Nem tudom, mit nem szeretek jobban, a vasárnapot vagy a hétfőt – voltaképpen az egyik azért utálatos, mert a hét utolsó napjaként elsuhan, különösen, ha tovább alszik az ember elfáradt lánya és fia, a másik pedig azért kevésbé emberbarát, mert hétkezdő nap.
Amikor azt a rengeteg negatív megjegyzést és posztot látom arról, mennyire szar a hétfő, mindig olyan lelombozva érzem magam, és olyan butaság! Mármint most hétfő van, elment a pihi, egy újabb munkahét kezdődik, ez ellen nyavalygással nem tudunk mit tenni, nem tudjuk visszahozni a hétvégét, aztán miért mérgezzük feleslegesen saját magunkat olyan gondolatokkal, hogy jaj, megint egy hétfő, a hétfő de szar...
Változtatni akartam a hozzáállásomon, hogy én igenis nem fogom hagyni, hogy felmorzsoljon a társadalom, és én ugyanis nem állok be a sorba: nem fogom hagyni, hogy a hétfői hétfős hangulat maga alá temessen, igenis mosolyogni fogok, és a lehető legtöbbet fogom kihozni a napból, hiszen az élet nem állhat csupán abból, hogy fizetés napra várunk meg hétvégére.
Azonban ezt mindig könnyebb elgondolni, mint véghez is vinni.
Már reggel úgy keltem, hogy jaj, undok vasárnap, aztán holnap mehetek dolgozni, ráadásul húzós egy hetem lesz napi 8 és fél órában gályázni, kivéve a péntek, mert akkor valamivel rövidebb lesz a munkanap, na meg a kedd, ami ugye ünnepnap. Hiába akarom hasznosan tölteni a napjaim, azok a fránya kellemetlen gondolatok csak beszöknek az agyamba, a vasárnapot is megmérgezik, ez meg aztán tényleg nagy hülyeség, hogy az utolsó pihenőnap azzal menjen, hogy itt görcsölök...
Viszont a berögzült szokásokat nehéz levedleni, különösen, ha az egész társadalom sulykolja beléd, hogy mit csinálj, mit gondolj, mit érezz, és a köztudat szerint a vasárnap gyászos, a hétfő pedig gázos nap, és csakis a péntek a király.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése