Pasik

Ma egy felettébb kényelmetlen dolog történt velem, ami annyira, de annyira lefárasztott és ledöbbentett, hogy – bár nem akarok pletykabloggá válni – muszáj kiírnom magamból, mert egyszerűen nem tudok túljutni rajta, se a saját tehetetlenségemen.

Miért hiszi azt minden pasi, hogyha egy csaj simán kedves és barátságos vele, akkor egyből ágyba is akar vele mászni??!

Most komolyan. 

Igyekszem elkerülni, hogy általánosítsak és elfogult legyek, de tényleg nem tudom felfogni ép ésszel, hogy miért olyan nehéz megérteni, hogy a lányok nem csak a fehér lovagot akarják minden férfiban, és hogy a friendzoning mekkora egy baromság, és egyáltalán: miért nem lehetnek az emberek – látod, nem lány és fiú, semmi nemi hülyéskedés, hiszen simán emberek vagyunk, nem jácint és leopárd – között ártatlan, mindenféle szexuális többlet nélküli jóhaveri kapcsolat??!

Kínos

Az új munkahelyemen a legutolsó busszal jöttem haza késő este, és megmondom őszintén, hogy féltem egyedül mászkálni, ezért hozzácsapódtam egy csapathoz, akik ugyanarra a buszra mentek és igyekeztem barátkozni, hogy ne kullogjak egyedül a buszmegállóba. Pechemre egy nagytata korú pasas jól láthatóan rám akaszkodott, amikor simán csak beszélgettem vele, mint mindenki mással, és pár perc után egyből azt kérdezte, van-e barátom, majd a rendkívül kínos utalgatások és a kartapi is megvolt részéről – szerencsémre volt rajtam kabát, de így is kirázott a hideg, ahogy hozzám ért... –, majd azonnal neki is kezdett arról monologizálni, hogy ő mennyi idős, én mennyi idős vagyok, és hogy ő mennyire szeretne egy partnert, de – elég ügyetlen és szánalmas módon körbehabogva – neki csak a szex kellene, nem a gyerek, mert ő már túl idős ahhoz, hogy felneveljen egyet.

Mindeközben én ott kullogok ezzel az emberrel a csoport végén, igyekezve minél több métert ékelni kettőnk közzé, de annyira leesett az állam, hogy az nem jutott eszembe hirtelen, hogy elsiessek előre, és ott hagyjam, de hogy még egy fiatal ficsúr is kiröhögjön engem aztán, amiért a vén szexkazán becserkészte az új leányt, az már igazán felháborított.

Elegem van abból, hogy lány létemre állandóan rettegnem kell, hogy melyik hímnemű érti félre azt, ha simán beszélgetek vele úgy, mint bárki mással. Elegem van abból, hogy lány létemre állandóan rettegnem kell, melyik bokorból támad le egy hímnemű, aki megrekedt azon a szinten, hogy minden nő azt akarja, minden nő neki tálalja fel magát, és minden nő csak egy – vagy több – két lábon járó betömnivaló lyuk. És amiből leginkább elegem van, hogy lány létemre a nem akkor is igent jelent, különösen, ha egy hímneműnek van mondva.

Olvass tovább

A férfi szemszög

Gimnáziumi magyartanárom szavaival élve, "a jó író az, aki az ellenkező nemű karaktereket is élethűen tudja ábrázolni". Mélyen a szívemre vettem eme kijelentését, hiszen egyénileg mindig is nehezemre esett megérteni a fiúkat, és úgy gondoltam, képtelenség velük igazán kommunikálni, hiszen a fene tudja, hogy is működnek... 

Oké, oké, lényegében mindenki tisztában van azzal a sablonos sztereotípiával, hogy a férfiak bizonyos testrészük után mennek, de kérem, én minőségi író szeretnék lenni, és mellőzni akarom, hogy bármelyik regényötletem vagy karakterem ilyen klisékre épüljön.

Tömérdek férfi karakterrel találkoztam különböző olvasmányaim során, filmekben, vagy akár a puszta életben, mégis mindig nehézkesen álltam hozzá a sajátjaim megalkotásának. Mi van, ha túl triviális alak lesz, banális személyiségjegyekkel, illetve attól is ódzkodtam, hogy a ló túloldalára essek, és "túl lányos"-nak írom végül meg. Talán milliónyi tanulmányt és dokumentumfilmet is bedarálhattam volna arról, miként is lehet velőig hiteles ellenkező nemű karaktert életre kelteni, lehet akkor is pocsékul tákolnám össze...

Pedig a feladat nem is olyan lehetetlen, és a férfiak jóformán csak a szemmel látható különbségekben térnek el tőlünk, mindjárt el is mondom, miért.

Talán még idén tavasszal esett meg, hogy a buszon ülve megakadt a szemem egy srácon: nagyon macsósan festett, azt mondanám, minden szál haja gondosan fel volt zselézve, és úgy összességében ápoltan, igényesen nézett ki. Egy tipikus tinédzser volt, ami azonban felkeltette a figyelmem, az, hogy a legváratlanabb pillanatban lazán felemelte a napszemüvegét az öléből, és maga elé tükörként tartva igazgatni kezdte a haját, akár egy hiú szépségkirálynő. Engem ez olyan mértékben meglepett, és egyszerre olyan hülyének éreztem magam, hogy miért kellett nekem hosszú éveken át valami ufóként tekinteni a pasikra, mikor - legyen bármilyen meglepő - ugyanolyan érző, vérző lények, mint nőnemű önmagam. Úgy éreztem, sokkal jobban  közel állnak hozzám, hiszen elsősorban totál fura, beskatulyázhatatlan, megismételhetetlen egyedi emberekről van szó, akik a világ legfurcsább, legösszepárosíthatatlanabb módján képesek felépülni, lehetetlenség kettő egyformát találni, és elsősorban saját magam vezettem félre a társadalom szexista kis beidegződéseinek bedőlve, hogy valóban akkora nagy különbségek vannak lány és fiú, férfi és nő között.

Ahogy egy nő kedvelheti az autóversenyzést, egy férfi is szerethet főzni, lehet önimádó vagy hiú anélkül, hogy bárminek is titulálva kéne lennie, és ez így van jól. Rájöttem, nem a karakter neme a fontos, hanem a karakter maga, mert az teszi élővé, miben egyedi és miben közhelyes, a szaporító szervek formája és elhelyezkedése pedig másodlagos.

Persze még mindig tartok attól, hogy helytelenül írok meg egy férfi karaktert, férfi szemszögektől pedig mindig is féltem, bár van pár a repertoáromban, úgy érzem, egy kisebb darab tégla legördült a vállamról, és egy fokkal lazábban állok neki pasikról írni, mint azelőtt.

* ** *

Az első férfi szemszögem itt olvasható, bár nem is tudom, direkt belinkeljem-e, hiszen évekkel ezelőtt dobtam össze ezt a kis szösszenetet, és már alig emlékszem rá... Most viszont beleolvasgattam, és rendesen ég is a fejem, mint úgy általánosan az összes "régi írás" kapcsán - engem rendre lesokkol, és úgy alapjáraton a föld alá tudnék süllyedni minimum hatvan kilométerrel, hogy voltam képes ilyen baromságot papírra vetni és betáplálni a gépbe... 

Olvass tovább