A csúnya Ihlet

Ihlet egy undok banya. Egyszer csak szó nélkül elillan, ha úgy tartja kedve, s neki aztán édes mindegy, mennyire vered a fejed a klaviatúrába, vagy akarod halálra döfni magad a tollal, illetve éppen mennyire görcsölsz szabályosan, hogy végre valahára kicsikarhass magadból egy degenerált mondatot, ami aztán úgyis törlésre kerül, és a nap végére a kurzor is csak magányosan villog az üres dokumentumban.
Ihlet magasról tesz rá, hogy neked mikor fér bele az időbeosztásodba az írás, nem érdekli, ha másnap szuperfontos és ultranehéz nap vár rád, akkor is csak úgy előtör a semmiből, váratlanabbul, mint ahogy annak előtte eltűnt. Elemi erővel robban a fejedbe szinte, és aludni sem hagy. Az eszed csak úgy jár, kattog, fáradt mivoltod alvásért kiált, a szemed ég, látni se bírsz, de nem, Ihlet igenis burjánzik benned vadul, megfékezhetetlenül, neki igenis partytime van, mindegy, hánnyal múlt már el éjfél, akkor is százával áraszt az újabbnál újabb ötlettel, lelkesedése pedig feléleszti benned az előtte sokáig vakációzó Kreativitást... Ő is túlpörög, feszít az alkotási vágy, viszont te mégsem írhatsz, még csak jegyzeteket se készíthetsz, mert egyszerűen hulla vagy, és mást nem akarsz, mint hogy magával ragadjon az a pihentető álom végre valahára.

Ekkor viszont már Agy sem tud nyugodtan működni és kikapcsolni, hogy végre alhass és felkészülhess a következő napra, és bár állítólag csak a 10 százalékát használjuk, ilyenkor kifejezetten 200-on brillírozik, fénysebességgel hasítanak a fejedben a neuronok, jobbnál jobb ötletekkel megtöltve végtelenül zavart és eldugult elmédet. 

Becsvágy is felbátorodik időközben, kész regényt akar létrehozni egy éjszaka leforgása alatt, hozzáadva három mozifilmet, egy minimum húsz évados sorozatot és egy sikeres színházi adaptációt. Akaratlanul is engedsz a csábításnak, elképzeled magad dedikálás közben, filmpremiereken, interjút adsz jópofa szövegekkel, melyeket generációkon át dédelgetnek majd, Más írók példaképe leszel, végre rád csillan az elismerés fénysugara, te pedig boldog vagy.

Mindez csupán másodpercek alatt fut végig benned, a gyilkos hullám végére csak három opció van – elkezdesz írni, és nem alszol egy szemhunyásnyit sem, aminek következtében fejfájással, jajveszékelve ébredsz, ugyanakkor szerencséd van, ha nem késel el sehonnan. Második esetben netalán sikerül leküzdened azt a túladagolt inspiráció-masszát, de azért készítesz pár jegyzetet, ami akár órákba is torkollhat, míg a végén leírtál majdnem egy konkrét fejezetet... Netalán vállad vonogatva melegebb éghajlatra küldöd ezt a túlbuzgó művészi őrületet, és te csakazértis aludni fogsz – ennek következtében másnap, ha írni lesz majd időd, vagy emlékszel arra a számtalan zseniális ideára, vagy nem, Ihlet közben megint lelécel, visszatér az írói blokk, Kreativitás kipurcant napközben, Agy valahogy, valamikor kikapcsolt, Becsvágy pedig elvonul a sarokba.

Mindez pedig kizárólag annak a csúnya Ihletnek a hibája.