Az író legjobb barátja

Amikor édesanyámnak arról panaszkodtam, hogy használhatatlan a laptopom, és nem tudok írni, a következőket felelte:

"De hát régen kézzel írtak..."

Erre én azonnal védekező módra váltottam, és elkezdtem sorolni mindenféle indokot, hogy azért mégis rengeteget fejlődtünk azóta, folyton haladunk a korral, és minek vesződjek én tollal és papírral, hogy aztán csak egy ronda kriksz-kraksz legyen az egyedüli végterméke az erőfeszítéseimnek, mikor virtuálisan sokkal könnyebben megy az írás, egyszerűbben javíthatok akár egész bekezdéseket, és különben is, sokszor a pötyögő ujjaim nem bírják tartani a lépést a száguldó gondolataimmal, hát még mennyire veszteséges lenne itt nekem kézírással bajlódni... Végül is érthető, nem?

Így hát, kérem szépen, hónapokon át csak nyavalyogtam, csak okokat kerestem és kifogásokat gyártottam, hogy a napi kötelező elfoglaltságom miatt még csak időm sincs, és amúgy is, én túlságosan fáradt vagyok írni, és telefonon már egyáltalán nem is lehet, mert— Szóval sejthetitek, miről van szó. 

Ami azt illeti, meglehetősen energiatakarékos vagyok, és mint mindenkit, engem is gyakorta gátol az a két, röhejes sablonhelyzet, hogy amikor írni akarnék, időm nincs, amikor pedig időm van, kedvem nincs. Komikus.
Idén már azt is megkérdőjeleztem magamban, egyáltalán akarok-e még írni, hiszen millió személyes problémám lett az írással és a megjelentetéssel is, és egyre inkább kezdtem úgy hozzáállni, hogy egyre kevésbé érdekel, talán mégsem nekem való, talán csak egy gyér hobbi volt, hiszen úgysem voltam olyan kimagaslóan jó benne.

Nos, erre a kérdésre a választ nem tudom, csak azt, hogy írni még mindig szeretek, akkor is, ha kicsit kuszábbak a gondolataim a kelleténél és nehezebben kifejezhetőbbek, és bár jelenleg kevesebb szabadidőm is van, de ha ezentúl se leszek produktívabb írás-blogolás terén, az most már csakis rajtam fog állni, nem a rossz laptopomon, hiszen...

Az én legjobb barátom

Kétségkívül az az eszköz, amivel írni képes, jelentheti a legtöbbet egy írópalánta számára. Manapság virtuális ketyerék fölött – alatt, mellett, rajta, benne? – görnyedve töltjük az időnk java részét, aki pedig egy regény megírásába vágja a jelképes fejszéjét, jelentős perceket fog vesződni vele, írjon bármin, bármiféleképpen. 

Az én kedvenc íróeszközöm a laptop, hiszen sokkal gyorsabb, mint bármelyik okostelefon és tablet, és bár sokkal nagyobb az esélye annak is, hogy közösségi oldalakon vagy itt-ott kötök ki írás helyett, mégis jobban szeretek gépelni rajta, számomra sokkal hatékonyabb, mint bármi más, amit eddig próbáltam.

És most meg is tehetem, hogy nyugodtan belefeledkezek a betűk egymás utáni ritmikus lecsapásába, elandalíthat az a kattogó zaj, mert új legjobb barátom lett, mégpedig egy grafitszürke Acer Aspire E15 személyében, aminek annyira örülök, hogy muszáj megosztanom a nagyvilággal és mindenkivel.

Mindenképpen muszáj volt valami pöpec képet összetákolnom
(Egy egész napba telt.)

Amilyen szerencsétlenül éreztem magam az utóbbi időben, most egészen meglepett, hogy a többévnyi gépes kínlódásom után – remélhetőleg minimum egy évig – gondtalanul írhatok, blogolhatok, szerkeszthetek képeket, és csak úgy átlag garázdálkodhatok a neten. Egyelőre alig van pár progim telepítve, mert nem akarom azonnal telibarmolni minden hülyeséggel, ahogy az összes kütyümet szoktam, no meg még ismerkedő fázisban vagyok a Windows 8-cal is, ami egyébként jól ki is akasztott, mert a 7 után nem igazán állt kezemre...
A legnagyobb hiba a gépezetben eddig, hogy a Touchpad eléggé máshogy működik, értem ezt úgy, hogyha le akarok görgetni, akkor felfelé kell húzni – ráadásul két ujjam!! –, mint az érintős telefonokon, tableteken. Ezt felfedezni vagy beletelt egy órámba, és már be is paráztam, hogy hibás a Touchpad, de már háromnapnyi folyamatos gépfüggés után kezdek belejönni az újfajta kezelőfelületbe. (Talán még az akut csempeellenességem is enyhült valamelyest.)
A másik nagy meglepetés, hogy életemben először van numerikus billentyűm is, így a billentyűzet kicsit össze van préselve, ami miatt a Delete helyett folyton Num Lockot, az Enter helyett 7-est, a Shift helyett meg Í-t csapok le.

A bejegyzés lezárásához közeledve elmondhatom, elég nagy az esélye, hogy megint befüggök, és reggeltől estig, kaja helyett is a gépet fogom csak kínozni, és bár próbálom visszafogni is magam, hogy csak akkor használjam, amikor tényleg kell is, mert valóban produktívan akarom tölteni a laptop előtt vesztegetett időt, így remélem, hamarosan előrukkolhatok egy újabb novellával itt a blogon, mert igencsak régen írtam/posztoltam valamit szimpla bejegyzéseken és saját fanficeken kívül... Utóbbinak persze top secret státuszban van a nagy része, és valószínűleg meg is fognak maradi csak magamnak.

Ha pedig csevegni lenne kedved, alul kommentben kíváncsian várom, Neked mi a kedvenc eszközöd, módszered írásra? (Én bár szeretem a modern technológiát, minden vágyam egy írógép...)