vasárnap, április 24, 2016

A külalakról, avagy megtalálni a megfelelő betűtípust

Az írás és blogolás nem csak betűk egymás utáni leütéséből áll, vagy abból, hogy különböző tartalmakat pakolunk egymás mellé. Fontos a stílus és a külalak, ha magyarizált külföldiséggel akarjuk mondani: számít a dizájn is, manapság talán jobban, mint az írás minősége, hiszen egy sima könyvet is a borítója alapján ítélünk meg először, s egy új blogra találva elsőként a kinézet és a forma az, ami leginkább meghatározza az előzetes véleményünk, mintsem a blogger személye vagy annak irományai.

Amikor Wordben írtam régebben, még a Google Drive felfedezése előtt, mindig fontos volt számomra a helyes betűtípus megtalálása, ahogy a blogom sablonjának szerkesztésekor is igyekszem mindig azt a betűtípust megtalálni, ami a leginkább illik a témához, vagy éppen az adott hangulatomhoz. Úgy vélem, mindezzel a saját egyéniségünk, az írásaink egyediségét fejezhetjük ki.

Jobbára inkább képszerkesztéskor ügyelek a betűtípusokra, hiszen a blogon natúrban használni nem igazán előnyös, lévén, hogy hiába teszek fel egy díszes betűtípust a bejegyzésbe, hogyha az ország másik szegletében lévő oldalamra tévedő számítógépén nincs telepítve, nem fogja megjeleníteni, hacsak nem kép formátumban tesszük fel az adott szöveget, átlátszó háttérrel, legyen az akár egy cím vagy a személyes aláírásunk, mondjuk ez utóbbit én elkerültem, mert annyian használják, hogy nem akartam egy lenni a sok közül, vagy éppen utánozni a tömeget...

Visszatérve a betűtípusokra, vagy angolul fonts, a kedvenc lelőhelyem a DaFont.com, ahol rengeteg betűtípust találhatunk stílus szerint bontva. Az egyik kedvencem a Dingbats névre hallgató egyéb szimbólumok, amiket leginkább díszítéshez szoktam használni, mint például a Nymphette, amit leginkább különböző szövegrészek elválasztásához ékelek be. Ezek között a jelek között találni pl. a Social Circles Font nevű betűtípust is, amit könnyűszerrel használhatunk ún. social media buttonsként a blogunkra, lásd nekem is oldalt a blogon az elérhetőségeknél.

Nymphette

Social Circles Font


Ezenkívül puszta szórakozásból is lementhetünk egy-két jópofa betűtípust, mint amilyen a Tribal Dragons Tattoo Designs – akár pólóra nyomtatva is jól mutatnak, különösen, ha valaki úgy imádja a sárkányokat, mint én.



Dióhéjban ennyit most a betűtípusokról. A Blogger és a számítógépek előre telepített betűtípusai általában elég választékosak, azonban ha mégis újra vágyunk, rengeteg ingyenesen letölthető betűtípusra bukkanhatunk az interneten, amiket aztán szabadon variálhatunk annak érdekében, hogy jobban kifejezzük magunkat ebben a figyelemhajhász virtuális világban.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése