 |
| Forrás és tippek a kihíváshoz |
Egy ideje nem voltam online aktív – már ami a közösségi oldalakat illeti –, ha pedig megesett, hogy huzamosabb időt töltöttem el egy-egy weboldalon, általában akkor is rest voltam(= gyakran féltem) kommentet hagyni, ennek pedig több oka is van.
Közösségi undor
Régebben kötelességemnek éreztem leállni emberekkel vitatkozni, ha úgy ítéltem, hogy valami bődületes hülyeséget állítanak, vagy egyszerűen olyan módon viselkednek, ami az én morális és egyéb elveimet sérti. (Megjegyzés: Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy hasraütés-szerűen nekimentem embereknek, nem, csak azt esik nehezemre tolerálni, amikor hangemberek rászállnak a másikra, vagy totál idiótaságokat hirdetnek, noha tudom, hogy nekem sincs jogom ítélkezni, vagy éppen szemrehányást tenni.) Nem egyszer keveredtem valóságos virtuális háborúkba, az pedig édes mindegy, kinek van igaza, sőt előfordul, hogy nekem is nehezemre esik beismerni, ha tévedek, vagy rosszul tudok valamit, és ezzel ha nem is vagyok egyedül, abból aztán sose lehet egyetértés, abból pedig végképp elegem volt, amikor a saját blogomon jött nekem valaki...
Rájöttem, hogy nem érdemes belebonyolódnom, mert létezik az a típusú hozzászóló, aki már csak azért kommentel mindenhová, hogy mindenkibe belekössön és oltogasson ilyen-olyan stílusban, ez az egyén pedig úgysem fog pont tőlem megszeppenni, és egyszerűen naív vagyok, ha azt hiszem, mindenkivel megértethetem a nézeteimet, emellett jómagam is láthatok valamit hibásan, és nem játszhatok valamiféle gurut, másrészt azt is megtanultam, hogy nem minden helyzetre kell reagálni, ezt pedig online a legkönnyebb és legegyszerűbb megtenni.
Mostanság sokkal több időt töltök azzal, hogy triplán megfontoljam, mikor és hol nyilvánítok véleményt, mert alig akad olyan hely, ahol ne jutna rád legalább egy olyan ember, akivel végeláthatatlan vitába tudsz bonyolódni, én pedig az ilyesmit nem szeretem.
Pár napja ugyan újra elkezdtem blogokat nézegetni, és a szokásosnál többet kommenteltem, azonban egy dolog mindig visszatart(ana).
Online bohóc
Sok helyütt, ha lehetséges, inkább anonim szólok hozzá valamihez, mert mindig az jut eszembe, hogy az illető talán rossz néven veszi, hogy csak úgy odaállítok és olyan hangnem kezdek csevegni, mintha évek óta ismerném, esetleg túl sok vagyok, és azt hiszi, csak figyelmet kívánok tőle, na meg hogy látogasson el az én oldalamra... Akadt dolgom nekem is olyanokkal, akik éjjel-nappal reklámozták magukat és fel is voltak háborodva, ha nem kaptak hozzászólást, viszont ők sohase lettek volna hajlandók egy pillantást vetni a másik munkájára, ilyen-olyan okoknál és kifogásnál fogva, ezt pedig igencsak zsarnoknak látom; egyszerűen nem akartam ilyennek tűnni én is.
Általánosítani azonban nem akarok, hiszen mondhatni teljesen kiestem a képből, mióta nem jártam bloggeren – ezen szándékozom változtatni, és ezért is döntöttem úgy, hogy belekezdek a kihívásba, ezzel ösztökélve magam arra, hogy feszegessem a határaimat, hiszen nem csak az írást kell tanulni, de azt is, hogy hasznos, építő jellegű véleményt, vagy egy értelmes kritikát tudjak kiadni a kezeim közül.
Nagyon örülök, hogy belekezdtél, és annak is, hogy hozzáteszed a feladathoz a saját gondolataidat.
VálaszTörlésSosem voltam nagy kommentelő, de mióta elkezdtem a kihívást, sokkal jobban odafigyelek rá. Nem írok mindig mindenhová, de mikor úgy érzem, hogy a bejegyzés végére kialakult bennem valami mondanivaló, azt közzéteszem. Vitákba nem szívesen szállok be pont azért, amit te is írtál. Ráadásul én a hétköznapi életben is úgy állok egy-egy vitához, hogy mindig konszenzusra törekszem, abból indulok ki, hogy ha nem is egyezik az álláspontunk, próbáljuk meg elfogadni a másikét és kulturáltan beszélni bármilyen témáról. Sok kommentből viszont azt látom, hogy nekik eszük ágában sincs fontolóra venni a másik nézőpontját, így eleve feleslegesnek érzem, hogy beleszóljak, és inkább csak magamban füstölgök...
Sok sikert a kihíváshoz, nagyon várom a posztjaidat! ^^
Szeretem a saját gondolataimat, tapasztalataimat beleszőni, lehet, csak túlságosan énközpontú vagyok, hogy mindig magamra terelem a szót, de nem akartam lekoppintani a te kihívásod sem, így kicsit máshogy közelítettem meg.
VálaszTörlésTeljesen egyet tudok érteni veled, most én is igyekszem többet hozzászólni, ám amikor úgy ítélem, hogy nem igazán tudnék "okos" véleményt közzétenni, akkor inkább csendben maradok, mert szeretnék igényesebb kommenteket hátrahagyni, ámbár lehet, itt is előjön a túlzott perfekcionizmusom. :)
Köszönöm szépen a hozzászólást, ugyanezt elmondhatom rólad is!