Szavak, amik jönnének, de nem tudnak. Gondolatok, amik félúton elhalnak. Tettrekész-tehetetlen ujjak, buzgó vágy; frusztrált kétségbeesés.
Egy ilyen drámai, költő-wannabe bevezető után oldottabb hangulatban: na csókolom! Eltűntem sok... sok, soksoksok... soooook rettentő sok időre, és már kétségbe is vontam, hogy vajon tudok-e még betűkből mondanivalót formálni, vagy végleg befellegzett? Majd...
szombat, január 27, 2018
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)