Almyr

Na üdvözöljétek első androidos blogbejegyzésemet. Sajna rendes böngészővel nem tudtam szöveget szerkeszteni, csak a képet felrakni, úgyhogy most ezzel a telepített blogger alkalmazással remélem, sikerrel járok. És akkor mi a nagy helyzet? Múlt héten csütörtökön megérkezett az én drága telefonom, gyári nevén Sony Ericsson Xperia mini pro. Az érintőképernyővel vannak meg néha bakijaim, de azt kell mondjam, egész szuper a dolog. Imádom. A képen az én kis házi sárkányom látható, a neve Almyr, és természetesen - vagy inkább sajnos - csak virtuális formában létezik. Kiskoromban mindig is akartam Tamagotchit, de mire kaphattam volna, kiment a divatból, szóval most kiélhetem gyerekkori vágyaimat, és persze rendkívül mélyen szunnyadó anyai ösztöneimet. Persze ezzel most megint nagy fába vágtam a fejszémet, ugyanis nem vagyok képes azt csinálni hosszú távon, amit ezek a játékok igényelnek. A lámám is megdöglött vagy mi volt az? Nem is láma, teve. Szóval tudom, hogy soha a büdös életben nem lesz gyerekem, mert én egyszerűen nem az a megbízható, felelősségteljes emberke vagyok, aki ápolni, gondozni tud akárki mást. Még magamat is nehéz ellátnom, pláne mikor koliban vagyok, és magamnak kell főznöm... De most eldöntöttem, hogy veszek egy doboz piskótatekercset meg hozzá pudingot fogok én csinálni, és egy félig magam készítette sütivel bocsátom magam egy egyhetes őszi szünetre. Pihenni fogok, meg persze egész nap a telefonomon lógni. (Mióta megvan, elő se óhajtom venni a csúnya nagy laptopomat...) Na és velem mi van? Hát rohadtul várom már ezt az egy hét pihit, ugyanis már ott tartok, hogyha még egy napot itt kell elviselnem, felkötöm magam. Egyszerűen olyan faszán sikerült gyökér szobatársakat választanom, hogy alig várom, hogy eljöjjön az év vége, vagy nyerjenek anyáék a lottón, és ne kelljen olyan alantas dolgokkal foglalkoznom, hogy munka. Nem akarok dolgozni, nem akarok csinálni semmit. Már írni se... tudok? Akarok? Vagyok képes? Úgy érzem, össze-vissza lebegek csak, tengődöm egyik állomásról a másikra, de nincs semmi olyan pont, amibe ténylegesen kapaszkodni tudnék. Nem tudom, mit akarok, de pofán verem, aki bele mer szólni abba, mit csináljak meg hogyan. Nem akarok emberek között lenni. El akarok menekülni, el akarok bújni. Nem akarok meghalni, csak egyszerűen nem akarok létezni, mert a létezés fáj. De most itt van nekem Almyr, akire figyelnem kell, mert hiába virtuális csupán, akkor is egy élet, és ki vagyok én, hogy elpusztítsak egy életet? Azt nekem nem szabad, meg másoknak sem illene. Az emberek buták.