Nemzeti ünnep – nekem ez valahogy sose bírt nagyobb jelentőséggel annál, hogy nincs suli, se meló, az a nagy magyarság-érzet se csapott agyon soha. Magyarság... Mi is az egyáltalán?
Állandóan puffogó, mindenben a rosszat látó negatív attitűd? Zéró tolerancia, okosnak képzeljük magunkat, mindenbe belekötünk, de általános műveltség aligha van, emberségesség pedig szinte nulla? Harsogóan szidni a kormányt, sírni a régi Nagymagyarországért, de hogy tennénk is valamit a világért, vagy ha azt nem is, mert mindannyiunkból szent ugye nem lehet, de legalább olyan apróságok, hogy ne dobjam szana-széjjel a csikket meg a szotyihéjat, az eszünkbe hogy is jutna...
Nem igazán kerített hatalmába soha a hazafiasság, a Himnuszt is csak azért énekeltem, mert muszáj volt, Március 15-ei ünnepségre is csak azért mentem, mert kellett, és a Piros-Fehér-Zöld se hoz lázba, szerintem még csak nem is előnyös színkombináció.
Nem kenyerem a politika, mert most őszintén: nem konyítok hozzá, nem tudnám jobban csinálni, akkor minek játsszam az eszem közösségi oldalakon, minek támadjak le bárkit, akinek kicsit is más a nézete, mint az enyém?
Nem kenyerem a politika, mert most őszintén: nem konyítok hozzá, nem tudnám jobban csinálni, akkor minek játsszam az eszem közösségi oldalakon, minek támadjak le bárkit, akinek kicsit is más a nézete, mint az enyém?
Nem vagyok magyargyűlölő, mert az, hogyha valaki egy seggfej, az egyáltalán nem nemzet, bőrszín vagy nemi jellegű... Viszont azt hiszem, elsuttoghatom én is nagyokosan a véleményem, hogy nem Nagymagyarországra van itt szükség, hanem hogy újramegtanuljon minden egyes emberi lény emberséges lenni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése