A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fordítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fordítás. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, február 21, 2016

Kétnyelvű

Írta:    2:35 du. // Még nem érkezett hozzászólás
Amikor végzős gimnazistaként részt kellett vennem egy pályaválasztási tanácsadó hülyeségen, és a tisztes úrral arról beszélgettem, hogy – kérem szépen – én író akaródzanék lenni, majd pedig arra terelődött a beszélgetés, hogy én akarom fordítani saját magamnak angolra-magyarra a könyveim, akkor szemrebbenés nélkül kiröhögött, hogy de hát senki nem fordítja magának a könyveit, aztán nem is hagyva esélyt arra, hogy kifejtsem, mire is gondolok pontosan, tovább mulatozott a kis poénon, aztán nem sokkal később vége is lett a nagy tanácsadásnak, és elváltunk egymástól, mint ágtól a levél. (Teszem hozzá, egyáltalán nem volt semmilyen hasznomra az egész ceremónia, de hát előírta a törvény, hogy egy fiatal felnőttnek, aki azt se tudja, hogy dolgozni menjen  már inkább, vagy vigye a pénzt a szüleitől és tanuljon tovább, igenis el kell mennie egy ilyen magasztos beszélgetésre is, ahol persze semmi hasznossal nem szolgálnak, csak annyi, hogy két-három órával jobban le lesz terhelve egy nap.)

Namármost tudom, hogy fordítani egy könyvet nem két perces munka, és ha tényleg meg is írnék egyet és ki is akarnának adni szerény kis hazámban, akkor utána bonyolult lenne angolra átírni a könyvem, és ottani kiadóknak is terjesztgetni, na meg a szerződésem lehet nem is engedné meg – mondjuk ebben nem vagyok annyira otthon, csak az összes, paranoid ijedelmem kering az elmémben csupán.
Emellett azt is tudom, hogy nem akarhatok mindent, hogy itthoni és külföldi piacon is megjelenhessek, de akkor se értem, miért kéne hülyének venni azt, akinek kicsit is átlagtól eltérő elképzelései vannak – mert most az is igaz, hogyha fordulna a Föld 180 fokot, és angolul jelennék meg először, akkor tuti nem akarnám, hogy valami ficsúr vagy ficsurina álljon neki magyarizálni a könyvem förtelmes félrefordításokkal.


Talán csak a nagy baj, hogy igazán nem tudok egyik nyelv mellett se dönteni, hiszen a magyar az anyanyelvem; szép, és szeretem kifejezni magam vele, na meg jobban, pontosabban is ki tudom, hiszen az angol szókincsem fejlesztésért riog...
Viszont más esetben van, ami szimplán csak angolul "hangzik jobban", úgy is szökik a fejembe egyből, és magyarul speciel hülyén hangzik, vagy átírva közel sincs ahhoz, amit én az angollal ki akartam fejezni.

Mindazonáltal szeretek kísérletezgetni, szeretem a kihívásokat, így az is megfordult a fejemben, hogy nem fordítanék, hanem ott van például a Káprázat, és az első mondatból kiindulva nekiállnék elkezdeni-folytatni angolul, és ki tudja, mi más sülne ki belőle? Úgy hiszem, hogy nem lehet mindent tükörfordítással vagy szabadabban véve átírni, hiszen vannak azok a kis hézagok a nyelvek között, amik lehetetlenné is teszik az egészet. Viszont ha megpróbáljuk felvenni a külön nyelvek külön hangulatát, akkor lehet, hogy merőben más alkotás lesz a kettő, és lehet, hogy nem is lehet majd igazán fordításoknak titulálni őket, hiszen akár a sztori vagy a végkifejlet is változhat, de még mindig azt gondolom, hogy a bennem élő magyar írópalánta, és a bennem kibontakozó angol írópalánta-szörnyűség is igenis két külön dolog, összemosni pedig aligha lehet a kettőt – mindegyik más kicsit fogalmazásban, hangulatban és néha stílusban is, ámbár nem is gondolom azt, hogy ez éppenséggel baj lenne.

Ami azt illeti, kétszer nem tudnék azért megírni semmit, szóval részben értem, mit akart mondani az én kedves tanácsadó haverom, azon pedig most nem fogok elkezdeni sírni, hogy a "különcöket" mindig is lenézték, kiröhögték, és megvetették, de azért jó lenne már megtapasztalni egyszer azt is, hogy egy különös ötletemet nem kiröhögik, nem oltanak le, mintha egy tudatlan gyerek lennék, hanem teszem hozzá az is elég lenne, ha érdeklődéssel és nyitott elmével fogadnák, hogyha már egyszer tanácsot adni és támogatni nem tud.

péntek, január 22, 2016

19 pillanat, amit csakis könyvmolyok éreznek át igazán

Írta:    11:47 du. // Még nem érkezett hozzászólás
Tegnap egy nagyon cuki cikkbe botlottam Buzzfeeden, s mivel jómagam is könyvmoly volnék, és mert megmosolyogtatott, úgy gondoltam, lefordítom angolról ezt a kedves kis összeállítást, elvégre régen tettem közzé fordítást a blogon. Hát íme!
(Mellékesen megjegyezném, hogy egy képekkel és gifekkel agyontömött posztról van szó, szóval lehetséges, hogy az oldal betöltése több időt vesz igénybe bizonyos eszközökön.)

* ** *

19 pillanat, amit csakis könyvmolyok éreznek át igazán


  1. Amikor belépsz egy hatalmas könyvesboltba, és egyszerűen elalélsz a végtelen választéktól, ami eléd tárul...

  2. ...különösen akkor, ha egy régi épületről van szó, amiből egyszerűen árad a történelem-szag, te pedig azonnal "megérzed" milyen sokmúltú helyen is vagy éppen.

  3. Amikor egy új könyvjelzőre teszel szert, és nem kell tovább szamárfülezned.
  4. Amikor új könyvet veszel, és alaposan körbeszippantod, hiszen tudod: KÖNYVILLAT.

    Fogd meg! Ugye, milyen jó érzés?
    És most szagold meg!
    Semminek, egyszerűen semmi másnak nincs még ilyen illata!
  5. Viszont ha egy régebbi kiadványra teszel szert, nem bírsz betelni vele, mennyire hihetetlenül puhák a lapok.

    @elsieshui által közzétett fénykép,

  6. Amikor megpillantod egy régi kedvenc gyönyörű, keménykötésű kiadását.

  7. Amikor a kedvenc íródnak végre új könyve jelenik meg.
    Vártam eleget!
  8. Amikor befejezel egy jó könyvet, és rájössz, hogy már a tulajdonodban van a folytatása is, így nem kell agonizálva várnod, mi lesz ezután.

  9. Amikor valaki kölcsönadja neked azt a könyvet, ami régóta csücsült az olvasólistádon.

    Naná, hogy szeretek olvasni!
  10. Amikor egy ismerősödnek tetszik az a könyv, amit ajánlottál neki...

    Most fejeztem be a legcsodálatosabb történetet, amit valaha olvastam.
  11. ...ezáltal véget nem érő eszmecserébe kezdtek arról, mit váltottuk ki belőletek.

    Annyi érzelem kavarog bennem!
  12. Amikor már elég idő eltelt ahhoz, hogy újraolvasd egy régi kedvenced, és úgy érzed, mintha most olvasnád megint először.


  13. Amikor sikerül úgy kiolvasnod egy könyvet, hogy sehol sem törted meg a gerincét.

  14. Amikor van egy olyan ismerősöd, akivel nyugodtan leülhettek olvasni.


  15. Amikor könyvvadászatra indulsz...
  16. ...és az összes új példány, amire szert tettél elfér az egyébként már totálisan agyontömött könyvespolcodon.

  17. Amikor egy megjegyzésekkel teleszabdalt könyvet tartasz a kezedben, így olyan, mintha az előző olvasó szemén át élnéd át a történetet.

  18. Amikor betoppansz egy új könyvtárba.


  19. És amikor találsz egy kényelmes sarkot, ahol békében olvashatsz.

Ez a fordítás általam készült, remélem senkit nem sértettem meg vele.
Forrás: Buzzfeed

péntek, január 08, 2016

A fordításról

Írta:    4:23 du. // Még nem érkezett hozzászólás
Mióta otthonosabban érzem magam az angol nyelvvel, újra és újra előbukkant a fejemben a gondolat, hogy esetleg kipróbálnám magam, vajon le tudom-e fordítani angolra valamelyik írásom. Ennek részben több értelme van, először is úgy gondolom, angolul több figyelmet kaphat az ember blogoló lánya, hiszen több ember beszéli, ezért szélesebb lehet az olvasóink köre, ez pedig nem egy utolsó dolog. 
Bármennyire is akarom megtartani a függetlenségem az írással – azért is, mert őszintén szólva nem érzem kiemelkedően jónak magam, és ha hirtelen rám vetülne a rivalda, igazán kényelmetlenül érintene, mert egy önfejű, hangulatember picsa, öhm..., művészke vagyok –, nem tagadhatom, mégis fontos az is, hogy hány emberhez kerülnek el a szavaim. 
A több valahogy mindig jobbnak tűnik, akkor is, ha ez totálisan csalóka tévképzet.


No de az eredeti témához visszakanyarodva: mint mondtam, párszor már eljátszogattam a gondolattal, hogy lefordítom például a Káprázatot – azért is, mert az úgymond a „befutó”, legnépszerűbb írásom, másrészt azt hiszem, majdʼ 5 éve írtam, és eléggé ráuntam... Nem mondom, hogy nem vagyok rá büszke, mert az vagyok, de elvesztette a jelentőségét számomra valahogy, mintha csak ültem volna a babérjaimon, hogy oké, van egy jobb novellám, de szupiiiiii – és ennyi. 
Arra gondoltam, ha most elővenném és átírnám angolra, kicsit szabadabban talán, nem puszta fordításként, akkor merőben más hangulata lenne, akár csak a kezdőmondatot hagynám meg, és egy teljesen külön novella kerekedne belőle, ez a kihívás pedig izgat, mert mindig is szerettem azzal a gondolattal játszadozni, hogy meg tudnám-e írni „kétszer ugyanazt”, érdekel, hogy miben lenne más, jobb lenne-e vagy sem, ámbár tudom azt hisz, hogy ilyeneken felesleges agyalnom, hiszen akkor kettő verzió lenne „ugyanabból”, és akkor mit kezdenék vele?

Azonban már ha csak lefordítom, ott lenne egy kisebb újdonság-érzet is, amit most nagyon is kedvemre való. Mindazonáltal egy ideje dédelgetett vágyam egy full angol nyelvű blog, amit eggyel több okom lenne megalkotni végre, ha akad már kész posztolnivaló... Másrészt tudom, milyen lusta vagyok, két írással kapcsolatos blogot nem tudnék rendesen vezetni, mindig elhanyagolok valamit így vagy úgy, ezért nem igazán vagyok magabiztos ebben a tekintetben, hogy pont most kéne túlvállalni magam, amikor egyéb terveim vannak.


Sokadszorra pedig... akkor hadd beszéljek most már ténylegesen is a fordításról.

Más nyelv, más karakter

Úgy gondoltam mindig is, hogy amikor angolra vált az agyam, angolul gondolkodom és angolul írok, részben más ember vagyok. Máshogy fogalmazom a nyelvi különbségeknek köszönhetően, és sokszor átlényegülve érzem magam. Az egyik legnagyobb problémám, amikor úgynevezett „kevert” nyelven bíbelődök – van, ami angolul jön alapból, más pedig az anyanyelvemen. Ezt értsd úgy, hogy például a párbeszédek alkalmanként angolul vannak meg a fejemben, mert jobban kifejezőbbek, viszont a szókincsem nem elég ahhoz, hogy olyan szinten írni tudjak angolul, ahogyan szeretnék, ezért például a leírásokat sokkal jobban szeretem magyarul, mert szebb

Az egyik legnagyobb személyes kínom a fordítással az, hogy szimplán utálom: van, ami magyarul hangzik jobban, és mivel születésem óta ezt beszélem, jobban ismerem, és bármennyire is legyen jó az angolom, egyszerűen vannak dolgok, amiket nem tudok ugyanúgy kifejezni, sokszor a jelentése átalakul, a hangulat is teljesen másnak tűnik, emiatt nem hangzik jól.
Ugyanakkor vannak kifejezések, amiket angolul írva nagyon találónak érzek, és konkrétabban ki tudom vele fejteni, amit akarok, míg magyarul nem igazán, illetve van, amikor egyáltalán nem tudom visszaadni, mert más stílusban beszél a két nyelv.


Az emberek vegyesen szoktak hozzáállni ahhoz, amikor azt mondom, angolul értem a mondatot, de magyarul nem tudom lefordítani – ezt én sem értem igazán, hogy miért és hogyan, de igaz. Egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat, különösen, ha szóban kell azonnal fordítanom – ezért is nem vonz a gondolat, hogy tolmács legyek például. 
Amikor több időm van megrágni a mondatokat, akkor igényesebben, szebben le tudom fordítani, de akkor is ritkán érzem elfogadhatónak – inkább nem vagyok elégedett, mert nem érzem úgy, hogy tükrözné a tényleges jelentést, legyen az szó szerinti vagy elvont, mögöttes tartalom.

Túl száraz, túl költői

Egy másik hatalmas kínom, hogy egyszerűen van, amit nem lehet visszaadni normálisan, mert vagy túl magyartalan, ha szó szerint akarom fordítani, vagy belendülök, és túl költői lesz, amivel viszont az a bajom, hogy némiképp, sokszor teljesen változik maga a jelentés, a mondanivaló és az értelem. Egyszóval a fordítás nehéz.

Nem igazán tudnék választani, hogy a magyar vagy az angol fogalmazásmódom szeretem a legjobban, értem itt most főként a szeretett hasonlataimat, amiket olyan előszeretettel használok mindig. Mindkettő más, nyelvenként eltér, de minden nagyképűség nélkül szeretem, amikor olyanokat írok – egyébként rengetegszer meg is szoktam lepődni visszaolvasáskor, hogy jé. ezt én aztán hogy hoztam össze??!

Viszont néha elgondolkodom, talán túl költői a fogalmazásom, és lehet, ilyet nem is szabadna prózában egyáltalán, emiatt mindig kicsit félek, hogy eltúlzom az egészet, aztán már „túl nyálassá” válik.,,


Egyszer már betettem a Káprázatot gugli fordítóba, mert kíváncsi voltam, mit kezd vele, le is mentettem, és nagyon sokat nevettem rajta, olyan gagyi volt... Azóta nem hagy nyugodni, hogy képes lennék-e rá – igaz, az is inspirált, hogy csomó ismerősöm elkezdte aztán fordítgatni magát –, na meg mi sülne ki belőle, ezért úgy vélem, ha ennyire izgatja a fantáziám, mindenképp meg is csinálom majd egyszer, az eredményt pedig kíváncsian várom.

kedd, augusztus 05, 2014

Működési zavar

Írta:    7:25 du. // Még nem érkezett hozzászólás
A hiba a mátrixban egy olyan élmény, amely során valami nincs rendben a tapasztalt világgal, vagy alkalmanként az agyunkkal.

A következőkben megismerkedhetsz pár – elmondások alapján igaznak vélt – beszámolóval.


Halott, de mégsem
– 3clipse reddit felhasználó története


 Tudtam, hogy a nagybátyám meghalt. Édesanyám hívott fel a szomorú hírrel, éppen munka közben, és egy munkatársamnak is elmondtam, aki részvétét és együttérzését nyilvánította ki. Pár héttel később a testvérem említette, hogy a nagynéném és nagybátyám csinálnak valamit, mire én közbeszóltam: de hát a nagybátyám meghalt! A testvérem közölte velem, hogy ez nem igaz, mire felhívtam anyámat, csak hogy megbizonyosodhassak róla, a nagybátyám igenis életben van.
A mai napig nem tudom, mennyit képzeltem az egészből, illetve mennyi az, ami valóban megtörtént; egyáltalán beszéltem a munkatársammal, vagy édesanyám nem is hívott aznap? Teljesen kiakaszt a tudat, hogy az agyam csak úgy képes ilyen konkrét emlékeket gyártani magától.
* ** *
Miért is beszéltünk mi úgy?
– WittyRepost reddit felhasználó története

Néhány évvel ezelőtt a ma már exbarátnőm mellett ébredtem, és folyékony beszélgetést folytattunk franciául. Felkeltem az ágyból és kimentem a fürdőbe, a víz csobogása közben ráeszméltem: egyikünk sem beszél egy mukkot sem franciául. Amikor kimentem, megkérdeztem a barátnőmet is, aki emlékezett is az egész dologra, mellette ugyanolyan zavarodott volt, mint én. Fogalmam sincs, miről is folyt a társalgásunk, hiszen nem ismerem a nyelvet. Az emberi agy hátborzongató.
* ** *
Elfelejtve 
– Joevual reddit felhasználó története

Édesapám epilepsziás, és elmondása szerint akkor tapasztalja ezt a fuga állapot-szerű (A fuga állapot a pszichogén amnézia egyik formája, mely alkalmával az egyén kiszakadva megszokott környezetéből képtelen felidézni saját identitását és korábbi emlékeit – a ford.) dolgot, amikor nem veszi be az előírt orvosságot.
Aspenbe utazott üzleti útra egy síházat tervezni, de otthon felejtette a gyógyszereit. Egy elég komoly előadásra volt hivatalos, amin viszont nem jelent meg. A munkatársai órákon át keresték, mire végre megtalálták őt, amint az országúton sétált a hóban, úgy 12 kilométerre a hoteltől. Látszólag teljesen elvesztette azzal kapcsolatos emlékeit, hogy ki ő, hol van, és miért van ott, aztán később rájött, hogyha járkálni kezd, apró puzzle darabkákként össze tudja szedni ezekre a kérdésekre a választ.
A jelenség elmúlt, és minden visszaállt a régi kerékvágásba, amikor meglátta az ismerős arcokat a munkatársai személyében.

* ** *

Egy másik út
– A_lot_of_italics reddit felhasználó története

Egyik nap éppen a belvárosban helyet foglaló munkahelyemre igyekeztem, mikor hirtelen késztetésem támadt egy másik útvonalon menni. Egy pillanatnyi ösztönszerű érzés volt ez, ami a semmiből jött, de örökre megváltoztatta az életem.
Egy sikátorhoz érkeztem, amit soha nem láttam azelőtt, és ahogy emlékszem, úgy 15 lépés távolságot hagytam magam mögött, mikor az a tényleges "hiba" megesett velem. Minden összekavarodott a fejemben, s azt éreztem, nincs már testem, hanem egy féléber entitásként lebegek át valami másik fura dimenzión. Váratlanul egy sor különböző színből és alakzatból álló látomás jött elém; egy csoport furán kinéző embert láttam, akik üzletemberekre emlékeztettek. Döbbenten néztek rám és megijedtek, hogy látom őket, aztán egyikük egy gyors mozdulatot tett, mire minden fekete lett körülöttem.
Amikor magamhoz tértem, egy teljesen másik utcán álltam, ugyanazon, amelyiken mindig is munkába szoktam igyekezni. Rosszul éreztem magam, zavartnak és lehangoltnak. Soha nem drogoztam, nem volt semmiféle hallucinációm, soha nem történt velem semmi hasonló korábban. A legfurább dolog, hogy amikor a hiba kijavította magát, és képes voltam látni azokat az "embereket", akik úgy figyeltek engem, mint egy ketrecbe zárt állatot, nagyon is az az érzés járt át, hogy irányítanak. A mai napig nagyon zavar.

* ** *

Egy éles kanyar
– pistacchio reddit felhasználó története

Tíz vagy tizenegy éves lehettem, mikor a strandra készültünk a nagynénémmel és az ő barátaival. Két kocsival mentünk, és útközben keresztül kellett haladni egy nagyon nagy ipari területen. Nem tudtuk, merre kell menni, ezért az előttünk lévő autót követtük, mikor hirtelen megfordultak, és a sofőrünknek is egy éles kanyart kellett tenni emiatt. Abban a pillanatban egy nagyon tiszta és nagyon hangos hangot hallottunk a kocsin belül, amint azt mondja: "Éles kanyar, hm?!"
A vezető azonnal fékezett, tanácstalanul néztünk egymásra, ahogy tudtuk, az a hangszín sehogy se lehetett a miénk. Egyidejűleg észrevettük azt is, hogy a másik kocsi is megállt, ezért a sofőrünk kiszállt és odakiáltva megkérdezte tőlük, ők hallottak-e valamit. Mint kiderült, a saját kocsijukban ugyanannak voltak fültanúi, mint mi, holott a környék teljesen elhagyatott.

* ** *

Az öngyilkos álom
– 47attemptslater reddit felhasználó története

Tinédzserkoromban kettő nagyon intenzív álmot láttam. Az elsőben egy internetes barátom hívott, hogy elmondja, szakított a barátjával, és hívás közben  Seal "Don't Cry" c. dalából énekeltem neki pár sort, míg a másik álomban egy helyi jóbarátot találtam holtan a fürdőkádban.
Nem is gondoltam rá, amíg egy este az fogadott, hogy az első álmomban szereplő ismerősöm online elmondta, dobta őt a barátja. Azonnal megkérdeztem, akar-e beszélni telefonon, mire azt felelte, nem. Emlékszem, azt gondoltam, ennek van valami jelentése, mintha meg tudnám változtatni.
Nem sokkal később csörgött a telefonom, és az a második álmomban szereplő barátom hívott – ebben a pillanatban teljesen beparáztam, de vele igyekeztem normálisan beszélgetni. A barátom suliról és mindenféle dolgokról mesélt, mikor egy loccsanásra lettem figyelmes a háttérből. Azonnal megkérdeztem, a fürdőben van-e, mire elmondta, hogy igen – ekkor a szívem ki is hagyott egy ütemet. Megkérdeztem azt is, mit csinált, amire nem felelt azonnal, majd egy hosszú szünet után előadta, hogy egy egész doboz gyógyszert beszedett, vodkával és varázsgombával együtt, és megijedt, amíg hat neki, ezért felhívott engem, hogy hallhassa valaki hangját. Azonnal megszakítottam a hívást, majd tárcsáztam a 911-es segélyhívót, mire kiértek, a barátomat eszméletlenül találták, de még élt. Ma már két gyönyörű lány édesanyja, és jól van.

* ** *

Semmi horzsolás vagy sérülés
– mbalsevich reddit felhasználó története

Majmosat játszottam a negyedik emeleti erkélyemen, és le is estem, amit két haverom teljes sokkban nézett végig. Emlékszem, hogy láttam a betont közeledni, hiszen fejjel előre estem, és azt gondoltam, "A fene, el fog törni a csuklóm!" (Hogy miért a csuklóm, azt nem tudom...)
A következő emlékképem, hogy a haverjaim üvöltenek fentről, hogy jól vagyok-e, mire felnéztem, és azt kérdeztem, mi történt? Ők nem látták, mikor a talajra érkeztem, csak utánam futottak, ki az épület elé, és látták, hogy már kint állok és felfelé nézek. Semmi horzsolás, semmiféle sérülés nem volt rajtam, semmim nem fájt. Nem emlékszem, hogy a talajra estem volna, arra sem, hogyan álltam fel, semmire. Azon kívül az egy-két másodpercnyi villanáson kívül semmiféle emlékem nincs. Hármunk közül egyikünk sem érti, mi történt, de mindannyian láttuk és egyetértünk abban, hogy tényleg megtörtént.

* ** *

Égnek a szemeim
– ClassicJenny reddit felhasználó története

Úgy 15 évvel ezelőtt a barátaim szülei, Steve és Julie éjjel egykor egy egész házat megrengető, hangos puffanásra riadtak fel álmukból. Aggódva, hogy valamelyik gyerekük netalán kiesett az emeletes ágyból, Steve a földszintre ment, hogy megnézze őket, de mindhárom gyerkőc épségben és biztonságban szunyókált a helyén. Julie azt javasolta Steve-nek, hogy nézzen körbe a ház körül, hátha van valami nyoma behatolásnak, ezért a férfi ellenőrizte az ajtókat és az ablakokat, mielőtt kiment volna.
Körülbelül tízpercnyi nyomozás után Steve nem talált semmi szokatlant, ezért visszament a házba lefeküdni, a feleségét azonban teljes aggodalomban találta, és az asszony követelte, hol volt idáig, és mi történt. A férj bár zavarodottan és fáradtan, de elmagyarázta a nőnek, hogy nem talált semmit, illetve próbálta megnyugtatni Julie-t, aki azonban rámutatott arra, hogy már hajnal négy órát ütött az óra, és Steve három órája eltűnt. A feleség még ki is ment a férje után, hogy megnézze, mi van vele, de nem találta sehol, és nem is felelt, mikor Julie a nevét kiabálta. Képtelenek megfejteni a rejtélyt, mindketten lefeküdtek, amíg Steve-nek kelni kellett munkája miatt.
Steve ugyanis festő, és pár órányi munka után észrevette, a szemei annyira égnek, hogy már megpróbálta nyitva tartani a szemhéját, hogy még csak véletlenül se pislogjon, mert akkor úgy érezte, valóságos smirgliként hatnak a szemgolyójára.  Az alkalmazottai kórházba szállították a férfit, akit másodfokú égési sérüléssel kezelték, és elmondták neki, hogy a szemének állapota egyenlő azzal, mintha hosszú ideig hegesztőbe nézett volna bármiféle védelem nélkül. Szerencsére Steve rendes ellátást kapott, és teljesen visszakapta a normális látását.

* ** *

Hát ennyit mára. Ha érdekelt a téma, további érdekes sztorikat olvashatsz még itt angol nyelven. Veled történt valami hasonló furcsaság?


Ez a fordítás általam készült, remélem, senkit nem sértettem meg vele.
Forrás: tumblr

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)