Három hét tömény semmittevés után nehéz megtenni azokat a bizonyos kezdő lépéseket a hideg és unalmas valóságba, ahol mindenféle gond vár. Olyan jó volt három hétig elbarikádozni magam, szinte csak pizsamában lófráltam egész nap, zenét hallgattam, olvastam... Legújabb nyelvtanulási hóbortom, hogy interjúkat nézek (Muse interjúkat, ki gondolta volna?), ezzel pedig egyszerre szórakozom (mert rohadt vicces, főleg Matt & Dom) és gyakorlom az angolt is (remélhetőleg. bár tény, hogy azért egyre több mindent értek meg hallás után *örül és tapsikol*)
Szóval ja. Vissza szépen a suliba, ki kell húznom a fejem a homokból, és ez kicsit megrázó.
Mellesleg nem értem az anyákat. Ha rossz a kedvem, az a baj, ha egész nap szétröhögöm a fejem (btw az interjúk nézése közben), akkor meg az a baj, hogy két hete nem csinálok mást, csak a fotelban gubbasztok pizsamában és röhögök. Most akkor ezek szerint tök mindegy mit csinálok, nem jó, nem? Vagy én ezt nem értem.
Alapjában pesszimista vagyok, de nem is akarok egy sötét személyiség lenni, aki csak lerohasztja maga körül a világot, szeretem megnevettetni az embereket, és néha nem is olyan nehéz optimistáskodni egy picit. De. Mindig letöri a lelkesedésem, hogyha éppen félig telinek látom a poharat, és akkor meg az a baj, hogy jó kedvem van. Mellesleg nem is szeretem, amikor jó kedvem van, mert annyira széjjelgondolkodom meg töprengem magam, hogy nem telik bele két perc miután tudatosítottam magamban, hogy na most tényleg fíling gúd van, utána tuti találok valamit, ami miatt elbaszom a saját heppifejemet depifejjé. Zavaró. Nem tartom magam egy csodálatos embernek, de néha azt kívánom, ne töprengnék annyit, amennyit, mert azzal csak elrontok mindent. (*random jegyzet: deja vu-m van. volt. utálom, mert csak egy röpke pillanat az egész, és utána hiába gondolok vissza, hiába próbálom megfejteni, mi volt az, csak megfájdul a fejem, de nem tudok semmit...)
Hát ja. Vissza a suliba. Semmi interjú (most a szupergyors kolisnettel letöltöttem megint vagy 81-et... a gépem megint üres helyért kiállt), semmi lompecolás, korán kelni - fúj. Hiányzik az a három hét. Egy burokban voltam, egy meleg álomvilágban, ahová nem ért el a csúnya nagy ríl lájf, és olyan pazar volt. Struccpolitika - nem szép, de megnyugtató. Vagyis pár kellemes perc erejéig megnyugtató és megóvó, aztán meg jön megint minden kellemetlen, és a buborékpukkanás meg mindig fáj. De! Lassan március lesz, egy hónap múlva vastag leszek mint állat, igenis optimistaként megpróbálom bevonzani a pozitív energiákat, és marad még abból a limitált kiadású könyvből, amit kinéztem magamnak. (deúgyistudomhogyazleszhogymireleszrápénzemmárnemlehetmegrendelni.nemakarjavalakimegrendelninekemcsakhogynefogyjonel?kifizetemjövőhónapbanbecsszóóóóóó)
Hisztérikus kitörésemet olvashatták. Persze nekem is egy méregdrága könyv kellene, mikor még alapvetőbb dolgokra is nehezen jut otthon. Na majd ez a vágyam is lecsendesül és elveszik szépen, oda a többi kielégítetlen közé.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése