A név kötelez

Avagy gondolatok a művésznévről

Szeretek másvalaki lenni. Általában van egy-két név amire "rákattanok", és azokat kezdem nyüstölni az egyéb közösségi oldalakon; mindegyik tetszik, mindegyiket máshol használom és nem is igazán tudok dönteni. Az is felmerült bennem, hogyha egyszer publikálásra kerülne sor, valóban a Piper Collin név szerepelne azon a borítón, vagy esetleg válasszak mást? Annyi a lehetőség, annyi minden jön be, én meg hatvanfelé sem szakadhatok... 

Ilyenkor leszögezem magamban, hogy miért választottam ezt a nevet, mit jelent számomra, viszont ettől még nem kell lemondanom arról sem, hogy más legyek, hiszen az írás pont erre való.

Ott ugyanis bárkivé válhatok: anélkül lehet más színű hajam, hogy festékkel károsítanám a fejemen a szőrt, emellett még teljesen ingyenes is, és anélkül lehetek pilóta, kaszkadőr, hogy éveken át kéne tanulnom a szakmát – noha a kutatómunka íráshoz se éppen leányálom –, de még egy teljesen más személyiséggé is válhatok anélkül, hogy skizofrénnek nyilvánítsanak, sőt még éhen sem kell halnom, mire kapnék valami szerepet egy tévésorozatban. 

Itt, ezekben a kis kreált világokban nyugodtan ki tudom élni a névmániám, ha én transzformálom magam egy karakterbe, vagy egy tőlem külön karaktert nevezek csak el, végtelen lehetőségek állnak előttem, míg ha a valóéletben egyszer Alejandra Jimena Gonzáles vagyok, utána meg Rosalinda McDonalds, akkor senki nem fogja tudni hogy most ki kivel van. 

Néha jó névtelennek maradni, olyan álnevet használni amiből nem ismernek fel, viszont ha túlzásba viszi az ember, jelentős olvasókat veszíthet. Mondjuk pont én beszélek, aki minden egyes érdeklődési körömben más nevet használok; így van egy "rajzos nevem", amit mindig odafirkantok a rajzaimra aláírásként, de más néven vagyok Twitteren és itt is, és más személlyel teszem közzé a fanficeim. Nem tudom, mikor is jött ez pontosan, hogy különválasszam az érdeklődési köreimnek megfelelően a "személyiségem", de kicsit bánom, hogy így tettem, és nem ismertem fel azt a belső késztetést és okot, amiért szeretek más lenni. Ha tudtam volna ezt sok-sok évvel ezelőtt, sokkal szabadabban jártam volna színjátszó csoportba, és talán sokkal hamarabb elkezdek írni, így viszont rengeteg plusz munkát okozok saját magamnak mindazzal, hogy kiagyaljam, akkor most maradjon így elválasztva az egész, hiszen rajzolni olyan komolyan nem szoktam, és teljesen amatőr vagyok benne, a fotózás is hobbi jelenleg, illetve melyik egyetlen nevet fixáljam le és tegyem ki a blogom mellé, meg úgy általánosan, hogy ne legyen kavarc? Ki tudja, mert én nem. 

Viszont ugyanúgy szeretek anonim maradni, szeretem, hogy "elbújhatok", ha kell, és néha frászt tudok kapni, ha az ismerőseim rájönnek, hogy én vagyok az, mert olykor kicsit terhesnek érzem ezt, amikor rám jön a közösségi fóbia... Éppen ezért töröm még most a fejem, hogy melyik fiókjaimat társítsam a bloghoz, mert hiába szeretném a képeim vagy a rajzaim is a világ elé tárni, még mindig szeretem, ha van egy hely, ahol ismeretlen maradhatok, ahol csak a magam örömére létezhetek anélkül, hogy bárki megtalálna, bírálna, vagy gúnyolódna azon, amit csinálok, ami az Arckönyvön éppenséggel elég gyakori és bosszantó, többek között ezért is használom ritkán, és érzem magam sokkalta jobban a sorok között, amiket papírra vetek, ahol szeretek más lenni, és lehetek is.

* ** *

Ezt a bejegyzést egy 2011-es, inkább személyesebb hangvételű posztom ihlette, egyben a visszatekintő  rovatom része, amit a régebbi bejegyzések újrahasznosítása végett kezdtem el. És ha már nevek, muszáj megemlítenem a Behind the Name oldalt. Egy valóságos paradicsom, ha a karaktereidnek keresel nevet, viszont ha ugyanúgy érdekel a névtörténet, mint engem, akkor garantálom, hogy duplán jól szórakozol itt a tartalmat böngészve.