szombat, július 02, 2011

I'd like to be there

Ma este lesz Mars koncert Volton. Szeretem ezt az együttest, és hajlamos vagyok a Jared Leto-imádatra, de...
Koncertvidit egyszer láttam tőlük - a 2010-es Rock am Ringről -, és hadd legyek őszinte, de nem igazán jött be.
Személyes meglátásom szerint az énekes Jared nem igazán tette egy (általam elvárt) énekes dolgát: többet beszélt, ugrándozott és lépkedett a közönség fején, mint énekelt vagy gitározott volna. (És ez a "hívjunk fel vagy húsz embert a színpadra"-dolog sem igazán jött be nekem. Egymáson keresztül másztak össze-vissza az emberkék, és lehet, hogy túlkomplikálok mindent, de igencsak megijedtem, milyen tömegbalesetek lehetnének ott.)
Talán pont ezt az egy ilyen pillanatot csíptem éppen el - tovább pedig nem bírtam nézni -, de nekem ez egyfajta csalódás volt, és így is maradt meg bennem.
Most azonban mégis szomorú vagyok kissé, hogy nem jutok el a mai eksönre. Mert, őszintén szólva szívesen fogadnám be élőben a saját szemeimmel azt a látványt, amitől oly sokan alélnak el. :p

Azt elárulom, hogy ezzel nem akartam leszólni a bandát, mert szeretem a dalaikat, és véleményem szerint Dzsé akusztikus élőben tolja a legjobban, csak éppen a látott felvétel alapján live performance-ben engem még nem győzött meg. Gondolom azért ott helyben mégis csak más lehet, mint össze-vissza bevágott képkockákból.





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése