Utálom magam. Bejön a Srác, nem jön be a Srác. Találkozni akarok vele, ekkor az istennek se jön velem szembe, ám ha két méterre áll tőlem, menekülőre fogom és majd elsüllyedek szégyenemben. Kislány, akkor most mi a franc van???
Ezen csúcsjelentőséggel bíró magánéleti problémámon kívül megint jó kis utam volt... Múltkor is volt baleset, most is. Nem tudom, hogy én hozok balszerencsét a sofőrre vagy ő hoz rám. Ugyanis amikor ketten vagyunk egyazon buszon, mindig van valami gikszer. Bár inkább én vagyok a fekete bárány, meg az isten csapása. Ha a fickó észre vette volna, hogy mindkét esetnél jelen voltam, tuti nem vinne el többet sehova.
Most nem tudom pontosan, mi volt, mert nem az én oldalamon történt a dolog, hanem csupán az ablakban tükröződve láttam, hogy előzünk egy biciklis férfit, aki meg elesik az autópályán. Azt hittem... valahogy az volt bennem, hogy a sofőr megáll, és megnézi mi van az ürgével, de tovább haladtunk. Ahogy utánunk még vagy hatvan kocsi is haladt tovább. Elképedem a világtól meg magamtól is. Én nem mertem volna segíteni, mert magamból kiindulva inkább csak ártottam volna, de mások miért nem? Miért nem törődünk a világgal, amelyben élünk? Miért érzem azt, hogy mindig valami balsors köröz körülöttem? Vagy én vagyok maga a balsors? Már inkább... Ez esetben nem szabad a szerencsétlenségemet sem a Srácra, sem pedig senki másra rátukmálnom. Kerüljetek el!!!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése