Írni akarok, olvasni, rajzolni, filmet nézni, elmerülni egy-egy dallamban. De legfőképp írni és megosztani.
Szeretném, akarom, hogy mások is olvashassák, amit én alkottam. Tudni akarom, milyen érzéseket, gondolatokat vált ki belőlük. Megérinti-e őket vagy csak egy újabb olvasmány volt, amire perceket pazaroltak?
Ugyanakkor félek is. Ha felrakom azt a pár írást, amim van, azzal a szívem egy részét is az olvasókra bízom. A szívvel pedig vigyázni kell, különösen az enyémmel, mert nem bír sokat. Talán a kívülről szemlélő nem fedezi fel, hogy minden nagyszájú tettem, minden arroganciám és flegmaságom mögött csak egy ok van: leplezni akarom a gyengeségemet.
Utálom magam miatta, de ilyen vagyok. Van, hogy azt hiszem, erős vagyok, de mégis mindig meghalok egy kicsit. Az a legmulatságosabb, hogy nem kell sok hozzá.
Hangulatember vagyok és gyakran változik a véleményem. De ezt a gyengeséget miért nem tudom elhagyni? Minek kaptam?
Más tehetséget kap: jól tud táncolni, énekelni, hangszeren játszani, ügyes a sportokban, vagy éppen művészlélek. De az érzékenységgel mi a fenét lehetne kezdeni? Mi a jó abban, ha nem bírom az erőszakot, a szenvedést, az élet és az emberek igazságtalanságait? A sírást. Ha mások sírnak, néha nekem is kell. Nem tudom miért, csak úgy potyognak a könnyek maguktól, látszólag miden ok nélkül. Mi a francnak találták ki őket?
És akkor az én nagy dilemmám, amire a cím vonatkozik:
Nem tudom, hogy "helyes" dolog-e felrakni az írásaimat annak függvényében, hogy szeretnék könyveket írni. Ha felrakok mindent, mit fogok majd nyomtatásba küldetni?
Mert végül is azt akarom, hogy kézzel fogható kis könyveim legyenek. Az írói nevem is megvan már, ötleteim is vannak - egyre több. Csak azt nem tudom, hogy párat közülük felrakjak-e a blogra, vagy szépen tegyem el és várjak, amíg eljön a nagy nap?
Tudom, ahhoz, hogy kiadják a könyveimet még sok dolgot kell elérnem, és szerintem egy nagy adag szerencse is kell. De én előre gondolkodok -néha már túlságosan is-, és most nem tudom, hogy mit kéne tennem?
Rengeteg ember ír blogot és ossza meg azon keresztül az írásait. Sokan nagyon tehetségesek is, mások kevésbé. De mi van akkor, ha a blogírás tulajdonképpen azért van, hogy a tehetséges, de fel nem fedezett írók is rivaldafénybe kerülhessenek, legalább néhány követő és kapott hozzászólás erejéig?
Ha én is a blogomban közlök mindent, utána ki lehetne-e még őket adni?
A világ persze folyamatosan változik, a kommunikáció a leginkább. Tegnap hagyományos könyvek, ma internetes blogok, holnap elektronikus könyvek. És holnapután?
És milyenek tulajdonképpen az írók? Megváltozik az egész világ, és többé már senki sem gondol a hagyományos nyomtatott kiadásra? Mit akarnak az írók? Könyveket kiadatni vagy elektronikus úton terjeszteni?
Egyáltalán van-e még jövője a könyveknek? A technika fejlődésével szüksége lesz-e majd 10, 50 vagy száz év múlva az embereknek a jó régi papír illatú könyvekre? Hiszem, hogy igen, és remélem is.
Mert..., a technika fantasztikus, imádom, hogy ebben a korban élek, de a könyvek hangulatát nem pótolhatja semmi.
A gép előtt, fölött görnyedés nemcsak hátfájást okoz (Áú!), hanem a szemet is rontja. (szemüvegigazítás) Ráadásul -valljuk be-, az egész napot elveszi, ha belemerül az ember - pedig annyi mindent szeretnék, és kellene is csinálnom!
Például a töri. A magyar. A német. Az angol.
Azonban mióta megcsináltam az oldalamat (Ma három napos! xD), nem tudom vagy csak kis időre magára hagyni, folyton újabb és újabb gondolatok, ötletek bukkannak fel a fejemben, amiket -fészbúkos szóhasználattal mondva- posztolhatnék.
Vagyis: a blogolás jó! Igen, mert sokkalta több írásra ösztönöz, és ez remek! Számomra legalábbis. De mint hamarosan szóbeliző diáknak egyenesen horrorisztikus, mert még kevesebb szándékom van a készülésre.
Pedig a négyesem töriből még meglehet...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése