Írni szeretnék, de nem tudom, mit és miről – azt hiszem, ez minden tollforgató és billentyűzetkoptató lélek rémálma. Az írói válságnak több fajtája is létezik, úgy gondolom, a legtöbbet mi magunk is jól ismerjük, ezért nem is készítek listát: csak azt mondom, ami engem manapság gyötör, ez pedig az a fentebb már említett verzió, amikor aztán hiába van bennem meg az akarat, hogy én most igenis írni fogok, egyszerűen fogalmam nincs, mit vagy hogyan, na és a legfőbb kérdés: miért?
Gyakran a saját ihletem nyírom ki azzal, amikor elkezdem nyúzni a legkisebb novellakezdeményt vagy szimpla ötletcsírát azzal, hogy oké, cuki sztori, de van értelme egyáltalán? Vinni fog valahova engem, mint alkotót, s értelmes lesz az olvasónak? Nem csupán értelmetlen csapongás és szópazarlás, nem kéne inkább valami sokkal hasznosabbat csinálnom?
Ezekre a kérdésekre talán senki nem tudja a választ, azt viszont tudom, mit tehetek inkább a kételyek elhessegetésére, és mit tehetek azért, hogy kicsit felfrissüljön az agyam, s ne azon kattogjon, mikor fog megcsapni az ihlet végre...
Vagyis jöjjön most 7 tipp, mivel kapcsoljuk ki a blokkoló író énünket, s lépjünk ki kicsit az önsanyargatásból, hogy felfrissüljünk picit.
A legesleg. A minden. Ez eléggé szubjektív – mondjuk az egész bejegyzés az tulajdonképpen –, de zene nélkül félembernek érzem magam. Néha csak háttérzajnak kell, néha a puszta működésemhez létszükséglet. Nincs ez másként az írással sem, sokszor elég csak felvenni a jó öreg fülhallgatót, bekapcsolni a (megfelelő) zenét, aztán a világ megszűnik körülöttem, a gondolataim szabadon kajtatnak egyik dallamról a másikra, mígnem azon kapom magam, hogy egy új ötletem született, vagy éppen már neki is lódultak az ujjaim az írásnak, jegyzetelésnek. Remek felhajtóerő a silányabb, írásképtelen napokra, bár recept nélkül tudom javasolni a világon mindenre.
2. Könyv
Írni szuper dolog, de nem árt, ha néha kikapcsoljuk az író-módot, és simán belefeledkezünk egy jó könyvbe – a lelkünknek is jót tesz a kikapcsolódás, hiszen amellett, hogy megannyi kalandot élhetünk át könyvek lapjain, ki tudja, mivel ihlethet meg bennünket, amit éppen olvasunk, illetve minél többet olvasunk, annál jobban tudunk mi magunk is írni, emellett több lesz a szókincsünk, amitől választékosabban tudjuk kifejezni magunkat.
Na meg: ki ne imádná azt a jellegzetes könyvillatot?! Már csak egy bögre forró tea kell, és máris kész a tökéletes nap – felhőtlenül elveszhetünk kitalált világokban és cselekményekben.
3. Film/sorozat
A könyveknél talán csak a filmeket, sorozatokat szeretem jobban: látványos és könnyed szórakozás, noha picit fukarkodni szoktam azzal a pár órával, amit "elvesztegelek" vele.
A könyvekhez hasonlóan azért szeretek mozizni, mert az ember lánya és fia megfeledkezhet egy pár órára a bajokról, s a mozgókép technikájával olyan megközelítésben, formában és módon lehet előadni a történeteket, amik leírva sokszor nehezen, vagy teljesen nem (úgy) működnek. Félre ne értessék, nem vagyok egyik műfaj mellett sem, egyformán szeretem mindegyiket, viszont az igaz, hogy vannak dolgok, amik leírva prózában működnek jobban, és vannak dolgok, amik a filmvásznon és a tévében.
4. Egyéb kreatív kikapcsolódások – írás, fotózás
Inkább csak laikusként művelem ezt a két hobbimat, egyikhez se értek profi szinten, úgyhogy jóformán „ahogy esik, úgy puffan”-módon csinálom, noha mindig bántott picit, amiért nem fejlesztettem jobban a rajzkészségemet, és mentem grafikus pályára.
Mostanában – és mert az ember művészlelkületű lánya egyszerűbben hozzáférhet a legbutább okostelefon kamerájához is – a fotózás az, amit a leginkább teszek, mert rajzolni sokszor nincs időm, na meg gyakorta úgy érzem, hogy „elfelejtettem”, illetve bennem van a félsz, hogy mi van, ha már nem is tudom, hogy kell? Másrészt hiába képzelek el jó kis képeket, nem elég a tehetségem ahhoz, hogy szépen kivitelezzem, egyelőre ezért inkább a magam hóbortjából fotózok és rajzolgatok, noha hosszú hónapok is eltelnek anélkül, hogy ceruzát tudnék venni a kezembe, ami picit bánt.
A rajzolást pedig azért is szeretem nagyon, mert annak ellenére, hogy rettentő türelmetlen egy emberi lény vagyok, rajzoláshoz mégis furcsa sok türelmem van, és teljesen kikapcsol az agyam, így akármi bajom is van, mindig a papírhoz és a grafitceruzához – vagy érintőcerkához és táblagéphez – menekülök, mert kitisztítja az agyam és nyugalommal tölt el, ahogy az alkotással piszmogok.
5. Közösségi oldalak
Az írás legnagyobb ellensége – számottevő perceket veszítünk az internet végtelen sűrűjében bolyongva, amikor is egyik csinos közösségi oldal után a másikon ragadunk le órákra, mígnem azt vesszük észre, hogy több órát is kidobtunk az ablakon voltaképpen a semmivel...
Mindazonáltal ha egyszer beüt a gikszer, és a válság se akar múlni, úgy gondolom, inkább merjünk picit fellépni az internetre, és engedjük magunkat elveszni, hiszen amellett, hogy szükségünk van pihentetni az agyunk – ugyanis ki kell engednünk a fáradt gőzt, mert órákon át bámulva az üres doksit se haladunk előbbre –, sosem tudhatjuk, hol ér bennünket a múzsa, s talán az egyik pajtinkkal cseverészve gyullad fel a kislámpa a fejünkben, mi pedig vissza is térhetünk a magunk írógép formájához, s tovább onthatjuk magunkból a szebbnél szebb szavakat.
6. Haverok, buli, fanta
Ha belegondolunk, voltaképpen félelmetesen kevés az az idő, amit a családdal és barátokkal tudunk eltölteni: manapság mindenki dolgozik vagy tanul, s a mindennapi élet mellett egyre ritkábban érünk rá egymásra, pedig több szempontból is fontos, hogy elegendő időt töltsünk a hozzánk közel álló személyekkel.
Amikor zaklatottnak érzem magam, legyen az ok bármi is, a szeretteim közelében feltöltekezhetek energiával, megbeszélhetem velük a gondokat, s egyszerűen jólesik velük is lenni egy picit, nem csak robotként túlesni a napokon egymás után, így szívesen töltöm az időm inkább otthon a családdal vagy a haverokkal ruccanok ki valahova, hogy új élményeket szerezzek, amikből aztán ki tudja, mi fog kisülni, s talán egy szuper jelenet vagy hangzatos kulcsmondat fogalmazódik meg bennem közben.
7. És végül: csak azért is írok
 |
| Író vagyok! |
Mindig pozitív élményként él bennem, amikor írói blokkom volt, mégis leültem és erőltettem az írást, aztán az egyik legjobb írásom sikeredett ki belőle, amire eléggé büszke is vagyok.
Nem vagyok a kényszer híve, nem is szeretem, viszont való igaz: néha kell nógatni magunkat és igenis kisajtolni azt a plusz mondatot, bekezdést, oldalt, vagy éppen fejezetet, mert anélkül sose lesz belőlünk semmi, és csak várhatunk arra, mikor írja meg magát a sztori...
Ezért amikor időm engedi, és amikor éppenséggel rá tudom venni magam arra, hogy igenis leüljek, és igenis elkezdjek írni, akkor általában csak addig megy döcögősen, amíg el nem kezdem, aztán azon kapom magam, hogy nem csak írok valamit, de voltaképpen tetszik, amit leütök, és voltaképpen haladok – ilyenkor mindig szembesülök azzal, hogy írni kell, hogy író lehessek, nem pedig várni a megfelelő időre, a megfelelő csillagállásra, megfelelő hangulatra, hanem hajtani kell magam és megerőltetni az agyam, a többi pedig jön magától.
