Azaz, ami nekem egyáltalán nincs, nem működik, teljes kudarc, és egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy normálisan csináljam. A nők a szóbeszéd szerint egyszerre több dologra is képesek figyelni, ez a készség azonban nemes egyszerűséggel nekem vagy nem jutott, vagy nem vagyok nő. *itt a kacaj helye*
Elkezdtem nemrég egy tanfolyamot, ami azzal jár, hogy a délelőttjeimet az iskolapadban töltöm – erről is akartam szót ejteni itt, ahogy még sok más mindenről, ami történt velem az utóbbi időben, mióta "elfelejtettem" az online világba bejegyezni a kis kalandjaimat és egyéb mondanivalómat. Viszont lévén, hogy rettenetes vagyok az időbeosztás terén, valahogy sose jut időm arra, hogy ténylegesen írjak. Elmennek az órák, a napok, hetek, hónapok házimunkával, nasival, játékkal, meg úgy minden mással, és tudom, elég elcsépelt meg röhejes kifogás, de nincs időm, aztán valahogy...
Szó mi szó, eléggé el vagyok most lazulva írás terén – nem mondom, hogy megcsapott az írói blokk, mert ihletem van rendesen, azt mondanám... A fejemben a konkrét jelenet, meg amiről írni akarok, de mégis, egyszerűen valahogy nem tudom megfogalmazni normálisan, valahogy sosem tetszik, és legszívesebben kukába vágnám az egészet. Lehet mondani, hogy túl önkritikus vagyok, de valahogy egy nagy káosz az egész, és talán a fejemben a probléma, mert a gondolataim is elég kuszák, és nem tudom rendesen kifejezni magam; vagy mert folyton ide-oda csapongok, és nem tudom rendesen összekötni a szavakat és a mondatokat, hogy az a tetszetős, pöpec kis cucc legyen belőle, ahogy általában írni szoktam.
Az is eszembe jutott, hogy talán "kinőttem az írást" – ennyi volt, vége, nem megy tovább. Rengeteg dolog történt velem az elmúlt két évben, és észreveszem magamon, hogy folyamatosan változok ezek hatására, éppen ezért gondoltam már arra is, hogy mi van, ha csupán ennyi volt az én nagy írói karrierem? A sztorik a fejemben még mindig szórakoztatnak, szeretem lepörgetni őket magam előtt, de hogy betűk tetszetős bogjába varázsoljam őket, az valahogy most nem megy. Nem vagyok elégedett a mondataimmal, úgy érzem, silányak.
Ezért inkább csendben maradok, minthogy a saját mércémnél valami sokkalta pocsékabbat adjak ki a kezeim közül, és inkább visszavonultam egy kicsit, ha mondhatok ilyet. A sors fura fintora, hogy amikor erőt veszek magamon, hogy igenis írok valamit, akkor meg a számítógépem rendetlenkedik, mintha a maga az univerzum akarná, hogy inkább fogjam be a lepénylesőmet...
Ez pedig végtére is nem egy hülye ötlet, mert ha nem tudok semmi értékeset közölni, és legfőképpen olyat nem, ami a saját elvárásaimnak és úgy az átlagos szintemnek megfelelne, marhaságot mondani egyáltalán nincs szándékomban. Egyszer bejött, és jól sikerült, hogy erőltettem az írást, tetszett is, amit akkor összehoztam, most viszont úgy érzem, egyáltalán nem ugyanaz a helyzet; valami változott, valami van a felszín alatt, mert valahogy nincs is kedvem. Most ez egyszerre háborít fel, és hangzik egyfajta istenkáromlásnak, másrészt viszont eléggé rezignált vagyok, kicsit magam mögött hagytam az online világot, úgy mint a blogolást is, és több időt töltök a családommal meg a szabadban.
Talán csak hisztis vagyok, meg egy úri kisasszony, amiért nem vagyok képes venni a fáradságot és leülni írni, talán csak élményeket akarok gyűjteni egy kicsit, hogy legyen mégis miről szót ejtenem. Most azonban túl ideges vagyok emiatt a hülye tákolmány miatt, hogy miért nem működik valami rendesen 2015-ben, és nem is tudom, hogy a technológiát utálom jobban vagy az embert, amiért képtelen hibátlan és el nem romló kütyüket megalkotni, esetleg túllépni azon, hogy ne a profit legyen a fontos, hanem tegyék jobbá a világot...
Mivel azonban én csak egy cseppnyi, jelentéktelen porszem vagyok az univerzumban, és nem tudom megváltani a világot, jobban tenném, ha prédikálni, meg bölcselkedni és okoskodni se állnék neki, nem igaz?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése