Reggeli órákban ne várjon tőlem senki rendes címet

Te jó ég! Még csak hajnali fél kilenc, de én már fent vagyok, és nem is régen tértem nyugovóra... Három órát, ha aludtam.

Családi dolgokról még nem is nagyon ejtettem szót, talán azért sem, mert nem akartam ezt a - véleményem szerint - szép blogot elrontani sötét kis titkaimmal. Vagyis, egy részem megosztaná, kíváncsi kívülállók véleményére, nézőpontjára, ugyanakkor a felettes énem nem engedi, hogy nyilvánosan kimondjak, leírjak ilyen titkokat - pláne, hogy pár ismerősöm tud az oldalamról, én meg akarom, hogy megtudjanak bizonyos dolgokat rólam. Meg aztán gyakran már a gondolataimat is szégyellem... Talán egy másik, egy sokadik álnevet kéne összehoznom, egy olyat, ami nem vall rám, és nem ismernének fel, vagy épp ellenkezőleg, úgy kellene írnom, ahogy szoktam, csak szókimondóbban, a negatív tulajdonságokat felerősítve. - Néha úgy érzem magam, mint valami rossz kaméleon, vagy mint egy többszemélyiségű, tudathasadásos, szabadlábon kószáló kényszerzubbony-szökevény. 

Sok nevem van már eddig, sok ént kitaláltam már magamnak, mindegyik vagyok kicsit, illetve egyik sem. Nem tudom, ki vagyok, hova tartok, hova kellene tartanom. Az irányt sem ismerem. Csak azt tudom, hogy írni tudok, imádom a zongora hangját - most is az megy éppen, valami címnélküli soundtrack a Sailor Moonból -, és többnyire nem igazodom ki magamon. Miért azt csinálom, amit, miért mondok olyat, amit valójában nem is úgy gondolok? Miért bántom azokat, akik fontosak nekem?

Olykor azt kívánom, bárcsak más lennék. Kívül-belül más. Arcra, formára, hajra, szemre, szájra. Mondjuk egy kicsit magasabb, és szőke, hogy ne sajnáljam befesteni a hajam. Lilára, mint annak a nőnek Firenzében. Ha jól emlékszem, az Uffizi  Képtárnál álltunk sorba, amikor egykori osztálytársam, sok közös emlékkel teli volt barátnőm tudva, hogy a kedvenc színem, figyelmeztetett a nőre. És jól állt neki! Bárcsak nekem is jól állna... Vagy az a szép bordó hajszín, ami annyira tetszik. Csak hát az a baj, hogy szeretem az eredeti hajszínem. Fodrászom szerint középszőke, anyám szerint aranybarna, szerintem megnemtudomhatároznimilyen-színe van, amin jól néz ki a lemenő nap fénye - akkor olyan vöröses. 

Bordó, vörös, lila. Ezek azok a színek, amiket kiemelek a többi közül, de meg kellene tanulnom értékelni a saját színeimet is.

Lassan kilenc felé jár az idő, és már nem fáj a szemem. Úgy két óra negyvenöt perccel ezelőtti felkelésemtől számítva nagyon fájtak. Éreztem, hogy leragadnak, de nem bírtam csukva tartani őket. Most jön a következő fázis, most már nem a szemem, hanem a fejem fáj. De az öcsémnek és anyunak rosszabb, ők semmit sem aludtak, míg én most is kikapcsolódom zenével - Vagy egy hete nem hallgattam 3o Seconds to Marst, és már el is felejtettem, mennyire jól esik. ^^ -, és jóformán megint semmi dolgom sincs. Ilyenkor bűntudatom van. Hogy valakinek ennyire kényelmes élete legyen...! Egyetemen meg fogok halni, az biztos. 

Örülök is, meg nem is, de szerintem felvesznek oda, ahova akartam - akarom? A tegnapi információim szerint 372 pontom lett. Azért durva, mert ha jól tudom, 460 a max. Biztos elszámoltak, összekevertek valamit, mert nem létezik, hogy nekem, aki egy bötűt nem magolt, aki magyarán tojt az egész végzős-érettségis-felvételizős időszakra, legyen ennyi sok pontom. Mert igenis nem kevés. És a mindenható villámokba, igenis oltárira várom már a megerősítést, hogy végre fennhéjázós modoromban a volt kollégiumi nevelőtanárom képébe vághassam. Annak, aki arra a februári kérdésre, hogy „Ön szerint meglesz-e a 321 pontom?” , csak mélyen hallgatott, és behúzta a nyakát. Mert hogy én... „Niki, drágám, sosem jeleskedtél tanulásban.”
Lehet, de... én, aki nem szeretek tanulni, aki kettessel végzett irodalomból, ötösre érettségizett belőle és író akarok lenni, még ötven ponttal rá is húztam! Nesztek, nesztek, nesztek! Ebben a hangulatomban jön jól a Slipknot Vermilionja, amiben azért ott vannak a zongoraakkordok. 

Lágyság a brutalitásban. Egy belső hang azt súgja, én is ilyen vagyok.

*** * ** * ***

Imádom ezt az albumborítót. Könnyebben le is lehetne rajzolni, mint a The Resistance-ét... ☻