hétfő, március 07, 2016

A kedvenc időtöltéseim

Szabadidőt tekintve ritkán szeretem igazán semmittevéssel pazarolni a napot, s ha nem játszom, írok, fotózok, blogolok, filmezek/sorozatozok vagy rajzolok, akkor előszeretettel edzem az agyam különféle logikai játékokkal. A továbbiakban ez utóbbiakról ejtek pár szót.

Logikai fejtörők, amiket szeretek

Mahjong (Solitaire)

Mi ez?

A Mahjong egy egyszemélyes, leginkább számítógépes és mobilos platformon jelenlevő logikai játék, melynek lényege, hogy a meghatározott alakzatban véletlenszerűen elhelyezett, szabad köveket párosával – azaz, amik összetartoznak – felvegyük. Szabad kőnek számít az, amelyiket felülről nem takarja másik kő és amelyiknek legalább az egyik hosszabbik oldala nem érintkezik más kővel. A játéknak akkor van vége, ha minden követ maradéktalanul felszedünk, vagy nem marad több elérhető pár.

Ez a játék egy kínai, négy személyes társasjátékból született, amit szintén Mahjongnak hívnak, viszont a szabályok ott némileg eltérnek.


Miért szeretem?

Nehéz megmondani, egyszerűen szeretem a játék hangulatát, a különféle alakzatokat, amikben el vannak rendezve a kövek, és mert fejleszti a logikámat. Annak idején a Windows 7-et futtató laptopomon ismerkedtem meg a Mahjong Titansszal, és rettentő nagyon szerettem játszani vele, ám mióta Windows 8 fut a gépemen, sajnos csak a Microsoft Mahjong változata elérhető, ami némileg más, mint a Titans, de azzal is szívesen időzök.



Rejtvények

Mi ez?

Azt hiszem, ezeket nem kell igazán bemutatnom, hisz ki ne ismerné a skandináv keresztrejtvényeket, szókeresőket, és egyéb változataikat? Nincs olyan újság vagy napilap, amiben ne lenne legalább egy fejtörő, emellett számtalan rejtvénylap kapható az újságosnál, akár vegyes rejtvényeket akarunk, akár egy adott fejtörőre specializált rejtvényújságot szeretnénk megvenni.



Miért szeretem?

Kiskorom óta próbálgattam megfejteni az újságban látott keresztrejtvényeket, sokszor sikertelenül. Igazán gimis koromban merültem bele a rejtvényezésbe, hetente vettem az egyéb rejtvényújságokat és egymás után ettem őket, úgy gondolom, azért, mert akkoriban sokat olvastam, így a szókincsem is nagyobb volt, ami miatt könnyebben ment a rejtvényezés. Mostanság ritkábban kerül sor hagyományos rejtvényfejtésre, hiszen manapság a telefonon vagy laptopon játszok teljesen másféle logikai játékokat, viszont imádok kézzel írni, így az egyszeri skandizás is ugyanolyan szívlelt időtöltés, mint bármi más.


Sudoku

Mi ez?

Először is: ez nem sudoku, hanem SZudoku – egyszerűen égnek áll a hajam, amikor mindenki S-sel mondja... Kisokoskodás vége.

Amit azonban én sem tudtam, hogy a sudoku egy japán kifejezés rövidítése, ami annyit jelent: „a számjegyek csak egyszer szerepelhetnek” – ez valóban a játék lényege, hiszen az alap sudokuban függőlegesen, vízszintesen és a 3x3-as kisebb négyzetekbe a számok 1-9-ig csak egyszer írhatók be.

Ezenkívül mindenféle extrémebb változata létezik a logikai fejtörőnek, de őszintén szólva én azokra rá se merek nézni, mert inkább a könnyebb-közepes nehézségű változatokat tudom megoldani.


Miért szeretem?

Nos, elsősorban azért, mert japánőrült vagyok, így azonnal rákaptam, amikor annak idején divatba jött az egyes feltételezések szerint a latin négyzetből – melynek lényege, hogy egy 2x2-es, 3x3-as vagy 4x4-es négyzetben szereplő számok vagy szimbólumok soronként és oszloponként csakis egyszer fordulhatnak elő – kialakult rejtvény. Annak idején a Metro napilapban mindig fejtegettem az aznapi feladványokat, ám a legnehezebbeket sose tudtam megoldani, így picit el is ment a kedvem tőle – mert utálok kudarcot vallani és ha valamit nem tudok megcsinálni –, ám még így is az egyik kedvenc fejtörőm.

* ** *

Ti szerettek rejtvényezni? Ha igen, mi a kedvencetek, illetve mi mással ütitek el az időt és tartjátok karban az agyatokat?



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése