Napjaink egyik leghíresebb sci-fi regénye az Andy Weir tollából íródott The Martian, avagy hazai közönség számára A marsi. A könyv világszerte sikert aratott az utóbbi években (2011-ben jelent meg, holott én teljesen azt hittem, hogy ez valami tuti friss dolog), ezerszám imádják, mint a hosszú hétvégét, ez a felkapottság pedig hogyisne lett volna elég a megfilmesítéshez - erről azonban kicsit később.
S hogy mi lehet a siker titka? Egyszerű: ez a könyv ugyanis zseniális, mindjárt el is mondom, miért.
A sztori
Mark Watney botanikus és gépészmérnök, a NASA űrhajósa, aki az Ares 3 program keretében egy, marsi időszámítás szerint 31 napos küldetésen vesz részt öt másik társával együtt. Minden zökkenőmentesen halad egészen a hatodik szoláris napig, amikor is nem várt homokvihar támad a bázisukra. Félve az esetleges katasztrófától, a csapat vezetője, Lewis parancsnok az evakuálás mellett dönt, ám az űrhajóhoz vezető út során Watney-t elsodorja egy letört antenna darab, s mivel a csapat többi tagja halottnak hiszi, nélküle menekülnek el a bolygóról. Watney azonban csodával határos módon túléli a balesetet, ezután folytonosan meg kell küzdenie a marsi viszonyokkal, illetve saját baklövéseivel, aminek következtében majdnem mindig élet-halál helyzetbe kerül.Mennyire elcsépelt az elcsépelt?
Tömérdek sci-fi boncolgatta már az űr sivárságát, és csupán a Marsról is rengeteg film készült (A Mars mentőakció, A vörös bolygó), ezért az első gondolatom nagy szkeptikusan az volt:
"Kell egyáltalán nekünk egy újabb ebből a témából? Tudnak valóban valami újat mutatni?"
Nem hittem volna, de a válasz egy egyöntetű IGEN!
Azt mondanám, a könyv sikere Watney karakterében rejlik. A humora valami eszméletlen, hála neki, napi szinten hülyének nézhettek a buszon, amikor magamban röhögtem olvasás közben, de akinek egyetlen arcizma se rándul az egymás hegyén-hátán előforduló aranyköpésektől, annak vagy a humorérzéke vagy az agya halott, vagy nagy valószínűséggel mindkettő.
Szerettem volna kiemelni mondatokat, de egy idő után - kb 1-2 oldal - rájöttem, hogy komplett fejezetnyi szövegeket ki tudtam volna gyűjteni, és őszintén szólva az elejétől a végéig imádtam minden betűjét, olyan maradandó élményt okozott nekem maga az olvasás, hogy ilyet régen éltem át, ezért úgy ítélem, nem lehetek teljesen elfogult, hiszen átlagos könyvek ritkán szórakoztatnak ennyire, én pedig olvastam már egyet s mást.
Az alapötletben voltaképpen nincsen semmi új, tulajdonképpen sok-sok más helyeken megtalálható eseményekből épül fel. Emberünk ezúttal nem hajótörést szenvedett, hanem egy véletlen folytán hátrahagyták, a lakatlan szigetből pedig egy emberi életet fenntartani képtelen, szép piros és homokos bolygó lett. Ami mégis egyedivé teszi, az Mark stílusa, illetve ahogy a könyvet felépítette a szerző: a történéseket a marsi bejegyzései és a mindent tudó kívülállóként leírt elbeszélések mesteri módon összevegyített elegyéből tudjuk meg, ez pedig egyáltalán nem zavart, mindkettőt élveztem, noha kétségtelen, hogy Watney elszólásai viszik a prímet.
Na de azért...
Ami kicsit az idegeimre ment, hogy amikor Marknak végre valami sikerült és kecsegtetőnek tűnt, hogy valóban hazajut a Földre, akkor tuti mindig elromlott valami. A Trónok harca után teljesen levedlettem magamról azt a téveszmét, miszerint a főhősnek soha nem lehet semmi súlyos baja, mindig életben marad és győz, blabla, ott ugyanis az alkotó George R. R. Martin egy interjúban ki is fejtette, regényével az volt a célja, hogy az olvasók féltsék a kedvenc karaktereiket, és ne bújjanak amögé, hogy úgysem lesz semmi komolyabb bajuk, hiszen főszereplők.
Watney-nek mindig beütött valami gikszer, ami egyenesen szorongóvá tett; szabályosan rettegve anticipáltam, ugyan mi lesz majd a következő agyrém. Nem igazán tudom megítélni, hogy ez mennyire volt jó vagy nem, hiszen a hangsúly azon volt, hogy Watney mindig feltalálta magát, és folyvást felülkerekedett a nehézségeken, az ebben lévő üzenet pedig igencsak sokat jelentett számomra. Sose add fel, csak küzdj tovább.
Ugyanakkor kicsit feleslegesnek érzem a rengeteg gikszert és mennykőt, ami rendre beütött, hiszen a végkifejlet ugyanaz maradt, és kicsit túlspilázottnak érzem, amin Marknak keresztül kellett mennie. Ezt nem mondanám súlyos negatívumnak, csak elgondolkodtatott, hogy mi értelme a happy endnek, ha minden csak cukormázas, és nem történik semmi halálos, illetve mi értelme az apró katasztrófáknak, ha a végén úgyis megúszik mindent a főhős? Olyannak tűntek Watney megpróbáltatásai, mint az utolsó tanítási vagy munkanap karácsony előtt.
Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, az is az angol miatt, hogy telis-tele van a sztori matekkal, biosszal, kémiával és minden más nyalánksággal, amikből még magyarul is totál hülye vagyok, angolul olvasva a könyvet pedig csak azt tudtam felfogni, hogy az oxigén és a szén-dioxid képlete még azután is ugyanaz, hogy évmilliók óta utoljára hallottam a suliban. (Nagyon öregnek érzem magam tényleg, pedig csak 24 vagyok...)
A következő, ami kicsit nehézséget okozott, hogy az egyes NASA cuccokat megjegyezzem, hogy mi micsoda a mozaikszavak alapján. Többről egyelőre nem nyilatkozok, ugyanis még magyarul is el akarom majd olvasni egy kicsivel később, ezért előfordulhat, hogy úgy mégis jobban fogok érteni bizonyos dolgokat.
A szerelmi szálról nem tudom eldönteni, hogy felesleges húzás volt bele, mindenesetre iszonyúan cuki Johanssen és Beck, úgyhogy azt mondanám, kellemes kontraszt volt Watney folytonos haldoklásával szemben.
Összességében, ez egy rohadt jó könyv, és ezer csók és hála a szerzőnek érte, mert életem egyik legnagyobb olvasási élményét nyújtotta, és a borítókat egyenesen imádom, és a karakterek is nagyon szerethetők, főleg az Ares 3 legénység és Mitch Henderson. Ha osztályoznám... hát szó mi szó, nem tudom, mert bármilyen skálát hoznék össze, nincs az az érték, ami kifejezi, mennyire jó ez a regény, a végtelen meg mégiscsak hülyén nézne ki, vagy ha azt írnám, hogy 7944563971142/10.
Még a filmről...
Ezúttal nem égtem véres felháborodásban, amiért egy újabb könyvet akar elrontani Hollywood, ugyanis most a filmről halottam előbb, és csak azután tudtam meg, hogy ezt is egy bestsellerből gyártják. Nem hazudok, amikor megtudtam, hogy Matt Damon játssza Watney-t, eléggé morci lettem 
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése