Csillagközi Robinson Crusoe MacGyverrel megspékelve

Napjaink egyik leghíresebb sci-fi regénye az Andy Weir tollából íródott The Martian, avagy hazai közönség számára A marsi. A könyv világszerte sikert aratott az utóbbi években (2011-ben jelent meg, holott én teljesen azt hittem, hogy ez valami tuti friss dolog), ezerszám imádják, mint a hosszú hétvégét, ez a felkapottság pedig hogyisne lett volna elég a megfilmesítéshez - erről azonban kicsit később.

S hogy mi lehet a siker titka? Egyszerű: ez a könyv ugyanis zseniális, mindjárt el is mondom, miért.

A sztori

Mark Watney botanikus és gépészmérnök, a NASA űrhajósa, aki az Ares 3 program keretében egy, marsi időszámítás szerint 31 napos küldetésen vesz részt öt másik társával együtt. Minden zökkenőmentesen halad egészen a hatodik szoláris napig, amikor is nem várt homokvihar támad a bázisukra. Félve az esetleges katasztrófától, a csapat vezetője, Lewis parancsnok az evakuálás mellett dönt, ám az űrhajóhoz vezető út során Watney-t elsodorja egy letört antenna darab, s mivel a csapat többi tagja halottnak hiszi, nélküle menekülnek el a bolygóról. Watney azonban csodával határos módon túléli a balesetet, ezután folytonosan meg kell küzdenie a marsi viszonyokkal, illetve saját baklövéseivel, aminek következtében majdnem mindig élet-halál helyzetbe kerül.

Mennyire elcsépelt az elcsépelt?

Tömérdek sci-fi boncolgatta már az űr sivárságát, és csupán a Marsról is rengeteg film készült (A Mars mentőakció, A vörös bolygó), ezért az első gondolatom nagy szkeptikusan az volt: 

"Kell egyáltalán nekünk egy újabb ebből a témából? Tudnak valóban valami újat mutatni?" 

Nem hittem volna, de a válasz egy egyöntetű IGEN!

Azt mondanám, a könyv sikere Watney karakterében rejlik. A humora valami eszméletlen, hála neki, napi szinten hülyének nézhettek a buszon, amikor magamban röhögtem olvasás közben, de akinek egyetlen arcizma se rándul az egymás hegyén-hátán előforduló aranyköpésektől, annak vagy a humorérzéke vagy az agya halott, vagy nagy valószínűséggel mindkettő. 

Szerettem volna kiemelni mondatokat, de egy idő után - kb 1-2 oldal - rájöttem, hogy komplett fejezetnyi szövegeket ki tudtam volna gyűjteni, és őszintén szólva az elejétől a végéig imádtam minden betűjét, olyan maradandó élményt okozott nekem maga az olvasás, hogy ilyet régen éltem át, ezért úgy ítélem, nem lehetek teljesen elfogult, hiszen átlagos könyvek ritkán szórakoztatnak ennyire, én pedig olvastam már egyet s mást.

Az alapötletben voltaképpen nincsen semmi új, tulajdonképpen sok-sok más helyeken megtalálható eseményekből épül fel. Emberünk ezúttal nem hajótörést szenvedett, hanem egy véletlen folytán hátrahagyták, a lakatlan szigetből pedig egy emberi életet fenntartani képtelen, szép piros és homokos bolygó lett. Ami mégis egyedivé teszi, az Mark stílusa, illetve ahogy a könyvet felépítette a szerző: a történéseket a marsi bejegyzései és a mindent tudó kívülállóként leírt elbeszélések mesteri módon összevegyített elegyéből tudjuk meg, ez pedig egyáltalán nem zavart, mindkettőt élveztem, noha kétségtelen, hogy Watney elszólásai viszik a prímet.

Na de azért...

Ami kicsit az idegeimre ment, hogy amikor Marknak végre valami sikerült és kecsegtetőnek tűnt, hogy valóban hazajut a Földre, akkor tuti mindig elromlott valami. A Trónok harca után teljesen levedlettem magamról azt a téveszmét, miszerint a főhősnek soha nem lehet semmi súlyos baja, mindig életben marad és győz, blabla, ott ugyanis az alkotó George R. R. Martin egy interjúban ki is fejtette, regényével az volt a célja, hogy az olvasók féltsék a kedvenc karaktereiket, és ne bújjanak amögé, hogy úgysem lesz semmi komolyabb bajuk, hiszen főszereplők.

Watney-nek mindig beütött valami gikszer, ami egyenesen szorongóvá tett; szabályosan rettegve anticipáltam, ugyan mi lesz majd a következő agyrém. Nem igazán tudom megítélni, hogy ez mennyire volt jó vagy nem, hiszen a hangsúly azon volt, hogy Watney mindig feltalálta magát, és folyvást felülkerekedett a nehézségeken, az ebben lévő üzenet pedig igencsak sokat jelentett számomra. Sose add fel, csak küzdj tovább.

Ugyanakkor kicsit feleslegesnek érzem a rengeteg gikszert és mennykőt, ami rendre beütött, hiszen a végkifejlet ugyanaz maradt, és kicsit túlspilázottnak érzem, amin Marknak keresztül kellett mennie. Ezt nem mondanám súlyos negatívumnak, csak elgondolkodtatott, hogy mi értelme a happy endnek, ha minden csak cukormázas, és nem történik semmi halálos, illetve mi értelme az apró katasztrófáknak, ha a végén úgyis megúszik mindent a főhős? Olyannak tűntek Watney megpróbáltatásai, mint az utolsó tanítási vagy munkanap karácsony előtt.

Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, az is az angol miatt, hogy telis-tele van a sztori matekkal, biosszal, kémiával és minden más nyalánksággal, amikből még magyarul is totál hülye vagyok, angolul olvasva a könyvet pedig csak azt tudtam felfogni, hogy az oxigén és a szén-dioxid képlete még azután is ugyanaz, hogy évmilliók óta utoljára hallottam a suliban. (Nagyon öregnek érzem magam tényleg, pedig csak 24 vagyok...)

A következő, ami kicsit nehézséget okozott, hogy az egyes NASA cuccokat megjegyezzem, hogy mi micsoda a mozaikszavak alapján. Többről egyelőre nem nyilatkozok, ugyanis még magyarul is el akarom majd olvasni egy kicsivel később, ezért előfordulhat, hogy úgy mégis jobban fogok érteni bizonyos dolgokat.

A szerelmi szálról nem tudom eldönteni, hogy felesleges húzás volt bele, mindenesetre iszonyúan cuki Johanssen és Beck, úgyhogy azt mondanám, kellemes kontraszt volt Watney folytonos haldoklásával szemben. 

Összességében, ez egy rohadt jó könyv, és ezer csók és hála a szerzőnek érte, mert életem egyik legnagyobb olvasási élményét nyújtotta, és a borítókat egyenesen imádom, és a karakterek is nagyon szerethetők, főleg az Ares 3 legénység és Mitch Henderson. Ha osztályoznám... hát szó mi szó, nem tudom, mert bármilyen skálát hoznék össze, nincs az az érték, ami kifejezi, mennyire jó ez a regény, a végtelen meg mégiscsak hülyén nézne ki, vagy ha azt írnám, hogy 7944563971142/10.

Még a filmről...

Ezúttal nem égtem véres felháborodásban, amiért egy újabb könyvet akar elrontani Hollywood, ugyanis most a filmről halottam előbb, és csak azután tudtam meg, hogy ezt is egy bestsellerből gyártják. Nem hazudok, amikor megtudtam, hogy Matt Damon játssza Watney-t, eléggé morci lettem (Na meg egyebek közt csalódott, mert informálatlanság miatt beleéltem magam, hogy biztos a kis kedvencem, Sebastian Stan viszi a főszerepet.), és a trailerek alapján se győzött meg úgy igazán... egészen addig, amíg nem láttam a trailer 2-t. Ez utóbbi ugyanis sokkal jobb, mint az 1. és a nemzetközi, szóval ha a végleges filmváltozat ahhoz hasonló lesz, én szerintem nagyon boldog leszek a végkifejlettel. Az eddig látott videók alapján a Gravity-hez hasonló szorongós hangulatúnak tűnik, viszont remélem, a vizuális effekteket nem fogják túlzásba vinni, azt ugyanis rettenetesen utálom és kizökkent, ha a képről kirí, hogy csak oda van ügyködve olcsó Photoshop munkával, remélem, egész élethűen tudják majd visszaadni a marsi körülményeket és Watney izoláltságát.

Röviden: október 1., gyere már!!

Olvass tovább

Olvasókuckó: Sarah E. Boucher – Becoming Beauty

Amikor először hallottam az átdolgozás fogalmáról az irodalomban, őszintén szólva elég szkeptikusan álltam hozzá. Mi vesz rá valakit arra, hogy fogjon egy másik, kész művet, változtasson rajta egyet s mást, aztán valami hangzatos, az eredetihez csengő névvel publikálásra küldje? Minek, miért? Nem tetszett neki az eredeti történet egy-egy cselekménye, amin felbuzdulva azt gondolta, nosza, majd én megmutatom, hogy kell ezt, és megalkotta a saját verzióját? Esetleg – bocsánat, hogy ilyet közzétenni merek – nincs elég kreativitása, hogy egy saját sztorival álljon elő, egyszerűbb a másét szétcincálni? Egyáltalán mik ezek az “újra-, át-, meg-, agyonírók”? Zsenik vagy átlagemberek kicsikét más nézőponttal?

Sarah Elizabeth Boucher Becoming Beauty-ját elolvasva úgy érzem, némileg kicsinyes és előítéletes voltam a műfajjal kapcsolatban, és még tévképzetek is voltak bennem az átdolgozások kapcsán.

* ** *

Forrás: http://www.saraheboucher.com/

Karmok. Hosszúak, koszosak és veszélyesen élesek.

Maga mögött tudva élete legrosszabb napját, ez a következő dolog, ami Bellára vár.

Ha a lány maga volna a tökéletes értelemben vett Szépség – gyönyörű, melegszívű és önfeláldozó –, talán mesés férfivá tudná változtatni ezt a szörnyet, ám ő sosem volt az a varangycsókolgatós típus. Minden vágya ugyanis, hogy egy gazdag nemessel házasságot kötve elmenekülhessen élete sivárságából, és semmi sem állíthatja meg, hogy ezt a hőn áhított célt el is érje. Tulajdonképpen ezért került most ide a Szörnyhöz is.

A Szépség és a Szörnyeteg eme  fantáziadús újramesélésében Bella  érdekházasság iránti eltökéltsége mind a család anyagi forrásait és szerettei türelmét is felőrli. Mérhetetlen önzése miatt a Szörnyhöz küldik őt szolgálni,  ahol Bella komoly választás elé kényszerül: követi-e az álmait, és éli azt az életet, amire mindig is vágyott, vagy képes mindent  kockára tenni valami sokkal  többért?

* ** *

A mű – ahogy a címből is látszik – angolul íródott, én magam is úgy olvastam, illetőleg a fenti fülszöveg saját fordítás (Azért is olyan satnya, mert nem tudok fordítani.), az eredeti Goodreads-en található.  Idegennyelvű irodalom kapcsán mindig félve állok neki az olvasásnak, mert bár mindenki ezt mondja, én egyszerűen nem vagyok képes továbbhaladni, ha egy ismeretlen szóba futok, mert irritál, és elveszi a kedvem az, hogy nem értem. Van, hogy az előzetes javaslat ellenére csak azért is megállok és kiszótárazom az adott részt, ez pedig jelentősen ront magán az olvasói-befogadói élményen.
A Becoming Beauty kapcsán nagyon izgatott voltam, mert tetszett az írónő blogján olvasott ismertető és részletek, a borítóba pedig első látásra beleszerettem – a legtömörebben fogalmazva is muszáj volt elolvasnom, ám a fentiek miatt kicsit nehezen álltam neki. Virtuálisan kézhez kapva cirka egy hónapot váratott magára, mire nekiültem, és egy nap alatt kivégeztem. Nem bántam meg, és örülök, hogy az átdolgozás gondolata – és hogy Bella Bella (Igen, mert az Alkonyat után ez a név nálam automata ideggörcsöt eredményez, és nem azt láttam, hogy Bella=Belle, hanem hogy Bella=be-akarom-zúzni-a-tátott-szájas-fejét-egy-csillogó-sziklával.) – nem vette el a kedvem, ugyanis a kedvenc könyveim közé lépett elő.

A történetről nem tudom, mi mást mondhatnék spoiler nélkül a fenti ismertető mellé, adott egy elkényeztetett, rengeteg hibával megáldott főhősnő, aki a családi helyzetére és a ház körüli tennivalókra fittyet hányva minden idejét arról ábrándozva tölti, hogy egyszer majd sikerül jól házasodnia – már amikor éppen nem az idős apját sanyargatja, hogy vegyen neki egy új ruhát, amivel hódíthat a következő bálon. Manipulatív, önző személyiség, aki mindent elkövet azért, amit akar, és még akkor sem lankad a kapzsisága, amikor a tulajdon édesapja bajba kerül miatta. Bella nem az a tipikus jótétlélek főhősnő, és ezt imádtam! Sokkal könnyebben tudtam azonosulni vele, talán azért is, mert osztozom vele társadalmi helyzeten és egy-két személyiségjegyen, például nagyon mulatságos volt a nagyszájúsága, és hogy nem hagyja magát, a büszkesége miatt csak azért is megmutatja, hogy ő meg tudja csinálni, amit maga elé kitűz.

A többi szereplőre kitérve 

A kedvencem kétségkívül a Szörnyeteg szolgálója, Jack volt. Eleinte nem sok vizet zavart, se nem szimpatikus, de nem is utált figuraként csak úgy eltűrtem, a végére azonban nagyon a szívemhez nőt (Öhm, mert emlékeztetett is valakire?). Imádtam a humorát, noha nem értettem egyet minden tettével, a legtöbb nevetést kétségkívül ő okozta számomra, engem pedig egy jó humorérzékkel pillanatok alatt le lehet venni a lábamról.

Maga a Szörnyeteg kicsit nehezebb dió, ugyanis amikor átesett a nagy "átváltozáson", azt kicsit nem tudtam hova tenni. Ahogy fent is olvasható, megjelenik egyfajta módon, ami engem minimum farkasemberekre emlékeztetett, de levágja a körmeit meg a haját, vesz egy igencsak esedékes fürdőt, és máris Prince Charminggá válik. Hogy? Most én nem figyeltem, esetleg rossz az angolom, és azt ott pont nem értettem, de ez a része egy kicsit hiteltelen volt számomra.

És hogy Bella családjára is kitérjek, együtt tudtam érezni velük, hogy az apjukra vészt hozva egyszer csak elegük lett Bellából, de ahogy végső soron kidobták a házból és száműzték a Szörnyeteghez, az nekem kicsit... erős volt? Nem tetszett? Ez persze lehet, csupán személyes ellenérzés, hiszen én alapvetően nehezen bocsátok meg embereknek teljesen, és egy ilyen tettet nem éppen tudnék tolerálni a saját családommal szemben, úgyhogy ennyiben kicsit unszimpatikusak voltak a szememben, akkor is, ha Bella megérdemelte, amit kapott.

Végeredményben

Nehéz spoiler nélkül beszélnem róla, de kövezzetek meg, kimondom: a szerelmi háromszög nagyon nem tetszett. Követve az írónő közösségi oldalait, azelőtt értesültem erről a szálról, hogy a könyvet elolvastam volna, és picit ez is vett el a kedvemből, mert annyira szétrágott, elmállott elem, hogy már reakciót se tudok rá létrehozni, mert valahogy pofákat vágok, forgatom a szemem, de le is fagy az egész arcmimikám, hogy neeee, mossst koommolyan, mááár meeggiiiinnt??? 

Ellenben imádtam, ahogy megoldotta az egészet a váratlan fordulatokkal és a rengeteg csavarral, így ha pontoznék, mindenképpen maximális pontszámot plecsniznék rá. Külön kedvencem volt még a cselekménybe épített misztikus szál, ami összekötötte Bellát az egyik mellékszereplő Rose-zal. Nem tudtam eldönteni, hogy most reinkarnációról van szó, vagy mi a csuda zajlik itt, pedig javarészt ki szoktam mindent silabizálni... Tetszett a történetvezetés, ahogy az események előrehaladtával a helyére került minden apró részlet, és kész puzzle képet alkotott. 

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is olvasok egy Szépség és a Szörnyeteg átdolgozást, mégis hihetetlenül örülök, hogy erre sor került, és hogy kifejezetten ez a példány keresztezte az utamat. Imádtam minden percét, egyenesen rajongtam érte, és bár magyarul még nem láttam sehol, hogy megjelenne, bár tárt karokkal várom, mert Amerikából talán sose tudom könyv formájában beszerezni, melegen ajánlom bárkinek, aki elboldogul az angollal.

* ** *

Ha a Becoming Beauty felkeltette az érdeklődésed, hozzájuthatsz Amazonon és Goodreads-en, utóbbin rengeteg vételi opciót felsorol, így azokat külön nem linkelem be. Egyéb infóért nézz be Sarah blogjára, imádnivaló stílusával rengeteg szórakoztató bejegyzéssel gazdagítja a végtelen internet világát, és a többi elérhetőségét is ott találod.

Zárásként pedig egy kedvenc idézet a könyvből:

"You're the type that assumes your charms are sufficient to ensure that everything in life will be handed to you. You're the kind that is happy to watch others slave and sacrifice without offering anything in return."

 

"Az a típus vagy, aki azt hiszi, a bájaival mindent elérhet magának. Olyan, aki örömmel néz másokat, amint gürcölnek és feláldoznak neki mindent, míg te semmit nem teszel viszonzásképp."

Olvass tovább

Kérem a könyvem!

Azt gondolnánk, a 21. század embere manapság mindent ripsz-ropsz elintézhet egy szempillantás alatt. Az emberek régen kézzel írtak kódexeket, manapság csak el kell látogatni egy online shopba, kiválasztani a kívánt tételeket, majd pár gombnyomással fizethetünk is, a futár vagy egyéb postaszolgálat még házhoz is hozza a rendelésünket. Egyszerű és gyors, nem?

A feketeleves

Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy imádom a technológiát, sőt, egyenesen rajongok érte. “Élőben” beszélni a barátaiddal kilométeres távolságból, haverokat szerezni a világ másik végéből, videobeszélgetni, chatelni, élményeket szinte azonnal megosztani csodálatos élmény. Nincs olyan, hogy távolság, nincs olyan, hogy lehetetlen. Ha valaki hiányzik, de egyéb körülmények révén képtelen vagyok vele találkozni és beülni egy teára és sütire, sebaj, elég csak belépni Skype-ra, ahol máris szemtől szemben cseveghetünk. Elég szuperebb így a kapcsolattartás, nem olyan, mint amikor heteket vártunk egy válaszlevélre.

A probléma – legalábbis az enyém ott kezdődik, hogy világunk túlságosan átesik a ló túloldalára, és sok szolgáltató nem gondol olyan fizetési módok biztosítására, mint az utánvét. Miért kell nekem mindenáron OTP-vel, PayPallal fizetnem, arról nem beszélve, hogy még saját számlám nincs, nem hogy bankkártyám, és nem is érzem úgy, hogy kötelességem lenne vezetni egyet. Miért ütközöm folyton akadályokba mégis, valahányszor rendelni akarok egy jó könyvet, miért vagyok ellehetetlenítve ebben a modern világban, ahol az ember egy pöttyintésre van mindentől?

A helyzet még inkább elszomorít, hogy minden esetben eddig csak akkor jelentkezett ez a problematika, amikor könyvet szerettem volna venni online. A fene egye, ha a kedvenc szerzőmtől semmi nincs a közeli boltban, mikor a webshopokban rendelve még extra kedvezményt is kapok, nem kell sorba állnom a kasszánál, otthon a fotelben ülve kényelmesen vásárolhatok. Ki ne szeretné ezt rohanó világunkban? 

Nem akarok általánosítani, mert végtére is eddig csupán egy ismert magyar online könyváruházban próbáltam rendelni, a fenti okok miatt mindhiába, arról pedig a lakóhelyem se tehet, hogy rengeteg, csakis külföldről beszerezhető árucikket – esetemben egy amerikai írónő barátom első ízben megjelent, itthon még ki nem adott regényét – szinte lehetetlen az én kisvárosi otthonomhoz eljuttatni. Viszont mégis dühös vagyok, és haragszom, hogy egy informatikai eszközt minden akadály nélkül tudok rendelni úgy is, hogy nincs folyószámlám, egy olyan elemi, mindenkori, időket kiálló varázslatos terméket, mint a könyv, nem.

Olvass tovább