 |
| Forrás és tippek a kihíváshoz |
Remek témát hozott fel most a Parajunkee – figyeljük meg, mit csinálnak a vetélytársaink, vegyünk tippeket tőlük, stb,, persze mindezt az egészséges rivalizálás keretein belül, csak semmi gyalázás és bunkóság! Én magam ugyanis elég versengő típus vagyok, és gyakorta látom hasonló kreatív – esetenként egy nyúlfarknyit kreatívabb – emberekben a versenytársat. Ilyenkor mindig felveszem a képzeletbeli vaspáncélom, és vasmarokkal tervezem az egész irodalom, fotózás, egyéb művészeti ágak egyedüli dominálását...
Viccet félretéve, nem szoktam véresen komolyan versengeni, igazság szerint egyszerre gondolom rémes emberi vonásnak, amikor feltámad bennem automatikusan a mindig-első-akarok-lenni-és-nekem-mindig-nyernem-kell-féle attitűd, és egyszerre gondolom rendkívül inspirálónak, ugyanis írtam már novellát csak azért, mert az-a-másik-is-aratja-le-a-babérokat-nosza-nekem-is-kell-alkotnom-valamit-izibe.
Tudom, hogy ez butaság, hiszen magamért írok, a saját magam módszerei szerint, nem akarok versengeni, vagy a másikhoz mérni magam, mert szerintem mindenki briliáns a maga nemében, és egyszerűen értelmetlen is hasonlítgatni, így inkább csak nevetek magamon, amikor azon kapom magam, hogy ilyen rivalizálós gondolataim támadnak. Viszont be kell vallanom, igencsak jól esett az a fajta energialöket, amit ez a picinyke versengés okozott: mivel hetekig, hónapokig nem írtam egy mukkot se, hirtelen ért a pofoncsapás, hogy mások velem ellentétben írnak és sikereket érnek el, ezért felvettem a kesztyűt, és azonnal letermeltem valamit, ami után azonnal helyreállt a lelki békém.
Szó mi szó, úgy gondolom, a versengés természetes része a személyiségünknek, vannak, akikben ugyan egyáltalán nem támadnak ilyen gondolatok, és vannak, akik túlzottan rivalizálnak, és ugyanúgy vannak pozitívumai és negatívumai is, de görcsösen nem igazán szoktam lesni, hogy ki mit csinál – mondjuk tény, hogy égnek áll a hajam, ha valaki éppen arról posztol, amiről én is terveztem, mert mindig az jut eszembe, biztos azt hiszik, hogy én ötletet loptam tőlük, ilyenkor kicsit korholom magam, hogy nem lenne ez a bajom, ha akkor megcsinálom azt a bejegyzést, amikor először eszembe jutott, helyette én csak ülök rajta, míg más mindent megcsinál helyettem, ez pedig egy sor filozofáláshoz vezet rendre, amibe legtöbb esetben belebonyolódom, aztán oda tudnék kilyukadni, hogy minek csináljak bármit, mert mások megcsinálják talán sokkalta jobban... Ilyenkor kicsit eldepizek magamban, hogy nincs értelme küszködnöm, de a nap végére mindig oda jutok, hogy a magam örömére írok, vagy csinálok bármit, és ha ezerszer is dolgoztak fel valamit, az ezeregyedik megoldásom se lesz ugyanolyan, mint a többi, hiszen mind egyediek vagyunk a hasonlóságainkban is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése