Élő karakterek

Ismerős lehet a mondás: Ahány ház, annyi szokás. Az írás se kivétel ez alól – ahány tollforgató és billentyűzetkoptató, annyi módszer. Az online világban eltöltött időm alatt jó pár bloggerrel és írópalántával találkoztam, mindegyiktől tanultam valamit; követendő példát, elrettentést, hogy mit ne és ne úgy csináljak, viszont azt hiszem, ami leginkább meglepett az az volt, amikor egy blogger arról mesélt, az ő karakterei tényleg élnek a fejében, sőt, egyenesen vitatkoznak ott, hogy is volt az a bizonyos cselekmény, s nem is hagyják magukat, ha az író másképp akarna valamit, hanem kötik az ebet a karóhoz.

Nos, nem akarok hazudni, a chatelésben lefolytatott beszélgetésben nem látszott, mennyire kétkedve és gyanúsan vonom fel a szemöldököm, bár szkeptikus se akarok lenni, hogy valamire azt mondjam, csak azért hülyeség és nonszensz, mert velem éppenséggel még nem fordult elő... (Úgy vélem, ez a szűklátókörűség zsákutcája is egyben, én pedig isten ments, hogy szűklátókörűségben végezzem.)

De azért mégis, mennyire lehet élő az a bizonyos karakter, amit mi teremtettünk meg, és mennyire őrült az író, hogy különböző perszónákat éltet a saját fején belül?

„Az írás a skizofrénia társadalmilag elfogadott formája” – mondja E.L. Doctorow, és valóban: mennyire helyes ez az állítás? Eszerint most ez a kedves egyén, akit fentebb stikában kibeszéltem a háta mögött, definíció szerinti, igazi író, én pedig nem vagyok az, vagy tényleg hiányzik egy pár kerekünk mindannyiunknak – mert ez bizton igaz ránk, emberekre –, s az író nem különb másban attól, minthogy hangzatos szavakat pakolgat egymás után, azt remélve, hogy majd csodálni fogják és citálni száz évekkel később is? Nem lenne más az írás, mint súlyos feltűnési viszketegség, kitalálunk mindenféle hazugságokat és más emberek polcaira akarjuk aggatni őket, hogy népszerűek legyünk, és másoknak bejöjjenek a hazugságaink?

Nem igazán tudom elképzelni vagy megérteni, amit az a blogger leírt nekem azon a sok évvel ezelőtti napon, viszont minősíteni is ódzkodom őt ezért, de tényleg kíváncsi vagyok, hogy Te, kedves idetévedő lélek, éltél át hasonlót?

Olvass tovább

Inspiráció

Ezúttal nem szándékozom ezernyi kifogást felsorolni és mélyebben filozofálni arról, hogy megint miért van olyan végtelen szélcsend a blogon. Őszintén szólva felesleges azzal nyugtatnom a lelkiismeretem, hogy én igenis nem érek rá, nekem igenis blokkom van, és képtelen vagyok írni, sőt, teljességgel elfelejtettem... Hiábavaló szócséplés lenne.

Az utóbbi napokban megint ráleltem az olvasás örömére, hogy mit is jelent annak a jól ismert, kedvenc szerzőnek a szemembe falni minden sorát, beleszeretni karakterekbe, belemerülni mesés világokba és elveszni a cselekményben. Rég volt ilyenben részem, még a legkedvencebbik íróm se hozott igazán lázba, most viszont újra rajongok, az olvasás éltet megint, és egyszerűen jól érzem magam. Hiányzott, akár a dacból elhagyott otthon.

Két mondat között pedig rátaláltam egy idézetre, ami igencsak fenéken billentett, és amit igencsak ki kéne tűzdelnem a falamra vagy párezerszer, mondjuk a homlokomra is tetováltathatnám, hogy tényleg ne felejtsem el egy percre sem.

Nem arra vársz, mikor lesz majd időd írni; te magad csinálsz időt rá.

Igen, az ember lehet egyszerűen túl elfoglalt, és igen, az embernek lehet írói válsága. De ha mindig csak arra várunk, mikor lesz zöld utunk valamihez, és mikor pottyan az ölünkbe csak úgy, akkor sosem fogunk menni semmire, s bár ha csigaléptekkel haladtunk is így valamicskét, az összképet nézve mindig ugyanott fogunk toporogni, mindig úgy maradunk megrekedve.

Írni nehéz. Nem elég az ihlet, az idő, az elszántság. Minél többet tudok meg az írásról, annál inkább képtelennek érzem magam rá, hogy valaha is írni tudjak, és hogy valaha is meg tudom állni a helyem ebben a fájdalmas hivatásban. Az írás nem egy szakma, úgy vélem, tanulni lehet a képleteit, megismerni az összetevőit, ha nincs meg bennem a kellő elhivatottság, sosem leszek író. Az írás egy életstílus, egy jellem, nem csupán szavakat kell egymás után dobálni, íróként kell megélnünk a pillanatokat, akkor is, amikor takarékra állva csupán befogadunk, hiszen így később átalakíthatjuk az élményt, visszaformálhatjuk szavakká, mondatokká, bekezdésekké, amelyekből talán egy nap egy szépen összekötött betűbokréta lesz; egy emlék, egy dicsőség, egy fájdalmasan magára hagyott része a lelkednek: a könyv.

Olvass tovább

Olvasókuckó: Sarah E. Boucher – Becoming Beauty

Amikor először hallottam az átdolgozás fogalmáról az irodalomban, őszintén szólva elég szkeptikusan álltam hozzá. Mi vesz rá valakit arra, hogy fogjon egy másik, kész művet, változtasson rajta egyet s mást, aztán valami hangzatos, az eredetihez csengő névvel publikálásra küldje? Minek, miért? Nem tetszett neki az eredeti történet egy-egy cselekménye, amin felbuzdulva azt gondolta, nosza, majd én megmutatom, hogy kell ezt, és megalkotta a saját verzióját? Esetleg – bocsánat, hogy ilyet közzétenni merek – nincs elég kreativitása, hogy egy saját sztorival álljon elő, egyszerűbb a másét szétcincálni? Egyáltalán mik ezek az “újra-, át-, meg-, agyonírók”? Zsenik vagy átlagemberek kicsikét más nézőponttal?

Sarah Elizabeth Boucher Becoming Beauty-ját elolvasva úgy érzem, némileg kicsinyes és előítéletes voltam a műfajjal kapcsolatban, és még tévképzetek is voltak bennem az átdolgozások kapcsán.

* ** *

Forrás: http://www.saraheboucher.com/

Karmok. Hosszúak, koszosak és veszélyesen élesek.

Maga mögött tudva élete legrosszabb napját, ez a következő dolog, ami Bellára vár.

Ha a lány maga volna a tökéletes értelemben vett Szépség – gyönyörű, melegszívű és önfeláldozó –, talán mesés férfivá tudná változtatni ezt a szörnyet, ám ő sosem volt az a varangycsókolgatós típus. Minden vágya ugyanis, hogy egy gazdag nemessel házasságot kötve elmenekülhessen élete sivárságából, és semmi sem állíthatja meg, hogy ezt a hőn áhított célt el is érje. Tulajdonképpen ezért került most ide a Szörnyhöz is.

A Szépség és a Szörnyeteg eme  fantáziadús újramesélésében Bella  érdekházasság iránti eltökéltsége mind a család anyagi forrásait és szerettei türelmét is felőrli. Mérhetetlen önzése miatt a Szörnyhöz küldik őt szolgálni,  ahol Bella komoly választás elé kényszerül: követi-e az álmait, és éli azt az életet, amire mindig is vágyott, vagy képes mindent  kockára tenni valami sokkal  többért?

* ** *

A mű – ahogy a címből is látszik – angolul íródott, én magam is úgy olvastam, illetőleg a fenti fülszöveg saját fordítás (Azért is olyan satnya, mert nem tudok fordítani.), az eredeti Goodreads-en található.  Idegennyelvű irodalom kapcsán mindig félve állok neki az olvasásnak, mert bár mindenki ezt mondja, én egyszerűen nem vagyok képes továbbhaladni, ha egy ismeretlen szóba futok, mert irritál, és elveszi a kedvem az, hogy nem értem. Van, hogy az előzetes javaslat ellenére csak azért is megállok és kiszótárazom az adott részt, ez pedig jelentősen ront magán az olvasói-befogadói élményen.
A Becoming Beauty kapcsán nagyon izgatott voltam, mert tetszett az írónő blogján olvasott ismertető és részletek, a borítóba pedig első látásra beleszerettem – a legtömörebben fogalmazva is muszáj volt elolvasnom, ám a fentiek miatt kicsit nehezen álltam neki. Virtuálisan kézhez kapva cirka egy hónapot váratott magára, mire nekiültem, és egy nap alatt kivégeztem. Nem bántam meg, és örülök, hogy az átdolgozás gondolata – és hogy Bella Bella (Igen, mert az Alkonyat után ez a név nálam automata ideggörcsöt eredményez, és nem azt láttam, hogy Bella=Belle, hanem hogy Bella=be-akarom-zúzni-a-tátott-szájas-fejét-egy-csillogó-sziklával.) – nem vette el a kedvem, ugyanis a kedvenc könyveim közé lépett elő.

A történetről nem tudom, mi mást mondhatnék spoiler nélkül a fenti ismertető mellé, adott egy elkényeztetett, rengeteg hibával megáldott főhősnő, aki a családi helyzetére és a ház körüli tennivalókra fittyet hányva minden idejét arról ábrándozva tölti, hogy egyszer majd sikerül jól házasodnia – már amikor éppen nem az idős apját sanyargatja, hogy vegyen neki egy új ruhát, amivel hódíthat a következő bálon. Manipulatív, önző személyiség, aki mindent elkövet azért, amit akar, és még akkor sem lankad a kapzsisága, amikor a tulajdon édesapja bajba kerül miatta. Bella nem az a tipikus jótétlélek főhősnő, és ezt imádtam! Sokkal könnyebben tudtam azonosulni vele, talán azért is, mert osztozom vele társadalmi helyzeten és egy-két személyiségjegyen, például nagyon mulatságos volt a nagyszájúsága, és hogy nem hagyja magát, a büszkesége miatt csak azért is megmutatja, hogy ő meg tudja csinálni, amit maga elé kitűz.

A többi szereplőre kitérve 

A kedvencem kétségkívül a Szörnyeteg szolgálója, Jack volt. Eleinte nem sok vizet zavart, se nem szimpatikus, de nem is utált figuraként csak úgy eltűrtem, a végére azonban nagyon a szívemhez nőt (Öhm, mert emlékeztetett is valakire?). Imádtam a humorát, noha nem értettem egyet minden tettével, a legtöbb nevetést kétségkívül ő okozta számomra, engem pedig egy jó humorérzékkel pillanatok alatt le lehet venni a lábamról.

Maga a Szörnyeteg kicsit nehezebb dió, ugyanis amikor átesett a nagy "átváltozáson", azt kicsit nem tudtam hova tenni. Ahogy fent is olvasható, megjelenik egyfajta módon, ami engem minimum farkasemberekre emlékeztetett, de levágja a körmeit meg a haját, vesz egy igencsak esedékes fürdőt, és máris Prince Charminggá válik. Hogy? Most én nem figyeltem, esetleg rossz az angolom, és azt ott pont nem értettem, de ez a része egy kicsit hiteltelen volt számomra.

És hogy Bella családjára is kitérjek, együtt tudtam érezni velük, hogy az apjukra vészt hozva egyszer csak elegük lett Bellából, de ahogy végső soron kidobták a házból és száműzték a Szörnyeteghez, az nekem kicsit... erős volt? Nem tetszett? Ez persze lehet, csupán személyes ellenérzés, hiszen én alapvetően nehezen bocsátok meg embereknek teljesen, és egy ilyen tettet nem éppen tudnék tolerálni a saját családommal szemben, úgyhogy ennyiben kicsit unszimpatikusak voltak a szememben, akkor is, ha Bella megérdemelte, amit kapott.

Végeredményben

Nehéz spoiler nélkül beszélnem róla, de kövezzetek meg, kimondom: a szerelmi háromszög nagyon nem tetszett. Követve az írónő közösségi oldalait, azelőtt értesültem erről a szálról, hogy a könyvet elolvastam volna, és picit ez is vett el a kedvemből, mert annyira szétrágott, elmállott elem, hogy már reakciót se tudok rá létrehozni, mert valahogy pofákat vágok, forgatom a szemem, de le is fagy az egész arcmimikám, hogy neeee, mossst koommolyan, mááár meeggiiiinnt??? 

Ellenben imádtam, ahogy megoldotta az egészet a váratlan fordulatokkal és a rengeteg csavarral, így ha pontoznék, mindenképpen maximális pontszámot plecsniznék rá. Külön kedvencem volt még a cselekménybe épített misztikus szál, ami összekötötte Bellát az egyik mellékszereplő Rose-zal. Nem tudtam eldönteni, hogy most reinkarnációról van szó, vagy mi a csuda zajlik itt, pedig javarészt ki szoktam mindent silabizálni... Tetszett a történetvezetés, ahogy az események előrehaladtával a helyére került minden apró részlet, és kész puzzle képet alkotott. 

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is olvasok egy Szépség és a Szörnyeteg átdolgozást, mégis hihetetlenül örülök, hogy erre sor került, és hogy kifejezetten ez a példány keresztezte az utamat. Imádtam minden percét, egyenesen rajongtam érte, és bár magyarul még nem láttam sehol, hogy megjelenne, bár tárt karokkal várom, mert Amerikából talán sose tudom könyv formájában beszerezni, melegen ajánlom bárkinek, aki elboldogul az angollal.

* ** *

Ha a Becoming Beauty felkeltette az érdeklődésed, hozzájuthatsz Amazonon és Goodreads-en, utóbbin rengeteg vételi opciót felsorol, így azokat külön nem linkelem be. Egyéb infóért nézz be Sarah blogjára, imádnivaló stílusával rengeteg szórakoztató bejegyzéssel gazdagítja a végtelen internet világát, és a többi elérhetőségét is ott találod.

Zárásként pedig egy kedvenc idézet a könyvből:

"You're the type that assumes your charms are sufficient to ensure that everything in life will be handed to you. You're the kind that is happy to watch others slave and sacrifice without offering anything in return."

 

"Az a típus vagy, aki azt hiszi, a bájaival mindent elérhet magának. Olyan, aki örömmel néz másokat, amint gürcölnek és feláldoznak neki mindent, míg te semmit nem teszel viszonzásképp."

Olvass tovább

31 nap a jobb blogolásért: Agytorna

Forrás és tippek a kihíváshoz

A Parajunkee utolsó előtti feladata számunkra, hogy találjunk ki minimum két új ötletet a blogunkhoz. 

Az online világban ugyanis folyton promotálnunk kell magunkat, ha figyelmet szeretnénk kapni, hiszen nem elég, ha mi tudjuk magunkról, mennyire zseniális témákban blogolunk nap mint nap, szeretnénk, ha ez a tartalom másokhoz is eljutna. Az egyéb fogásaink hamar "kikophatnak", esetleg még önmagunk számára is unalmassá válhatnak ebben a rohamosan fejlődő, virtuális hálóban, ugyanakkor vannak módszerek, amiket rutinosan, a kisujjunkból kirázva végzünk el, másokat más bloggerektől tanulunk el... – mindezek velünk alakulnak, változnak az évek folyamán, és ahogy elvethetünk valamit, ugyanúgy át is alakíthatjuk magát az ötletet.

Új, formabontó tervekkel előállni a blogunk számára a legnehezebb feladat, szinte lehetetlenség. Rengetegen vagyunk a világban, és talán nem túlzok, ha azt mondom, nincs is olyasmi, amivel valaki más már ne rukkolt volna elő, ne csinálta volna meg bármilyen formában előttünk, de az is megesik, hogy akár egymástól függetlenül lyukadunk ki ugyanoda, vagyis két, egymásról nem tudó blogger véletlenül egyazon témáról ír hasonló időben.

Van is kedvenc idézetemre erre, rendkívül találó:

"No such thing as original thought. We are shadows of stars that burned before our time"  - Tom Hiddleston

Nincs olyan, hogy eredeti gondolat. Árnyékai vagyunk csupán olyan csillagoknak, amik jóval előttünk elégtek. 

Bevallom, néha elszontyolodom, ha úgy közelítem meg, mindegy, mit csinálok, úgyis megcsinálta más, s talán míg az én fejemben megszületik a gondolat, valaki a világ egy másik szeletében akár éppen megvalósítja. Ilyenkor kicsit elkedvtelenít, hogy nincs értelme írnom, nincs értelme rajzolnom, fotóznom, hiszen egy világban élünk, ugyanaz az ég borul ránk, össze vagyunk kapcsolódva; együtt élünk, ugyanazt éljük át, ugyanabból a "halmazból" táplálkozunk. Ha egy zenekarról akarok fanficet írni, az egész olyan, mintha egy adott konténer tartalmából válogatnék; vannak bizonyos elemek, amik hasonlóak lesznek az én írásomban valaki totálmás fanficéhez, aki talán nem is ugyanarról a zenekarról regélt, mint én.

Mindig is szerettem volna egyéni lenni, valamit csak egyedül csinálni – voltaképpen ez a mániám, jó lett volna, ha rajtam kívül nincs senki abban az egyetlen valamiben, csak én. Viszont sokan blogolnak, sokan írnak, sokan fotóznak. Amennyire hasonlóak tudunk lenni, annyira különbözünk, ezt pedig a saját bőrömön ott tapasztaltam, mikor egy megadott prompt alapján írtam egy Marvel fanfictiont. Adott volt a szituáció, a szereplő mindannyiunknak, és bár előfordult, hogy többen feldolgoztak egy promptot, az eredmény mégis mindig más lett. Ahogy az egyéniségünk, az egész lényünk más, egyedi, úgy a blogunk is lehet az, és már alapjáraton a fogalmazásmódunk sem egyezhet száz százalékosan másokéval.

Néha az ötletek csak úgy elárasztanak, máskor bármennyire is kínzom az agyam, képtelen vagyok előrukkolni akármivel – ez ezzel jár.

A Parajunkee azonban most is ellát bennünket pár hasznos tippel:

• Ötletelj új helyen. Lépj ki a megszokott világodból, hagyd magad mögött a korlátaidat – csak a jegyzetfüzeted ne.
• Nézz szét magad körül. Menj el egy múzeumba, vagy egy kisebb üzletbe, figyeld meg, hogyan rendeznek be kirakatokat – mindezeket a kreatív ötleteket adaptálhatod a saját blogodra.
• Ne erőltesd. Ha nem tudsz előrukkolni semmi újjal, csak lazulj el, pihenj egy kicsit – Rómát sem egy nap alatt építették.
• Írd le. Mindegy, mi az, jegyezd fel, ami az eszedbe jut. A dolog kulcsa, hogy ne kezdj el szerkesztgetni és felülbírálni magad, csak add ki magadból – ezt hívják "szemétlerakásnak".
• Ha teheted, szervezz találkozót más bloggerekkel. Nincs is jobb, mint egy laza ötletdömping egy finom kávé, tea és süti mellett – beszélgetésekből spontán születnek a legjobb dolgok.

Mindazonáltal nem szabad figyelmen kívül hagynunk a következőket:

• fő a kényelem és legyél kipihent,
• ne gondold és ne analizáld túl, csak vesd papírra, ami eszedbe jut,
• szánj időt a kreatív ötletelésre, aztán tedd félre, majd térj vissza hozzá, miután kiszellőztetted a fejed.

* ** *

Ami engem illett, ritkán szoktam azzal a céllal leülni, hogy most mindenképpen meg kell szülnöm egy ötletet. Az gyakrabban megesik velem, hogy előrukkolok valamivel, aztán észreveszek másnál valami hasonlót, ilyenkor vérzik az agyam, hogyan alakítsam át, viszont az esetek többségében inkább félreteszem. Most elég sok az inspirációm, már-már pillangókként röpdösnek az ötletek a fejemben; ezeken aktívan gondolkodom, hogy mennyire illenének a bloghoz, mennyire tudnám rendesen csinálni, illetve hogy egyáltalán kivitelezhető-e. 

Mindazonáltal én inkább a cselekvés híve vagyok, az esetek többségében nem gondolkodok annyit, csak csinálom, különösen, ha van rá ihletem, a többi pedig kialakul útközben, elvégre a blogolás is ugyanolyan spontán voltaképpen, mint maga az élet.

Olvass tovább