kedd, július 21, 2015

Íróeszköz: Character Generator

2014 októberében Íróeszköz címmel arról számoltam be, hogy én, mint 21. századi, írni imádó leányzó egészen pontosan mivel is írok. Ezen az ötleten felbuzdulva gondoltam ki egy sorozatot, amiben olyan telefonos és egyéb alkalmazásokat veszek górcső alá, amik egy modern írópalánta számára hasznosak lehetnek, és első sorban amiket én magam is használok nap mint nap, illetve éppen csak megismerkedem vele, de használni tervezem.

Előzőleg a Writing prompts és a Story Plot Generator nevű, angol nyelvű Androidos alkalmazást hoztam el nektek – fejlesztőjük az ARC Apps –, most pedig a Character Generator kerül terítékre, ami szintén ingyenes.

Inspiráció és kihívás

Megérintett a múzsa csókja, és fejedbe szökött a tökéletes novella, regény ötlete. Az ujjaid már viszketnek és bizseregnek, annyira szeretnél belemerülni abba a külön kis világba és nekilátni írni, azonban akad egy bökkenő: kik is lesznek a karakterek?

Ezernyi módon neki lehet állni az írásnak: szánt szándékkal, előzetesen mindent megtervezve, fejedben az összes tárolt információval, mellette mindent lejegyeztél, amire csak szükséged lehet... Ugyanakkor teljesen spontán is megcsaphat minket az alkotás szele; bevillan egy szituáció, egy érzelem, megfog egy hangulat, és egyszerűen írni akarnál, minden előzetes vázlat nélkül, azonnal, de leblokkolsz, mikor a folyamat közben a szereplő egyéb jellemzői kerülnének szóba, hiszen fogalmad sincs, milyen az a karakter egyáltalán. Ilyen esetben, hasra ütésre kiválaszthatunk valamit, és írjuk, ami az eszünkbe jut – én az esetek többségében ezt teszem –, esetleg megállunk pár percre ötletelni, vagy ha semmi elképzelésünk nem akad, kérhetünk más(ok)tól segítséget. Ez az akár a zsebünkben is nyugodtan elférő segítség lehet a Character Generator, amit bármikor nyugodtan elővehetünk, hiszen nem kell hozzá internet, csak egy okostelefon és egy csipetnyi angoltudás.

Külcsín és belbecs

A szóban forgó alkalmazás szemnek kellemes narancs-fehér színárnyalatokban vár minden írást kedvelőt. Ahogy az alábbi képeken is látható, most is főbb kategóriák alapján keresgélhetünk megfelelő karaktert magunknak, ezek pedig a következők: a Külső (Appearance – szem- és hajszín, testalkat), a Személyiség (Personality – belső tulajdonságok, zenei ízlés, hobbi és vallás), Gyermekkor (History – szülői ház, vagy ahol felnőtt, családi körülmények, egyéb gyermekkori események és félelmek), és Család/Karrier (Family & Carrier – jelenkori lakás, karrier és családi állapot).


Szerintem ezek alapján a jellemzők alapján egész jó karaktereket kaphatunk, mindegyik pontról készítettem egy képernyőképet, amit alább megtekinthettek. (Katt a képre, és felugrik teljes méretben.)


Mint ahogy látjátok, a nemek között is lehet választani, ezért úgy hiszem, egész szuperül lett megalkotva ez az app, és sok érdekes találatot kidobhat, köztük olyan párosításokat, amikre talán korábban nem is gondoltál. A frissítés gomb segítségével is könnyedén váltogathatsz a lehetőségek között kedvedre, illetőleg emailben is el tudod küldeni az új karaktered jellemzőit.


A Beállítások (Settings) menüben most sem konfigurálhatunk sok mindent kedvünkre, ugyanis csak az alkalmazás-használatról készülő névtelen adatok elküldéséről dönthetünk, viszont a menüsor bal felső részére kattintva legördül az összes felsorolt szempont, ami meghatározhatja a karaktert, így könnyedén válthatunk egyikről a másikra anélkül, hogy vissza kéne lépni a főoldalra.

Véleményem szerint

Úgy gondolom, megadott kritériumok alapján írni mindig kihívást jelent, és én sosem próbáltam ily módon feltálalt, úgymond kész karakterrel dolgozni, és ezt igen nagy feladatnak gondolom, amivel csakis fejlődhet az ember lánya és fia. Ezért egy próbára mindenképp tudom ajánlani, hiszen ingyenes, és a hirdetések (számomra) nem annyira vészesek, hiszen más alkalmazások esetében olykor egész oldalakat elfoglalnak és vadul bukkannak fel pont akkor, amikor amikor lefagy az alkalmazás, és így "véletlenül" még rá is kattintasz...
A Pro verziót most nem gondolom különösen fontosnak, hiszen amellett, hogy nincsenek hirdetések, csak egy Shuffle gombot kapunk pluszban pár fillérünkért, amivel véletlen sorrendben, random dobálja ki a jellemzőket.


* ** *
Hasznos linkek:


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése