóban: ott mindig bénázok, nem tudok szerepelni, és a két kép merőben eltér, én pedig szeretnék úgy kinézni élőben is, mint ahogyan a szavaim alapján. Szeretnék megfontoltabb lenni, de jelenleg inkább a homokba dugom a fejem, és még a bokrok között kajtatok, hogy megtaláljam a saját ösvényem.

A kulcsszó a személyesben rejlik


Ha mérges vagyok Mancira, mert elszerette tőlem Pétert, azt egy privát naplóba megírhatom, hogy Manci mekkora tapló, de nyilvános helyeken nem éppen való közlésre. Parajunkee is taglalja, hogyha valami személyesről számolunk be, ez pedig másokat is érint, akkor azzal óvantosan kell bánnunk, hiszen hiába van Mancinak jellemhibája, hiába mondunk igazat, attól még spiclik vagyunk, a másikat befeketítjük, pletykálunk. A pletyka pedig pletyka, mindegy, hogy négyszemközt marad, vagy egy világ elé kerül; hogy öribarik suttognak egy közösen utált személyről, vagy egy bulvárlap cikkez ismertebb egyénekről tömegeknek. 
Hiába undok a Manci, elmondhatom a fél világnak, hogy lerántsam róla a leplet, lesz valaki, aki akkor is jobban fogja kedvelni minden hibájával együtt, mint engem, aki ugyan makulátlan is lehetek akár, ezért szimplán felesleges szót ejtenem az egészről, mert mondhatom, hogy én ugyan csak le akarom rántani róla a leplet, akkor is be akarom feketíteni, valamilyen szinten ártani akarok neki, revansot venni, ezzel pedig semmivel se vagyok jobb nála.


Ezért maradok inkább csendben, nem is mondok inkább semmit, inkább észre se veszem. Viszont ha saját magam is cenzúrázom, felülvizsgálom, bírálgatom, az mondható-e még személyesnek, őszintének? Egy képet mutatok csak, egy illúziót, voltaképpen manipulálok. Ha pedig vannak dolgok, amiről nem lehet, nem kellene, nem illik beszélni, egyáltalán van-e értelme beszélni bármiről is? Hiszen mindenre ráhúzható minden, mindenbe bele lehet kötni, minden ez, és minden az, ugyanakkor semmi sem ugyanaz. 
Talán csak túlbonyolítom, hiszen sokakban nincs gátlás, és a magánéletüket a világ előtt beszélik meg Facebookon, de azokat az embereket is lenézik valamilyen szinten, én pedig túl büszkének tartom magam, hogy akárki is lenézzen, de itt ellentmondok önmagamnak, hiszen hiába mondom, hogy tojok rá, mégis érdekel, mit gondolnak rólam mások, és meg akarom őrizni a jó hírem – ami egyébként nem is létezik –, viszont ez így mégis álságos, mert egy képet akarok láttatni magamról, ami lehet, nem is éppen valódi? 

E között a rengeteg sok filozofálás között pedig már el is veszítem a fonalat. Mondjam, ne mondjam, helyes, helytelen, illik, nem illik, igaz, nem igaz. Túl sok lehetőség közt egyszerűen megkavarodom.

kedd, február 24, 2015

31 nap a jobb blogolásért: Ütemterv

Forrás és tippek a kihíváshoz

A Parajunkee javasolja, hogy a hó végén üljünk le naptárral a kezünkben, és álljunk neki egy ütemterv létrehozásának, azaz vázoljunk fel témákat, amiről szót szeretnénk ejteni, határoljuk be az napokat is, amikor posztolni szeretnénk, tekintettel az ünnepnapokra; tömören írjunk fel mindent, amit a következő hónapban tenni szeretnénk, hiszen az élet váratlan fordulatokkal terhes, és sosem tudhatjuk, mikor dönt le bennünket a lábunkról egy vírus, ami miatt jelentősen elmaradhatunk, ezért el is kezdhetünk előre megírni pár bejegyzést. A blogunk ezáltal sokkal rendezettebbé válhat, és az időnket is jobban beoszthatjuk, ha tudjuk, mikor mit szeretnénk csinálni.


* ** *

Én ezzel nem értek egyet, ennek pedig több oka is van. Először is az én személyiségemhez szimplán nem passzol az ilyesmi, akárhányszor tervezgettem, sose lett belőle semmi, és inkább bonyolította az egészet, még a kedvem is elvette az írástól, mint használt volna. 
Vannak emberek, akik szeretik, ha minden előre be van táblázva, én nem tartozom közéjük, és bár át tudom látni, hogy egy ilyen tervezet mennyit segíthet, számomra nincs értelme, ezért nem is fogok most leülni és erőltetni, mert tudom, hogy csak a kedvem szegné megint, mellesleg amíg ezzel kínzom az agyam, hogy percre pontosan döntsek el előre mindent, elolvasok egy könyvet, megnézek egy filmet, vagy éppen írok egy novellát... Azt nem tagadom, hogy ne lenne jó előre megírni posztokat, most én is csinálom, de csakis a napi kihívás miatt, a blogomat sose vezettem efféle módszerekkel, és nem is akarok valamit magamra erőltetni, amiről tudom, hogy nem az én műfajom. 

Mint már mondtam egy párszor, szívesen próbálok ki dolgokat, de szeretnék emellett hű maradni magamhoz, azt pedig mindenkinél jobban tudom, mi motivál és mi veszi el az alkotói kedvem. Spontán csinálok mindent, mindig az vált be, és ez az életstílusom is, ami tudom, hogy némely esetben nem áll helyt, a tervezés azonban sosem volt az erősségem, mindent túlbonyolítok vele, ezért nem is akarok ezzel a lehetőséggel élni, mert inkább szeretek cselekedni, mint tervezni, tervezni és tervezni, hogy aztán ne legyen belőle semmi.

31 nap a jobb blogolásért: A nagy interjú

Forrás és tippek a kihíváshoz


A legutóbbi feladat alapján interjút kell készítenünk egy bloggerrel vagy más valakivel, akit ezen mód szeretnénk népszerűsíteni kicsit.


Egyetértek a Parajunkee-vel abban, hogy interjút készíteni roppant nehéz és stresszes: amikor egy tanfolyamon meg kellett (volna) interjúvolnom a tanulótársam, simán lepasszoltam – igen, vagyok olyan rezisztens és konok –, mert nem éreztem jól magam abban a közösségben, nem tudtam felengedni, és nem akartam kitenni magam ekkora rizikónak.
Az ugyanis roppant idegőrlő tud lenni, hogy a legjobbnál is jobb kérdésekkel álljak elő, amivel nem untatom az olvasókat, de magát a kérdés-felelek alanyát sem, érdekessé, mégis meghitté tudom tenni a társalgást, ami legyen informatív, de egyben intimebb is, én pedig nem igazán érzek ehhez tehetséget magamban. Azt ugyan meg tudom állapítani, ha egy riporter idiótaságokkal zaklatja a színészeket, zenészeket, és mindig a szemem forgatom a sablonos kérdéseken, illetőleg egyenesen a falba tudnám verni a fejem, amikor azt látom, hogy maga a riporter totál nincs képben nem csak az adott személlyel, de akár az egész témával kapcsolatban, mégis hiába olvasom a Parajunkee tippjeit és láttam nem egy interjút, fogalmam sincs, hogyan kéne nekem kiviteleznem, és ez kicsit idegesít is, mert szeretném jól csinálni.


Az interjúalanyom mindenesetre megvan már, ami azt illeti, ez a tennivaló a kihívással épp kapóra jött, mert egy ideje már gondolkodom rajta, hogyan is tudnám promotálni az illetőt, előtte azonban még akad egy-két elintéznivalóm, illetve fel is kell készülnöm az interjúra, ezért egyelőre nem tudom, mikor fog a blogra kerülni, én izgatottan és rettegve várom...

hétfő, február 23, 2015

31 nap a jobb blogolásért: Előnyök és hátrányok

Forrás és tippek a kihíváshoz

Mostani teendőnk, hogy készítsünk egy listát magunknak, amiben felsoroljuk a blogolás előnyeit és hátrányait.


Ahogy megvizsgáljuk egy-egy szituáció, élethelyzet előnyeit és hátrányait, ha tanácstalanok vagyunk valamiben, vagy nem látunk elég tisztán, miért lenne a blogolás kivétel? Rám nem jellemző ez ugyan, a Parajunkee szerint azonban hasznos, ha jobban meg akarjuk ismerni magunkat, illetve zöld ágra vergődni a dilemmával, hogy akkor most blogoljunk, avagy ne.


Tippek egy ilyen lista elkészítéséhez:

  • legyen lényegre törő, egyáltalán nincs szükség elveszni a legapróbb részletekben,
  • a felsoroltakat osztályozd egy 1-5 vagy 1-10 terjedő skálán, ahol az 5 és a 10 a leginkább fontosat takarja, míg az 1 a legkevesebb jelentőséggel bír,
  • a negatív oldalon felsoroltak között nézz szét, hogy tudsz-e valamin változtatni esetleg.

* ** *
Íme az én listám. Címszavazni képtelen vagyok, úgyhogy szép Piperösen "tömör". 
Egyébként először készítettem html táblázatot, megtapsolom magam. :)



Pontszám Előnyők Hátrányok Pontszám
5
közzétehetem a gondolataim, írásaim, a saját kedvemre fejezhetem ki magam

könnyen támadhatnak érte, hiszen ki vagyok szolgáltatva a kritikusoknak és az embertársaimnak
4
4
(hasonló érdeklődésű) embereket ismerhetek meg, kapcsolatokat alakíthatok ki, támogatókra lelhetek
szerezhetek ellenségeket vagy éppen rosszakarókat is 3
4 egy önálló blog elég nagy pozitívummal bírhat, ha olyan területen akarok munkába állni, mint pl. újságírás
a különböző közösségi oldalakon lévő fiókjaimat társítva könnyen lenyomozható vagyok, és manapság a munkaadók is utánam nézhetnek a neten, mielőtt egyáltalán szóba állnának velem vagy alkalmaznának
5
5
fejlődhetek az írásban, megtanulhatok karbantartani egy weblapot, ezáltal időt szentelhetek annak, amit szeretek
(képszerkesztés, html)
időigényes, és laptop nélkül nehézkesen kivitelezhető 2

18

14

Íróeszköz: Writing Prompts

2014 októberében írtam Íróeszköz címmel arról, hogy én, mint 21. századi, írni imádó leányzó egészen pontosan mivel is írok. Ezen az ötleten felbuzdulva gondoltam ki egy sorozatot, amiben olyan telefonos és egyéb alkalmazásokat veszek górcső alá, amik egy modern írópalánta számára hasznosak lehetnek, és első sorban amiket én magam is használok nap mint nap, illetve éppen csak megismerkedem vele, de használni tervezem. 

Íme tehát a legelső alanyunk, a Writing Prompts névre hallgató, angol nyelvű androidos alkalmazás az ARC Apps jóvoltából.

Inspiráció és kihívás


Amikor a saját képzeletünk csődöt mond, és alkotói válságban találjuk magunkat, vagy csak épp fejleszteni szeretnénk a képességeinket, feszegetni azokat a bizonyos határokat, kedvünk támadhat arra, hogy "más mondja meg nekünk a tutit", amiről írhatnánk. 
Saját magam először tavaly év elején vettem a bátorságot, hogy meghatározott feltételek – promptok – alapján írjak, és amennyire azt gondoltam, nekem ugyan sose menne az ilyen, hiszen szeretem akkor és azt csinálni, amit akarok, igencsak kellemeset csalódtam, mert roppantul élveztem. Igaz, én fanfictionben próbáltam ki eddig, így nem csak az alap szituáció volt adott, hanem egy adott világ adott karakterein belül mozogtam, és ezeket a promptokat mindig egy rajongói blog adta meg, ami elég specifikus. Viszont régóta keresek egy ilyen, általánosabb promptos alkalmazást, ezért nagyon megörültem, mikor láttam, hogy létezik valami, ami tetszetős, ráadásul ingyenes is.

Külcsín és belbecs


Az app kinézete rendkívül tetszetős, kék-fehér színsémára épül, amiben a kék maximum fényerőn kicsit bánthatja talán a szemet, de az teljesen egyénfüggő, bár én ne is mondjak semmit, akinek a szeme hihetetlenmód fényérzékeny, és állandóan a legalacsonyabb fényerőn van mindenem. A színek nem harsányak ugyan, jól olvasható a fekete betű a fehér alapon.

Az alkalmazást megnyitva azonnal egy prompt fogad minket – lásd alább a képen –, amit a Send Prompt opcióra kattintva akár el is emailezhetünk magunknak. Mivel az app ingyenes, némi hirdetés  foglal helyet a kezelőfelületen – More Apps, ne kattints rá, hacsak nem érdekel kifejezetten –, és bár tetemes helyet elvesz a képből, nem annyira mondanám zavarónak úgysem, hogy engem egyenesen sírba lehet kergetni a hirdetésekkel.




Ami igazán meglepett, hogy a promptokat lefordítani is lehet a beépített Google Fordítóval – Language –, így angol mellett spanyol és francia nyelven érhetők még el, viszont ezeken a nyelveken nem beszélek, így nem tudom megmondani, mennyire pontos a fordítás, hiszen a Gugli fordítója rendesen szokott bakizni... Az egyetlen hátrány, amit itt mondani tudok, hogy helyenként sokat kellett vele játszanom, hogy az Előző és Következő gombok (Back és Next: a promptok között lehet velük mászkálni.) között lévő nyelvválasztós részre tudjak kattintani.




Természetesen a Writing Promptsból is található egy Pro, azaz fizetős verzió, ami párszár HUF-ért érhető el. Ezek általában némileg több funkciót szolgáltatnak, illetve nem tartalmaznak hirdetéseket – elvileg –, viszont én semmi esetre sem fizetnék érte, mert ahogy én megállapítottam, nem mutat annyival több funkciót, amiért érdemes lenne megvenni, az ingyenes változat is bőven elég, hogy kipróbáljuk.

Véleményem szerint


A Writing Prompts-ot mindenképpen tudom ajánlani azoknak, akik írni szeretnek és az angol nyelvben jártasak, hiszen akár unaloműzésre is kiváló még azon kívül, amit a fentiekben taglaltam. Könnyen kezelhető és praktikus, az ingyenes verzió bőven elég, ha egy gyors, kéznél lévő inspirációt szeretnénk a zsebünkben tudni.

* ** *
Hasznos linkek:


szombat, február 21, 2015

31 nap a jobb bologlásért: Keresőoptimalizálás

Forrás és tippek a kihíváshoz

A mai feladatunk, hogy rendet tegyünk a SEO háza táján.


Mi is az a SEO?


Mozaikszó az angol Search Engine Optimization kifejezés kezdőbetűiből, azaz magyarul keresőoptimalizálás. A bejegyzés végén felsorolok pár cikket ezzel kapcsolatban, mert igazság szerint soha nem hallottam róla azelőtt, és nekem is bőven edukálnom kell magam a témában.

Tömören: az a művészet, hogy a saját blogunkat minél előbbre hozzuk azon a találati listán, amit adott szavakra való rákeresés során jelenítenek meg a keresőmodulok.  Magyarán a te oldalad minél előbb szerepeljen a találati listán, ha olyan szavakra, kifejezésekre keresnek rá, mint "legzseniálisabb blogger", "legújabb üstökös az irodalomban", stb.


Én most kipróbáltam és magamra kerestem, és eléggé el is keseredtem, hogy a Google még akkor se adta ki magát a blogot, amikor kifejezetten az url címemre kerestem rá, ámbár valamiképp vigasztal, hogy a Facebook oldalamat és egy Bloglovin találatot listázott. 


A Parajunkee ajánlja a Google Webmaster Tool-ját, ez viszont angol, és első látásra fogalmam nincs, mi a francot kezdjek vele, úgyhogy ezt egyelőre elnapolom, mert laikusként egyáltalán nem akarok fejest ugrani bele. Viszont a további karbantartás érdekében rákereshetünk a hibás linkekre, amit ezzel a webes eszközzel könnyűszerrel megtehetünk,


* ** *

Hasznos oldalak:

  • Mi az a SEO?
    Kis-. és közepes vállalkozásoknak szóló informatikai információs oldal.

31 nap a jobb blogolásért: Blogger szerelmeslevél

Forrás és tippek a kihíváshoz

A Parajunkee ma arra kér minket, hogy mutassunk némi szeretet, és küldjünk "szerelmeslevél" gyanánt pár kedves szót egy bloggernek, aki különös helyet foglal el a hírfolyamunkban. A kezdeményezés célja, hogy önzetlenül mondjuk pár jó szót a másiknak, kimondottan semmit sem kérve cserébe, bár az email aláírásban mindenképp tüntessük fel a megfelelő adatainkat.

És hogy ez miért is jó?

Elsősorban azért, hogy pár nagyon is kellemes percet okozz annak a személynek, akinek a leveled szól. Mindannyian örömünket leljük a dicséretben, a szívből jövő szép szavakban. Tetszett a legutóbbi posztja a Szamuráj Pizzacicákról, és még meg is nevettetett? Nosza, írd meg neki, mennyire szeretted, milyen nagyra értékeled, hogy az írásaival felderíti a mindennapjaidat, és máris az egekbe röpíted a kis írógépet.
Másrészt egy ilyen üzenet mindennek az alapja lehet – sosem tudhatod, mi minden sülhet ki belőle, ha elkezdesz beszélgetni valakivel. Én magam ugyan inkább kommentelni szoktam, emailt ritkábban, talán a blogos éveim hajnalán küldtem, de barátokat, rengeteg tapasztalatot szereztem már így, és még írótársakra is leltem, akikkel egy közös történet alkotásába is belefogtunk.


A Parajunkee óva int minket attól viszont, hogy átessünk a ló túloldalára, tehát ne áradozzunk feleslegesen, ha nem szeretnénk ijesztőnek tűnni, a szövegünk legyen lényegre törő és tömör. 

Kicsit elbizonytalanodtam most voltaképpen, mert én sosem merem felvenni a kapcsolatot senkivel pont a fentiek miatt: nem akarok furának tűnni, vagy hogy a nevemet és blogomat feltüntetve azt higgyék, csak figyelmet akarok cserébe, és őszintén szólva mindig kételkedek abban, hogy a szándékaimat elértik, és inkább teljesen félregondolják, ezért nem is igazán tudom, hogy mernék-e egy ilyesmit elküldeni csak úgy. 


Ugyanakkor roppant kedves gesztusnak látom, ezért össze is szedem magam, hogy valakit meglepjek egy ilyen kedves üzenettel. :)

31 nap a jobb blogolásért: Olvasói felmérés

Forrás és tippek a kihíváshoz

Ha többet szeretnénk tudni az olvasóinkról, vagy magáról a blogunkkal kapcsolatos véleményükről és esetleges igényeikről, az egyik módja, ha olvasói felmérést teszünk közzé. Ezt különböző formában tehetjük meg:


  • bejegyzéseink végén, vagy egy egész posztban direkt kérdéseket intézünk az olvasókhoz, és kérjük, hogy válaszoljanak,

  • létrehozunk egy űrlapot Google Drive-ban. Itt egy angol nyelvű tutorialt találhatsz ennek a mikéntjéről, ám ha belépsz a fiókodba, az új gombra kattintva csak meg kell keresned a listában (nálam a Továbbiakban volt) a Google Űrlapok opciót, ott a sablon alapján el lehet készíteni a sajátodat.

A Parajunkee említést tesz még a Gravity Forms és SurveyMonkey űrlapkészítő eszközökről, de előbbi például csak kimondottan Wordpressre való a leírás alapján, ráadásul fizetős is, ahogy láttam, emellett utóbbira is fel kell iratkozni, hogy használni tudd, ezért úgy gondolom, ha már felmérést szeretnénk készíteni, egyszerűbb, ha magán a blogon írjuk ki a posztban, vagy a Google Drive-ot használjuk ehhez.


* ** *

Én még sosem csináltam ilyesmit, sőt korábban nem is szóltam ki az olvasóimhoz egyáltalán, mert ezzel kapcsolatban vannak fenntartásaim, és még nem döntöttem el, egyáltalán akarom-e ilyen szintre vinni a blogot, hiszen mindig is inkább csak a gondolataimat közöltem. Noha a Google Drive-ban most felkeltette az érdeklődésem egy saját Űrlap elkészítése, azonban erre most nem igazán tudok időt szánni, viszont egyszer talán kipróbálom. :)

Vitaminbomba

Történelmi pillanat előtt állunk, hiszen az első receptes bejegyzést készülök közzétenni a blogon. Ámbár nem kell semmi extrára gondolni, a soron következő étek inkább nevezhető egy alkalmi nasinak vagy egy könnyű reggelinek. Az ötletet igazság szerint egy Twitter ismerősömtől vettem, aki olyan ínycsiklandó képet töltött fel egy nap a reggeli csemegéjéről, hogy azonmód megkívántam, és azóta rendszeresen készítek magamnak én is.

Piper joghurtos gyümölcssalátája


Ennél sokkal többet szoktam készíteni belőle,
csak ez a picurka tányérom néz ki a legjobban,
és a fotóhoz kisebb adagot vettem.


Hozzávalók:
  • kivi
  • alma
  • banán
  • 1 doboz Natúr Danone Aktívia

Általában 2-4 kivit veszek egy fél almához és egy banánhoz, mert egy egész alma gyakran túl sok szokott lenni, és a másik két gyümölcs szinte elveszik közte, de igazság szerint mikor milyen kedvem van, annyit. 

A gyümölcsöket megpucolom és összevágom – az almát is meg szoktam hámozni, de ez ízlésfüggő, láttam olyat, aki rajta hagyta a héját –, összekeverem őket, hogy vegyesen elszórva legyenek a tányérban, majd ráöntöm a joghurtot, még egyszer összekeverem, és már fogyasztható is.
A joghurtból egy dobozzal bőségesen elég szokott lenni a gyümölcshöz, de attól függ, mekkora adagot akarsz elkészíteni, illetve hány főre. Hosszabb időre tárolni nem javaslom, mert egyszer fél délutánra a hűtőbe tettem a maradékot, és a banán förtelmesen megbarnult... Mindenesetre én percek alatt el szoktam pusztítani az adagom, mert olyan finom, hogy egyszerűen eteti magát, és teljes mértékben függő lettem.


Ha kedvetek van, én könnyű szívvel javaslom, mert bár kimondottan nem fogyókúrázom, és szeretek enni, egy kis gyümölcs sosem árt, különöse a téli hónapokban, a banán a kivivel pedig olyan finom ízegyveleget alkot, hogy egyenesen már rászoktam, és gyakran eszek naponta többször akár sorozat- vagy filmnézés mellé is.

* ** *
Még egészen új vagyok a gyümölcssaláták világában, ha van egy jó recepted, oszd meg velem nyugodtan!

péntek, február 20, 2015

31 nap a jobb blogolásért: Változtass!

Forrás és tippek a kihíváshoz

A monotónia nem csak unalmas, a kreativitást is megöli, a Parajunkee ezért buzdít bennünket ez alkalommal egy kis változatosságra. Lehet ez egészen nyúlfarknyi, a betűtípus lecserélésétől kezdve, a blog kinézetén át a blogolási szokásainkig, pl. ha egy adott időpontban nyomsz mindig a közzétételre, tedd most korábban vagy később – ahogy neked tetszik!


Én mindig akkor posztolok rögvest, amikor végzek egy bejegyzéssel, hiszen a kihívástól eltekintve teljesen spontán írtam a blogra mindig, viszont a napokban elmaradtam kicsit, és bár rengeteg feljegyzetelt ötletem vár megvalósításra, a kihívás napi szinten elveszi az energiámat és időmet, így jóformán a kreativitásomra nem is marad semmi a hobbijaim mellett – no meg a Sims is a mindennapjaimból kihagyhatatlan... –, és csak arra várok, hogy végre meglegyen a napi feladat. 
Azt nem mondom, hogy teljesen bánom, hogy elkezdtem ezt a kihívást, mert hasznosnak gondolom, viszont némely napirendi pontjaival rájöttem, hogy nem éppenséggel értek egyet, vagy egyenesen feleslegesnek gondolom, ezért mindenképpen haragszom kicsit magamra, hogy nem néztem át tüzetesebben az egyes témákat, mielőtt belekezdtem, mert teljesen máshogy csináltam volna... Ugyanakkor eldöntöttem, hogy végigcsinálom, mert mindig félbehagytam eddig mindent, és őszintén hiszem, hogy előnyömre válik a kihívás, így vagy úgy.


A változatosság kedvéért pedig most ezt a bejegyzést ma este 19:19-re ütemezem. :P

31 nap a jobb blogolásért: Közösségi oldalakra fel!

Forrás és tippek a kihíváshoz

Naponta beleütközhetünk egy újabb agyszüleménybe, egy olyan közösségi oldalba, ami teljesen egyéni és van benne potenciál, illetőleg akad olyan is, ami csak sokadik kaptafára mímeli a Facebookot. A mai feladatunk, hogy válasszunk egy (számunkra) újat és csatlakozzunk!


A közösködés útvesztőjében, avagy min is tegyek közzé?


Parajunkee maga is említette a tsu-t, és nekem is megragadta a figyelmem napokkal ezelőtt, ezért most regisztráltam, viszont azt kívánom, bár ne tettem volna, mert nem igazán nyerte el a tetszésem – pár extra ellenére is csak egy másik Pofakönyvnek tűnik, ha őszinte akarok lenni –, de most még fiókot törölni se tudok, azt pedig nem szeretem, ha mindenhol ott maradnak az adataim, mert simán érgörcsöt kapok tőle, ezért manapság megválogatom, hova iratkozom fel. 

Általában szeretek kipróbálni dolgokat, viszont amennyire tetszetősnek tűnt a tsu, most annyira csalódtam benne, hiszen alapból csak úgy enged regisztrálni, ha már egy meglévő felhasználó oldalára lépsz, és ott egyből felajánlja, illetve a főoldalon beírod egy felhasználó nevét, amit cselesen "egy tag kódja"-ként kér, hogy add meg... Lehet, hogy csak a bolygóállások miatt vagyok éppen értetlen, de ez nekem már jajveszékeléssel kezdődik – ha már egyszer eldöntöm, hogy regisztrálok valahol, legyen sokkal átláthatóbb és egyszerűbb, és bár nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy van affinitásom a modern kütyükhöz, elég sok helyütt ütközöm falba, hogy akkor most mit is kell csinálni...


Közösségi oldalakat kipróbálni rettentő hasznos tud lenni, hiszen sose tudod, mi hozza a legújabb olvasódat vagy éppen öribaridat, viszont oktalanság fejest ugrani és feliratkozni mindenre, ahogy most én is tettem, mert a nap 24 órájában képtelenség mind a tíz közösségi helyen aktívan részt venni, ha nem csak automata mindenhol megosztást akarsz, amivel egy tartalmat több másik helyre is kiposztolhatsz egyszerre, ezért úgy gondolom, sokkal inkább érdemesebb először tájékozódni, és ha kevés közösségi oldalt is használunk, még mindig jobb azokon rendszeresen ténykedni, mint mindenhová betenni a lábunkat, aztán elveszni a virtuális közösködés sűrűjében.


Az én kedvencem a Twitter, a Path és a Kik, ez utóbbi elsősorban egy üzenetküldő alkalmazás, szórakozás és kikapcsolódás végett pedig a Tumblr, Pinterest, illetőleg a képmegosztós Instagram, ami nem csak kimondottan fotósoknak van. "Újnak" pedig ott van számomra a Bloglovin, hiszen csak nemrég regisztráltam, és még mindig ismerkedek vele, viszont akkor is kitartok a véleményem mellett, és a jövőben nem akarok egyéb nyomás vagy külső hatások végett csatlakozni sehova, még olvasókért sem, mert egyáltalán nem akarom az összes szabadidőm posztolással eltölteni. 


* ** *
Nem vagyok a tsu ellen, attól, hogy nekem személyesen nem vált be, másoknak még bejöhet. Nem az a problémám vele, hogy a Parajunkee belevitt, hogy regisztráljak, mert én magam is szemeztem már vele, lévén, hogy felfedező és kísérletező típus vagyok, hanem az tesz durcissá, hogyha valamiről úgy döntök, nem az én műfajom, de megszüntetni a fiókom képtelen vagyok – noha értem a fejlesztők politikáját, hogy kellenek a felhasználók, és ha nincs meg az a Delete Account gombocska, mindenképpen megmarad az a bizonyos felhasználói szám akkor is, ha voltaképpen 10-ből csak öt használja ténylegesen az oldalt vagy appot.

31 nap a jobb blogolásért: Célok és küldetésnyilatkozatok

Forrás és tippek a kihíváshoz

Mostani teendőnk, hogy ha még nem tettük, meghatározzuk önmagunknak, hogy miért is blogolunk, mi a célunk, a küldetésnyilatkozatunk. Míg célt mindenki könnyen kitűzhet magának, és a legkülönfélébb akármi is lehet – elérni egy meghatározott követői számot, teljesíteni egy kihívást, megvalósítani egy ötletet, elérni egy álmot, stb. –, nem biztos, hogy tudjuk – őszintén megmondom, én se tudtam –, mi is az a küldetésnyilatkozat.

A felvi.hu fogalomtára alapján a blogolásra lefordítva ez annak a meghatározása, amiért te blogot vezetsz, amiért írsz, beleértve a célzott olvasóközönséget és hogy kinek mit tudsz nyújtani a bejegyzéseiddel.

A Parajunkee szerint ez azért fontos, hogy mindig szem előtt tudd tartani, mit is akarsz elérni a blogoddal és esetleg visszatereljen a helyes ösvényre, ha kicsit félrekalandoztál vagy eltértél az előzőleg kivetett célodtól.

* ** *

Magamról beszélve mindig akad egy-két célom, többek között 2012-ben szerettem volna a 366 nap keretein belül naponta írni a blogra, ezek a kitűzött feladatok pedig hol sikerültek, hol nem. Küldetésnyilatkozatom azonban sosem volt, és egyelőre nem is lesz, ahogy megcélzott olvasói közönségem sem – a My reality in a fake world nem egy kimondott írástechnikai, filmes vagy könyves blog, nem is novellás oldal, vagy éppen napló. Nincs elkönyvelt célom azon kívül, hogy szeretek írni és szeretném a gondolataimat kifejezni. Ha akad mondanivalóm, kiírom, ha nem, akkor a blog kicsit szünetel, nincsenek meghatározott napok téma szerint, hogy mikor mit teszek közzé, mert bár gondoltam rá és próbáltam, nem tartom be úgyse, illetőleg az nem is én lennék, mert szeretek spontán csinálni mindent, ahogy kedvem van. Ha valaki szívesen barátkozna velem, esetleg tetszik, amit itt lát, mindig nyitott vagyok új emberekre, szeretek beszélgetni és levelezni, így akármit megoszthattok velem, kinn az elérhetőségem, én pedig szeretettel várom. Akik olvasnak, rendre azt a visszajelzést adják, hogy elgondolkodtatom őket a posztjaimmal, ami mindig meglep, de ha csak ennyit elérek, hogy pár perc kellemes időtöltést okozok valakinek az oldallal, máris szélesebb a mosoly a számon, hogy nem csak sületlenségeket irkálok a magam örömére, hanem esetenként másokat is meg tudok érinteni.

Ez pedig a végére mégiscsak úgy hangzik, mint egy küldetésnyilatkozat...

31 nap a jobb blogolásért: A Pajti Lista

Forrás és tippek a kihíváshoz

A Parajunkee fontosnak találja, hogy legyen egy ún. "blogos öribari" listánk, kiknek tagjai azok a személyek, akik(kel):

  • gyakran kommunikálsz közösségi oldalakon,
  • kommenteltek egymás blogján,
  • olyan bloggerek, akikkel személyesen találkoztál, vagy hozzád közel laknak,
  • azonos érdeklődési körrel rendelkeztek, esetleg szívesen folytatnál velük eszmecseréket,
  • hozzád hasonló popularitással bírnak az online világban, pl. majdnem ugyanannyi a követőitek száma, így jobban megérthetitek egymás helyzetét, támogathatjátok a másikat,
  • ugyanazzal a céllal, ugyanabból az okból kifolyólag blogolnak, mint te, illetve
  • valamit mégis másképpen csinálnak, ezáltal tanulhatsz tőlük.


Egy ilyen listával jobban promotálhatjuk egymást, kevésbé érezzük egyedül magunkat a végtelen internet világában, hiszen egy szerető csoportba vagy klikkbe kerülhetünk, tudunk kihez tanácsért fordulni, vagy ha egy jó szóra van szükségünk, mindig akad beszélgetőpartnerünk is, hiszen egyvalaki mindig online tartózkodik, különösen, ha több nyelvet beszélsz, és a földkerekség túloldalán is akad egy kedves barátod, mert végtére is ez a legcsodálatosabb az egészben, hogy korlátlanul összeismerkedhetsz bárkivel, aki lehet egy teljesen más nemzetiségű egyén, mégis jobban megért, mint te magad.


Ami engem illet, nem tervezek egy ilyen listát külön kiteni, mert az oldalsávban kinn vannak azok a blogok, személyek, akiket nyomon szoktam követni, és számomra az sokkal meghittebb.

31 nap a jobb blogolásért: Ötletnapló

Forrás és tippek a kihíváshoz

A rendezett, stresszmentes blogolás érdekében hasznos lefirkantani az ötleteinket, egyéb terveinket, amiket közzé szeretnénk tenni, de akár írásban, vagy az élet egyéb területén is haszonnal járhat, ha feljegyezzük, mi tennivalónk akad. A Parajunkee most azzal az újdonsággal rukkolt elő, hogy vegyünk tollat vagy ceruzát a kezünkbe, fogjunk egy füzetet, jegyzettömböt, bármiféle íróeszközt, és vessük papírra az ötleteinket.

A hangsúly itt magán a jegyzetelésen van, nem kell kész szövegeket leírni, akár kisebb rajzok, karikatúrák használatával is célt érhetünk. Ragadjunk pennát, kreativitásra fel!


* ** *

Bár ezt a feladatot megcsináltam és egész jó mókának bizonyult, mégis azt kell mondjam, személyem szerint nem látom ugyan sok értelmét egy ilyen kimondott ötletelős füzetkének. Persze kinek a pap, kinek a papné, de tudom magamról, hogy ha nem is mindig, legtöbbször a kezem ügyébe akad a telefonom vagy a tablet, és ha hirtelen megérint a múzsa, azonnal feljegyzem az ott rendelkezésemre álló eszközökön pillanatok alatt, míg papírra és ceruzára nem éppen mindig akad idő, és az éjszakai órákban villany nélkül teljesen kivitelezhetetlen a használatuk, ellenben egy telefonnal. 
Noha szeretek rajzolgatni, és nem telt 5 percnél többe, míg megalkottam az én saját firkálmányom, nem hiszem, hogy napi szinten tudnék vezetni egy ilyen naplót, mert az életstílusom sem olyan, és bármennyire is szeressek kézzel írni, digitálisan feljegyezni dolgokat sokkal egyszerűbb, mellette több helyen meg tudom osztani az ott lévő adatokat, hozzá tudok férni a jegyzeteimhez pl. Google Drive-on vagy Evernote-on a számítógépen is, ez pedig számomra sokkal használhatóbb, mint hogy a szabadidőmben rajzolgassak. 

Viszont örülök, hogy kipróbáltam, mert egész aranyos dolgok sültek ki a próbálkozásaimból, de hosszú távon akkor sem fogom csinálni, alkalmanként meg eddig is volt, hogy hirtelen papírra jegyeztem le valamit, ám egy külön füzetet vezetni erre nem fogok. 


További negatívumok:
  • könnyen elkavarodhat – amilyen rendetlen én ráadásul lenni tudok –, legyen az egy sima lap, de egy egész kódexet is képes vagyok szem elől veszíteni, míg a fent említett helyeken minden egyes feljegyzett dokumentum megmarad, akár kóddal védve, amíg én ki nem törlöm, vagy meghal az internet,
  • még ha az írott szó örök is, jobban mások kezébe juthat, amire különösen háklis vagyok, mert kifejezetten utálom, ha a cuccaimhoz nyúlnak, különös tekintettel az írásaimra, ezért annyira nem is szeretek jegyzeteket hátra hagyni.


Szó mi szó, úgy gondolom, mindenki máshogy csinálja, mindannyiunknak más bevált taktikája van, új utakat bejárni, másféle módszereket kipróbálni pedig nem igazán nevezhető bűnnek, a legfontosabb pedig, hogy maradjunk hűek önmagunkhoz.

A kézírásom az olvashatatlan és a szép között mozog,
ez most a kettő közé sikeredett.

péntek, február 13, 2015

31 nap a jobb blogolásért: Riválisok

Forrás és tippek a kihíváshoz

Remek témát hozott fel most a Parajunkee – figyeljük meg, mit csinálnak a vetélytársaink, vegyünk tippeket tőlük, stb,, persze mindezt az egészséges rivalizálás keretein belül, csak semmi gyalázás és bunkóság! Én magam ugyanis elég versengő típus vagyok, és gyakorta látom hasonló kreatív – esetenként egy nyúlfarknyit kreatívabb – emberekben a versenytársat. Ilyenkor mindig felveszem a képzeletbeli vaspáncélom, és vasmarokkal tervezem az egész irodalom, fotózás, egyéb művészeti ágak egyedüli dominálását...

Viccet félretéve, nem szoktam véresen komolyan versengeni, igazság szerint egyszerre gondolom rémes emberi vonásnak, amikor feltámad bennem automatikusan a mindig-első-akarok-lenni-és-nekem-mindig-nyernem-kell-féle attitűd, és egyszerre gondolom rendkívül inspirálónak, ugyanis írtam már novellát csak azért, mert az-a-másik-is-aratja-le-a-babérokat-nosza-nekem-is-kell-alkotnom-valamit-izibe.

Tudom, hogy ez butaság, hiszen magamért írok, a saját magam módszerei szerint, nem akarok versengeni, vagy a másikhoz mérni magam, mert szerintem mindenki briliáns a maga nemében, és egyszerűen értelmetlen is hasonlítgatni, így inkább csak nevetek magamon, amikor azon kapom magam, hogy ilyen rivalizálós gondolataim támadnak. Viszont be kell vallanom, igencsak jól esett az a fajta energialöket, amit ez a picinyke versengés okozott: mivel hetekig, hónapokig nem írtam egy mukkot se, hirtelen ért a pofoncsapás, hogy mások velem ellentétben írnak és sikereket érnek el, ezért felvettem a kesztyűt, és azonnal letermeltem valamit, ami után azonnal helyreállt a lelki békém.


Szó mi szó, úgy gondolom, a versengés természetes része a személyiségünknek, vannak, akikben ugyan egyáltalán nem támadnak ilyen gondolatok, és vannak, akik túlzottan rivalizálnak, és ugyanúgy vannak pozitívumai és negatívumai is, de görcsösen nem igazán szoktam lesni, hogy ki mit csinál – mondjuk tény, hogy égnek áll a hajam, ha valaki éppen arról posztol, amiről én is terveztem, mert mindig az jut eszembe, biztos azt hiszik, hogy én ötletet loptam tőlük, ilyenkor kicsit korholom magam, hogy nem lenne ez a bajom, ha akkor megcsinálom azt a bejegyzést, amikor először eszembe jutott, helyette én csak ülök rajta, míg más mindent megcsinál helyettem, ez pedig egy sor filozofáláshoz vezet rendre, amibe legtöbb esetben belebonyolódom, aztán oda tudnék kilyukadni, hogy minek csináljak bármit, mert mások megcsinálják talán sokkalta jobban... Ilyenkor kicsit eldepizek magamban, hogy nincs értelme küszködnöm, de a nap végére mindig oda jutok, hogy a magam örömére írok, vagy csinálok bármit, és ha ezerszer is dolgoztak fel valamit, az ezeregyedik megoldásom se lesz ugyanolyan, mint a többi, hiszen mind egyediek vagyunk a hasonlóságainkban is.

A név kötelez

Avagy gondolatok a művésznévről


Szeretek másvalaki lenni. Általában van egy-két név amire "rákattanok", és azokat kezdem nyüstölni az egyéb közösségi oldalakon; mindegyik tetszik, mindegyiket máshol használom és nem is igazán tudok dönteni. Az is felmerült bennem, hogyha egyszer publikálásra kerülne sor, valóban a Piper Collin név szerepelne azon a borítón, vagy esetleg válasszak mást? Annyi a lehetőség, annyi minden jön be, én meg hatvanfelé sem szakadhatok... 
Ilyenkor leszögezem magamban, hogy miért választottam ezt a nevet, mit jelent számomra, viszont ettől még nem kell lemondanom arról sem, hogy más legyek, hiszen az írás pont erre való.

Ott ugyanis bárkivé válhatok: anélkül lehet más színű hajam, hogy festékkel károsítanám a fejemen a szőrt, emellett még teljesen ingyenes is, és anélkül lehetek pilóta, kaszkadőr, hogy éveken át kéne tanulnom a szakmát – noha a kutatómunka íráshoz se éppen leányálom –, de még egy teljesen más személyiséggé is válhatok anélkül, hogy skizofrénnek nyilvánítsanak, sőt még éhen sem kell halnom, mire kapnék valami szerepet egy tévésorozatban. 

Itt, ezekben a kis kreált világokban nyugodtan ki tudom élni a névmániám, ha én transzformálom magam egy karakterbe, vagy egy tőlem külön karaktert nevezek csak el, végtelen lehetőségek állnak előttem, míg ha a valóéletben egyszer Alejandra Jimena Gonzáles vagyok, utána meg Rosalinda McDonalds, akkor senki nem fogja tudni hogy most ki kivel van. 

Néha jó névtelennek maradni, olyan álnevet használni amiből nem ismernek fel, viszont ha túlzásba viszi az ember, jelentős olvasókat veszíthet. Mondjuk pont én beszélek, aki minden egyes érdeklődési körömben más nevet használok; így van egy "rajzos nevem", amit mindig odafirkantok a rajzaimra aláírásként, de más néven vagyok Twitteren és itt is, és más személlyel teszem közzé a fanficeim. Nem tudom, mikor is jött ez pontosan, hogy különválasszam az érdeklődési köreimnek megfelelően a "személyiségem", de kicsit bánom, hogy így tettem, és nem ismertem fel azt a belső késztetést és okot, amiért szeretek más lenni. Ha tudtam volna ezt sok-sok évvel ezelőtt, sokkal szabadabban jártam volna színjátszó csoportba, és talán sokkal hamarabb elkezdek írni, így viszont rengeteg plusz munkát okozok saját magamnak mindazzal, hogy kiagyaljam, akkor most maradjon így elválasztva az egész, hiszen rajzolni olyan komolyan nem szoktam, és teljesen amatőr vagyok benne, a fotózás is hobbi jelenleg, illetve melyik egyetlen nevet fixáljam le és tegyem ki a blogom mellé, meg úgy általánosan, hogy ne legyen kavarc? Ki tudja, mert én nem. 

Viszont ugyanúgy szeretek anonim maradni, szeretem, hogy "elbújhatok", ha kell, és néha frászt tudok kapni, ha az ismerőseim rájönnek, hogy én vagyok az, mert olykor kicsit terhesnek érzem ezt, amikor rám jön a közösségi fóbia... Éppen ezért töröm még most a fejem, hogy melyik fiókjaimat társítsam a bloghoz, mert hiába szeretném a képeim vagy a rajzaim is a világ elé tárni, még mindig szeretem, ha van egy hely, ahol ismeretlen maradhatok, ahol csak a magam örömére létezhetek anélkül, hogy bárki megtalálna, bírálna, vagy gúnyolódna azon, amit csinálok, ami az Arckönyvön éppenséggel elég gyakori és bosszantó, többek között ezért is használom ritkán, és érzem magam sokkalta jobban a sorok között, amiket papírra vetek, ahol szeretek más lenni, és lehetek is.


* ** *

Ezt a bejegyzést egy 2011-es, inkább személyesebb hangvételű posztom ihlette, egyben a visszatekintő  rovatom része, amit a régebbi bejegyzések újrahasznosítása végett kezdtem el. És ha már nevek, muszáj megemlítenem a Behind the Name oldalt. Egy valóságos paradicsom, ha a karaktereidnek keresel nevet, viszont ha ugyanúgy érdekel a névtörténet, mint engem, akkor garantálom, hogy duplán jól szórakozol itt a tartalmat böngészve.

31 nap a jobb blogolásért: Fedezzünk fel új blogokat!

Forrás és tippek a kihíváshoz

Ha egy ideje már blogolunk, bizonyára kialakult egyfajta "blogos közösségünk", vagyis akadnak olvasóink és mindig van valaki, aki kommentel nekünk, mindemellett mi magunk is megtesszük ezt. Ezt az ismeretségi kört kívánja bővíteni a Parajunkee mai napi feladatával, miszerint találjunk öt, számunkra ismeretlen blogot, egyúttal hagyjunk is hátra pár hozzászólást. 

Szerintem ez roppant hasznos ténykedés lehet, hiszen amellett, hogy részben promotálhatjuk magunkat – elvégre a kíváncsiság nagy úr, és valakik mindenképpen lecsekkolnak minket, miután kommenteltünk –, megismerhetünk új arcokat, új barátokra tehetünk szert, és ki tudja, talán rábukkanhatunk végre a megfelelő lelki társunkra, aki éppúgy szereti a chilis babot, mint mi.


Ami engem illet, én kimondottan nem szoktam az érdeklődési köröm alapján kutatni, ha egy már ismert blogra, vagy nekem kommentel valaki, általában az ő profiljukat is megnézem, így találtam már nem egy blogot, ami azonnal megtetszett, ez pedig egy végtelen láncot eredményez, hiszen mind a bloggereket, mint a hozzászólókat nézegetve tömérdek számú, számomra ismeretlen bloggal találkozhatok. A kommentelés terén még aktivizálnom kell magam ugyan, de egy kis időt mindig szoktam várni, plusz általában csak elkönyvjelzőzök dolgokat, és van, hogy később jutok el oda, hogy ténylegesen olvasgassak, ha pedig azt megteszem, biztosan hozzá is fogok szólni valamihez.

szerda, február 11, 2015

31 nap a jobb blogolásért: Menük

Forrás és tippek a kihíváshoz

Most a blogunk menürendszerén a sor, hogy tüzetesebben górcső alá vegyük, az irányelv pedig az egyszerűség és könnyen kezelhetőség. A különböző flash tartalmak nagyon szépek lehetnek, de tapasztalat, hogy az új telefonom és még az a fránya iPad is megküzd vele, mire betölti, olykor hülyén jeleníti meg az oldalt, úgyhogy ezt ajánlatos kerülni, hogy minden eszközről jól látogatható legyen a weblapunk.


A saját menüm elnézegetve valóban ráfér egy kis polírozás az oldalra, például egy ideje már gondolkodom azon, hogy a zenéket (Ihletadó Muzsika) kiszedem, mert már kezdem feleslegesnek érezni, hogy egyáltalán kint legyen, plusz annyi, de annyi együttest, előadót szeretek, hogy nem vagyok elégedett azzal, hogy kibiggyesztettem oda párat, míg más nagy kedvenceimet nem. Kicsit változott a hozzáállásom, és elhanyagolhatónak gondolom ezt a menüpontot, hiszen jóformán csak azért tettem ki, mert csinosnak gondoltam és szépen elrendeztem, de sose hallgattam ott semmit. Szóval még ráveszem magam, hogy tényleg hozzányúljak, aztán menesztem.

Az üdvözlős oldalt nagyon szeretem, és nagyon imádom azt a kis képet ott, de mindig bántam, hogy nem tudtam megbuherálni a bloggert, hogy azt mutassa elsőnek, így pedig kicsit feleslegesnek gondolom – szintén –, mert olyan "bugyuta" helyen van, legalábbis kicsit offplace érzem, hogy amúgy is a bejegyzéseket tölti be a blog először, és olyan logikátlan, hogy másodlagosan navigáljak oda.
Egyelőre még az ötletelős fázisban tartok, hogy mivel helyettesítsem, esetleg egy kreatív About Me + Üdvözlő oldallal, vagy ilyesmivel. (Olíviáé nagyon szuper, nosza nézzétek meg!)

Jelenleg az Emberek és Sorok nevű idézetes oldal az utolsó a menüpontjaim közt, erre is ráfér egy kis igazítás, mert szeretném bővíteni, illetőleg, ha lesz még valami ötletem, majd út közben kiötlöm.


31 nap a jobb blogolásért: Fórumok

Forrás és tippek a kihíváshoz

Mai teendő találni egy, az érdeklődési körünknek megfelelő fórumot, csatlakozni és szerves tagjává válni, a profilunkat pedig az eddigiekben a Parajunkee-n elhangzott tippek szerint kreatívan és informatívan megalkotni.
Helytelen azonban állandóan önreklámmal spamelni a fórumokat, helyette vegyünk részt a társalgásban, és csak az arra kijelölt topicokban írjunk magunkról és a saját blogunkról.


Ebben a feladatban nem tudok aktívan munkálkodni, mert nem igazán vagyok aktív fórumokon, csak párnak vagyok tagja, ott is inkább információszerzés/szórakozás céljából fordulok meg, írni, hozzászólni talán nem túlzok, ha azt mondom, egyszer sem tettem. Részben nem ismerek annyi helyet, másrészt egyszerűen úgy érzem, nincs mit mondanom. Az ilyen helyeken is leginkább már kialakult csoportok vannak, én meg túl nyuszi vagyok csak úgy megjelenni és berobbanni, mellesleg minél jobban szeretnék valami ötletessel előrukkolni, annál jobban nincs semmi ötletem, én meg nem akarok leállni "hülyeségeket" mondani, lévén, hogy túl önkritikus vagyok. My bad.


Szóval szégyenemre továbbra is maradok aktív figyelője és passzív résztvevője a fórumoknak, de soha ne mondd, hogy soha, talán egyszer majd erőt veszek magamon – ha találok egy olyan közösséget –, és Number One fórumtag leszek, ha nem leszek rest annyit olvasgatni, és mindenhez hozzászólni (egyelőre erre nem igazán tudok időt szánni).

31 nap a jobb blogolásért: Email aláírások

Forrás és tippek a kihíváshoz

Ezúttal az email aláírások (signatures) kerülnek reflektorfénybe – tehát tegyük rendbe, tisztázzuk le –, és a Parajunkee által megadott feltételeken már csak nevetek, hiszen:

  • nekem egyáltalán nincs,

  • érdemes feltüntetni a valódi és az online neved IS, én viszont rühellem megadni a nyilvános nevem,

  • ajánlatos elkerülni az egyéb sablonszövegeket, mint pl. "az iPademről küldve", ezt viszont én mindig annyira szerettem, bár csak barátibb levelezésekben hagyom benn. Olyan jól néz ki, na, emellett szeretem az iPadem :D (...annak ellenére is, hogy mélyen csalódtam az Apple-ben, milyen buta és ratyi, különösen egy ezerféle módon konfigurálható, fel- és kihasználható Android eszköz mellett...),

  • végezetül pedig igencsak beletelne vagy negyed órába – ha nem félbe –, mire feltüntetném minden fiókom, blogom és adatom (tudom, hogy nem az az aláírás lényege, hogy MINDENt tegyünk bele, de azért jót derültem ezen, ahogy elképzeltem egy komikusan legördülő, végtelen-hosszú tekercset).

Viszont egyetértek azzal, hogy rendkívül hasznos ilyen aláírás, hiszen tapasztalom saját magamon is, hogy rémes memóriám van, blogokat, bloggereket, embereket nehezen jegyzek meg, így mindenképpen elgondolkodom, hogy legyen készenlétben egy informatív virtuális névjegyem arra az esetre, ha kell.

31 nap a jobb blogolásért: Közösségi oldalak

Forrás és tippek a kihíváshoz

A jobb blogolás érdekében ma a közösségi oldalak kerültek reflektorfénybe, és rengeteg tippet sorol fel a kihívást elindító Parajunkee; 
  • tegyük rendbe a hírfolyamunkat,
  • követőinket/barátainkat akár külön listába is tehetjük az eredményesebb átláthatóság végett,
  • igyekezzünk reagálni a kapott hozzászólásokra, levelekre, stb.,
  • kövessük ki azokat, akik nem követnek vissza, és
  • vessünk egy-két pillantást arra, mit csinál a környezetünk; hogyan használja ki a közösségi oldalak nyújtotta előnyöket, ezáltal vegyünk mi is tippeket a saját munkásságunkhoz. 


A Parajunkee írója említette még azt is, hogy a profilképünket, borítóképeinket is cseréljük valami személyesebbre, erre viszont egyénileg kicsit "szájbarágósnak/feleslegesnek" gondoltam kitérni, mert szerintem minden kép, amit kiteszünk akármelyik közösségi oldalunkra, így vagy úgy személyes. Nekem legalábbis mindig van egy belső indok, hogy miért azt a fotót választom, amit, úgyhogy ezzel a ponttal annyira nem értettem egyet, hogy feltétlenül meg kell említeni/ki kell kötni, viszont ezt csak mellékesen jegyzem meg. 
Végül is, ha kiteszem a kedvenc kocsimat, az nekem személyes, de attól még nem én vagyok ott azon a fotón – hacsak valóban nem vagyok valami szuperintelligens autócsoda, aki online ólálkodik és terjeszti az igét a gépek lázadásáról.


A közösségi oldalakról


Emlékszem, mekkora durranás volt a Facebook, amikor ingyen tudtam használni a telefonomon, minden órán ott lógtam a tanárok örömére, és az online világba pötyögtem a gondolataim. Ahogy az ismerőseim száma gyarapodott, úgy jött a feketeleves gunyoros hozzászólások személyében, míg oda nem értem, hogy a saját oldalamon kb. nem csinálhatok semmit a saját szájízem szerint, mert szinte minden alkalommal megtalál egy – tisztelet a kivételnek – hadibarom, akinek mindig van egy poénos-sértő megjegyzése arra, amit megosztok. Eleinte eltűrtem, közben folyamatosan egyre kevesebbet posztoltam olyan helyeken is, amiket nagyon-nagyon szeretem (lásd Twitter), aztán elkezdtem törölgetni és tiltogatni az emberkéket. 
Manapság viszonylag ritkán posztolok ki valamit ezeken a helyeken, nem tudom, hogy ahogy idősödöm, amiatt is válik egyre "unalmasabbá", de tényleg az a benyomásom, hogy ellaposodott az online közösségi világ, legalábbis a környezetemben, és inkább érzem magam egyedül a tömegben. Hogy ezt kifejtsem: mindenki a világba kürtöli a legmélyebb gondolatát is akár, leginkább Twitteren, de ritkán lehet leállni beszélgetni valakivel, mert a már kialakult online klikkek szinte sosem fogadnak be, ezzel szinte lehetetlennek is érzem, hogy bármiféle kapcsolatokat kialakítsak, bár tény és tapasztalom, hogy minden platform más, így ez is valóságos művészet, hogy mindegyiket a maga nemében a magad előnyére ki is tudd használni. Ami engem illet, ehhez nem hogy kreativitásom nincs jelenleg, de nem is tudom, hogy mennyi időt fordítanak ezekre mások, még ha be is időzítenek egy-egy posztot előre, hiszen nekem egy bejegyzés átlag 1-1,5 óra, van, amikor 2.

Édesanyám gyakorta elejti – mert ő többet is facebookozik nálam –, hogy "alig csinálnak valamit, régen mindig jól elbeszélgettek egymás posztjai alatt, ma pedig tiszta kihalt minden". Még ha rossz embereket is követek, nem a megfelelő csoportba csöppentem, akkor sincs valami sok kedvem közösködni, bár megpróbáltam újraéleszteni a blogom FB oldalát, hiába fogadkozom, hogy napi szinten aktív leszek és megosztok, reklámozok, socialkodok, hiába vannak ötleteim, sokszor egyáltalán nincs is kedvem, pillanatom, vagy éppen elfelejtem megosztani az adott valamit. (Vagy csak egy vérbeli politikus vagyok én is; ígérgetek folyton nagy szavakkal, díszesen, aztán tenni nem teszek semmit, ehehe...)


Egy biztos, ezen a téren van még mit fejlődnöm személyesen, ugyanakkor nem is tudom, valóban jó ötlet egyéb közösségi oldalakat is a profilunkhoz kötni, hiszen a rengeteg előny mellett – jelen esetben tömérdek olvasót, rengeteg barátot szerezhetünk, villámsebesen közölhetünk akármit akár százakkal – nem éppen veszélytelen, és a hirtelen jött hírnév ugyanúgy vezethet kellemetlenségekhez is. (Paranoiás néni megszólalt...) 
Viszont akkor is briliánsnak gondolom ezt a lehetőséget, amit a kommunikáció terén szolgáltat az internet, és kíváncsian várom, mit hoz a jövő, hiszen ki tudja, pár éven belül talán holografikus tartalmakat küldözgetünk egymásnak, és nem olvasni fogjuk egymás agyszüleményeit, hanem miniatűr kivetítve hallgatjuk egymást 3D-ben, mint a Star Warsban.