vasárnap, május 31, 2015

Az időbeosztásról

Azaz, ami nekem egyáltalán nincs, nem működik, teljes kudarc, és egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy normálisan csináljam. A nők a szóbeszéd szerint egyszerre több dologra is képesek figyelni, ez a készség azonban nemes egyszerűséggel nekem vagy nem jutott, vagy nem vagyok nő. *itt a kacaj helye*

Elkezdtem nemrég egy tanfolyamot, ami azzal jár, hogy a délelőttjeimet az iskolapadban töltöm – erről is akartam szót ejteni itt, ahogy még sok más mindenről, ami történt velem az utóbbi időben, mióta "elfelejtettem" az online világba bejegyezni a kis kalandjaimat és egyéb mondanivalómat. Viszont lévén, hogy rettenetes vagyok az időbeosztás terén, valahogy sose jut időm arra, hogy ténylegesen írjak. Elmennek az órák, a napok, hetek, hónapok házimunkával, nasival, játékkal, meg úgy minden mással, és tudom, elég elcsépelt meg röhejes kifogás, de nincs időm, aztán valahogy...

Szó mi szó, eléggé el vagyok most lazulva írás terén – nem mondom, hogy megcsapott az írói blokk, mert ihletem van rendesen, azt mondanám... A fejemben a konkrét jelenet, meg amiről írni akarok, de mégis, egyszerűen valahogy nem tudom megfogalmazni normálisan, valahogy sosem tetszik, és legszívesebben kukába vágnám az egészet. Lehet mondani, hogy túl önkritikus vagyok, de valahogy egy nagy káosz az egész, és talán a fejemben a probléma, mert a gondolataim is elég kuszák, és nem tudom rendesen kifejezni magam; vagy mert folyton ide-oda csapongok, és nem tudom rendesen összekötni a szavakat és a mondatokat, hogy az a tetszetős, pöpec kis cucc legyen belőle, ahogy általában írni szoktam.

Az is eszembe jutott, hogy talán "kinőttem az írást" – ennyi volt, vége, nem megy tovább. Rengeteg dolog történt velem az elmúlt két évben, és észreveszem magamon, hogy folyamatosan változok ezek hatására, éppen ezért gondoltam már arra is, hogy mi van, ha csupán ennyi volt az én nagy írói karrierem? A sztorik a fejemben még mindig szórakoztatnak, szeretem lepörgetni őket magam előtt, de hogy betűk tetszetős bogjába varázsoljam őket, az valahogy most nem megy. Nem vagyok elégedett a mondataimmal, úgy érzem, silányak. 

Ezért inkább csendben maradok, minthogy a saját mércémnél valami sokkalta pocsékabbat adjak ki a kezeim közül, és inkább visszavonultam egy kicsit, ha mondhatok ilyet. A sors fura fintora, hogy amikor erőt veszek magamon, hogy igenis írok valamit, akkor meg a számítógépem rendetlenkedik, mintha a maga az univerzum akarná, hogy inkább fogjam be a lepénylesőmet... 

Ez pedig végtére is nem egy hülye ötlet, mert ha nem tudok semmi értékeset közölni, és legfőképpen olyat nem, ami a saját elvárásaimnak és úgy az átlagos szintemnek megfelelne, marhaságot mondani egyáltalán nincs szándékomban. Egyszer bejött, és jól sikerült, hogy erőltettem az írást, tetszett is, amit akkor összehoztam, most viszont úgy érzem, egyáltalán nem ugyanaz a helyzet; valami változott, valami van a felszín alatt, mert valahogy nincs is kedvem. Most ez egyszerre háborít fel, és hangzik egyfajta istenkáromlásnak, másrészt viszont eléggé rezignált vagyok, kicsit magam mögött hagytam az online világot, úgy mint a blogolást is, és több időt töltök a családommal meg a szabadban. 

Talán csak hisztis vagyok, meg egy úri kisasszony, amiért nem vagyok képes venni a fáradságot és leülni írni, talán csak élményeket akarok gyűjteni egy kicsit, hogy legyen mégis miről szót ejtenem. Most azonban túl ideges vagyok emiatt a hülye tákolmány miatt, hogy miért nem működik valami rendesen 2015-ben, és nem is tudom, hogy a technológiát utálom jobban vagy az embert, amiért képtelen hibátlan és el nem romló kütyüket megalkotni, esetleg túllépni azon, hogy ne a profit legyen a fontos, hanem tegyék jobbá a világot... 

Mivel azonban én csak egy cseppnyi, jelentéktelen porszem vagyok az univerzumban, és nem tudom megváltani a világot, jobban tenném, ha prédikálni, meg bölcselkedni és okoskodni se állnék neki, nem igaz?

 

szerda, március 25, 2015

Olvasókuckó: Sarah E. Boucher – Becoming Beauty

Amikor először hallottam az átdolgozás fogalmáról az irodalomban, őszintén szólva elég szkeptikusan álltam hozzá. Mi vesz rá valakit arra, hogy fogjon egy másik, kész művet, változtasson rajta egyet s mást, aztán valami hangzatos, az eredetihez csengő névvel publikálásra küldje? Minek, miért? Nem tetszett neki az eredeti történet egy-egy cselekménye, amin felbuzdulva azt gondolta, nosza, majd én megmutatom, hogy kell ezt, és megalkotta a saját verzióját? Esetleg – bocsánat, hogy ilyet közzétenni merek – nincs elég kreativitása, hogy egy saját sztorival álljon elő, egyszerűbb a másét szétcincálni? Egyáltalán mik ezek az “újra-, át-, meg-, agyonírók”? Zsenik vagy átlagemberek kicsikét más nézőponttal?

Sarah Elizabeth Boucher Becoming Beauty-ját elolvasva úgy érzem, némileg kicsinyes és előítéletes voltam a műfajjal kapcsolatban, és még tévképzetek is voltak bennem az átdolgozások kapcsán.

* ** *

Forrás: http://www.saraheboucher.com/
Karmok. Hosszúak, koszosak és veszélyesen élesek.

Maga mögött tudva élete legrosszabb napját, ez a következő dolog, ami Bellára vár.
Ha a lány maga volna a tökéletes értelemben vett Szépség – gyönyörű, melegszívű és önfeláldozó –, talán mesés férfivá tudná változtatni ezt a szörnyet, ám ő sosem volt az a varangycsókolgatós típus. Minden vágya ugyanis, hogy egy gazdag nemessel házasságot kötve elmenekülhessen élete sivárságából, és semmi sem állíthatja meg, hogy ezt a hőn áhított célt el is érje. Tulajdonképpen ezért került most ide a Szörnyhöz is.

A Szépség és a Szörnyeteg eme  fantáziadús újramesélésében Bella  érdekházasság iránti eltökéltsége mind a család anyagi forrásait és szerettei türelmét is felőrli. Mérhetetlen önzése miatt a Szörnyhöz küldik őt szolgálni,  ahol Bella komoly választás elé kényszerül: követi-e az álmait, és éli azt az életet, amire mindig is vágyott, vagy képes mindent  kockára tenni valami sokkal  többért?

* ** *

A mű – ahogy a címből is látszik – angolul íródott, én magam is úgy olvastam, illetőleg a fenti fülszöveg saját fordítás (Azért is olyan satnya, mert nem tudok fordítani.), az eredeti Goodreads-en található.  Idegennyelvű irodalom kapcsán mindig félve állok neki az olvasásnak, mert bár mindenki ezt mondja, én egyszerűen nem vagyok képes továbbhaladni, ha egy ismeretlen szóba futok, mert irritál, és elveszi a kedvem az, hogy nem értem. Van, hogy az előzetes javaslat ellenére csak azért is megállok és kiszótárazom az adott részt, ez pedig jelentősen ront magán az olvasói-befogadói élményen.
A Becoming Beauty kapcsán nagyon izgatott voltam, mert tetszett az írónő blogján olvasott ismertető és részletek, a borítóba pedig első látásra beleszerettem – a legtömörebben fogalmazva is muszáj volt elolvasnom, ám a fentiek miatt kicsit nehezen álltam neki. Virtuálisan kézhez kapva cirka egy hónapot váratott magára, mire nekiültem, és egy nap alatt kivégeztem. Nem bántam meg, és örülök, hogy az átdolgozás gondolata – és hogy Bella Bella (Igen, mert az Alkonyat után ez a név nálam automata ideggörcsöt eredményez, és nem azt láttam, hogy Bella=Belle, hanem hogy Bella=be-akarom-zúzni-a-tátott-szájas-fejét-egy-csillogó-sziklával.) – nem vette el a kedvem, ugyanis a kedvenc könyveim közé lépett elő.

A történetről nem tudom, mi mást mondhatnék spoiler nélkül a fenti ismertető mellé, adott egy elkényeztetett, rengeteg hibával megáldott főhősnő, aki a családi helyzetére és a ház körüli tennivalókra fittyet hányva minden idejét arról ábrándozva tölti, hogy egyszer majd sikerül jól házasodnia – már amikor éppen nem az idős apját sanyargatja, hogy vegyen neki egy új ruhát, amivel hódíthat a következő bálon. Manipulatív, önző személyiség, aki mindent elkövet azért, amit akar, és még akkor sem lankad a kapzsisága, amikor a tulajdon édesapja bajba kerül miatta. Bella nem az a tipikus jótétlélek főhősnő, és ezt imádtam! Sokkal könnyebben tudtam azonosulni vele, talán azért is, mert osztozom vele társadalmi helyzeten és egy-két személyiségjegyen, például nagyon mulatságos volt a nagyszájúsága, és hogy nem hagyja magát, a büszkesége miatt csak azért is megmutatja, hogy ő meg tudja csinálni, amit maga elé kitűz.

A többi szereplőre kitérve 


A kedvencem kétségkívül a Szörnyeteg szolgálója, Jack volt. Eleinte nem sok vizet zavart, se nem szimpatikus, de nem is utált figuraként csak úgy eltűrtem, a végére azonban nagyon a szívemhez nőt (Öhm, mert emlékeztetett is valakire?). Imádtam a humorát, noha nem értettem egyet minden tettével, a legtöbb nevetést kétségkívül ő okozta számomra, engem pedig egy jó humorérzékkel pillanatok alatt le lehet venni a lábamról.

Maga a Szörnyeteg kicsit nehezebb dió, ugyanis amikor átesett a nagy "átváltozáson", azt kicsit nem tudtam hova tenni. Ahogy fent is olvasható, megjelenik egyfajta módon, ami engem minimum farkasemberekre emlékeztetett, de levágja a körmeit meg a haját, vesz egy igencsak esedékes fürdőt, és máris Prince Charminggá válik. Hogy? Most én nem figyeltem, esetleg rossz az angolom, és azt ott pont nem értettem, de ez a része egy kicsit hiteltelen volt számomra.

És hogy Bella családjára is kitérjek, együtt tudtam érezni velük, hogy az apjukra vészt hozva egyszer csak elegük lett Bellából, de ahogy végső soron kidobták a házból és száműzték a Szörnyeteghez, az nekem kicsit... erős volt? Nem tetszett? Ez persze lehet, csupán személyes ellenérzés, hiszen én alapvetően nehezen bocsátok meg embereknek teljesen, és egy ilyen tettet nem éppen tudnék tolerálni a saját családommal szemben, úgyhogy ennyiben kicsit unszimpatikusak voltak a szememben, akkor is, ha Bella megérdemelte, amit kapott.

Végeredményben

Nehéz spoiler nélkül beszélnem róla, de kövezzetek meg, kimondom: a szerelmi háromszög nagyon nem tetszett. Követve az írónő közösségi oldalait, azelőtt értesültem erről a szálról, hogy a könyvet elolvastam volna, és picit ez is vett el a kedvemből, mert annyira szétrágott, elmállott elem, hogy már reakciót se tudok rá létrehozni, mert valahogy pofákat vágok, forgatom a szemem, de le is fagy az egész arcmimikám, hogy neeee, mossst koommolyan, mááár meeggiiiinnt??? 
Ellenben imádtam, ahogy megoldotta az egészet a váratlan fordulatokkal és a rengeteg csavarral, így ha pontoznék, mindenképpen maximális pontszámot plecsniznék rá. Külön kedvencem volt még a cselekménybe épített misztikus szál, ami összekötötte Bellát az egyik mellékszereplő Rose-zal. Nem tudtam eldönteni, hogy most reinkarnációról van szó, vagy mi a csuda zajlik itt, pedig javarészt ki szoktam mindent silabizálni... Tetszett a történetvezetés, ahogy az események előrehaladtával a helyére került minden apró részlet, és kész puzzle képet alkotott. 

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is olvasok egy Szépség és a Szörnyeteg átdolgozást, mégis hihetetlenül örülök, hogy erre sor került, és hogy kifejezetten ez a példány keresztezte az utamat. Imádtam minden percét, egyenesen rajongtam érte, és bár magyarul még nem láttam sehol, hogy megjelenne, bár tárt karokkal várom, mert Amerikából talán sose tudom könyv formájában beszerezni, melegen ajánlom bárkinek, aki elboldogul az angollal.

* ** *

Ha a Becoming Beauty felkeltette az érdeklődésed, hozzájuthatsz Amazonon és Goodreads-en, utóbbin rengeteg vételi opciót felsorol, így azokat külön nem linkelem be. Egyéb infóért nézz be Sarah blogjára, imádnivaló stílusával rengeteg szórakoztató bejegyzéssel gazdagítja a végtelen internet világát, és a többi elérhetőségét is ott találod.


Zárásként pedig egy kedvenc idézet a könyvből:

"You're the type that assumes your charms are sufficient to ensure that everything in life will be handed to you. You're the kind that is happy to watch others slave and sacrifice without offering anything in return."
 
"Az a típus vagy, aki azt hiszi, a bájaival mindent elérhet magának. Olyan, aki örömmel néz másokat, amint gürcölnek és feláldoznak neki mindent, míg te semmit nem teszel viszonzásképp."

csütörtök, március 19, 2015

Nézőpontok

Három dolog van, amit nem szeretek – általánosítás, pletyka és bírálat –, mégis űzöm mindegyiket, bármennyire is igyekszem odafigyelni. Próbálok "semleges" maradni, mindig analizálok mindent és reflektálok mindenre, ezért tudom, mennyire képes befolyásolni egy véleményt, vagy ahogy megközelítünk és kezelünk dolgokat, egy rossz nap, egy negatív tapasztalat, vagy éppen az elvakult jókedv. Kicsit nem is tudom... Létezik egyáltalán valóság, igazság?

Ha valami fekete, lesznek, akik mégis fehéret mondanak, gondolom, valóban fehéret is látnak. Miért?

Úgy gondolom, nincs olyan hogy valóság, nem létezik igazság. A világ torz képek keveréke, a saját érzékelésünk sem belátható, hiszen ami egyszer felháborított, évekkel később totálisan nem bír már jelentőséggel; legalábbis teljesen máshogy látom az egészet, másképp vélekedek, így a helyesből sokszor lesz helytelen, a helytelenből meg helyes. Mindenkinek megvan a maga igazságdarabkája és saját valóságszelete, ezek vezérelnek mindnyájunkat, és ez talán nem is baj... Mindenkinek igaza van, és mindenki téved – ez talán helytálló javaslat, no de mégis ki döntheti el azonban? 

Kicsit kusza ez az egész, mert egy vita vagy bármi során mindkét (az összes) fél igazát tudom látni, a tévedésük így elfogathatóvá válik, hiszen az ő realitásuk az ő logikájuk, meg tudom érteni őket akkor is, ha velem ellentétes állásponttal rendelkeznek. Bosszantó ugyan, hiszen amíg valami jogosan sért meg, vagy háborodok fel rajta, a másik nézőpontját tekintve kicsit visszaveszek, mielőtt véresen nekiesnék, így javarészt nem teszem szóvá, ami bánt vagy ami zavar, mert a másik fél álláspontját is meg tudom érteni többnyire. Igaz, kicsit úgy érzem, elnyomom magam, és lehetetlenség az egész, és nem is tudom, mi egyáltalán az abszolút ítélet, ha minden vegyes, lehet minden érthető és belátható.

A nagyobb baj számomra ott kezdődik mégis, amikor általánosít az ember lánya, amikor elítél, bírál.

A véleményünk, a megnyilvánulásunk formája magunkat minősíti, folyvást projektálunk, kivetítjük a saját verziónkat a másikra, aminek következtében felháborító, ha valaki, valami el merészel térni tőlünk. 

Amikor valakit nem kedvelek, a jó tőle egyből rossz, a rossz pedig egyenesen szörnyű, ám ha valaki közel áll hozzám, a jó nagyszerű, rossz pedig nem létezik. 

Ha őszinte akarok lenni, sose tudom, mi egyáltalán a saját véleményem, hiszen a semlegességemben is tudom, hogy elfogult vagyok, így ha valaki azt mondja, "fekete", fogalmam sincs, hogy a fehérben azt látom, amit én látok, vagy csak azt, amit más láttatni akar velem – végtére is rettentő bonyolult és átláthatatlan az egész, nem?

szerda, március 11, 2015

31 nap után: Így jártam életem első blogos kihívásával

Amikor először láttam a Parajunkee blogos kihívását Olíviánál, eldöntöttem, hogy részt fogok benne venni, mert:

  • piszkosul elhanyagoltam a blogom, és egyszerűen ideális löketnek gondoltam ezt, hogy visszarázódjak a rendszeres íráshoz, blogoláshoz;

  • hajlamos vagyok tervezni, elkezdeni dolgokat, de gyakrabban megesik, hogy nem fejezem be, így önmagamat is próbára tehettem ezzel, hogy feszegessem kicsit a saját határaimat, és végre igenis végigvigyek valamit, amit nem csupán 1-2 óra alatt végzek el. 

Ha novellát, egyéb szösszenetet írok, egy nap vagy egy óra, rövid időn belül elkészül az egész, de semmi komolyabb vagy hosszabb projektet nem fejeztem be, ezek többnyire csak elvannak a saját mappáikban a gépemen vagy egyéb tárhelyeken, esetleg minden egyéb vázlat, jegyzet nélkül csak keringenek az elmémben, noha az sem kizárt, hogy elfelejtem az egészet...


Egy perces néma megemlékezés az összes meg nem valósított és teljesen elveszett ötletemről, amik tudom, hogy annyira pöpecek és zseniálisak lehettek volna, ha nem vagyok lusta megírni, megvalósítani őket.


Rengeteg időt, energiát, kreativitást, ihletet pazaroltam el az elmúlt években, és csak remélem, hogy egyszer talán még eszembe jutnak, mert megtörtént már, hogy később csak úgy bevillant, de nem akarok erre adni, hiszen túl nagy rizikó, teljesen spontán, vagy sikerül, és tudok rá emlékezni, vagy nem. Eldöntöttem, hogy sokkal aktívabb akarok lenni, persze a hobbijaim se szeretném elhanyagolni, de idén mindenképpen egy magasabbra szintre akarom vinni az írói képességeim, legalábbis egy ötletet kiválasztani a sok közül, és végre nekiülni annak a förtelmes regényírásnak. Hiszen a fejemben lévő sztorik olyan szuperek, mindig is annyira élveztem őket végigpörgetni magam előtt, és olyan önző dolog, hogy csak én szórakozzak rajtuk, meg akarom osztani másokkal is!

Tegnap egész nap egy fanfictiont olvastam, életem egyik legszebb élményével gazdagított, amiért rendkívül hálás vagyok. Abba belegondolni, hogy én megalkotok valamit, és valaki más ugyanígy érezhet a saját művem kapcsán, valami leírhatatlan, megfoghatatlan csodálattal tölt el, ha képes vagyok megérinteni őket. Ehhez pedig az kell, hogy letegyem a kis fenekem az íróeszközöm elé, és igenis mozgassam a pici ujjaimat, ne csak lustálkodjak egyik sarokból a másikba.

A Parajunkee kihívása véget ért, egyszerre mondom, hogy Hál' Istennek! és hogy Sajnos:(, bár hadd legyek őszinte, hogy kikotyogom, javarészt örülök, hogy végre vége, és kevésbé bánom. A következőkben összeszedem a gondolataimat erről a 31 napos programról, amit olykor a fenébe tudtam volna küldeni, abbahagyni, mégis érzem, hogy nem csináltam hiába, és rendkívül hálás vagyok, hogy részt vettem benne, mert nem csupán tippeket és trükköket adott számomra, magamról is tanultam közben egy s mást.

Emellett végre befejeztem valami komolyabbat is, há!!

Pozitívumok, negatívumok, benyomások

Ami a leginkább szemet szúrt, az a rengeteg módszer és javaslat arra, miként jegyezzem fel a blogos ötleteim, egészen odáig menően, hogyan osszam be jobban az időm, és írjak meg előre, ütemezzek be bejegyzéseket, stb., de azt hiszem, magát a katarzist az a felvetés okozta, hogy minden hónap végén üljek le, és táblázzam be, mit akarok a következő egy hónapban kezdeni a bloggal. Mert most honnan tudjam??

Teljesen spontán vagyok, soha nem szerettem megtervezni semmit, így azt sem, hogy miről írok és mikor, és nem is akarom, nem is fogom, ahogy azon se akarok görcsölni, hányadiknak listázza a kereső a blogom, ha valaki adott szavakra keres a gugliban.
Amikor szerettem volna követőket magamnak, mindig azon kaptam magam, hogy kezdek átmenni hatásvadászba, ezt pedig egyenesen utálom, mert rettentő átlátszó, nem is igazán eredményes, és nem is illik az egész blogos mentalitásomhoz. Mondhatják nyugodtan, hogy szervezetlen, rendezetlen, kelekótya és szétszórt vagyok pocsék időbeosztással, 60 kihívással se fogok változni. Talán csak a hatvanegyedikkel.

Továbbra is szeretnék írni – akkor, amikor kedvem van, amikor beszélhetnékem van, amikor akad mondanivalóm, mert végtére is személyes blog volnék. Kötetlenül teszem közzé a kuszán összeállított betűim, mert nem szeretem, ha valami monoton, ha valami kötelező, ha valamit kell. Annyi, de annyi muszáj van életben, ezen az egy helyen szeretnék önmagam lenni, és úgy csinálni, ahogy az nekem a legmegfelelőbb: tervezet nélkül, a magam szájíze szerint – ahogy esik, úgy puffan. Csak hadd vigyenek a szavak, hadd adjam ki magamból, ami nyomaszt, ami bánt. Hadd legyek őszinte.

Legtöbb esetben mindig csak agyalok, hogy miről írjak és hogyan, ha valami ötletem támad, aztán rendre abba a problematikába ütközöm, hogy "Na ezt és ezt már úgyis megcsinálta más, hiába akarom én is, ha semmi újat nem tudnék mutatni vele", ha pedig engedem, hogy ez a feleslegesség-érzet maga alá temessen, akkor sose csinálnék az ég adta világon semmit. 
A másik nagy bajom, hogy túl előre gondolkodom, és egyszerűen van, hogy egy nap harminc bejegyzést tudnék írni, ha tömérdek ötlet merül fel bennem, máskor pedig semmi kedvem online jönni, és bár a(z előre) tervezés talán nem is rossz, mert tényleg örültem, mikor beütemeztem valamit egy napra előre, és nyugodtan nézhettem a drága sorozataimat, általánosságban sose sül ki belőle semmi jó: a jegyzeteim szépen csak gyűlnek, én pedig azon kapom magam, hogy a napok múlnak, és már hány bejegyzésem lehetne azóta, ha vettem volna a fáradságot...

És néha nem is tudom, miről akarok egyáltalán írni, mert annyi minden kering a fejemben, hogy egyszerűen képtelenség összekapcsolnom a saját gondolataim... Ez a kis mondatom beillik ide, de nem lenne érdemesebb egy külön bejegyzés az egész téma köré? De, de ahhoz meg nincs elég mondanivalóm, hogy... – ilyenkor inkább félreteszem az írást, és szentelem az időt egy-egy hobbimnak. Erre mindenképpen igyekszem odafigyelni, hogy ne gondolkodjak annyira túl, ne agyaljak folyton mindenen, mert hiszem, hogy a sikerhez idő kell, és különösen akkor érhetünk el valamit, ha szívvel-lélekkel űzzük, amit szeretünk – igen, fontos, hogy szeressük. Ha nem szeretnék írni, nem tenném. Ha nem szeretném megosztani az írásaim, nem vezetnék blogot.

Olykor azonban érzem a közösségi oldalak nyomását, hogy az ember minőségét és értékét a lájkokhoz kötik, ekkor picit elmegy a kedvem az egésztől, mert tisztában vagyok azzal, hogy képes megrendíteni az önbizalmam, mellette egyáltalán nem akarok egy ismertséghajhász, követőkre éhes kirakati író lenni. Bár az elismerés fontos, attól nem leszek jobb író, ha több szám van a blogom mellett, alatt vagy fölött, és ugyanígy nem leszek pocsék sem, csak mert jelenleg alig foglalkoznak velem. A visszajelzések egyszerre fontosak és utálatosak, mert egyrészt szuper, ha kapsz valami megerősítést, hogy amit csinálsz, jó, de ha olyan kritikát kapsz, amivel nem értesz egyet, vagy amivel nem tudsz mit kezdeni, csak sértő, azzal nehéz mit kezdeni. Lehetne is erről merengeni, hogy a semmi hozzászólás a jobb, vagy egy olyan, ami ellentmondásos, amitől csak úgy nézel magad elé, és azon merengsz, erre most mit kéne válaszolnom? Igyekszem szem előtt tartani azért ezt a lelkifröccsöt:

Tisztában vagyok az értékeimmel, és nem számít mások véleménye.


Az írásra lefordítva ezt: persze, hogy kell a vélemény, a komment és az nyavalyás like. Mindannyiunkban ott rejlik az éhség a figyelemre, azonban a kapott kritikát tudni kell önmagunk számára is szortírozni és értékelni, és nem szabad hagyni, hogy egy negatív hozzászólás, egy személyes vélemény megsértsen annyira, hogy kételkedjünk magunkban. Nehéz munka ez, mert valahol önbizalommal telve kell lenni, hogy tudom, a munkám jó, nekem megfelel, de mégis szerénynek kell maradnunk, hogy be tudjuk ismerni, ha valami mégis nem stimmel, és elsősorban tudnunk kell elvonatkoztatni magunktól kicsit, hogy beláthassuk a hibáinkat, de ne is legyünk gőgösek, hogy tudjunk fejlődni, alakítani, változtatni.

Ezek után akar még valaki író lenni??


Soraimat zárva...


Sok dologra fényt derített nekem ez a kihívás, többek között arra is rájöttem, hogy butaság csak azért a trendek után menni, mert valami manapság "menő". Idén csatlakoztam a Bloglovinhoz, mert sok blogon láttam, hogy kinn van, és bár napjainkban fontos, hogy különböző közösségi oldalakon elérhetők legyünk, mert sok az igény, úgy gondolom, ez is olyan, mintha megpróbálnánk mindenki kedvére tenni: lehetetlen. Tudom, részben buta hozzáállás, hogy nincs kinn az RSS izévalami a blogomon, mert én nem használom, sőt, nem is tudom, mire való, és őszintén szólva nem is éppen érdekel, de valakinek talán pont az a fontos, és sehogy máshogy nem tudna feliratkozni a blogomra, vagy nyomon követni, mikor van friss tartalom... Mindazonáltal úgy gondolom, hogy kell húzni egy határt, meg kell állni egy pillanatra és elgondolkodni, hogy mi illik egyáltalán hozzánk, mi az, amit biztos használunk, ami tényleg szükséges.

Egy közösségi oldal vezetése rengeteg időbe, energiába telik, és a mindennapi teendők mellett nagyon nehéz úgy intézni, hogy az online kapcsolattartás mellett végezzük a házimunkát, menjünk ide-oda, és még az a napi bejegyzés is meglegyen.
Jelenleg nem járok iskolába, és nincs állásom – ne tessék hinni a reklámnak a tévében, mert nem igazán csökkent annyira az a csúnya munkanélküliség, mint ott beéneklik –, most bizonyára sokan gondolják, hogy enyém a világ, és időm, lehetőségem mint a tenger... Sajnálom, ha csalódást okozom, de nem éppen. Számtalanszor azon kapom magam, hogy felkelek, teszem a dolgom, múlik az idő, aztán megint este van, én pedig alig haladtam valamit, hiába terveztem el.
Amikor volt egy rövidtávú munkahelyem, reggel nyolctól délután négyig dolgoztam, hazaérve szusszantam egyet és ettem, kicsit kikapcsolódtam, aztán fekhettem le – nem igazán volt időm írni, sorozatokat is inkább hétvégén, ha néztem, többnyire csak bámultam magam elé, és azon merengtem, hogy képesek ezt mások húszéveken át csinálni, mert nekem nem megy. Tudok dolgozni, ha kell, vagyis pontosítok: dolgozok, mert muszáj, de elképzelni se tudom, hogy vajon az ember ebbe belejön, és idővel jobban be tudja osztani az idejét, vagy ez olyasmi, amire én képtelen vagyok, vagyis szívni fogok nyugdíjas koromig, és majd csak akkor jutok el oda, hogy meg tudjak írni egy könyvet? Pech, mások könyvet írnak iskola, munka mellett, szóval mégis az én hibám? Inkompatibilis vagyok az időbeosztással és azzal, hogy el tudjak valamit végezni??


A kihívás kapcsán gyakran elkapott a hiszti, és inkább tűnt tehernek, hogy napi szinten posztolnom kell, ó, de még a téma is meg van adva, na de ehhez nekem pont nincs kedvem, engem ne irányítson senki. Az utolsó előtti kihívásos bejegyzésben éreztem jól magam igazán, és bevallom, kicsit fel is támadt bennem az önkritika, hogy valahogy így kellett volna 31 napon át, mert nem vagyok teljesen elégedett minden Parajunkee-s bejegyzésemmel.

Előfordult, hogy fogalmam se volt, mit kezdjek az egésszel, mindazonáltal szeretem terhelni magam, feszíteni a határaimat, és örülök, hogy véghez vittem valamit. Nem akarok bort inni és vizet prédikálni, hogy a negatív meglátásaim ellenére is teljes mértékben ajánlom, hogy vessetek egy pillantást erre az egészre, de mindenből származik valami pozitív, mindenből nyerünk valamit és gazdagabbak leszünk tapasztalattal, praktikákkal, ahogy rutint is szerezhetünk, illetőleg arra is rájöhetünk, hogy mivel értünk egyet, mi való nekünk, mi fontos, és mi az, ami nem.

Arra emlékeztetett, hogy ki vagyok és mi végre blogolok, ennek pedig nagyon örülök, mert a mindennapi katyvaszban és a magánéleti drámákban kicsit elfelejtettem, és kicsit olyan akartam lenni, ami nem vagyok, pedig én most is és mindörökre szeretnék megmaradni az sajátos, egyedi, kötetlen, szabadszájú személyes blog, amiként kezdtem.

szerda, március 04, 2015

31 nap a jobb blogolásért: Teszteld a blogod!

Forrás és tippek a kihíváshoz

A Parajunkee kihívása a végéhez ért, azonban most is kapunk pár hasznos tanácsot – egészen pontosan tíz módszert ajánl nekünk a mai napra, amivel a legutolsó feladatként tesztelhetjük a blogunkat. 

A soron következő tesztelési eszközök mind angol nyelvűek.

  1. Azt mondják, az ideális weblap 3 másodpercen belül tölt be. Ezt könnyen lemérheted magadnak a Website speed test-tel.
  2. A HTML és a CSS kód ellenőrzésére javasolja a  W3C Markup Validatort és a CSS Validatort – ezeket már korábban is kiemelte a Parajunkee. (Viszont én egyáltalán nem igazodom ki rajta...)
  3. A Load Impact-tel az általunk használt szervert ellenőrizhetjük és azt, hogy az mennyire tűri a nagyobb aktivitást. Ezt a tesztet is lefuttattam – noha elég neccesnek mondanám, mert feldobott egy feliratkozós/bejelentkezős ablakot, ez eléggé szúrta a szemem, noha mindenképp pozitívum, hogy kínál olyan opciót, amivel a teszt elvégezhető bármiféle regisztráció nélkül is. Hozzáfűzöm, hogy én egyáltalán nem igazodtam ki ezen a teszten az eredményeket tekintve – talán elő kellene vennem a füzetet, és elmélyülni a szerverek és egyéb webes cuccok világában.
  4. Kíváncsi vagy, hogy néz ki a blogod más böngészőkről látogatva? Csekkold a BrowserShots-ot, ami screenshotokat (pillanatnyi képernyőképeket) készít arról, miképpen jelenik meg az oldalunk a kiválasztott böngészőkön. Maga a teszt elég sok időt vett igénybe, viszont számomra ez tűnt a legérdekesebbnek, bár az ígért 115-ből csak 55 screenshotot mutatott ténylegesen (a többi vagy sikertelen volt, vagy túllépte az időkorlátot), ennek ellenére kíváncsian nézegettem.
  5. A HERA azt ellenőrzi, hogy a blogunk mennyire felel meg az Akadálymentességi Irányelveknek, azaz mennyire hozzáférhető az oldalunk fogyatékkal élő emberek számára.
  6. Az okostelefonok világában a weboldalunk mobil kinézete is rendkívül fontos, a Google Mobile-Friendly Testjével ennek is utánanézhetünk. Én erre mindig nagyon odafigyelek, lévén, hogy mobilt használok főként mindenhez, ezért fel is háborodtam volna, ha nem azt jelzi, hogy a blogom mobilbarát. :)
  7. Az Is My Blog Working több dolgot is megvizsgál, pl. rendben van-e a szerverünk, és hogy a blogunk RSS feedje működik-e. Nekem ez utóbbira ki is adta, hogy nem szuperál, lévén, hogy nem is adtam még hozzá a bloghoz. (Egyáltalán mi is az az RSS, és most komolyan, használja valaki??? *megnyitja a Google keresőt*)
  8. A nem működő linkek felderítését a Broken Link Checker végzi. Ennek a fontosságát már többször kiemelte a Parajunkee a kihívás során – én is többször lefuttattam, viszont egyszer olyan linket is nem működőnek jelzett, amit utána megnézve láttam, hogy semmi baj vele, úgyhogy nem igazán értettem, mi a baja...
  9. A Plugin SEO tüzetesen megvizsgálja a blogunkat, és jelzi a javításra szoruló hibákat. A SEO-ról korábban már szót ejtettem a kihívás során, hogy magyarul keresőoptimalizálást jelent, a Plugin SEO a tesztben viszont sokkal több dolgot ellenőriz a különböző HTML adatoktól kezdve a szerveren át, ami voltaképpen hasznos, mert javaslatokat is ad a probléma elhárítására, azonban hiába, ha nem tudunk angolul...
  10. Ha átfogó statisztikákat szeretnénk látni a blogunkról, mint például látogatottság vagy az olvasóink adatai (nem, helyszín), erre való az Alexa.

* ** *
Igazán érdekes volt kipróbálni ezeket és tesztelni a blogom, mindazonáltal nem éppen láttam hasznát mindegyiknek, sőt míg az egyik azt mondta, az oldalam gyorsan tölt be, egy másik arra figyelmeztetett, hogy túl nagy a főoldalam mérete, ezért mondjuk kevesebb bejegyzést jelenítsek meg, hogy gyorsabban töltsön be...

Kíváncsiságból, mókából is kipróbálhatjuk a fent említett teszteket, és listázott nekem pár "hibát", ami elgondolkodtatott a blogom kapcsán, hogy esetleg jobban bele kéne mélyednem, és vetni egy pillantást a felsorolt bajokra, mert talán bloggerhez képest is túl laikus lennék...??

Mindazonáltal amíg a blogom itt van, és nem keveri el a Blogger, nem igazán aggódom a szerverért vagy bármi másért; ebben a tekintetben csak annyi a dolgom, hogy a bejegyzés megírása után a közzétételre kattintsak, amit előszeretettel meg is teszek, SEO hiba ide, vagy oda.

hétfő, március 02, 2015

31 nap a jobb blogolásért: Agytorna

Forrás és tippek a kihíváshoz

A Parajunkee utolsó előtti feladata számunkra, hogy találjunk ki minimum két új ötletet a blogunkhoz. 


Az online világban ugyanis folyton promotálnunk kell magunkat, ha figyelmet szeretnénk kapni, hiszen nem elég, ha mi tudjuk magunkról, mennyire zseniális témákban blogolunk nap mint nap, szeretnénk, ha ez a tartalom másokhoz is eljutna. Az egyéb fogásaink hamar "kikophatnak", esetleg még önmagunk számára is unalmassá válhatnak ebben a rohamosan fejlődő, virtuális hálóban, ugyanakkor vannak módszerek, amiket rutinosan, a kisujjunkból kirázva végzünk el, másokat más bloggerektől tanulunk el... – mindezek velünk alakulnak, változnak az évek folyamán, és ahogy elvethetünk valamit, ugyanúgy át is alakíthatjuk magát az ötletet.

Új, formabontó tervekkel előállni a blogunk számára a legnehezebb feladat, szinte lehetetlenség. Rengetegen vagyunk a világban, és talán nem túlzok, ha azt mondom, nincs is olyasmi, amivel valaki más már ne rukkolt volna elő, ne csinálta volna meg bármilyen formában előttünk, de az is megesik, hogy akár egymástól függetlenül lyukadunk ki ugyanoda, vagyis két, egymásról nem tudó blogger véletlenül egyazon témáról ír hasonló időben.

Van is kedvenc idézetemre erre, rendkívül találó:

"No such thing as original thought. We are shadows of stars that burned before our time"  - Tom Hiddleston

Nincs olyan, hogy eredeti gondolat. Árnyékai vagyunk csupán olyan csillagoknak, amik jóval előttünk elégtek. 


Bevallom, néha elszontyolodom, ha úgy közelítem meg, mindegy, mit csinálok, úgyis megcsinálta más, s talán míg az én fejemben megszületik a gondolat, valaki a világ egy másik szeletében akár éppen megvalósítja. Ilyenkor kicsit elkedvtelenít, hogy nincs értelme írnom, nincs értelme rajzolnom, fotóznom, hiszen egy világban élünk, ugyanaz az ég borul ránk, össze vagyunk kapcsolódva; együtt élünk, ugyanazt éljük át, ugyanabból a "halmazból" táplálkozunk. Ha egy zenekarról akarok fanficet írni, az egész olyan, mintha egy adott konténer tartalmából válogatnék; vannak bizonyos elemek, amik hasonlóak lesznek az én írásomban valaki totálmás fanficéhez, aki talán nem is ugyanarról a zenekarról regélt, mint én.


Mindig is szerettem volna egyéni lenni, valamit csak egyedül csinálni – voltaképpen ez a mániám, jó lett volna, ha rajtam kívül nincs senki abban az egyetlen valamiben, csak én. Viszont sokan blogolnak, sokan írnak, sokan fotóznak. Amennyire hasonlóak tudunk lenni, annyira különbözünk, ezt pedig a saját bőrömön ott tapasztaltam, mikor egy megadott prompt alapján írtam egy Marvel fanfictiont. Adott volt a szituáció, a szereplő mindannyiunknak, és bár előfordult, hogy többen feldolgoztak egy promptot, az eredmény mégis mindig más lett. Ahogy az egyéniségünk, az egész lényünk más, egyedi, úgy a blogunk is lehet az, és már alapjáraton a fogalmazásmódunk sem egyezhet száz százalékosan másokéval.


Néha az ötletek csak úgy elárasztanak, máskor bármennyire is kínzom az agyam, képtelen vagyok előrukkolni akármivel – ez ezzel jár.

A Parajunkee azonban most is ellát bennünket pár hasznos tippel:

  • Ötletelj új helyen. Lépj ki a megszokott világodból, hagyd magad mögött a korlátaidat – csak a jegyzetfüzeted ne.
  • Nézz szét magad körül. Menj el egy múzeumba, vagy egy kisebb üzletbe, figyeld meg, hogyan rendeznek be kirakatokat – mindezeket a kreatív ötleteket adaptálhatod a saját blogodra.
  • Ne erőltesd. Ha nem tudsz előrukkolni semmi újjal, csak lazulj el, pihenj egy kicsit – Rómát sem egy nap alatt építették.
  • Írd le. Mindegy, mi az, jegyezd fel, ami az eszedbe jut. A dolog kulcsa, hogy ne kezdj el szerkesztgetni és felülbírálni magad, csak add ki magadból – ezt hívják "szemétlerakásnak".
  • Ha teheted, szervezz találkozót más bloggerekkel. Nincs is jobb, mint egy laza ötletdömping egy finom kávé, tea és süti mellett – beszélgetésekből spontán születnek a legjobb dolgok.


Mindazonáltal nem szabad figyelmen kívül hagynunk a következőket:

  • fő a kényelem és legyél kipihent,
  • ne gondold és ne analizáld túl, csak vesd papírra, ami eszedbe jut,
  • szánj időt a kreatív ötletelésre, aztán tedd félre, majd térj vissza hozzá, miután kiszellőztetted a fejed.

* ** *

Ami engem illett, ritkán szoktam azzal a céllal leülni, hogy most mindenképpen meg kell szülnöm egy ötletet. Az gyakrabban megesik velem, hogy előrukkolok valamivel, aztán észreveszek másnál valami hasonlót, ilyenkor vérzik az agyam, hogyan alakítsam át, viszont az esetek többségében inkább félreteszem. Most elég sok az inspirációm, már-már pillangókként röpdösnek az ötletek a fejemben; ezeken aktívan gondolkodom, hogy mennyire illenének a bloghoz, mennyire tudnám rendesen csinálni, illetve hogy egyáltalán kivitelezhető-e. 

Mindazonáltal én inkább a cselekvés híve vagyok, az esetek többségében nem gondolkodok annyit, csak csinálom, különösen, ha van rá ihletem, a többi pedig kialakul útközben, elvégre a blogolás is ugyanolyan spontán voltaképpen, mint maga az élet.

Íróeszköz: Story Plot Generator

2014 októberében Íróeszköz címmel arról számoltam be, hogy én, mint 21. századi, írni imádó leányzó egészen pontosan mivel is írok. Ezen az ötleten felbuzdulva gondoltam ki egy sorozatot, amiben olyan telefonos és egyéb alkalmazásokat veszek górcső alá, amik egy modern írópalánta számára hasznosak lehetnek, és első sorban amiket én magam is használok nap mint nap, illetve éppen csak megismerkedem vele, de használni tervezem.

Korábban már írtam a Writing prompts-ról, most azonban a Story Plot Generator nevű, angol nyelvű alkalmazást hoztam el nektek, szintén az ARC Apps fejlesztéséből.

Inspiráció és kihívás

Gyakorta megesik velem, hogy egyszer csak elönt az alkotási vágy: úgy érzem, írnom kell, mindegy miről, csak késztetésem van, hogy leüljek és tollat, billentyűzetet ragadjak; egyszerűen muszáj írnom, és kész. Az esetek többségében azonban semmi ötletem, sokszor még ihletem sincs ezen alkalmakkor, így általában mással foglalom le magam, hiszen mit tehetnék, hiába akarok írni, ha fogalmam nincs, miről... Bevallom, én ilyenkor gyakran hagyom veszni ezt az energiát, és simán mással kezdek el foglalkozni, szerencsénkre azonban itt van nekünk a Story Plot Generator (story = történet, plot = cselekmény), egy ingyenes app Androidra, ami könnyedén kihúzhat bennünket a bajból.

Külcsín és belbecs

Ahogy a nevében is rejlik, ez az applikáció arra hivatott, hogy találomra kidobjon nekünk bármiféle cselekményt, ezzel némi alapot szolgáltatva az íráshoz. Rendkívül kreatívan és igényesen lett fejlesztve, hiszen több műfaj közül választhatunk; Akció/Thriller, Dráma, Sci-fi, Krimi, Fantasy, Horror és Romantika között kedvünkre szemezgethetünk. Van még két plusz kategória (Superheroes = szuperhősök, és Apocalypse, amit nem tudom, hogy fordíthatnék igazán magyarra, de az amolyan világvége típusú, azaz zombiapokalipszis vagy aszteroida becsapódás, meg egyéb világkatasztrófa alapú cselekményeket foglalja magába), ezek azonban csak a Pro verzióban találhatók meg, ami párszár forintért érhető el a Play Áruházban.


  


Az app kinézete letisztult, könnyen átlátható, a kinézet fekete-fehér-világos zöld színsémára épül, ami kellemes összhatást nyújt, viszont a zöld az én szememnek egy kicsit túl harsány és neonos. Mivel az app ingyenes, némi hirdetés itt is helyet foglal, amit az adott részen (More Apps) a fehér x-re kattintva bezárhatunk, azonban nem mondanám igazán zavarónak, és a sok hasznos funkcióért, amit kapunk cserébe, el lehet viselni.


  


Műfajonként négy-négy kérdésre kapunk egy-egy meghatározást – ez a négy kérdés pedig típusonként eltér, hisz amíg egy fantasyben a helyszínre, szereplőre, egyéb részletekre és a fő célra kapunk promptokat, romantikus történetben alapszituációra, bonyodalomra, témára és más részletekre ad ki lehetőségeket.
Az alkalmazás rendkívül hasznos funkciója, hogy nem kell mindig a főmenübe visszalépnünk, ha egy másik műfajt szeretnénk megnézni, mert a bal felső sarokban található legördíthető menüben könnyedén átugorhatunk a drámából a horrorra, ezenkívül az egymásba mutató nyilakra kattintva frissíthetjük az aktuális oldalt, és új tartalmat generál nekünk az app, ezenkívül, mint a Writing Prompts-ban, itt is elküldhetjük magunknak emailben a kapott promptokat.

Véleményem szerint

A Story Plot Generator egy igazán hasznos, könnyen kezelhető app, ha írni akarunk, viszont nincs ötletünk cselekményre, ezért ilyen alkalmakra mindenképp ajánlom angollal elboldoguló írást kedvelőknek, egy próbát megér, emellett már csak a puszta kihívás kedvéért is érdemes vetni rá egy pillantást. Én például kísérletező típus vagyok és szeretem feszegetni a határaimat, hajtani magam, hogy meg tudom-e csinálni, így szeretek új dolgokat, módszereket tesztelni az írásban is.
A Pro verziót viszont ez esetben is elhanyagolhatónak gondolom – hacsak valaki kimondottan él-hal a szuperhősös és világvége sztorikért, és nem bír nélkülük meglenni –, az ingyenes verzióban is kapunk épp elég promptot.

* ** *

Hasznos linkek:

szombat, február 28, 2015

Egy blogger küszködései

*dobpergés és torok köszörülés* Nos, történt egy sabloncsere a blogon. Témakeresés, sablonfeltöltés, variálások, html-lel való hadakozás... A napom jelentős része ezzel ment el. Noha nem panaszkodok, mert szeretek vele időzni, szeretem különböző fortélyokkal csinosítani a blogom, és nincs is annál jobb, mint az új dizájnban gyönyörködni – bevallom, ilyenkor mindig leragadok kicsit a saját blogomon, és agyba-főbe frissítek, hiszen "olyan szépecske".

Időnként kell a változás, mert hatalmas löketet ad, és az ember lánya egyszerűen szívesebben jár fel a saját oldalára, ez pedig hihetetlen energiával képes eltölteni, különösen, ha több órányi kínlódás után végre elmosolyodhatsz azon, hogy sikerült kiküszöbölni egy –  vagy pár – nagy mumust. Úgyhogy éljen, most táncolok a csirkével én is!

A jó kinézetért folytatott harc

Blogolni jó. Kiírom a gondolataim, közzéteszem az alkotásaim, barátkozok, minyavalya. Rendkívüli jellemfejlődéseken mehetünk át a Mi-ez-ez-ez-ez? fázistól kezdve a html-lel való első babráláson át. Az online világgal történő ismerkedésünk során rengeteg trükköt tanulhatunk meg, viszont érhetnek kisebb-nagyobb katasztrófák is, ha figyelmetlenek vagyunk, mígnem annyira belénk rögzül minden, hogy egyéb bonyodalom nélkül, rutinosan végezzük már csak el a napi virtuális teendőinket.

Nem részletezem, mennyiféle nehézséget okozott nekem az új téma, egy dolgot viszont kiemelnék, mert találtam magára a problémára egy hihetetlenül gyors megoldást, ami úgy gondolom, talán sokaknak hasznos lehet.

Amikor hiba kerül a gépezetbe...

Mivel ez az új sablon megjeleníti a bejegyzések szerzőjét, a régebbi posztjaim között kutatgatva észrevettem, hogy adódik egy kis gubanc – fiókot változtattam ugyanis, a blogot azonban nem volt kedvem exportálni, importálni, ezért simán meghívtam a régi fiókommal az újat társszerkesztőnek, a réginek megszüntettem az admin jogait, a blogom pedig könnyen átköltözött.

Legalábbis azt hittem, hogy könnyen. Milliónyi kavarc lett, miután a Google is összevonta a fiókokat, én meg egészen belebonyolódtam, és kicsit kacifántosan vannak a dolgok, de már nem akartam ennél jobban belezavarodni, hogy új blogot kezdjek teljesen, avagy mi a francot kezdjek magammal, ezért hagytam így, ahogy lett. Ma viszont észrevettem, hogy a régi posztjaimnál az előző fiókombeli felhasználónevem neve szerepel, mindegy, hogy azt kitöröltem a szerzők közül, és egyáltalán nem tartozik hozzá ez a blogom. Ez eléggé szúrta a szemem, hiszen egy másik aliast jelenített meg, nem a lefixált blogos profilomat.

Na igen, előfordul, amikor az ember legszívesebben a haját tépné

Bevallom, elkapott a hiszti, hogy annyi munka után, most simán töröljem a sablont megint, hogy aztán órákba teljen, míg találok egy újat, végül úgy döntöttem, inkább átírom a régi fiókomban a felhasználónevet, hiszen azt úgysem használom... öhm, annyira. Azonban mégis szúrta a szemem, és egy kis keresgélés után sikerült is találnom egy angol nyelvű tutorialt, amivel kapcsolatban elég kishitű voltam, ahhoz képest pár perc alatt megcsináltam, és működött is, ezért úgy döntöttem, az új témával kapcsolatos ujjongásom mellé kiírom ide tömören, hogy mit is csináltam, hátha valaki hasznát tudja venni.

Így változtasd meg a bejegyzések szerzőjét

  1. Ha már benn vagyunk Bloggerben, az adott blog Sablonjához megyünk

    Mielőtt bármit is variálni kezdünk a sablonunkon, érdemes lementeni a biztonság kedvéért, a Biztonsági mentés/visszaállítás opció szintén itt található a jobb felső sarokban.
  2. Kattintsunk a HTML-kód szerkesztésére
  3. A html-ben keressünk rá erre a kifejezésre: <data:post.author/>

    Fontos, hogy a kurzort vigyük keresés előtt a html-szerkesztőbe, ezután egy egyszerű ctrl+F-fel előhívhatjuk a keresőt, és elvégezhetjük a keresést. Az is fontos, hogy pontosan erre az elemre keressünk, mert ha simán egy szót vagy más részletet írunk be, akkor olyasmit is kiad a találatok között, amihez nem szabad hozzányúlnunk!
  4. Az összes <data:post.author/> elemet írjuk át az áhított felhasználó-, írói vagy becenévre, esetemben én minden <data:post.author/> részt felcseréltem Piperrel.
  5. Ha végeztünk, a Mentésre kattintunk.
Ezzel a módszerrel egységesen a megadott név lesz feltüntetve az összes poszt szerzőjeként.

31 nap a jobb blogolásért: Felhasználóbarát

Forrás és tippek a kihíváshoz

A kihívás vége felé közeledve eljött az alkalom, hogy tüzetesebben átvizsgáljuk a blogunkat –  akár egy kívülálló segítségét kérve –, és megnézni, valójában mennyire felhasználóbarát az oldalunk kinézete.

Kezdjük a főoldallal: eléggé letisztult, nincsenek rajta egyéb "hibák"? Nekem egyszer a teljes oldalsávom lecsúszott a blog legaljára, és akármit csináltam vele, úgy maradt, mígnem egyszer magától helyreállt. A kinézetre ezért időnként érdemes odafigyelni, hogy minden rendben van-e az oldalon, én például szeretek több eszközről felmenni, mert elsősorban mobilon vagy tableten nézek mindent, és eléggé elveszi a kedvem, ha egy oldal mobilnézete kusza, vagy egyáltalán nincs is, hiszen bizonyos tartalmak, pl. a gifek is eléggé tudják lassítani magát a számítógépeket is. Mindazonáltal lehetetlen mindenki kedvére tennünk, a legfontosabb, hogy a blogunk tükrözze a személyiségünket, és jól érezzük magunkat, ha a saját oldalunkon időzünk.

De nem csak a leginkább szembetűnő dolgokra kell odafigyelnünk, fontos, hogy a linkek is jól láthatóak legyenek, ahogy szükségszerű a megfelelő betűméret, sorközök, és hogy egészében jól olvasható legyen a szöveg, illetőleg a widgetek, képek se lógjanak ki a helyükről. Ezenkívül jól tölt-e be maga az oldal, a linkek ellenőrzéséről pedig már több posztban szót ejtettünk.

Érdemes még eltűnődnünk azon, hogy a blogunk maradásra készteti-e a látogatót, hogy elidőzzön egy kicsit, illetve a főoldalunk alapján nyilvánvaló-e, miről szól a blogunk?

Ahogy megpróbálok elvonatkoztatni magamtól, szerintem ez utóbbi az én esetemben nem biztos, hiszen sokszor még én magam sem tudom, miről halandzsázok egyáltalán... Azonban közeleg a tavasz, és már egy ideje gondolkodom, hogy kellene egy kis változtatás, különös tekintettel az Üdvözlő oldalra, ami üvölt a bővítésért, és magamról meg az elérhetőségeimről is rendesen kellene kibiggyesztenem valamit, ezekről még javában ötletelek. 

péntek, február 27, 2015

31 nap a jobb blogolásért: Elérhetőségek

Forrás és tippek a kihíváshoz

Az online világban voltaképpen alap feltétel(nek kellene lennie), hogy az ember egyéb elérhetőségei fel legyenek tüntetve, hiszen csak is így tudják velünk felvenni a kapcsolatot. Aktuális teendőnk, hogy biztosítsuk, az elérhetőségeink jól látható és megközelíthető helyen vannak kitéve a blogon, legyen az egy almenüben, widgeten, az oldalsávban, vagy egyéb, rólunk szóló információs helyeken az oldalunkon belül. 

A spamek kivédése és a saját adataink megvédése érdekében érdemes létrehozni egy külön email címet – legegyszerűbb a blogunk nevét belefoglalni, én az írói nevemmel játszogattam, bár kicsit elgondolkodtam rajta, hogy talán túl bonyolult, hiszen nem mindenki tud angolul –, ahol felvehetik velünk a kapcsolatot. Lehetőleg olyan emailt adjunk azonban meg, amit rendszeresen ellenőrzünk! Ezt az elérhetőséget több módon is közzétehetjük, ami különösen trükkös, hogy jól érthetően írjuk ki; szavakkal mindent, vagy az egyéb részeket szóközzel, kötőjelekkel elválasztva, hiszen ami nekünk egyértelmű, másoknak nem biztos, sőt, tuti, hogy nem annyira, vagy nem éppen úgy érthető, ahogy nekünk.

* ** *

Én az oldalsávba tettem ki az elérhetőségeimet (email cím, a blogom Facebook oldala, a személyes Instagram fiókom és a Bloglovin, amivel elég gyerekcipőben járok még), rögtön a sidebar tetejére, hogy –  reményeim szerint –  azonnal ki lehessen szúrni, viszont a mobilnézeten tudom, hogy nem látszik, ezért fontolóra vettem, hogy egy külön almenüt is létrehozzak... Ezzel igazság szerint azért küszködök, mert rengeteg más bloggernek láttam kivitelezve, én pedig rühellek csak úgy egysablonra kibiggyeszteni valamit, és töröm a fejem, hogyan lehetnék ezzel is egyénibb, viszont ezt magamnak látom, hogy már merő kukacoskodás...

31 nap a jobb blogolásért: Célközönség

Forrás és tippek a kihíváshoz

Kihívásunk 27. napján a Parajunkee arra kér minket, hogy vegyünk egy pillantást a célközönségünkre, amiről hasznos információkat olvasói felmérésekkel szerezhetünk a legközvetlenebb formában, és aminek mikéntjeiről már korábban kitértünk a kihívás során.

S hogy ez miért is bír jelentőséggel?

Részben ez mind a blogunktól függ. Ha kimondottan könyves vagy filmes beszámolókat, kritikákról írsz, de tudod, hogy az olvasóid zöme 18 év feletti és otthonról látogatja az oldalad, nem kell aggódnod az olyan felnőtt-tartalmakról, amikről rizikós szót ejtened, illetve nem kell annyira ráharapni az ujjaidra, hogy minél ízlésesebben fogalmazz, ha olyan témáról írsz bejegyzést, mint pl. az erotikus modern irodalom.
Minél jobban ismered, akik az oldaladon időznek, annál kreatívabban ki tudod használni ezt mind a saját és mind az ő javukra, hiszen ha a kapott statisztikák azt mutatják, hogy főként nők olvasnak, de te több férfi kommentet is szeretnél, ennek függvényében megteheted a megfelelő lépéséket, pl, úgy, hogy több "férfiasabb témáról" ejtesz szót, illetőleg olyan fórumokon promotálod magad.


* ** *

Mint már korábban kifejtettem a küldetésnyilatkozatok kapcsán és még más posztokban, nekem sosem volt kimondottan megcélzott olvasói közönségem, és a mai feladathoz való hozzáállásom vegyes. Részben látom a dolog hasznosságát, viszont lehetetlenségnek is gondolom, hiszen az internet egy szabad hely, nem foghatjuk minden fiatal és gyerek kezét, hogy mire kattintson, mellesleg a Livejournal blogokon beállítható korhatáros figyelmeztetést is könnyen át lehet ugrani, elég csak arra kattintanunk, hogy már elmúltam 18.
Ugyanakkor egy picit túl hatásvadásznak is tűnik ilyesmikkel foglalkozni, bár nem tagadom, hogy hirdetni is tudni kell magunkat.

Mivel a blogom afféle vegyes vágott, és legpontosabb definícióban is arról írok, amiről akarok, némiképp az írásra fókuszálva – bár ezt sem mondanám igazán –, nem éppen tudnék célközönséget kierőszakolni magamból, és sosem agyaltam azon, hogy kinek szólok, mert elsősorban magamnak, a magam örömére írok. Elkezdhetnék azon agyalni, hogy miket csináljak a blogon, hogy több embert vegyek arra, hogy idetévedjen és olvasson a sorok között és meghallgassa a történetem, egyetértsen a felháborodásommal, de bizonyára valakiknek akkor se tetszene, amit csinálok, én pedig nem is akarom nagyítóval mutogatni a bejegyzéseim között az érdekes/fontos tartalmakra, mert az mindenkinek más.

Az olvasói felmérések gondolata nagyon tetszik abban a tekintetben, hogy szeretek barátkozni és szívesen megismerek embereket. Szeretném tudni, hogy kik járnak ide, mit gondolnak, miért térnek egyáltalán vissza, ha teszik. Viszont magamról tudom, hogy az ember lánya sokszor kommentelni is nehezen veszi rá magát, nemhogy kérdőíveket töltsön ki – éppenséggel én mindig félve kezdeményezek beszélgetést is másokkal –, ezért talán kicsit kishitű vagyok, ha azt mondom, igazán nem is látom értelmét, hogyha senki nem válaszolna rá.

Mindazonáltal e sorok írása közben némiképp elgondolkodtam saját magamon, és megfogalmazódtak bennem egyéb gondolatok, amik kapcsán akár nézeteltérést is találhatok a saját elveimen és nézeteimen belül, lévén hogy talán mégis lenne célközönségem, és totálisan rosszul állok hozzá az egészhez...

szerda, február 25, 2015

31 nap a jobb blogolásért: Beszélj magadról

Forrás és tippek a kihíváshoz

A Parajunkee kér bennünket, hogy a kihívás mai témájaként osszunk meg valami személyesebbet magunkról, ami azonban korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, hiszen rengeteg buktatója van annak, ha valami privát sztorit tárunk a nagyközönség elé.

Mennyire személyes a személyes blog?


Világéletemben szabadszájú voltam, lobbanékony, olykor kicsit meggondolatlan. Sosem viseltem az alakoskodást, nem is tudom megjátszani magam, ha valakit nem bírok, még egy szimpla sziát is nehezemre esik hozzávágni, ami végtére is engem ír le, hiszen messze van a kedvességtől. A heves természetem inkább nehézségeket okoz, mint bármi haszna lenne, például amikor felháborodtam azon, hogy az én beteg kisöcsém elé vágnak sorban álláskor, nem pedig előre engedik, hogy ülni tudjon szegény a buszon, nem éppen velem értettek egyet, sőt nem is azon háborodtak fel, hogy mennyire álszentek és figyelmetlenek egymással az emberek, hanem rajtam ütköztek meg az öregasszonyok, amiért olyan csúnya szám van és mennyit káromkodok.
Nem vagyok az a fajta ember, aki bort iszik, de vizet prédikál, ha mérges vagyok, tombolok, és könnyen a számra jönnek a szitokszavak, mert egyszerűen elborul az agyam, és nem bírok ésszerűen gondolkodni, és bár elég bosszantó meg közhelyes, de valamennyire le is fagyok, ilyenkor csak a "támadó mód" létezik számomra, mert valahogy az tűnik biztonságosnak. Inkább mondjanak bunkónak, mint lássanak bőgni – így működök, mellesleg aztán tojok rá, ki mit beszél rólam, az igazság amúgy is relatív.
Mindazonáltal a megnyilvánulásaimon mindenképpen dolgozni akarok még, mert nem szeretem ezt magamban, lévén, hogy sokkalta intelligensebbnek tartom magam annál, hogy alpári módon viselkedjek, ámbár nem tudom, mit tehetnék, ha egyszer elszakad az a bizonyos cérna, én meg bősz bikává gerjedek az indulat hevében. Emellett roppant nyers tudok lenni, különösen olyanokkal, akiken látom, mennyire hamisak és kétszínűek. Nem félek kimondani, amit gondolok, akkor is, ha nem szép, akkor is, ha a másik elevenébe vág – mondják, hogy az igazság fáj, de ha tőlem hallani, az már egyenesen gyilkol.

Ha jellemeznem kéne magam, az eddigi életem alapján a fentieket mondhatnám el, viszont az utóbbi egy évben rengeteg változás megy bennem végbe, érzem, hogy alakul a személyiségem, és a régi énem nem szimpatikus, mert rengeteg hibát látok magamnak, de ha egyszer ilyen voltam, és más nem vagyok még, hazugság lenne mást állítanom, hiszen még mindig keresem azt a bizonyos ént és a saját utam. Bár még mindig haragra tudok gerjedni a sok igazságtalanság láttán, és afféle meg nem értett magas erkölcsű harcosnak érzékelem a tükörképem, mostanság sokkal jobban ellenőrzöm magam és figyelek arra, milyen szavakat ejtek ki, ütök le, ez gyakorta ahhoz vezet, hogy inkább nem mondok semmit – megint az örökös hibám, a végletesség. Talán túl együgyű volnék, hogy vagy mindent, vagy semmit, egyszerűen nem tudom, mi az arany középút, ezért inkább hallgatok, mert hiába van igazam, ha nem bírom észérvekkel alátámasztani és szépen előadni magam, egy ország bohóca nem leszek, ezért inkább elszámolok tízig és megyek tovább, azonban ezzel sem vagyok elégedett, illetve a szenvedélyességem miatt gyakorta nem is sikerül higgadtnak maradnom. Szeretnék pozitív, inspiráló ember lenni, aki segít jobbá tenni a világot, de mivel fogalmam nincs, hogy is lehetnék úttörő, ez inkább egy olyan utópikus álom, amiért tenni nem tudok, de elképzelni olyan szép.

Az ok, amiért 2012-2014 között annyira elhanyagoltam a blogom az, hogy úgy éreztem, túl sokat tettem közzé magamból, elporladt egy bizonyos gát, az igényességé, és inkább volt ez egy hisztis tini naplója, mint az a blog, amit elkezdtem, az a minőség, amit mindig magam előtt tartottam. Nagyon nehéz megítélnem, hogy mikor mit mondjak és hogyan mondjam, mert sokszor pontatlanul fogalmazom, és nem az sül ki belőle, amit eredetileg szerettem volna, ez pedig oltárira zavar, mert írásban miért nem tudom kifejezni magam?! Kérem szépen, én mindig írok, az a lételemem, az írás az én világom, a mentsváram, mégsem szuperál, ahogy kellene, és egyszerűen mi a szösz, hogy nem?! Egyáltalán ne is csúfoljam magam írónak, ha képtelen vagyok normálisan kifejteni a mondanivalóm...
Emellett komolyan zavar, hogy bárki csak úgy megtalálhat, és ettől tartok is kicsit, ezért mostanság szinte soha nem közlök semmi személyesebbet a posztjaimban, olyasmit, ami botrányos lenne, mert bár elég sok "szennyest" láttam már a szerény 23 évem alatt, ezekről jobb helyeken tabu beszélni, én pedig nem vagyok mégsem forradalmár, nem érnék el vele semmi pozitív változást, csupán lenéznének, én lennék a rosszfiú, lenne miről diskurálni, ezt pedig nem akarom, és inkább tettetem magam hülyének és maradok csendben, mert ha megoldást nem tudok a mai világ problémáira, egy hamis guruként prédikálni se szeretnék, mellesleg a véleményem idegesítően képlékeny, a hangulatomnak és a külső hatásoknak megfelelően alakul, ezért nem akarok a végeláthatatlan vilagba üvölteni valamit, amiről öt perccel később már akár teljesen máshogy vélekedem.

Ahogy végiggondolom, a személyes publikus blog nem lehet teljes mértékben személyes, hiszen nem írhatunk mindent vaktában, mert ha egy idő után úgy döntök, hogy bánom és törlöm, akkor is lehet, hogy valaki látta. Hiába fejlődök és változik a véleményem, ha Piri látta a rosszabbik oldalam, mindig az leszek a szemében, se több, se kevesebb, pláne, ha valaki fel is emlegeti a régvoltat, mint ahogy a szüleim is rendre a fejemhez vágják az ezeréves hibáim, és nem látják meg, mennyire nem az vagyok, akit ők "ismernek". 
Ezt a sor nyavalyát csak úgy lehetne kiküszöbölni, ha nem mondanék soha semmit senkinek, nem látnának át rajtam egyáltalán, nem ismernének félre,  csak betűk maradnék, ó, de akkor egy lakatlan szigeten kéne inkább laknom, és soha nem érintkezni közvetlen senkivel, bocs.

De ezért szeretem az írott szót, mert itt van időm felülvizsgálni magam, elmerengeni, hogy a lehető legfinomabban közöljem, ami a szívemen, mert közben én magam is tanulok magamról, míg élő szóban nehézkesen kommunikálok, nem is bírok elfogulatlan maradni, vagy tiszta fejjel gondolkodni, ezért ha valaki látna egy ilyen pillanatomban, meggyőződhetne arról, mennyire más a kettő mivoltom. Írásban jobban önmagamnak érzem a személyem, mint előszóban: ott mindig bénázok, nem tudok szerepelni, és a két kép merőben eltér, én pedig szeretnék úgy kinézni élőben is, mint ahogyan a szavaim alapján. Szeretnék megfontoltabb lenni, de jelenleg inkább a homokba dugom a fejem, és még a bokrok között kajtatok, hogy megtaláljam a saját ösvényem.

A kulcsszó a személyesben rejlik


Ha mérges vagyok Mancira, mert elszerette tőlem Pétert, azt egy privát naplóba megírhatom, hogy Manci mekkora tapló, de nyilvános helyeken nem éppen való közlésre. Parajunkee is taglalja, hogyha valami személyesről számolunk be, ez pedig másokat is érint, akkor azzal óvantosan kell bánnunk, hiszen hiába van Mancinak jellemhibája, hiába mondunk igazat, attól még spiclik vagyunk, a másikat befeketítjük, pletykálunk. A pletyka pedig pletyka, mindegy, hogy négyszemközt marad, vagy egy világ elé kerül; hogy öribarik suttognak egy közösen utált személyről, vagy egy bulvárlap cikkez ismertebb egyénekről tömegeknek. 
Hiába undok a Manci, elmondhatom a fél világnak, hogy lerántsam róla a leplet, lesz valaki, aki akkor is jobban fogja kedvelni minden hibájával együtt, mint engem, aki ugyan makulátlan is lehetek akár, ezért szimplán felesleges szót ejtenem az egészről, mert mondhatom, hogy én ugyan csak le akarom rántani róla a leplet, akkor is be akarom feketíteni, valamilyen szinten ártani akarok neki, revansot venni, ezzel pedig semmivel se vagyok jobb nála.


Ezért maradok inkább csendben, nem is mondok inkább semmit, inkább észre se veszem. Viszont ha saját magam is cenzúrázom, felülvizsgálom, bírálgatom, az mondható-e még személyesnek, őszintének? Egy képet mutatok csak, egy illúziót, voltaképpen manipulálok. Ha pedig vannak dolgok, amiről nem lehet, nem kellene, nem illik beszélni, egyáltalán van-e értelme beszélni bármiről is? Hiszen mindenre ráhúzható minden, mindenbe bele lehet kötni, minden ez, és minden az, ugyanakkor semmi sem ugyanaz. 
Talán csak túlbonyolítom, hiszen sokakban nincs gátlás, és a magánéletüket a világ előtt beszélik meg Facebookon, de azokat az embereket is lenézik valamilyen szinten, én pedig túl büszkének tartom magam, hogy akárki is lenézzen, de itt ellentmondok önmagamnak, hiszen hiába mondom, hogy tojok rá, mégis érdekel, mit gondolnak rólam mások, és meg akarom őrizni a jó hírem – ami egyébként nem is létezik –, viszont ez így mégis álságos, mert egy képet akarok láttatni magamról, ami lehet, nem is éppen valódi? 

E között a rengeteg sok filozofálás között pedig már el is veszítem a fonalat. Mondjam, ne mondjam, helyes, helytelen, illik, nem illik, igaz, nem igaz. Túl sok lehetőség közt egyszerűen megkavarodom.

kedd, február 24, 2015

31 nap a jobb blogolásért: Ütemterv

Forrás és tippek a kihíváshoz

A Parajunkee javasolja, hogy a hó végén üljünk le naptárral a kezünkben, és álljunk neki egy ütemterv létrehozásának, azaz vázoljunk fel témákat, amiről szót szeretnénk ejteni, határoljuk be az napokat is, amikor posztolni szeretnénk, tekintettel az ünnepnapokra; tömören írjunk fel mindent, amit a következő hónapban tenni szeretnénk, hiszen az élet váratlan fordulatokkal terhes, és sosem tudhatjuk, mikor dönt le bennünket a lábunkról egy vírus, ami miatt jelentősen elmaradhatunk, ezért el is kezdhetünk előre megírni pár bejegyzést. A blogunk ezáltal sokkal rendezettebbé válhat, és az időnket is jobban beoszthatjuk, ha tudjuk, mikor mit szeretnénk csinálni.


