Ha egy-egy szóval kéne jellemeznem, miféle is az egyéb dolgokhoz való hozzáállásom, azt mondanám: meggondolatlan, spontán, kockázatvállaló. Több mint elégszer szoktam a döntéseimet a véletlenre, megérzésekre alapozni, amik vagy bejönnek, vagy nem. Amikor bejönnek ezek a megérzések, akkor igazán elképedek, mellette fel nem tudom fogni, hogy lehetek ilyen piszok nagy adag szerencsével megáldva, mikor tényleg mindent egy lapra teszek fel, aztán még sikerrel is járok...
Amikor másoknak beszélek erről, általában vagy nem hiszik el, vagy azt mondják, hülye vagyok és cseppet sem megfontolt, vagy annyit fűznek hozzá, hogy irigylik, milyen mázlista vagyok. Nos, én nem tudom, minek nevezzem magam, hogy tényleg csupán a rizikó éltet és szenvedélybetege vagyok a kockázatvállalásnak, vagy éppenséggel tényleg valamiért rendelkezem valamekkora kalappal abból a bizonyos szerencséből, de őszintén szólva fel se tudom fogni.
Ha én isten lennék, és nekem kéne eldönteni, kinek jön be egy-egy rizikós döntése és kinek nem, kinek akarok valami komoly leckét megtanítani és kin mulatozok csupán, majd pedig látnám, hogy minden miféle tanulságos helyzetekbe sodrom őket, mégse tanulnak semmiből, azt hiszem, igencsak fenéken csapnám egy-két villámmal az illető(ke)t, hogy kapjanak már a fejükhöz...
És ami engem illet: tény, hogy felvillanyoz a rizikó, és tény, hogy hajlamos vagyok mindig egy lapra tenni fel mindent. Tény, hogy valamelyest észbe kapok, hogy azért most tényleg mákom volt, és ezt nem így kéne egyáltalán, és tény az is, hogy változni akarnék, és kevésbé hazardírozni, mert így nem lehet hosszú távon élni, és egy nap talán arra eszmélek, hogy nem marad semmim, elveszítettem mindent.
Viszont az is tény, hogy bármennyire is él bennem a szándék, s bármennyire is akarok változni, akkor is fel fog spannolni a kockázat, és mindig a saját fejem és érzéseim után fogok menni, agyacska ide, vagy oda.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése