hétfő, február 01, 2016

Nézetváltás

Tegnap eléggé magam alatt voltam, és ez a bejegyzésen is meglátszott. Ma is félek még, de már bizakodóbb vagyok a jövőt illetően. Túléltem az első munkanapom, és bár elég tömény volt, igyekeztem alkalmazkodni és megjegyezni, amit meg kell jegyeznem, de olyan hulla fáradt vagyok, pedig még csak nem is dolgoztam normális időbeosztás és munkaterv szerint. Hazaestem este, és kb. csak ettem és ittam, nagyon energiám nem volt másra, a bejegyzést viszont nem akartam kihagyni, hiszen erőt akarok venni most magamon – bár attól, hogy a napi poszt meg van írva, nem biztos, hogy a minőség és közlésre méltó... Legalábbis nem éppen vagyok elégedett a tegnapi és a mai bejegyzésekkel, és lesz mit javítani az időbeosztásomon, na meg azon, hogy szervezzem meg a blogolást, hogy ne maradjak el, de hétköznap inkább pihenni tudjak. 

Nem igazán akarom kereken kimondani, hogy mit dolgozom és hol, mert egyáltalán nem akarom, hogy megtaláljanak, viszont annyit, azt hiszem, nyugodtan elmondhatok, hogy a munkám során naponta több száz emberrel kerülök kapcsolatba – és ez érdekes!

Eddig mindig negatív véleményem és hozzáállásom volt a földlakókhoz, lévén hogy milyenek: nem szerettem őket, ha lehetek őszinte. Most viszont egész nap lehetőségem adódott megfigyelni őket, és egyre kíváncsibb vagyok, hiszen az emberek olyan érdekesek! Ahogy viselkednek, ahogy megnyilvánulnak, egyszerűen lebilincselő.

Oké, tudom, hogy nem illik kisérleti patkányokként nézegetnem őket, de rájöttem, hogy élvezek emberek között lenni, és szeretem látni, hogy milyenek, bár az introvertáltságom miatt egy idő után már rettentő fárasztó, úgyhogy ezen még mindig csiszolni kell, hogy ne akarjak minden második órában kifutni a teremből. 

Elsősorban muszájból vállaltam el az állást mindezek ellenére, másrészt komolyan úgy éreztem, hogy készen állok egyfajta jellembeli fejlődésre, hogy ne egy kis kuka legyek, hanem tudok picit változni. Viszont ez részben nehéz, és néha nagyon megvisel, úgyhogy remélem, idővel jobbra fordul és előnyömre változok ebben a tekintetben.

Úgy gondolom, már az is egyfajta jelentős változás a hozzáállásomban, hogy élveztem emberek között mozogni ma, lévén hogy azelőtt mindig kerültem az emberekkel való kontaktust, mert ritkán éreztem magam jól közöttük, de most felettébb lehengerel, ahogy egyre több mindent látok belőlük. Mindemellett minél több karakter típust ismerek meg, annál jobbak is lehetnek a saját karaktereim, szóval így akár két legyet is ütök egy csapásra.




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése