Égi magaslatok és hullámvölgyek. Sorra váltakoznak az életünkben, kinek így, kinek úgy. Mégis, mikor úgy érzed, régóta időzöl már a völgyben egy sáros pocsolyában, akkor kezdesz kicsit bekattanni... Vagy legalábbis én. Annyiféle lehetőség kering körülöttünk, és mindig kell választani. A pirosat vegyem fel, vagy a kéket? Mi van, ha rosszul döntök? De az is lehet, hogy csak én csinálok ekkora problematikát mindenből, a megoldás pedig egyszerűbb, mint hinném.
Tegyük azt, amit a szív diktál? Egyszerű, nyálas kijelentés, de mégis oly sokszor mondják... Felelőtlenül. Mi van, ha az én szívem haraggal telik meg olykor, pusztításra vágyik, bosszúra... Akkor mindent diktál, csak éppen tolerálható dolgokat nem, de az idióta mondás szerint tegyem mégis azt? Megteszem, de semmivel sem jobb.
Olyan egyszerű, mikor hagyom, hogy a negatívitás szenvedélye, egy pillanatnyi szeszély vezessen, és mindig azt hiszem, hogy akkor vagyok igazán én én, akkor vagyok önmagam, és hogy jól csinálom, amit. Hogy azt kell csinálnom, elég a lagymatagságból, meg hogy hagyom magam elnyomni, kontrollálni, feltartani, akadályozni. De utána sose könnyebbülök meg, mint aki rátalált élete ösvényére, és egyfajta örömmel vegyített nyugodtság lengi körbe. Akármit csinálok, úgy érzem, vesztes vagyok, hiába oldok meg valamit, ezernyi másféle baj sorakozik az ablak alatt, én pedig nem tudom, mit csináljak. És ez mérgezi a lelket, a folytonos kudarc-érzet, az elkeseredettség, bár már inkább érzem úgy, hogy csak én lennék elcseszett.
Olyan... nehéz jó döntést hozni, mikor annyi lehetőség vesz körbe. Honnan tudhatnám, hogy melyik lesz nyerő, melyik az, ami igazán én vagyok? Miért nem tudom, más miért tudja? Miért cselekszem annyiszor mégis olyan bután? Legszívesebben elzárnám magam egy olyan helyre, ahol választ kaphatok a kérdéseimre, nem zavar senki, és én sem zavarhatok senkit. Hol van az a hely? Álmomban? A karjaidban? Sorok között, egy képen, vagy elég, ha lehunyom a szemem?
Dühös vagyok és elveszett. És még csak ki se írhatom magamból, de legalább gondolatban üvölthetem...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése