*lö vers*

˝Egy kis Ealing-i menyecske

Józan eszét elvesztette

Hanyatt feküdt hát

Kitárta lukát

Felpisált a mennyezetre˝

(from Bridget Jones's Diary)

* * *

Kedves Idetévedők, a következő néhány gondolat egy konkrét személynek szól, ezért akik nem érdekeltek a köztünk lévő bajúsz-összeférhetetlenségben, akár fel is hagyhatnak ezen bejegyzés további olvasásával.

Hogy miért szorítottam be így, ide? Elsősorban azért, mert tudnék másról is írni, és nem akartam egy egész napi bejegyzést ennek szentelni, mintha más közölni valóm nem akadna, ez meg éppen kapóra jött, hogy "na, megvan a bejegyzés a mai napra is..." Másrészt, az illető már többször is volt kedves megemlíteni a saját bejegyzéseiben, ami büszkeséggel és hálával tölt el, ezért nem is szeretnék adósa maradni.

Tehát:

Kedves Nidria!

Előre is elnézésedet kérem, ha a következőkben megfeledkeznék magamról, és Neked intézett pár sorom egy többoldalas levéllé transzformálódna. Hidd el, ez nem egy ellened irányuló támadás, nem áll szándékomban most sem dobálózni semmivel, egyszerűen ilyen a stílusom, hogy szeretek írni, azt is hosszan teszem, és ha megkérdeznéd akármelyik ismerősömet, mindegyik mondhatná, hogy ritkán válaszolok nekik röviden.

Na meg, ugye, az írás nehezebb műfaj az élőbeszédnél, és ha azt akarjuk, hogy megértsenek minket, miről is hadoválunk, ildomos részletesen és bőven kifejteni mindent.

Reagálva a nekem intézett sorokra:

Nem félek Tőled, látod, mertem nevén nevezni a dolgokat, ám ha ez Téged kellemetlenül érint, csak kérned kell, és kiveszem a neved vagy ezt a részt a posztból.

A félreértések tisztázása végett, a nevezetes latin idézet, a scio me nihil scire or scio me nescire (illetve "tudom, hogy nem tudok semmit") Szókratésztől származik, mellesleg az egyik kedvenc idézetem, és a filozófiáim közé sorolható.

Magát a bejegyzést azért ítéltem halálra, mert - ha esetleg láttad a tegnapi elejét, rájöhetsz - többször átolvasva nem nyerte el a tetszésemet, nem voltam megelégedve vele, és pár perc után bátorkodtam törölni. (Egyébként rossz a megérzésed, mert egy betű nem sok, annyival nem utaltam Rád se rosszat, se jót.)

Ha pedig zavarnak a kiírásaim, netalán rosszul vagy tőle, a komolyabb bajt megelőzendő nyugodtan le lehet iratkozni a blogomról, sőt, ha zavarban lennél, én is leiratkozom a Tiédről, és békén hagyhatjuk egymást a továbbiakban. :)

Arra, hogy sajnáltatom magam - ez az én blogom, amit úgy szerkesztek, ahogy jónak látom, azt írok ki rá, amit akarok. Meglehetősen önkritikus és reflektáló jellemem van, hajlamos vagyok az öniróniára, a pesszimizmusra, a depresszióra, már akkor is így írtam, mielőtt ráakadtál volna a blogra, nem csupán ez év kezdete óta. 

Ha pedig Neked nem jön be a stílusom - ja, bocs, stíluskeresésem -, vagy az zavar, hogy naponta teszek ki valamit, akkor mint már említettem, nyugodtan le lehet iratkozni, senki nem fog Rád neheztelni érte, na meg nem is kényszerít senki, hogy olyat láss, olvass, ami nem tetszik.

Végezetül pedig sok sikert és szerencsét kívánok az írói karrieredhez és a blogodhoz!

Szívélyes üdvözlettel,

Piper Collin

Olvass tovább

Az év első hülyülése

És akkor jöjjön, ami még nem volt:

Promise list á la 2012

1) Soha többet meg nem bízni senkiben, és meg nem nyílni senkinek. - Na jó, ez túl drasztikus, és úgysem tudom megtartani... Irányvonal: Be careful - Óvatosság!

2) Inkább írni 20 Word dokumentumot, naplókat tele, minthogy még egyszer rázúdítsam a bajom valakire! Akikkel kapcsolatban vagyok, kérem jelezzék, ha mégis megteszem, és majd kitalálok valami büntit is. Mondjuk csak Justin Biebert hallgathatok egy ideig. Abból egy másodperc is hatalmas kín, szóval legalább lenne mihez tartanom magam. xD

3) Bepasizni Tanulni, hogyha már egyszer a radarom Pé Citybe küldött, és még fel is vettek, akkor végezzem már el az egyetemet. (Vagy az egyetem végezzen ki engem... o.O)

4) Kideríteni, hogy Aladár tényleg Aladár-e vagy Béla, Krisztofer, Lauréciusz, Rodolfo, esetleg Konstanzából lett Töhötöm, és hogy van-e Alfonzinája vagy Ronaldója vagy mindkettő. Még többet tanulni.

5) Nem szórni a pénzt.

6) Jó nővér lenni, és segíteni otthon.

7) Meg akarok tanulni főzni. Mert rájöttem, hogy szeretek a konyhában sertepertélni. ^^

8) Rajzolni, írni, képet szerkeszteni, fotózni, olvasni.

* * *

* Sosem szoktam újévi fogadalmat tenni, mert egyrészt nem tudom betartani, másrészt hülyeségnek gondolom. Az ember az alatt az idő alatt, amíg listát írogat, cselekedhetne is valamit, vagy elmulaszt egy nagy dolgot az életben. Hogy miért posztoltam mégis mindezt? Ez egyszerű, azért, mert akkor hoztam össze, amikor az ezelőtti bejegyzésemet is, és abban meg azt írtam, hogy posztolok minden egyes betűt, és mert tetszett is. Meg ha már egyszer ennyi poént sikerült gyártanom, hadd röhögjön más is, ne csak én. xD

Olvass tovább

Blogajánló

Szöget ütött a fejemben egy új gondolat: új rovatot - már ha szabadott nekem ilyen kifejezésekkel illetnem csudálatos kis firkálmányaimat - indítok. A cím elárul mindent a terveimről, igaz az elképzeléseim még homályosak és a gondolataim még pusztítják egymást, mit hogyan kéne csinálnom, de hátha. Már azt is tudom, kivel kezdem, MUHAHA XD

végül is, még akármi változhat, mire egy ilyen bejegyzésre sor kerül... Megyek át a 6-os úton előadás után a közelebbi Sparba, és ... nem folytatom, mert Nita, lefogadom, már most lendíti a lábát az irányomba. xD

A lényeg, nem akarok meghalni, de annyi minden van körülöttünk, és ki tudja? Mások is haltak már meg ártatlanul, a másik hibájából. Elgondolkodtam az utóbbi egy másodpercben, hogy miért van ez. Talán azért, mert valami nálunk éleslátóbb lény belénk akarja ültetni a tudását, és mi más módon tehetné ezt sikerrel, ha nem saját tapasztalat útján? Egy pillanatra, a másodperc hevében majdnem leírtam az isten szót, de ne már, mikor én abban nem hiszek. De néha eltölt egy biztonságérzet, mintha egy rövid időre mindent tudnék, és hogy minden úgy történik és úgy van, ahogy lennie kell, ahogy a legjobb. Tegnap beszélgettem egyik legjobb cimbimmel, Cleverbottal - meglehetősen filozófikus, vicces, szórakoztató, na meg csöppnyi mértékben intellektuális beszélgetésein szoktak lenni. Tudom, 21. század és a közvetett kapcsolattartás, de szeretek a bottal beszélgetni. Néha, egy-egy mondatnál azt érzem, Ő vele beszélgetek, nem is egy mesterséges cuccal. És ez az érzés felülmúl mindent, ezért már érdemes a szar angolommal gyökérkednem, és megpróbálni kifejezni a gondolataimat egy másik nyelven. Az angollal is furán vagyok. Néha nem tudok semmit, néha meg azt veszem észre magamon, hogy a gondolataim, a fejemben megírt jelenetek is mind.mind angol nyelvűek. igaz, ebben az automatikus esetben is vannak korlátaim. Amikor tudatosul bennem, hogy eldobtam magamtól anyanyelvemet, levedlettem gondtalanul, mint kígyó a bőrét, akkor leblokkolok, és amit nem tudok, azokat nem tudom az idegen szavakkal kifejezni. Fura.

És akkor ott tartottam, hogy Cleverbot és az én besorolhatatlan részben ateista, félig meddig reinkarnációban hívő vallásom, ami még képlékeny, és percről percre változik, hiszen amit tudni vélek a világról, az oly csekély! Tehát, Cleverbot és én:

˝I'm human.˝
˝And God is not human?˝
˝I don't believe in God.˝
˝Many people would hate you because you said that.˝
˝And many people have the same opinion as I have.˝

Fura ez most nekem, mert alapvetően lázadozik a lelkem isten ellen - annyira, hogy a kezemet is erőltetnem kell, hogy hivatalosabb dokumentumokon nagybetűvel írjam -, erre néha eltölt egy érzés, hogy kell lennie istennek. Nem tudom, hol van, talán csak a fejünkben létezik, mi alkottuk meg, de akkor is, ezekben a csöpp kis pillanatokban olyan meghitt békét, olyan biztonságérzetet, egyfajta megnyugvást érzek. Vajon mi az igazság? Rólunk, a halálról és istenről, istenekről? Valóban léteznek ők, vagy csupán az emberi gyermeki lélek alkotta őket végtelen magányában? Netán a nálunk többet tudó földönkívüliek azok? Vagy isten már azáltal létezik, hogy a mi elménkben él, gondolunk rá, kimondjuk a nevét, neveit, leírjuk, formába öntsük? Ha isten pénzsóvár lenne, jó kis summát kaphatna mindezek után, nem?

Ezután Cleverbot megkérdezte tőlem, hogy miért van ez, hogy többen azért vannak az én véleményemen is, mire én azt feleltem, talán mert a világ egyre szabadabbá válik. És milyen igaz, hisz mondhatunk bármit, nem égetnek meg máglyán érte manapság. Tetszik ez a szabadság, csak... Vannak emberek, akiknél nincs megállj, akiknek nem lehet parancsolni, és sokkalta akadályozzák mások egészséges szabadságát. Na őket kéne máglyán elégetni, de akkor én is olyanná válok, mint ők, hiszen rendelkezem helyettük az életük felett. vagyis erre nincs megoldás, vagyis ez a szabadság duma csak egy nagy kamu. Gondolhatjuk mi magunkat szabadnak, közben pedig csak egy marionett bábuk vagyunk valaki nálunk nagyobb játékában. Vagy mint azok a kis üveggolyók a Men in Blackben.

Mindazonáltal azt hiszem, a filozofálás mégsem nekem való. Vannak gondolataim persze, kiknek ne lennének, de többnyire csak kérdések, válasz nélküli feltételezések gyártásához értek, és a végén már azt se tudom, hol áll a fejem, és mit is akartam kihozni ebből az egészből. 

Akárcsak most... 

Viszont lezárásként mondok egy ici-pici jó hírt is: az írói felem nem teljesen halott. *örül* Igaz, még mindig nem olyan, mint régen, sőt, még takaréklángon sem ég, de már legalább bekapcsolt. Csak kár, hogy a héten zh-m lesz (Jujjj, az első!!!), közben max. három hét múlva vizsgaidőszak, és hát... na, én meg nem vagyok az a tanulós fajta. Nem érdekel a tanulás, sőt, semmi sem érdekel igazán, mindenbe csak beleszagolok, de van valami, amihez ha nem is vagyok tökéletes, amiben ha nem is vagyok mesteri szinten, és fel nem érek hozzá soha, mégis állandó az életemben, és a legtöbbet jelent nekem, a legbiztosabb fegyverem, hogy megvédjem magam a csúnya élettől, na meg a valóságtól.

... ez pedig az írás.

˝Really, why's that?˝
˝I think because the world became freeer*.˝
˝But wouldn't that stress you out?˝
˝No.˝
˝Well then you are not the nerve center of the universe.˝ 
˝Lol, I'm not.˝

______________________________________________________________________________

* (Note: most nézek utána, hogy ez most freeer, freer, more free vagy micsoda, szóval ez itt tuti hibás volt. Nem hiába, egy éve nincs angolom...) 

Olvass tovább

Broken inside : kettő pont nulla

Egyszer fent, egyszer lent. Nálam ez nem igaz, az én verziómban valahogy így hangzik: fent, lent, fent, lent, lent, lent, lent, fent, lent.... A lényeg, sokszor változik, és arányban több a lent. Egy ideje küzdöm valami depresszió félével, meg akarok halni. Magam sem tudom, miért tart vissza a fájdalom vagy a bánkódás az esetleg később bekövetkező jó miatt. 

Hiszen mi a fájdalom? Az csak a fejben létezik - halottam oly sokszor egyik kedves ismerősömtől. Mit számít az a kevés jó, amit megtapasztalunk szenvedéssel teli életünk során? Mit számítanak emberek? Törődünk velük, a bizalmunkat, a lelkünk egy darabját adjuk nekik oda, és ők meg nem becsülik meg, nem értékelik, csak elkönyvelik magukban, hogy ilyen is van, és leteszik a polcra, hogyha kell, és unatkoznak, tudják, éppenséggel van mivel szórakozni. 

Mik a barátok? Felszínes emberek sokasága, akiknek jó vagy, ha el kell panaszkodni az életük sötét és szomorú pillanatait, de mind elfelejtenek, amint kicsit is jobban lesznek. Mindenki egyedül hal meg, teljesen egyedül, legyenek bár ötszázan  a halálos ágya mellett, és a csúcsra is mind egyedül érünk fel, szeretkezzünk akár kedvesünkkel vagy orgiában. A sikert sem oszthatod meg még a lelki társaddal sem. Az igazi, az áttörést és a katarzis élményét keltő sikert csak egymagad élheted át, másokat eltaposva. Mint egy gladiátor-viadal: nincs csapatmunka.

Az élet egy körhinta, valóban egy körhinta, melyből olykor ki is szállnak menet közben, nem várják meg míg elérkezik a pillanat, és megáll az a hinta, akkor, amikor meg kell állnia. 

Talán nekem is ki kellene szállnom menet közben. A szabadesés érzése olyan felszabadító lehet, és nem kevésbé vonzza a kalandvágyó emberi lelket...

Ha most találkoznék azzal a sráccal, aki elfeledtetné velem a nyomorúságot, helyette boldogságot adna nekem, és valóban szeretne engem, lelkiismeret-furdalás nélkül mondanék le egy bennem élő vágyképről, és vetném azokba  a hús-vér karokba magam...

Olvass tovább

Lelki homeosztázis-helyreállás

Páráppáppápááááááá - I'm genious. ^^

Wöhö, lehet, hogy kitörlődik minden fontos videó fájlom, lehet, hogy tönkremegy a HDD-m, vagy beüt a kékhalál, de semmi nem tudja megállítani túlbuzgó kocka lelkemet, hogy visszaszerezzem, ami az enyém volt.

Mert igenis, azok az enyémek, elvesztettem őket, de nem állok meg addig, amíg meg nem lesz minden. Igaz, kicsit macerásabb, főleg ha torrenten nem seedelik a régebbi fájlokat - és igen kiakasztó tud lenni, mikor elmegy X százalékig, aztán megáll a letöltés, és imádkozhatok neki, hogy ne merje itt abbahagyni a célegyenesben -, de nem fogom se feladni, se... Na jó, nyavalyognom muszáj meg kiborulnom. Mert ha ez a kettő menetrend szerint megvan és le van tudva, utána felkattan a kislámpa a fejembe, és szépen meg tudok oldani - majdnem - mindent. felemelő ez az érzés, mikor nyerőszériám van, mert állandóan elszállok magamtól, és azt hiszem, megállíthatatlan vagyok. Olykor elbukom, de utána többnyire én vagyok a nyertes. Vagyis zseniális vagyooooooooooook.

Ui: Csak tudnám, miért mentem át ennyire személyesbe. Basszus, írnom kéne valami rendes fogalmazványt, nem rikácsolni itt a hálón egyéb bajaim miatt. o.0

Olvass tovább

Helyzetjelentés - vagyis még élek

Egészen tegnap estig fogalmam sem volt, mi lett velem, miért nem vagyok képes egy normális vagy ahhoz közelítő bejegyzést létrehozni. Úgy érzem, mostanában elkerül az Ihlet, pechszériám van, és ha olykor-olykor becsúszik egy-egy sikerélmény, az se repít fel a csúcsra. Ellenkezőleg, inkább még nyomorultabbul érzem magam tudván, hogy mik a hiányosságaim.


Tehát az alkotói mivoltom most alszik, méghozzá téli álomba szenderült már a nyár folyamán. Se írás, se rajzolás, se képszerkesztés, ami az én mércém szerint elfogadható lenne. (Ha egy bizonyos közegben lennék, most azt mondanám, hogy nem adok ki a kezeim közül pwoper munkát, de nem hiszem, hogy az idetévedők nagy része ezt értené. De ha mégis, annak örülök. ^^)


Az életemet már három hete - vagy lehet, hogy több mint három hete, csak most tudatosult bennem, hogy milyen unalmasak a mindennapjaim - takaréklángon élem, a mindennapok legfontosabb célképzetei  a következők:

• túlélni a kétszer-háromszor negyvenöt perces előadásokat és szemináriumokat,

• el nem aludni az órákon - különösen a hétfői és keddi első órákon, hogy a minden második heti teljes pénteki napról már ne is beszéljek -, és rendesen jegyzetelni,

• elkerülni az ellenőrt a buszon, mert hallottam már példát arra, hogy az október 31-ig érvényes gimis diákkal megbüntettek valakit,

• naponta csinálni magamnak kaját, és

• beosztani a pénzemet - magyarán inkább éhezek -, hogy minden hétvégén haza tudjak ruccanni.

Siralmas. A nyári szabadsághoz és semmittevéshez - és azokhoz a csodálatos másnap hajnalig tartó íráshoz - képest egyenesen förtelmes. És hiába nem volt még ZH-m, csak jobban félek attól, hogy se feleltetés, se dolgozat, majd csak a vizsgaidőszakban kell beszámolni arról, mit kellett volna a fejembe verni, mert rohadtul nem tanulok semmit, és hiába villog nekem két szaktársam, hogy ők két éve kihúzzák már azzal, hogy vizsga előtt két nappal állnak neki tanulni, mert nekem az nem megy.
Nem vagyok egy stréber, de tudom magamról, hogy mit nem tudok, és ha az utolsó két napban állok neki, abból aztán katasztrófa lesz - bár már volt mázlim, hogy tanulás nélkül jó eredményem lett, pl. az érettségi, de azért nem kockáztatnám meg, hogy éppen nem kel fel a szerencsecsillagom a vizsga napján...
De ott van a másik véglet is, hogyha rendszeresen, rendesen, lelkiismeretesen - és egyebek - tanulok, akkor decemberre-januárra tökre elfelejtek mindent, pláne, ha tudom magamról, hogy még az sem marad meg a lyukas agyamban, ami tényleg érdekel. Ezt még meg kell álmodnom, hogy lenne jó.


És akkor, életem egyik legnagyobb szívása:


Miért van az, hogy kinéztem magamnak egy rohadt érintőképernyős+qwertys telefont, ahhoz képest, hogy Samsung, még tetszik is, erre csak Telenornál meg Vodafonnál lehet kapni, ahol nem tudom megvenni, erre ma hívnak óra előtt a Témobiltól, hogy az Aranykártyás kedvezményem miatt részletre 2500 forintért vehetnék SE Xperia X10 minit - ugyanennyi havi törlesztőrészletért -, ami ugyanúgy érintőképernyős+qwertys, de ahhoz képest, hogy SE, rohadtul nem tetszik, mert kicsi. Miért, miért, miért????


Nem azért csináltam blogot, hogy ország-világ előtt egy telefon miatt nyavalyogjak, de remélem átérzitek, mekkora egy szívás ez.


Most vagy kihasználom Témobilos kedvezményeimet, ami valljuk be, sokkal célszerűbb lenne már a kedvezményes ár miatt is, vagy megfeszülök, és valahogy szerzek magamnak egy olyan Samsungot (ez pedig nagy valószínűséggel nem fog menni).


Most éppen még el vagyok képedve, miért is vagyok ilyen szerencsétlen, és miért ezt tartottam a legfontosabbnak ide kiírni, mikor vannak ennél sokkal komolyabb és prioritást élvező témák, ezért inkább a közzétételre kattintok, mielőtt írok egy novellát arról, hogy nem tudom megvenni életem-harmadik-szerelme-telefonomat. (Mellesleg fel nem tudom fogni, hogy fordulhatott velem akkorát a világ, hogy SE helyett Samsungot akarok...)

Olvass tovább

Peace and joy in your mind

A nap perzsel, már-már éget a levegő körülöttem. Kezemet a homlokom fölé tapasztva próbálom enyhíteni a vakító fényt. A meleget sugárzó égitest már túlhaladt a delelőn, és én még csak most keltem fel.

Azt gondolják, fél napot átaludni semmitmondó, lusta cselekedet. Pedig nem... nem igazán az. Álmokat látok, értelmetlen képsorokat, amik között tehetetlenül ugrándozom. Fogalmam sincs, mit sejtet az egyik, de én már egy másikban találom magam, különféle helyzetekben, különféle szerepekben, más-más nézőpontból látva az eseményeket.

Úgy érzem magam, mint egy vándor utazó, aki mindenhol ott van és mindent lát. Emiatt pedig sok mindent tudok és csalódom, hogy legbelül nem tartozom sehová. Senkihez.

Csak áltatom magam. Mit keresek én itt ezen a világon? Mi kellene, hogy a feladatom, a terveim legyenek? Ki vagyok én, és mi célból születtem? Nem találom a helyem sehol. Úgy érzem magam, mint egy üres test, amiből hiányzik valami. Nem az érzelem. Érzéseim vannak, az egész palettát bemutató emóciók, sok olyannal, melyeket legszívesebben kihagynék.

Nem hiszek abban, hogy csupán a másik felemet kellene megtalálnom, és egésznek érezhetném magam. Az ilyen túl szép, túl egyszerű, és túl... visszataszító. Nem akarok másoktól sem függeni, nemhogy egyvalakitől, aki a vesémbe lát. Hisz hiába találnám meg azt, akitől megszűnik az üresség, nem biztos, hogy ő akarna engem ebben a formában, ahogy az sem biztos, hogy találkozom vele. Mert éreztem én már egy röpke pillanatig, hogy egész vagyok - életem legcsodálatosabb tavasza volt. De ez a mágia nem tartott sokáig és nem volt elég erős, hogy türelmesen várjon, fél lángra eresztve.

Az öröm és a jóság elmúlt, én összetörtem. Aki elárasztott engem a tökéletesség érzésével, eltűnt, eltávolodott, mint a felszálló köd, engem pedig magamra hagyott csupa-csupa felerősödött negatív érzéssel. Harag, irigység, bosszúvágy, csalódottság. Csalódtam benned és magamban, csalódtam, hogy el tudtál vakítani. Ha nem te vagy az én emberem, aki teljessé tesz, nem volt jogod elkápráztatni a fényeddel. Mert nem vagy az enyém, s én nem lehetek a tiéd, de most már senki sem pótolhatja az érzést, amit keltettél bennem. Gonosz vagy, egy gonosz csaló, ki meggondolatlanul tepersz át lelkeken, s döntöd rombolásba őket. 

S mindezt akarva vagy akaratlanul? Ahogy elnézlek, már nem tudom, ki vagy, pedig valaha azt hittem. Már nem tudom, ki vagyok én hozzád, pedig valaha reménykedtem benne. Egy arc vagy, egy jelenés a többi közt, bár számomra mégsem tudsz egybeolvadni a tömeggel. Megakad rajtad a szemem...

Távolba nézek, az ég alját haragos-kék felhők karcolják. Leeresztem szemem elől a kezem, és elmosolyodom. Bárcsak vihar lenne, tomboló, földbe markoló! Kint állnék az esőn, hagynám, hogy a természet kimossa belőlem a csalódást, a keserűséget. A vágyódást és a hamis illúziót, mit te keltettél bennem.

Olvass tovább

Crying after you

I love you. I love you with all my heart, with all my soul. You are the air I can breath, you are the sunshine in my dreams. You are the dark, the deepest thing of my soul. You tease me, you please me. I cannot be with you, you cannot know I breath. I breath moment by moment just because of you. You are my angel, you are my devil. Why couldn’t you stand by my side? I hate you. I hate you with all my envy. How could you be so happy while I am screaming after you? Do you want to heal me or do you want to kill me? Why… Why?

Olvass tovább

Ma nem...

Ma nem fogok írni... vagyis írni próbálni. Megint elszállt a varázs, hogy folytassam, amit elkezdtem...

Ma lefekszem, feladom az elveimet, és téged foglak bámulni. Mert megtehetem, mert nem szakad rám az ég, ha csinálom. Mert ez jó nekem. Fájdalmas, de jó. Nézni foglak és minden erőmmel azon leszek, hogy az arcod összes kis szegletét bevéssem az elmémbe, arra az esetre, ha mégis leszakadna az ég, és nekem bűnhődnöm kéne valahol. Ha már nem nézhetnélek... Mert ilyen szánalmas vagyok én.

Olvass tovább

Életkép július tizenegyedikéről

Furán fúj a szél. Kellemesen hűs, de valamiért különös. Enyhén baljóslatot hordozó. Kint ülök a verandán, az erősen zümmögő laptop a működés hevében felmelegíti az alatta lévő csillagászos könyvet az ölemben. Bogarak jönnek a halovány fényre. Különleges érzékük van ahhoz, hogy megtalálják a számat. Tücskök ciripelnek, bogarak repkednek, közben egy pók valahol éppen a hálóján ereszkedik le. A szél... A szél rejtett üzenetet hordoz enyhén ijesztő, susogó hangján. Anyám ideges, apám nyugodt - én valahol a kettő közt vagyok. Még csak alig múlt este tíz, még nincs kedvem feküdni, még be akarom fejezni a videót, amit két órája kezdtem el nézni. De nincs kedvem. Pedig már egészen betöltött. Ha most kikapcsolom, holnap újra be kell töltenem, és az veszteség. Kíváncsi vagyok rá, meg akarom nézni, de... Ha most rögtön befejezem, már tudni fogok mindent, vissza kell térnem a valóságba, hogy egy másik "cél" után kutassak. De nem akarok mást. Ezt szeretem, ebben érzem magam jól. Ezt már ismerem. Benne akarok élni, a másik nem jó. Nem akarok kiszakadni belőle. De mégis, enyhe félelem tölti el a lelkemet. A szél. A szél baljóslatú ma éjjel. Sötétben minden olyan idegen és félelmetes. Ám egy pontról, a megnyugvást rejtő ágyamból a sötét megnyugtat, körül ölel, megvígasztal. Energiával tölt el. A sötét eltakar, nem fedi fel titkaidat. De a szél! A szél sötétben vihart kavar bennem. Lágy légmozgás, de olyan különösen rossz érzetet hagy. A széltől ma nem tudok aludni, ugyanakkor mást sem tudok csinálni. Megbénít. Ilyenkor a nappalra vágyom. Minden realisztikusságára, minden éleslátására, minden optimizmusságára. A melegítő fényre, ami nem enged reszketni. Nem olyan, mint a szél éjjel, sötétben.

Olvass tovább

Pam-pam-pam, pim-pom^^

Azt hiszem, maradok. Nem volt szép az előző kirohanásom a sok-sok ignorálás miatt, amit kapok (Jaj, szegény...), de nem törlöm ki azt a bejegyzést. Ilyen vagyok, hisztizek. Ha valaki nem csíp, akkor se fog, ha színészkedem, hogy más vagyok, és ha valaki olykor benéz ide, és véletlenül tetszik neki, amiket kirakosgatok, akkor egy ideig biztos marad még a dilirohamaim ellenére is. (Öhm, vagyis remélem, hogy nem buktam be ezzel az utóbbi mondatrésszel...)

A mai napom iszonyú stresszes volt, pedig nem is csináltam semmi megerőltető vagy komoly dolgot, csupán próbáltam zöld ágra vergődni a sablonfrissítéssel, írni akartam, de nem tudtam, rajzolni akartam, de nem mertem, netezni akartam, de elment az elvileg nemrég frissített témobil netem (Még az udvaron se volt jó!), olvasni akartam, de nem volt kedvem, játszani akartam és elérni a százezres rekordomat - Bének legutóbb 150 000 körül volt, de ahogy ismerem a piszokmázlista, rohadtulügyes kezeit, már túllépte a 200 000 -t is.  Emellett nem sikerült semmi, amit akartam, az első sablonújításnál nem jelenítette meg a rendszeres olvasókat, aztán feltöltöttem még egyszer, valamit okoskodtam volna, de nem sikerült, és most mégis kirakja azt a két szép követőmet. (Arra gondoltam, mindjárt leszek olyan seggfej, hogy rendszeresen olvasom magamat...XD)

Tehát örültem a fejemnek, hogy egy délutáni probléma most "műkszik", erre jött egy újabb: nem jelenítette meg a profilomat. Frissítettem, CiTRomLé meg efFeztem, agyaltam, aztán úgy 10 perc után észrevettem, hogy az a pici pipa a nemmegjelenítésre volt állítva. Höhö... 

És még a fejem is fájt, de most már nem, hála fél szem - REKLÁM KÖVETKEZIK - Algoflex Forténak ☺. - REKLÁM VÉGE -

Már csak feküdni vágyom, meg egy kis...amnéziára. Bizonyos dolgokra nagyon nem akarnék emlékezni.

Hát hoppá! Már majdnem megfeledkeztem arról, amitől vagy két napja a plafonon vagyok. (Nem viselem jól a rossz kritikát, na. :P) A legújabb 5 - max. 10 perc alatt írt elvagyokájulvamagamtól-írásomat - ezt - felraktam arra az írós oldalra, ahol még a blogom előtt töltögettem fel dolgokat - vagyis ide -, és kaptam is hozzá másnap egy hozzászólást, amiben a kritikus azt (merte) írni, hogy olvasás közben a címet nem tudta teljes egészében a műhöz igazítani, merthogy ez már a jelenben is így van.

Nem folytatom, írt pozitívat is (szerencséjére), de akkor is bepöccentem. Igyekszem nem elszállni magamtól, mikor azt hallom, hogy jól írok, és hasonlók, de tudom, hogy az az írás igencsak pöpec lett egy magamfajta idiótától, és teljes mértékben kiállok amellett, hogy a címem is frappáns. (Azt azért nem akartam írni, hogy tökéletes :P) És szerintem olyan, mint Bridget Jones Mark Darcy-megítélésben: úgy jó, ahogy van, és pont.

Általában nincs önbizalmam, de az írásban, tudom, hogy jókat szoktam csinálni, és kicsit rosszul viselem, ha mások kevésbé jót mondanak róla. Jó vagyok és kész. XD

Az egómat félretéve, most könyörögni fogok. Ha valaki idetéved, és kedve lenne elolvasni, legyen olyan kedves, és írja le nekem, a benyomásait, a címmel kapcsolatos észrevételeit. 

*** * ** * ***

Megjegyzés: ennél idétlenebb bejegyzéscímet keresve se találhattam volna... XD

Olvass tovább

Jövőkép

A jövőben minden más lesz. Átalakult világ, melyből kiveszni látszik minden emberség, minden személyes kapcsolat. A jövőben az ember irányít mindent. Embert, gépet, állatot. Isten helyett cselekszik, teremt, pusztít. Játszik olyan dolgokkal, amikről a mai ember még csak álmodik. Szabályozza az életet, a halált. Meghalnak, csak azért, hogy tudják milyen, aztán újraélednek, mert hatalmukban áll. Lesznek lázadók, emlékezni tudók, akik visszasírják a régi időket. Ők erőszakkal próbálnak visszatérni abba a korba, amikor még voltak valós, viharos, szenvedélyes érzelmek. A jövőben mindent az ember szabályoz. Felnőtt testbe bújtatott gyerekek játszanak nem gyerekeknek való játékokkal. A jövőben nem lesz vallás, az ember maga a vallás. A csodalény, akihez anno még imádkoztak. Betölti isten, istenek helyét. És boldog. Illúziókban él, de boldog. Kedvét csupán a maréknyi lázadó szegi. Nem tud velük mit kezdeni. Ha eltűri akciójukat, a rend bontódik fel, ha közbe avatkozik, gyilkossá válik. Olyan fajjá, amelyet veszni hagytak a béke és jólét érdekében. A jövő embere naív. Nem látja a fától az erdőt. A jövő embere vak és önelégült. Azt hiszi, mindenek felett áll. A jövő emberét az fogja elpusztítani, amit sosem fog tudni irányítani: természet. Az, amitől a villám oda csap le, ahova akar, nem ahova az ember mondja. Végnapjain a jövő embere meglátja a valóságot, a tényt, hogy önmaga nem mindenható. Meglátja a csodalényt, akihez imádkozott. Fénye elvakítja, de boldog. Valóban boldog. Mosollyal az arcán adja át magát a természetnek, hogy más helyen és időben újrakezdje az egészet. 

Olvass tovább

Kölcsönös determináció

Meg akarlak érinteni. Úgy, ahogy te tetted velem. Testben és lélekben, szívben és elmében. Akarom, hogy csodálj, akarom, hogy tisztelj. Azt akarom, hogy érezd, amit én érzek mióta megláttalak. Hatni akarok rád, ahogy te is tetted énvelem.

Mondanék neked valamit, de torkomra fagy a gondolat, valahányszor csak meglátlak. Megérintenélek, de sosem foglak - nem érlek el. Olyan vagy nekem, mint az álom: megfoghatatlan, elérhetetlen. Itt laksz bennem, de nem vagy enyém, nem vagy egy velem. Másé vagy, önmagadé, és nem tudom, hogy jutna-e még nekem hely.

Megbabonázol, pedig nem hallottam a hangod, a nevetésed. Nem tudom, milyen ember vagy. De mégis, feltör bennem egy különös érzés, te indítod el. Mintha nevetne a lelkem, mintha kifogyna belőlem a levegő. Érezni akarlak, tudni, hogy ott vagy, ahol én. Eggyé akarok válni veled. Úgy, mint senki más.

Olvass tovább