* ** *

Én ezzel nem értek egyet, ennek pedig több oka is van. Először is az én személyiségemhez szimplán nem passzol az ilyesmi, akárhányszor tervezgettem, sose lett belőle semmi, és inkább bonyolította az egészet, még a kedvem is elvette az írástól, mint használt volna. 
Vannak emberek, akik szeretik, ha minden előre be van táblázva, én nem tartozom közéjük, és bár át tudom látni, hogy egy ilyen tervezet mennyit segíthet, számomra nincs értelme, ezért nem is fogok most leülni és erőltetni, mert tudom, hogy csak a kedvem szegné megint, mellesleg amíg ezzel kínzom az agyam, hogy percre pontosan döntsek el előre mindent, elolvasok egy könyvet, megnézek egy filmet, vagy éppen írok egy novellát... Azt nem tagadom, hogy ne lenne jó előre megírni posztokat, most én is csinálom, de csakis a napi kihívás miatt, a blogomat sose vezettem efféle módszerekkel, és nem is akarok valamit magamra erőltetni, amiről tudom, hogy nem az én műfajom. 

Mint már mondtam egy párszor, szívesen próbálok ki dolgokat, de szeretnék emellett hű maradni magamhoz, azt pedig mindenkinél jobban tudom, mi motivál és mi veszi el az alkotói kedvem. Spontán csinálok mindent, mindig az vált be, és ez az életstílusom is, ami tudom, hogy némely esetben nem áll helyt, a tervezés azonban sosem volt az erősségem, mindent túlbonyolítok vele, ezért nem is akarok ezzel a lehetőséggel élni, mert inkább szeretek cselekedni, mint tervezni, tervezni és tervezni, hogy aztán ne legyen belőle semmi.

31 nap a jobb blogolásért: A nagy interjú

Forrás és tippek a kihíváshoz


A legutóbbi feladat alapján interjút kell készítenünk egy bloggerrel vagy más valakivel, akit ezen mód szeretnénk népszerűsíteni kicsit.


Egyetértek a Parajunkee-vel abban, hogy interjút készíteni roppant nehéz és stresszes: amikor egy tanfolyamon meg kellett (volna) interjúvolnom a tanulótársam, simán lepasszoltam – igen, vagyok olyan rezisztens és konok –, mert nem éreztem jól magam abban a közösségben, nem tudtam felengedni, és nem akartam kitenni magam ekkora rizikónak.
Az ugyanis roppant idegőrlő tud lenni, hogy a legjobbnál is jobb kérdésekkel álljak elő, amivel nem untatom az olvasókat, de magát a kérdés-felelek alanyát sem, érdekessé, mégis meghitté tudom tenni a társalgást, ami legyen informatív, de egyben intimebb is, én pedig nem igazán érzek ehhez tehetséget magamban. Azt ugyan meg tudom állapítani, ha egy riporter idiótaságokkal zaklatja a színészeket, zenészeket, és mindig a szemem forgatom a sablonos kérdéseken, illetőleg egyenesen a falba tudnám verni a fejem, amikor azt látom, hogy maga a riporter totál nincs képben nem csak az adott személlyel, de akár az egész témával kapcsolatban, mégis hiába olvasom a Parajunkee tippjeit és láttam nem egy interjút, fogalmam sincs, hogyan kéne nekem kiviteleznem, és ez kicsit idegesít is, mert szeretném jól csinálni.


Az interjúalanyom mindenesetre megvan már, ami azt illeti, ez a tennivaló a kihívással épp kapóra jött, mert egy ideje már gondolkodom rajta, hogyan is tudnám promotálni az illetőt, előtte azonban még akad egy-két elintéznivalóm, illetve fel is kell készülnöm az interjúra, ezért egyelőre nem tudom, mikor fog a blogra kerülni, én izgatottan és rettegve várom...

hétfő, február 23, 2015

31 nap a jobb blogolásért: Előnyök és hátrányok

Forrás és tippek a kihíváshoz

Mostani teendőnk, hogy készítsünk egy listát magunknak, amiben felsoroljuk a blogolás előnyeit és hátrányait.


Ahogy megvizsgáljuk egy-egy szituáció, élethelyzet előnyeit és hátrányait, ha tanácstalanok vagyunk valamiben, vagy nem látunk elég tisztán, miért lenne a blogolás kivétel? Rám nem jellemző ez ugyan, a Parajunkee szerint azonban hasznos, ha jobban meg akarjuk ismerni magunkat, illetve zöld ágra vergődni a dilemmával, hogy akkor most blogoljunk, avagy ne.


Tippek egy ilyen lista elkészítéséhez:

  • legyen lényegre törő, egyáltalán nincs szükség elveszni a legapróbb részletekben,
  • a felsoroltakat osztályozd egy 1-5 vagy 1-10 terjedő skálán, ahol az 5 és a 10 a leginkább fontosat takarja, míg az 1 a legkevesebb jelentőséggel bír,
  • a negatív oldalon felsoroltak között nézz szét, hogy tudsz-e valamin változtatni esetleg.

* ** *
Íme az én listám. Címszavazni képtelen vagyok, úgyhogy szép Piperösen "tömör". 
Egyébként először készítettem html táblázatot, megtapsolom magam. :)



Pontszám Előnyők Hátrányok Pontszám
5
közzétehetem a gondolataim, írásaim, a saját kedvemre fejezhetem ki magam

könnyen támadhatnak érte, hiszen ki vagyok szolgáltatva a kritikusoknak és az embertársaimnak
4
4
(hasonló érdeklődésű) embereket ismerhetek meg, kapcsolatokat alakíthatok ki, támogatókra lelhetek
szerezhetek ellenségeket vagy éppen rosszakarókat is 3
4 egy önálló blog elég nagy pozitívummal bírhat, ha olyan területen akarok munkába állni, mint pl. újságírás
a különböző közösségi oldalakon lévő fiókjaimat társítva könnyen lenyomozható vagyok, és manapság a munkaadók is utánam nézhetnek a neten, mielőtt egyáltalán szóba állnának velem vagy alkalmaznának
5
5
fejlődhetek az írásban, megtanulhatok karbantartani egy weblapot, ezáltal időt szentelhetek annak, amit szeretek
(képszerkesztés, html)
időigényes, és laptop nélkül nehézkesen kivitelezhető 2

18

14

Íróeszköz: Writing Prompts

2014 októberében írtam Íróeszköz címmel arról, hogy én, mint 21. századi, írni imádó leányzó egészen pontosan mivel is írok. Ezen az ötleten felbuzdulva gondoltam ki egy sorozatot, amiben olyan telefonos és egyéb alkalmazásokat veszek górcső alá, amik egy modern írópalánta számára hasznosak lehetnek, és első sorban amiket én magam is használok nap mint nap, illetve éppen csak megismerkedem vele, de használni tervezem. 

Íme tehát a legelső alanyunk, a Writing Prompts névre hallgató, angol nyelvű androidos alkalmazás az ARC Apps jóvoltából.

Inspiráció és kihívás


Amikor a saját képzeletünk csődöt mond, és alkotói válságban találjuk magunkat, vagy csak épp fejleszteni szeretnénk a képességeinket, feszegetni azokat a bizonyos határokat, kedvünk támadhat arra, hogy "más mondja meg nekünk a tutit", amiről írhatnánk. 
Saját magam először tavaly év elején vettem a bátorságot, hogy meghatározott feltételek – promptok – alapján írjak, és amennyire azt gondoltam, nekem ugyan sose menne az ilyen, hiszen szeretem akkor és azt csinálni, amit akarok, igencsak kellemeset csalódtam, mert roppantul élveztem. Igaz, én fanfictionben próbáltam ki eddig, így nem csak az alap szituáció volt adott, hanem egy adott világ adott karakterein belül mozogtam, és ezeket a promptokat mindig egy rajongói blog adta meg, ami elég specifikus. Viszont régóta keresek egy ilyen, általánosabb promptos alkalmazást, ezért nagyon megörültem, mikor láttam, hogy létezik valami, ami tetszetős, ráadásul ingyenes is.

Külcsín és belbecs


Az app kinézete rendkívül tetszetős, kék-fehér színsémára épül, amiben a kék maximum fényerőn kicsit bánthatja talán a szemet, de az teljesen egyénfüggő, bár én ne is mondjak semmit, akinek a szeme hihetetlenmód fényérzékeny, és állandóan a legalacsonyabb fényerőn van mindenem. A színek nem harsányak ugyan, jól olvasható a fekete betű a fehér alapon.

Az alkalmazást megnyitva azonnal egy prompt fogad minket – lásd alább a képen –, amit a Send Prompt opcióra kattintva akár el is emailezhetünk magunknak. Mivel az app ingyenes, némi hirdetés  foglal helyet a kezelőfelületen – More Apps, ne kattints rá, hacsak nem érdekel kifejezetten –, és bár tetemes helyet elvesz a képből, nem annyira mondanám zavarónak úgysem, hogy engem egyenesen sírba lehet kergetni a hirdetésekkel.




Ami igazán meglepett, hogy a promptokat lefordítani is lehet a beépített Google Fordítóval – Language –, így angol mellett spanyol és francia nyelven érhetők még el, viszont ezeken a nyelveken nem beszélek, így nem tudom megmondani, mennyire pontos a fordítás, hiszen a Gugli fordítója rendesen szokott bakizni... Az egyetlen hátrány, amit itt mondani tudok, hogy helyenként sokat kellett vele játszanom, hogy az Előző és Következő gombok (Back és Next: a promptok között lehet velük mászkálni.) között lévő nyelvválasztós részre tudjak kattintani.




Természetesen a Writing Promptsból is található egy Pro, azaz fizetős verzió, ami párszár HUF-ért érhető el. Ezek általában némileg több funkciót szolgáltatnak, illetve nem tartalmaznak hirdetéseket – elvileg –, viszont én semmi esetre sem fizetnék érte, mert ahogy én megállapítottam, nem mutat annyival több funkciót, amiért érdemes lenne megvenni, az ingyenes változat is bőven elég, hogy kipróbáljuk.

Véleményem szerint


A Writing Prompts-ot mindenképpen tudom ajánlani azoknak, akik írni szeretnek és az angol nyelvben jártasak, hiszen akár unaloműzésre is kiváló még azon kívül, amit a fentiekben taglaltam. Könnyen kezelhető és praktikus, az ingyenes verzió bőven elég, ha egy gyors, kéznél lévő inspirációt szeretnénk a zsebünkben tudni.

* ** *
Hasznos linkek: