366

Nincs visszaút, már kibiggyesztettem mindenhová, és beszéltem is róla. 24. napja ontom a soraimat az éterbe, 342 áll még előttem. Igazság szerint nem is tudom, minek is jutott ez eszembe, hogy a szökőév minden napján közzétegyek egy bejegyzést, de olyan hibbant vagyok, hogy bármi jusson is eszembe, nem szeretem, ha semmibe vész az ötlet, és ha már egyszer a fejembe jött, igyekszem kivitelezni, így most négy évvel később megint ugyanott vagyok:

Elkezdtem egy projektet, szervezetlenül, spontán, hogy majd úgyis lesz belőle valami, közben nem igazán tudom, hogy tényleg valami érdemszerű kerül ki belőle, vagy csak dacból erőlködöm a lehetetlennel megint, és csak szenvedni fogok napról napra az egyre silányabb posztokkal, amíg csődöt nem mondok, és fel nem adom az egészet.

Nem erősségem a szervezés, ez igaz. Nem tudom tartani a határidőket, és jobb szeretek a saját fejem után menni, ezért sem gondolom, hogy tökéletes újságíró lehetne belőlem, hiszen utálom, amikor elém tolják, hogy mit kell csinálni, legalábbis, ha olyanról van szó, mint az írás, rajzolás vagy képszerkesztés és fotózás. Azt hiszem, afféle szeszélyes művészke vagyok, aki a saját feje után rohangál egyik őrült ihletből a másikba, ezért sem akartam olyan területen szakmát választani, ami úgymond a hobbim.

Ha őszinte akarok lenni, mindig is bántott, amiért 2012 olyan kudarc volt számomra, nem sikerült a 366 napot végigírnom, emellett igazán elpazaroltam az évet... Most hirtelen felindulásból úgy döntöttem, elkezdem megint, és belevágok a kis szökőévezésembe, ámbár a spontánságon kívül más indokok is hajtottak.

Először is, ha belegondolok, hogy minden nap átlag egy órát írásra fordítok, és megerőltetem magam, hogy valami tartalmasat is dobjak össze, ne csak ki legyen pipálva a nap, akkor ha úgy számolom, hogy egy bejegyzés mondjuk egy oldal Wordben, akkor is... írtam 366 oldalt. Ez azért mégis csak valami, nem? 

Kicsit úgy gondolok rá, mint az első könyvemre – lehet, hogy eléggé alternatív és absztrakt egy „könyv” lesz, de én hoztam össze, és tudom, hogy örömmel fogom visszaolvasgatni, amit egész évben alkottam. Egy online napló, ha úgy tetszik, bár igyekszem mellőzni a túlzott személyeskedést, mert az pár éve katasztrofálisan alakult, amikor mindenről elkezdtem beszámolni.

Néha elbizonytalanodom, hogy miről fogok itt karattyolgatni az év minden egyes napján, és akkor igazán bolondnak érzem magam, hiszen vagy én magam unok bele saját magamba, vagy az összes emberke is a pokolra kíván majd idővel, aki betéved hozzám. De nem szeretnék (megint) kudarcot vallani, végig akarom csinálni, és tudom, hogy előnyömre is fog válni, hogy ennyivel is többet foglalkozok az írással, blogolással. (Aztán remélem, pár hónap elteltével a gépelésbe is újrabelejövök, mert amióta elszoktam a laptoptól, teljesen borzadály, ahogy pötyögök, vagy az ujjaim fájdulnak bele, vagy mellécsapok minden egyes szót, és egyszerűen borzalom...)

Végezetül pedig remélem, a bejegyzések lezárásával is profibb leszek 2016 végére, ugyanis csak kavarognak a gondolatok a fejemben, írás közben is elkezdek csapongani, illetve még hatvanszor félbeszakít a családom is írás közben – amiért ölni tudnék –, aztán mindig elfelejtem, mire is akartam kilyukadni, és akkor ott tartok, mint most is, hogy na, akkor tulajdonképpen, most hogy is kell befejezni azt a posztot?

Hát így nem valami stílusos, az biztos.