Az egyik anyai ági rokonom valószínűleg meg fog halni. Nem tudom, hogy most természetes-e, hogy nem érzek semmit, vagy szégyellnem kéne magam emiatt. De! Ha mások tudnák róla azt, amit én tudok, akkor nem hiszem, hogy elítélnének, bár ki tudja. Megbocsátás, újrakezdés és egyebek. Nem tudok sokáig haragot tartani, de vannak dolgok, amik felett én nem tudok, és szerintem nem is kellene szemet hunyni. Egy szülő dolga az én megítélésem szerint végső soron az, hogy jólétet biztosítson az utódainak, nem pedig az, hogy csak kihasználja és tönkretegye őket. Az az ember az utóbbi kategóriába sorolható, én pedig bármiféle isteni vagy mi tudom én milyen büntetést kapjak is ezért, egyszerűen nem vagyok képes sajnálni.
Azért belátom, hogy könnyű másokat bírálni, másokat kiemelni és bűnösnek kikiáltani, miközben mi szép csendben behúzzuk a nyakunkat, hogy mi nem, mi soha. Kíváncsi vagyok, én életem végén milyen osztályzatot kapnék majd az itteni szereplésemre, és hogy hogyan értékelnének azok, akik ismertek. Kívánnák-e nekem a halált vagy még marasztalnának.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése