Helyzetjelentés - vagyis még élek

Egészen tegnap estig fogalmam sem volt, mi lett velem, miért nem vagyok képes egy normális vagy ahhoz közelítő bejegyzést létrehozni. Úgy érzem, mostanában elkerül az Ihlet, pechszériám van, és ha olykor-olykor becsúszik egy-egy sikerélmény, az se repít fel a csúcsra. Ellenkezőleg, inkább még nyomorultabbul érzem magam tudván, hogy mik a hiányosságaim.


Tehát az alkotói mivoltom most alszik, méghozzá téli álomba szenderült már a nyár folyamán. Se írás, se rajzolás, se képszerkesztés, ami az én mércém szerint elfogadható lenne. (Ha egy bizonyos közegben lennék, most azt mondanám, hogy nem adok ki a kezeim közül pwoper munkát, de nem hiszem, hogy az idetévedők nagy része ezt értené. De ha mégis, annak örülök. ^^)


Az életemet már három hete - vagy lehet, hogy több mint három hete, csak most tudatosult bennem, hogy milyen unalmasak a mindennapjaim - takaréklángon élem, a mindennapok legfontosabb célképzetei  a következők:

• túlélni a kétszer-háromszor negyvenöt perces előadásokat és szemináriumokat,

• el nem aludni az órákon - különösen a hétfői és keddi első órákon, hogy a minden második heti teljes pénteki napról már ne is beszéljek -, és rendesen jegyzetelni,

• elkerülni az ellenőrt a buszon, mert hallottam már példát arra, hogy az október 31-ig érvényes gimis diákkal megbüntettek valakit,

• naponta csinálni magamnak kaját, és

• beosztani a pénzemet - magyarán inkább éhezek -, hogy minden hétvégén haza tudjak ruccanni.

Siralmas. A nyári szabadsághoz és semmittevéshez - és azokhoz a csodálatos másnap hajnalig tartó íráshoz - képest egyenesen förtelmes. És hiába nem volt még ZH-m, csak jobban félek attól, hogy se feleltetés, se dolgozat, majd csak a vizsgaidőszakban kell beszámolni arról, mit kellett volna a fejembe verni, mert rohadtul nem tanulok semmit, és hiába villog nekem két szaktársam, hogy ők két éve kihúzzák már azzal, hogy vizsga előtt két nappal állnak neki tanulni, mert nekem az nem megy.
Nem vagyok egy stréber, de tudom magamról, hogy mit nem tudok, és ha az utolsó két napban állok neki, abból aztán katasztrófa lesz - bár már volt mázlim, hogy tanulás nélkül jó eredményem lett, pl. az érettségi, de azért nem kockáztatnám meg, hogy éppen nem kel fel a szerencsecsillagom a vizsga napján...
De ott van a másik véglet is, hogyha rendszeresen, rendesen, lelkiismeretesen - és egyebek - tanulok, akkor decemberre-januárra tökre elfelejtek mindent, pláne, ha tudom magamról, hogy még az sem marad meg a lyukas agyamban, ami tényleg érdekel. Ezt még meg kell álmodnom, hogy lenne jó.


És akkor, életem egyik legnagyobb szívása:


Miért van az, hogy kinéztem magamnak egy rohadt érintőképernyős+qwertys telefont, ahhoz képest, hogy Samsung, még tetszik is, erre csak Telenornál meg Vodafonnál lehet kapni, ahol nem tudom megvenni, erre ma hívnak óra előtt a Témobiltól, hogy az Aranykártyás kedvezményem miatt részletre 2500 forintért vehetnék SE Xperia X10 minit - ugyanennyi havi törlesztőrészletért -, ami ugyanúgy érintőképernyős+qwertys, de ahhoz képest, hogy SE, rohadtul nem tetszik, mert kicsi. Miért, miért, miért????


Nem azért csináltam blogot, hogy ország-világ előtt egy telefon miatt nyavalyogjak, de remélem átérzitek, mekkora egy szívás ez.


Most vagy kihasználom Témobilos kedvezményeimet, ami valljuk be, sokkal célszerűbb lenne már a kedvezményes ár miatt is, vagy megfeszülök, és valahogy szerzek magamnak egy olyan Samsungot (ez pedig nagy valószínűséggel nem fog menni).


Most éppen még el vagyok képedve, miért is vagyok ilyen szerencsétlen, és miért ezt tartottam a legfontosabbnak ide kiírni, mikor vannak ennél sokkal komolyabb és prioritást élvező témák, ezért inkább a közzétételre kattintok, mielőtt írok egy novellát arról, hogy nem tudom megvenni életem-harmadik-szerelme-telefonomat. (Mellesleg fel nem tudom fogni, hogy fordulhatott velem akkorát a világ, hogy SE helyett Samsungot akarok...)