Valami különleges mágia van abban, amikor az ember lánya és fia magabiztosan halad előre, és megállíthatatlanul ostromol a célja felé. Nehézségek mindig is adódnak az életben, ahogy kudarcoknak sem leszünk hiányában, mégis, amikor egyfajta belső vezérfényt érzel magadban, amikor tudod, mit akarsz, és meg nem állsz, amíg el nem éred, végezetül pedig sikerrel is jársz, nos, az valami hihetetlen élmény, valóságos csoda.
Az utóbbi években rengeteg kifogásolható döntést hoztam, mindazonáltal mégsem tudom igazán rossznak titulálni őket, hiszen oda vezettek, ahol most vagyok – úgy érzem, mindezen át kellett esnem, hogy fejlődjek, és hogy megtanuljak bizonyos dolgokat, illetve eljussak oda, ahol most vagyok.
Nem tagadom, butának érzem magam, hiszen rettentő lassú a felfogásom bizonyos tekintetben, ha az élet leckéiről van szó, általában utolsónak esik le minden, emellett állandó fáziskésésben tengődöm – az embernek van az a mondása, hogy "utólag okos", de ez rám triplán igaz, én aztán sokszor fényévekkel le vagyok maradva, és mindig akkor jövök rá, mit is kellett volna, amikor már rég késő.
Úgy gondolom, nem csupán azért születünk ide, a Földre, hogy számoknak szentelve éljük az életünk – először az érdemjegyek rabszolgái vagyunk az iskolapadban, később a munkahelyen, egész életünk is a számok körül forog. Hiszem, hogy több értelem van az emberi létben ennél, minthogy örökös rabszolgaként robotoljak, amíg meg nem halok. Talán naív vagyok, de hiszek a nagy tettekben, hiszem, hogy lehet jobb ez a világ, a változás kulcsa pedig bennünk rejlik – először a fejünkben, lelkünkben, a szivünkben kell rendet tenni, utána jön minden más.
Sokszor elszomorít, milyen sötét egy korszakban élünk, annyi szörnyűség vesz körbe minket, és gúsba köt a tehetetlenség, hogy nincs hatalmamban változtatni a dolgokon. Legyőzöttnek érzem magam és semmisnek, pedig ez egyáltalán nem igaz.
Rájöttem, hogy én is tehetek valamit a jobb holnapért, először önmagamban kell rendet tennem, meg kell változnom, de nem pusztán trendből, hanem mert őszintén akarom is a változást, hogy egy jobb én lehessek, egy olyan ember, akinek a tükörképét szívesen látom viszont. Ha pedig ezt megtettem, ha folyamatosan dolgozok azon, hogy jobb ember legyek, akkor a világ is átalakul, egy lépéssel közelebb fog kerülni ahhoz az utópiához amiben hiszek, hogy létrejöhet.
Sokszor csak egy mosoly kell, egy egyszerű formája a kedvességnek, és az emberek körülötted is megváltoznak, más színben tűnnek fel egyből, ők is átalakulnak. Talán álmodoző vagyok, hogy azt hiszem, a világ megváltható, s mindent megalapozhatunk némi kedvességgel, de valljuk be: nem sokkal szebb a világ, ha mind nyílt szívűek vagyunk egymáshoz, ha jó szándékkal, barátként mosolyogva fordulunk a másikhoz, és kezet nyújtunk egymásnak?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése