Tegnap este - vagyis inkább már ma éjjel - eltűnődtem, hogy nemsokára egy új közegbe kerülök, és egy olyan új élet küszöbén állok, amitől félek is, de épp annyira várom már, miként tudom megállni a helyem.
Eltűnődtem, mi lesz, ha új embereket ismerek meg, és milyen válaszokat felelek majd a kérdéseikre. A nevemet, egyéb adataimat, a családom jellemzőit régóta ismételem már, ám az, hogy blogom van, hogy írok néhanapján, még nekem is új, és ezért izgulok, hogy hogyan fogok erről nyilatkozni, miként fognak ezekhez viszonyulni.
A fantáziám azonban most sem hagy cserben.
A felsőbbrendű:
"Nézd már, az új lány! Gólyatáborban se volt, most meg azzal akar menőzni, hogy blogol és írogat. Lefogadom semmi nem igaz belőle. Mi? Író akar lenni? Ez??! Ugyan, csak rá kell nézni, egy szerencsétlen idióta, ha meg is jelenne könyve, lefogadom az apja pénzelné vagy egy őskövület pasi, akire ráakaszkodott."
Az ikerlélek:
"Én blogot vezetek, és szabadidőmben, ha tehetem, történeteket írok. Mi? Hogy te is?? Ez szuper! Jól ki fogunk jönni egymással!"
Ez a fenti jelenet biztató, ám nem tudjuk, mire gondol a másik. Vagyis: az álszent:
"A fene enné meg, le fog körözni. Már a múltkor is ráakadtam a blogjára, de direkt nem írtam semmit. A francba, egy újabb rivális. Nem baj, azért közel kerülök hozzá, hátha előnyömre válik. Végül is jófejnek tűnik, csak kicsit fura..."
De nem lehetünk mindannyian pozitívak - A trónját féltő királynő:
"Még hogy író! Na persze! Kenterbe váglak, kisanyám, ha veszélyeztetve érzem magam, abban biztos lehetsz! Lehet, hogy kaptál már pár dicsérő szót, de nálam tuti nem lehetsz jobb. Ám ha mégis, én kicsinállak! Van pár felsőbb éves ismerősöm..."
Akárhogy is lesz, kicsivel több mint tíz nap, és jön a fekete leves, az élet habos oldala, a marcipánnyuszi a csokitortán. Két hét, és egyetemre megyek.
* * *
Ez a szám az én nagy kedvencem. Örökös szívmelengető, önbizalom növelő, jó érzéssel eltöltő dal a Muse-tól, ami optimistává tesz. Ez az Undisclosed Desires.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése