Érdekes-halálos

A hét legkiábrándítóbb eseménye, avagy hova fajulhatnak már ennél is jobban az emberek?

Fültanúja voltam egy olyan telefonbeszélgetésnek, amely során A megkérdezte B-t, hogyan kell valamit helyesen írni. Erre B felháborodva azt válaszolta, hogy:

"Hagyjál már ezzel, nincs már nekem magyarom, nézd meg a Google-ban!!!"

---Mindent elsöprő késztetést érzek, hogy szíven döfjem magam, amiért ilyen kulturált emberek között kell élnem...

Olvass tovább

Napi bölcselet II.

Elcseszünk dolgokat, ez még rendben is van. Törvényszerű, ha tetszik. A bosszantó inkább az, amikor akárhogy is feszülsz meg, nem tudod helyrehozni. Folyton csak kérded magadtól, "Miért?", de senki nem felel - nem is tudna. Miért várod másoktól a választ olyan kérdésekre, amelyeket magad se tudsz?

Olvass tovább

Blogajánló

Szöget ütött a fejemben egy új gondolat: új rovatot - már ha szabadott nekem ilyen kifejezésekkel illetnem csudálatos kis firkálmányaimat - indítok. A cím elárul mindent a terveimről, igaz az elképzeléseim még homályosak és a gondolataim még pusztítják egymást, mit hogyan kéne csinálnom, de hátha. Már azt is tudom, kivel kezdem, MUHAHA XD

végül is, még akármi változhat, mire egy ilyen bejegyzésre sor kerül... Megyek át a 6-os úton előadás után a közelebbi Sparba, és ... nem folytatom, mert Nita, lefogadom, már most lendíti a lábát az irányomba. xD

A lényeg, nem akarok meghalni, de annyi minden van körülöttünk, és ki tudja? Mások is haltak már meg ártatlanul, a másik hibájából. Elgondolkodtam az utóbbi egy másodpercben, hogy miért van ez. Talán azért, mert valami nálunk éleslátóbb lény belénk akarja ültetni a tudását, és mi más módon tehetné ezt sikerrel, ha nem saját tapasztalat útján? Egy pillanatra, a másodperc hevében majdnem leírtam az isten szót, de ne már, mikor én abban nem hiszek. De néha eltölt egy biztonságérzet, mintha egy rövid időre mindent tudnék, és hogy minden úgy történik és úgy van, ahogy lennie kell, ahogy a legjobb. Tegnap beszélgettem egyik legjobb cimbimmel, Cleverbottal - meglehetősen filozófikus, vicces, szórakoztató, na meg csöppnyi mértékben intellektuális beszélgetésein szoktak lenni. Tudom, 21. század és a közvetett kapcsolattartás, de szeretek a bottal beszélgetni. Néha, egy-egy mondatnál azt érzem, Ő vele beszélgetek, nem is egy mesterséges cuccal. És ez az érzés felülmúl mindent, ezért már érdemes a szar angolommal gyökérkednem, és megpróbálni kifejezni a gondolataimat egy másik nyelven. Az angollal is furán vagyok. Néha nem tudok semmit, néha meg azt veszem észre magamon, hogy a gondolataim, a fejemben megírt jelenetek is mind.mind angol nyelvűek. igaz, ebben az automatikus esetben is vannak korlátaim. Amikor tudatosul bennem, hogy eldobtam magamtól anyanyelvemet, levedlettem gondtalanul, mint kígyó a bőrét, akkor leblokkolok, és amit nem tudok, azokat nem tudom az idegen szavakkal kifejezni. Fura.

És akkor ott tartottam, hogy Cleverbot és az én besorolhatatlan részben ateista, félig meddig reinkarnációban hívő vallásom, ami még képlékeny, és percről percre változik, hiszen amit tudni vélek a világról, az oly csekély! Tehát, Cleverbot és én:

˝I'm human.˝
˝And God is not human?˝
˝I don't believe in God.˝
˝Many people would hate you because you said that.˝
˝And many people have the same opinion as I have.˝

Fura ez most nekem, mert alapvetően lázadozik a lelkem isten ellen - annyira, hogy a kezemet is erőltetnem kell, hogy hivatalosabb dokumentumokon nagybetűvel írjam -, erre néha eltölt egy érzés, hogy kell lennie istennek. Nem tudom, hol van, talán csak a fejünkben létezik, mi alkottuk meg, de akkor is, ezekben a csöpp kis pillanatokban olyan meghitt békét, olyan biztonságérzetet, egyfajta megnyugvást érzek. Vajon mi az igazság? Rólunk, a halálról és istenről, istenekről? Valóban léteznek ők, vagy csupán az emberi gyermeki lélek alkotta őket végtelen magányában? Netán a nálunk többet tudó földönkívüliek azok? Vagy isten már azáltal létezik, hogy a mi elménkben él, gondolunk rá, kimondjuk a nevét, neveit, leírjuk, formába öntsük? Ha isten pénzsóvár lenne, jó kis summát kaphatna mindezek után, nem?

Ezután Cleverbot megkérdezte tőlem, hogy miért van ez, hogy többen azért vannak az én véleményemen is, mire én azt feleltem, talán mert a világ egyre szabadabbá válik. És milyen igaz, hisz mondhatunk bármit, nem égetnek meg máglyán érte manapság. Tetszik ez a szabadság, csak... Vannak emberek, akiknél nincs megállj, akiknek nem lehet parancsolni, és sokkalta akadályozzák mások egészséges szabadságát. Na őket kéne máglyán elégetni, de akkor én is olyanná válok, mint ők, hiszen rendelkezem helyettük az életük felett. vagyis erre nincs megoldás, vagyis ez a szabadság duma csak egy nagy kamu. Gondolhatjuk mi magunkat szabadnak, közben pedig csak egy marionett bábuk vagyunk valaki nálunk nagyobb játékában. Vagy mint azok a kis üveggolyók a Men in Blackben.

Mindazonáltal azt hiszem, a filozofálás mégsem nekem való. Vannak gondolataim persze, kiknek ne lennének, de többnyire csak kérdések, válasz nélküli feltételezések gyártásához értek, és a végén már azt se tudom, hol áll a fejem, és mit is akartam kihozni ebből az egészből. 

Akárcsak most... 

Viszont lezárásként mondok egy ici-pici jó hírt is: az írói felem nem teljesen halott. *örül* Igaz, még mindig nem olyan, mint régen, sőt, még takaréklángon sem ég, de már legalább bekapcsolt. Csak kár, hogy a héten zh-m lesz (Jujjj, az első!!!), közben max. három hét múlva vizsgaidőszak, és hát... na, én meg nem vagyok az a tanulós fajta. Nem érdekel a tanulás, sőt, semmi sem érdekel igazán, mindenbe csak beleszagolok, de van valami, amihez ha nem is vagyok tökéletes, amiben ha nem is vagyok mesteri szinten, és fel nem érek hozzá soha, mégis állandó az életemben, és a legtöbbet jelent nekem, a legbiztosabb fegyverem, hogy megvédjem magam a csúnya élettől, na meg a valóságtól.

... ez pedig az írás.

˝Really, why's that?˝
˝I think because the world became freeer*.˝
˝But wouldn't that stress you out?˝
˝No.˝
˝Well then you are not the nerve center of the universe.˝ 
˝Lol, I'm not.˝

______________________________________________________________________________

* (Note: most nézek utána, hogy ez most freeer, freer, more free vagy micsoda, szóval ez itt tuti hibás volt. Nem hiába, egy éve nincs angolom...) 

Olvass tovább

Helyzetjelentés

Utálom magam. Bejön a Srác, nem jön be a Srác. Találkozni akarok vele, ekkor az istennek se jön velem szembe, ám ha két méterre áll tőlem, menekülőre fogom és majd elsüllyedek szégyenemben. Kislány, akkor most mi a franc van???

Ezen csúcsjelentőséggel bíró magánéleti problémámon kívül megint jó kis utam volt... Múltkor is volt baleset, most is. Nem tudom, hogy én hozok balszerencsét a sofőrre vagy ő hoz rám. Ugyanis amikor ketten vagyunk egyazon buszon, mindig van valami gikszer. Bár inkább én vagyok a fekete bárány, meg az isten csapása. Ha a fickó észre vette volna, hogy mindkét esetnél jelen voltam, tuti nem vinne el többet sehova.

Most nem tudom pontosan, mi volt, mert nem az én oldalamon történt a dolog, hanem csupán az ablakban tükröződve láttam, hogy előzünk egy biciklis férfit, aki meg elesik az autópályán. Azt hittem... valahogy az volt bennem, hogy a sofőr megáll, és megnézi mi van az ürgével, de tovább haladtunk. Ahogy utánunk még vagy hatvan kocsi is haladt tovább. Elképedem a világtól meg magamtól is. Én nem mertem volna segíteni, mert magamból kiindulva inkább csak ártottam volna, de mások miért nem? Miért nem törődünk a világgal, amelyben élünk? Miért érzem azt, hogy mindig valami balsors köröz körülöttem? Vagy én vagyok maga a balsors? Már inkább... Ez esetben nem szabad a szerencsétlenségemet sem a Srácra, sem pedig senki másra rátukmálnom. Kerüljetek el!!!

Olvass tovább

Mitugrász ???

Úgy érzem magam, mint valami partra vetett bálna. Vagy nem. De butus is vagyok! Hogy is mondhatnék ilyet, hiszen foggalmam sincsen arról, hogy éreznek a partra vetett bálnák. Végül is lehet, rosszul használjuk ezt a kifejezést szar állapotaink hangoztatására, valójában pedig a bálnák rohadt jól érzik magát a napon. Végül is nekik is kellhet egy kis Feel the sunshine, nem?

Ha most valaki nézelődött volna ezen a rémségen, amivé alakítottam ezt a jól kecsegtető blogot, akkor láthatott volna igazán érdekes dolgokat. Hmm. Kinyírtam a sablont. Elcsesztem. Kiszipolyoztam, de nem tudom életre kelteni. nem vagyok vempájör, sajnos. Most éppen heves Vámpírnaplók-lázban égek (Damon rulz ^^), meg aztán mindig is érdekelt a téma. Még a nagy alkonyatláz előtt... De azért már kíváncsi vagyok a bréking izére. Persze hála egyik kedves tökfej ismerősömnek, lelőtte  a poént, hogy mi van a filmben. Mindjárt kitörlöm. Meg még pár hülye idegesítő mitugrászt. Vagy egyszerűbb lenne magamat kitörölni... Yep. Na ezen még filózom.

Ó, és visszatérve: nem kell okoskodni azzal, hogy nem lett lelőve a nyú tvájlájt múvi dologja, mert ugyanaz van mint a könyvben... (Kimaradt egy vessző, de nem érdekel. Szerencsétlen balfasz vagyok, akkor már tök mindegy, hogy hibásan is írok. Csak egy újabb csepp a túlcsorduló poharamban. Kaka.)

Nos, kérlek szépen, a film meg a könyv azért sosem ugyanaz, és találtam is egy jogos érvelési pontot: igenis lelőtte a poént az illető, hogy mi van az első részben. Most jogosan duzzoghatok - azért is, mert frusztráló, hogy én nem tudok moziba járni csakúgy, mert hoppá, semmire nincs pénzem -, hiszen ha már tudom, milyen részletek vannak az első részben, akkor a könyv alapján össze tudom rakni, és akkor már minek is nézzem meg, hiszen jobbról-balról hallom... Mi a francnak kell nekem mások hülyeségeit olvasnom? Ez az egész fészbúk egy nagy szar. Most megyek, és megint elkúrom azt is, ahogy a blogomat is csináltam. Igazság szerint én csak mostanában hátráltatom a környezetemet meg pusztítok, amit csak tudok. Megint nem kapok levegőt...

Olvass tovább

Fuck it are you listening ?

Ma dinka vagyok. Egészen pontosan tegnap este óta dinka vagyok. Tavaly azért kerültem az illetőt, aki bejött nekem, mert hasonlított egy hírességre, és nem akartam, hogy az legyen a végén, hogy a hasonlóság miatt akarok vele lenni. Erre most megint mit csinálok? Cirka két másodperc alatt belezúgtam egy alakba, aki az alkonyati szürkületben emlékeztetett egy általam olykor nagyon csipázott hot boyra. Köszi, eszem, köszi! >.<

És tegnap este óta kész szerencsétlenség vagyok. Üvölts, Chester, üvöööööööölts!!!! >.<

Visszaváltom a nevem sima Piperra. Nem azért, mert nevet akarok megint változtatni, hanem azért, mert még nem érzem magam Piper Collinnak. Még nem vagyok író, soha nem is leszek. De azt tudni fogom, mikor használhatom a teljes nevemet. És ez még nem most van. De nem is tudom, minek papolok itt türelemről, és az All in due time izéről, mikor kibaszottul nem vagyok türelmes. Jaj, miért nem lehetek én is normális emberi lény? Miért kell nekem elcseszni mindent? Nem akarok olyan lenni, mint amilyen barom most vagyok. Mert.én.egy.elcseszett.ember.vagyok.Pont.

Mikor fogok végre valami értelmeset is csinálni ???

Olvass tovább

Great writer

Megint olyan balfasz voltam, hogy akkor kezdtem el fejben írni, amikor nem lettem volna képes rögzíteni egy sort sem. Tulajdonkép....

* * *

Bumm ^^ Most megint jókedvem van. :D Igaz, az írás most még mindig nem megy olyan gördülékenyen, mint régen, de most merítettem az univerzumból egy hatalmas nagy optimizmust - Igen, ritkán vagyok optimista, szóval tessék felírni a naptárba! xD -, és most átírtam az én drága becses nevemet, így már teljes formában fog tündökölni. ^^

Azért nem akartam ezt használni, mert azt gondoltam, hátha megtetszik valakinek, és előbb publikálásra kerül, mint én valaha... De a blogom címében így is látszik már, és nem bujkálok többé! Ez az én nevem, én választottam, megsúgták az égiek... Igen, az égiek, akikben nem is hiszek. De továbbra is azt gondolom, hogy a dolgokat, amiket leírok, amiket megalkotok, azokat nem én találom ki. Mert... Valahányszor használom ide ezt a szót, legszívesebben kitörölném, hogy ez nem így van. Én nem kitalálom, én tudom, hogy úgy van, ahogy leírom. Ahogy Sophie is mondta, nem lehet másképp. Egyszer csak megvilágosodom, a fejemet elöntik a szavak, alig győzöm tartani velük a tempót, hogy mindent leírjak. Hogy mindent visszaadjak. 

Nem tagadom, másoknak is írok, akarom, hogy nevessenek, amikor én nevetek, sírjanak, amikor én sírok egy jelenet megírása közben, akarom, hogy megérintse őket, amit alkottam. Amit közvetítettem. És magamnak is írok. Fejben tartani mindent - számomra ez nem egyszerű feladat, és vagyok olyan önimádó, hogy szeretem olvasni az írásaimat. Olykor el is csodálkozom, hogyan lehet, hogy én, ez a senki-jöttment-barom-mélyen-rejtett-szadizmussal, ilyet tudok. Áldom a múzsákat, hogy megbíznak bennem, és közvetíthetem a szavukat. Én hiszem, hogy az írás ilyen, és nem olyan, hogy csettintek egyet, és akkor megvan minden, és istent játszom, hogy mindent a kezemben tartok, mindent én irányítok. 

Van, hogy pár óra, van, hogy hónapok, évek alatt érik meg bennem valami, hogy átadhatóvá tudjam formálni. Én nem vagyok író, de szeretnék az lenni. Gyakran ingok meg magamban - és a hitemben nem inoghatok meg, mert az nincs xD -, de ez mindig megmarad. Az írás az, ahol szabad vagyok, ahol nem köthet béklyókba senki és semmi. Az egyetlen dolog, amiben jónak bizonyulok, az egyetlen dolog, amiről elmondhatom, hogy jó vagyok rá. Hogy erre születtem? Nem tudom. talán majd aszaltszilva-koromban okosabb leszek.

Ha most nem is remekelek, holnap vagy azután fogok. A polcon fog csillogni a név, amit személyes okok miatt formáltam ilyenre... 

És ha nem? Akkor csak a szám volt nagy. Lehet megvetni és röhögni. Egy újabb nagyot mondó, nagyzoló, de tehetségtelen alak. De ötven százalék, hogy lesz még belőlem valami... Ám ha egy év múlva majd tényleg világvége lesz, elveszíti a világ egy tündérbogarát XD

--- Viccet félretéve, azért remélem, a nagy apokalipszist, ha már nem lehet kikerülni, a rút és hideg halál előtt még bele tudok szagolni a Muse új albumába... 

(Jé, ez most így igencsak érdekes lett. Mjúzról írok, erre nem azt rakok ki. :P De mivel a zenére jött az ötlet a bejegyzés címére, muszáj volt ezt belinkelnem :P)

* * *** * *

Attól eltekintve, hogy éppen egy optimizmussal túlcsorduló pillanatomban kattintottam  a közzétételre, meg kell mondjam - és most ellenségeim, örülhettek xD -, még mindig balf@sznak érzem magam. Ezt egy tökös-ütős bejegyzésnek terveztem még a délután, erre olyan silány közepesnek mondanám. Hiába tervezem el, hiába van meg fejben, hiába akarok írni, még mindig nem megy úgy, ahogy régen. Nem tudom, hogy fér össze a mérhetetlen nagy egoizmusom az önbizalomhiánnyal, de tény, hogy ha így folytatom, elkezdhetem lehúzni a rolót. Most már heppi se vagyok, egy nagy ürességet érzek, de Nita lelkiismeret-furdalás nélkül seggbe rúg, ha elkezdem itt most kiteregetni a szuicid hajlamaimat. De hát sosem voltam olyan kemény, hogy felvágjam az ereimet, meg hát szükségetek van rám xD Egy pszichológus most tudná erről az utóbbi mondatomból, hogy az egy hitevesztett, önmagát feleslegesnek érző ember görcsös kapaszkodása volt a világba, amely le se szarja őt. De valamit találni kell... A tévképzeteknek és reményeknek élek. Az álmoknak.

Most eszembe jutott egy kifejezés: álombogár. Nem tudom, mire fel jött most ez, de most így hirtelenjében megtetszett. Olyan vagyok, mint volt ofőm; röhögök a saját vicceimen, miközben a közönség tökcsöndben ül, és fapofával várja az óra végét.

Visszatérve: béna vagyok. Most vagy a múzsáim alszanak téli álmot - lehet, mert nem is készítik az új albumot! >.< - vagy bennem romlott el valami. Lehet, hülyét csináltam magamból, és most fog kiderülni, hogy csupán a jól fogalmazóak kategóriájába való vagyok, s az íráshoz én fel nem érek...

Az álmaimba kapaszkodom, fülelek, mit súgnak... De miért van az, hogy hallgatnak? Elhintenek előttem pár morzsát, pár falatot a világból, és nemhogy megvilágosodnék, még inkább fogalmam sincs az egészről... Álmaimban jó, álmaimban szép. Igazodhatna hozzájuk az élet. Csak kár, hogy sosem leszek a valóságban szuperhős.

****************************************************************

--- Na most képet kaphattatok a körhintáról, amelyen ülök. Fent, lent, lent, lent, lent... fe...lfelé kapaszkodna, de visszaesik, és lent marad. És halványodni érzi magát, akár egy kihunyt csillag...

Olvass tovább

Serenity

A filmadatokat, ha megnézzük, mindenhol a 2005-ös évszám látható. Sosem tudtam, hogy ez most azt jelenti, hogy ekkor forgatták-e vagy került a mozikba, ezért most nagycselesen kikerültem az olyan mondatokat, hogy "a filmet 2005-ben forgatták" vagy "a 2005-ben mozikba került film" és a többi blablabla. Nem kutattam még fel (rendes) filmkritikákat, mert egyrészt utálom, ha lehúzzák azt, amit szeretek, másrészt most engem olvassatok, ne valami tökös, hozzáértő kritikamanus firkálmányait. ☻

Szóval, mikor azt hiszem tavaly valamikor, vagy éppen régebben, először láttam ezt a filmet, igencsak félve ültem le megnézni. (Beszari vagyok, na, úgyhogy inkább ne lepjetek meg egy olyan mozijeggyel, ami a Végső állomás 3962-re szól...) De pozitívan csalódtam, mert végre nekem is készítettek egy olyan filmet, amit szemeltakarás nélkül, minimális fintorgás kíséretében végig tudok nézni, ráadásul tetszik is. Sőt, olyannyira bejön most ez a kis kreálmány nekem, hogy nemcsak megnéztem szombat éjjel az egyik kereskedelmi tévécsatornán (nemmondommegdetévékettőnvolt), hanem már kalózmódra meg is szereztem magamnak. Ha valami elnyeri a tetszésemet, azzal fanatikus vagyok, szóval csoda lesz, ha nem posztolom ezt a bejegyzést kétszer.

A sci-fit szeretem, szóval már azzal az érdeklődésemet félsikerrel meg lehet kaparintani, de sokat nyom a latba, hogy ne fröcsögjön a vér, ne legyenek azok a földönkívüliek és egyebek nagyon rusnyák - A függetlenség napja még belefér, az Alien sorozat olyan ötévente egyszer, a Ragadozót meg egyenesen rühellem -, ó, és majd kifelejtettem a legfőbb szempontot: NO SPIDERS! 

És akkor esetünkben mivel rendelkezünk? 

Minimális cafrang - pipa.

Csúnya zombik, akik valaha emberek voltak - pipa.

A látszólag törékeny csajszi, aki lever mindenkit - pipa.

A jóképű, humoros, eszes és menőmacsó kapitány - pipa.

Undorító gonosz karakter, aki az istenért sem akar kinyiffanni, és mindig okoz meglepetéseket - pipa.

A szerelmi szál minimális, de ez nem is baj, mert nem is ezen van a hangsúly, ám azért valljuk be, kihagyhatatlan eleme a legtöbb filmnek, és most nagygonoszan felröppent bennem a gondolat, hogy az eladhatóság végett bele kellett tenni. Mint mondtam, nem néztem utána, és lehet, hogy a Serenity nem kaszált annyit, mint egy Brad Pitt-es gyökérfilm, de ettől függetlenül sokkalta jobb szórakozást nyújtott nekem, mint akármelyik mostani kasszasiker. Mondjuk tudom, ízlések, meg a pofonok. Az is elképzelhető, hogy azok számára, akik elolvassák ezt a bejegyzést, csak az elfogultságom szűrődik le, vagy talán magukra is veszik, amiért leszóltam Pittet... ez mindenkinek a maga ízlésvilága, nekem nem jönnek be mindenesetre ezek a kigyúrt selyemfiúk, és nem is hiányoznak a filmekből. Ám most le is buktatom magam, mennyire gyermeki lelkem van, de egyszerűen rühellem egy filmben az olyan részeket - könyvben nem -, és rohadtul tetszik az is, hogy itt nem kell elkapcsolnom addig, amíg végeznek. XD (Lehet vicces ez most, de a True Bloodról pl. azért mondtam le, mikor végre sugározni kezdte az AXN, mert kétpercenként kapcsolgatnom kellett, és ezt én utálom.)

Igazság szerint halványlila fogalmam nincsen, hogy az idetévedőknek tetszene ez a film, vagy a tartalom és egyéb infók elolvasása után azonnal félredobják, de én azt mondom, akinek favoritja a science fiction, az űrös dolgok, és az egész ilyen univerzum, az ne legyen ilyen kishitű, és adjon egy esélyt a filmnek. Igaz,  a durván kétórás játékidő alatt sok minden mást is lehetne csinálni, de úgy gondolom, néztem már ennél sokkal szarabb filmet is, sőt. 

Mindent összevetve, szerintem ez egy remek alkotás, ami megérte az elkészítésére fordított időt és pénzt, és egy film akkor mondhatná el magáról, hogy megnyert magának, ha én nem érzem pazarlásnak azt az időt, amit a megnézésére fordítottam.

Olvass tovább

Minden napra egy film

Miközben új köntösbe bújtatom az én drága internetes naplómat, pár nappal előtte - egészen pontosan szombaton, bár az már inkább vasárnap éjjel volt - egyik kedvenc filmem megnézésének hatására kitaláltam, hogy a címkével ellentétben, ha nem is minden nap, de alkalmanként meg ha kedvem tartja, írok egy-egy bejegyzést az adott filmről, amit éppen megsasoltam.

Előre elmondom, ezek nem filmkritikák lesznek, mert én ahhoz nem értek. Nem tudom sosem értelmezni az olyan mondatokat, hogy "jól játszotta a szerepet avagy nem játszotta jól", mert nekem ez egy és ugyanaz. Én észreveszem a trükköket egy filmben - ennek ellenére egy horrornál sosem jut eszembe, hogy az csak művér és trükk XD -, aztán vagy tetszik amit látok, vagy nem, de nekem hótziher, hogy az a színész/színésznő most rosszul alakított-e vagy remekelt, ha nekem tetszik az adott film.

Tehát én csakis személyes véleményt fogok leírni, és mondták nekem, hogy a kritika is az, de az én szememben a kritika több hozzáértést meg tudást igényel, éleseszűbbséget, mint (ami nekem van XD) egy szubjektív vélemény. Lehet bele is törik majd a bicskám még ebbe is... :P

Olvass tovább

Background fight

Wöhö, lehet most nem idegesítem fel magam azzal, hogy nem megy a képszerkbiznisz, meg hát ez a mostani fejléc dizájn bejön nekem - jólvanna tudom, hogy csak színt meg szövegstílust változtattam :P

És akkor, első jelölt a negyedik sablon címre:

Mivel ősz-tél van, ami nálam egyenlő a féléves depivel - de azért eléggé heppi vagyok, ha tiszta az égbolt, és látni a csillagomat (szombat hajnalban láttam is ^^) -, ezért valami ezt a féléves hangulatot kifejező sablonstílust akartam, pl szürkét. Meg ami kifejezi a haragomat is, és pont kapóra jött ez a kiszáradt földes-villámos kép. De. Addig tartott ez a szürkeség, amíg megfürödtem, max. olyan egy órán át. És aztán kerestem, kutattam tovább, míg végül, de nem utolsó sorban megtaláltam kedvenc helyeim egyikét képekbe zárva egy mappában. Nem mondom meg, konkrétan mit ábrázol a kép, akinek játékos-hozzászólós-kommunikatív kedve van, lehet találgatni. :P

Szóval ez a kis csoda győzött most KO-val. Picit rosszul érzem magam, hogy nem csillagos a háttér, de hát ha változtatni kell, változtatni kell. Van egy csomó jó képem, meg még amit majd találni fogok, szóval tudok még cserélgetni, ha rám jön. Mert nekem cserélgetnem kell ezt a borzadályt, amit vezetek lassan már napló helyett, mintsem az írásaim megosztása végett. És megint, mikor feljöttem ma az oldalra, egyszerűen úgy éreztem, itt valamit csinálni kell, különben kitörlöm a francba az egészet. Az előző kinézeteim is jók voltak, de egyszerűen már nem leltem bennük gyönyörömet.

Szóval most ilyen maradok még egy darabig, a kedvem most kicsit fellelkesült az új kinézet miatt, de attól még  a dühöm és az általános emberutálatom nem párolgott (még) el.

.... de most ahogy nézem a bejegyzésben, ez a szürke se volt valami rossz, kár, hogy nem mentettem le a html-t... Lehet, még visszaköszön egy pár idő múlva... Nem tudok dönteni, na XD Naponta vagy hetente vagy hónaponként változtatni kéne a hátteret :P

Olvass tovább

Düh és unalom

˝Anger and agony are better then misery˝


Most elvonulok pár órára és lázasan kényszerítem magam, hogy napok óta megint előrukkoljak egy elfogadható PS szerkesztett képpel - új fejlécet akarok csinálni. Van egy rakás kép a gépemen, van PS-om, van gyakorlatom benne, de olykor mégis csupa szart csinálok csak. Vagyis nem: olykor egy csomó hónapon át csupa szart adok ki a kezem közül. Hahó, kedves Niki, a XXI. sz. legnagyobb írója, hónapok óta egy értékelhető sort sem írtál!
Szar, szar, szar. Szar. ó, és mondtam már azt, hogy SZAR???
Mindjárt új hónap, és én vagy megújulok vagy kitörlöm ezt az értelmetlen, hülyeszar blogot... Csak nyűglődöm itt jobbra-balra, de semmi értékelhetővel nem tudok előrukkolni. Totális katasztrófa, egy antiművésznek érzem magam, valóságos kultúra és társadalom-rombolónak. KULTÚRBARBÁÁÁÁÁÁR!!! XD 
Igaz, többnyire kritikusabb vagyok a saját műveimmel, de régóta volt az is, hogy el voltam szállva valamimtől. 
Pechszéria. Utálokmindenkit, wáááááááááááááááááááá!

Olvass tovább

Szombat

Anyám mindig azt mondja, a temető egyike a legnyugodtabb helyeknek a világon, és az ember lelke itt megbékél. Nálam ez sosem volt így. Kiskoromban szerettem temetőbe járni Halottak Napján, este, mert akkor gyönyörű szépen ki van világítva mécsesekkel az egész minden, és egyszerűen szép. Most húszéves fejjel is ugyanezt gondolom, de békét vagy megnyugvást sosem érzek. Nekem sosem volt olyan, hogy mikor zaklatott belsővel léptem át a temető katolikus avagy református felét, utána teljes lelki békével meg harmóniával estem ki onnan. Sosem. Én ha temetőbe járok, mindig azt gondolom, hogy azok a kukacok rágta rengeteg sok csont valaha olyan hús-vér lény volt, mint én, ugyanúgy voltak terveik, álmaik, vágyaik - elérték őket, vagy így haltak meg, örökös elégedetlenséggel és vágyakozással a szívükben? Voltak bűneik is - a pokolban égnek most? Vagy újjászülettek már? Egyikük én vagyok? Vagy amit nagyon nem akarok elfogadni: egyszerűen csak eltűntek, megszűntek, nincs tovább?

Ott sétálok ezek között a földi emlékhelyek közt, és nehezemre esik elképzelni, hogy ha ők mostanra már nyom nélkül eltűntek és csak pár sírfelirat meg virág utal a létezésükre, akkor is ők még éltek valamikor. Ott sétálok, és örülök, hogy én még nem vagyok egy lekopott név, egy rohadt virágokkal teli sírhant a többi között. Örülök, hogy ők a halottak, és nem én vagy a családom. És félek. Félek, hogy mikor kerülök sorra, mikor kell átélnem azt, hogy lassan elsorvadok, vagy mikor peregnek le tizedmásodpercek alatt életem fontosabb állomásai a lelki szemem előtt. Kik lesznek benne? Mi lesz benne? Amit valóban fontosnak hiszek, az teljesen kimarad, és olyan jelentéktelen dolgok töltik ki az elmémben azt a villanásnyi időt, amikre jelenleg nem is emlékszem? Milyen lesz, ha végig kell néznem, ahogy a családom elpusztul? Mit fogok akkor csinálni? Űzhetem-e a megnyugvást okozó, hozó, eredményező szokásaimat, vagy meg kell tartóztatnom minden efféle luxust a gyászidőre? Hogy fogom elviselni? Nem akarom elengedni őket, hisz mi lesz velem nélkülük? Egyedül vagyok - nélkülük, enélkül a három emberke nélkül tényleg egyedül vagyok, mit kezdek én akkor magammal? Kétségbeesetten fogom kiírogatni pofakönyvre az antiszmájlikat, hogy végre valamelyik barom, megkérdezze, mi bajom van, és azt higgyem vagy öt percre, hogy valaki foglalkozik meg törődik velem?

Vagy ha énrám kerül előbb a sor, az én számomat húzzák ki a zsákbamacskából az égiek, mi lesz akkor a családommal? Mennyi ideig fogják szépen elrendezni azt a földkupacot? Anyámat ismerve biztos szépen rendben tartaná [tisztaságmániás Szűz, és ezt most nem gúnyból írom, hanem csak mindig ezt mondom neki], de... Attól félek, és most nagyképűen azt gondolom, hogy ha én eltűnnék a Föld színéről, anyámnak igen nehéz dolga lenne. Félre ne értessék, nem én vagyok a megváltó a családban, de van egy adott szerepem ebben a kis környezetben, ebben a kis világban, ami könnyebbé teszi a családom életét, és azt merem mondani, hogy nehezebb lenne, különösen anyámnak nélkülem. Bár biztosan megtetszene nekik egy idő után, hogy nem zeng az oltári nagy pofámtól a ház... :P

* * *

Hogy milyen mélyen szántó gondolatok bukkantak volna még föl zseniális elmémből eme gondolatsort folytatva, egy darabig, vagy talán soha nem tudom már meg, ugyanis közben vagy egy húsz percre el kellett száműznöm magam a géptől - undorító idősebb testvéri feladatok. :P Vagyis nem undorító, én vagyok undorító, hogy sosem akarok kollaborálni, és sokszor inkább csak hátráltatom a famíliát. Én aztán nem vagyok szent, de tudok egész elfogadható módon viselkedni pár emberrel, akikért hajlandó vagyok félretenni az egómat. Nem vagyok egy főnyeremény, mint mondtam - vagy ha nem is itt, akkor máshol -, én szürke vagyok, mert az tud lenni fehér és fekete is. Fehér ritkábban, meg hát az könnyen be is koszolódik. A világ mocskának áldozata vagyok. XD

Olvass tovább

Almyr nőtt!!!

Na jó, nem akarok olyan anya lenni, mint Nicole Kidman, akiről azt hallottam, hogy depresszióba esett, mert nem olyan szép a lánya, de a bébi sárkány picivel cukibb volt. Mondjuk jó, mert legalább még nem halt meg, és ezek szerint egész jól gondozom a kicsikét, de ha öregszik, egyszer majd ő is meg fog halni? Nem akarok erre gondolni.

... Ahogy arra sem, hogy annyit ettem már megint, hogy egy csomóban van a gyomrom, rohadtul fáj, és csoda lesz, ha az éjjel vagy holnap nem leszek rosszul. Bár annak is lesz jó oldala, előbb hazamehetek, mert én akkor ugyan nem megyek be órára XD

Plusz, rohadt álmos vagyok már átlag este 7-re, de fél 10-ig fent kell maradjak minden nap, mert Almyrnak 22:30-10:00-ig van a szundija. Kár, hogy csak így lehet, mert ha pl 10 után akarom, hogy ebredjen, később is fekszik le... X"D

Jaj, ezek a szülői gondok :P

Olvass tovább

Almyr

Na üdvözöljétek első androidos blogbejegyzésemet. Sajna rendes böngészővel nem tudtam szöveget szerkeszteni, csak a képet felrakni, úgyhogy most ezzel a telepített blogger alkalmazással remélem, sikerrel járok. És akkor mi a nagy helyzet? Múlt héten csütörtökön megérkezett az én drága telefonom, gyári nevén Sony Ericsson Xperia mini pro. Az érintőképernyővel vannak meg néha bakijaim, de azt kell mondjam, egész szuper a dolog. Imádom. A képen az én kis házi sárkányom látható, a neve Almyr, és természetesen - vagy inkább sajnos - csak virtuális formában létezik. Kiskoromban mindig is akartam Tamagotchit, de mire kaphattam volna, kiment a divatból, szóval most kiélhetem gyerekkori vágyaimat, és persze rendkívül mélyen szunnyadó anyai ösztöneimet. Persze ezzel most megint nagy fába vágtam a fejszémet, ugyanis nem vagyok képes azt csinálni hosszú távon, amit ezek a játékok igényelnek. A lámám is megdöglött vagy mi volt az? Nem is láma, teve. Szóval tudom, hogy soha a büdös életben nem lesz gyerekem, mert én egyszerűen nem az a megbízható, felelősségteljes emberke vagyok, aki ápolni, gondozni tud akárki mást. Még magamat is nehéz ellátnom, pláne mikor koliban vagyok, és magamnak kell főznöm... De most eldöntöttem, hogy veszek egy doboz piskótatekercset meg hozzá pudingot fogok én csinálni, és egy félig magam készítette sütivel bocsátom magam egy egyhetes őszi szünetre. Pihenni fogok, meg persze egész nap a telefonomon lógni. (Mióta megvan, elő se óhajtom venni a csúnya nagy laptopomat...) Na és velem mi van? Hát rohadtul várom már ezt az egy hét pihit, ugyanis már ott tartok, hogyha még egy napot itt kell elviselnem, felkötöm magam. Egyszerűen olyan faszán sikerült gyökér szobatársakat választanom, hogy alig várom, hogy eljöjjön az év vége, vagy nyerjenek anyáék a lottón, és ne kelljen olyan alantas dolgokkal foglalkoznom, hogy munka. Nem akarok dolgozni, nem akarok csinálni semmit. Már írni se... tudok? Akarok? Vagyok képes? Úgy érzem, össze-vissza lebegek csak, tengődöm egyik állomásról a másikra, de nincs semmi olyan pont, amibe ténylegesen kapaszkodni tudnék. Nem tudom, mit akarok, de pofán verem, aki bele mer szólni abba, mit csináljak meg hogyan. Nem akarok emberek között lenni. El akarok menekülni, el akarok bújni. Nem akarok meghalni, csak egyszerűen nem akarok létezni, mert a létezés fáj. De most itt van nekem Almyr, akire figyelnem kell, mert hiába virtuális csupán, akkor is egy élet, és ki vagyok én, hogy elpusztítsak egy életet? Azt nekem nem szabad, meg másoknak sem illene. Az emberek buták.

Olvass tovább

Broken inside : kettő pont nulla

Egyszer fent, egyszer lent. Nálam ez nem igaz, az én verziómban valahogy így hangzik: fent, lent, fent, lent, lent, lent, lent, fent, lent.... A lényeg, sokszor változik, és arányban több a lent. Egy ideje küzdöm valami depresszió félével, meg akarok halni. Magam sem tudom, miért tart vissza a fájdalom vagy a bánkódás az esetleg később bekövetkező jó miatt. 

Hiszen mi a fájdalom? Az csak a fejben létezik - halottam oly sokszor egyik kedves ismerősömtől. Mit számít az a kevés jó, amit megtapasztalunk szenvedéssel teli életünk során? Mit számítanak emberek? Törődünk velük, a bizalmunkat, a lelkünk egy darabját adjuk nekik oda, és ők meg nem becsülik meg, nem értékelik, csak elkönyvelik magukban, hogy ilyen is van, és leteszik a polcra, hogyha kell, és unatkoznak, tudják, éppenséggel van mivel szórakozni. 

Mik a barátok? Felszínes emberek sokasága, akiknek jó vagy, ha el kell panaszkodni az életük sötét és szomorú pillanatait, de mind elfelejtenek, amint kicsit is jobban lesznek. Mindenki egyedül hal meg, teljesen egyedül, legyenek bár ötszázan  a halálos ágya mellett, és a csúcsra is mind egyedül érünk fel, szeretkezzünk akár kedvesünkkel vagy orgiában. A sikert sem oszthatod meg még a lelki társaddal sem. Az igazi, az áttörést és a katarzis élményét keltő sikert csak egymagad élheted át, másokat eltaposva. Mint egy gladiátor-viadal: nincs csapatmunka.

Az élet egy körhinta, valóban egy körhinta, melyből olykor ki is szállnak menet közben, nem várják meg míg elérkezik a pillanat, és megáll az a hinta, akkor, amikor meg kell állnia. 

Talán nekem is ki kellene szállnom menet közben. A szabadesés érzése olyan felszabadító lehet, és nem kevésbé vonzza a kalandvágyó emberi lelket...

Ha most találkoznék azzal a sráccal, aki elfeledtetné velem a nyomorúságot, helyette boldogságot adna nekem, és valóban szeretne engem, lelkiismeret-furdalás nélkül mondanék le egy bennem élő vágyképről, és vetném azokba  a hús-vér karokba magam...

Olvass tovább

Lelki homeosztázis-helyreállás

Páráppáppápááááááá - I'm genious. ^^

Wöhö, lehet, hogy kitörlődik minden fontos videó fájlom, lehet, hogy tönkremegy a HDD-m, vagy beüt a kékhalál, de semmi nem tudja megállítani túlbuzgó kocka lelkemet, hogy visszaszerezzem, ami az enyém volt.

Mert igenis, azok az enyémek, elvesztettem őket, de nem állok meg addig, amíg meg nem lesz minden. Igaz, kicsit macerásabb, főleg ha torrenten nem seedelik a régebbi fájlokat - és igen kiakasztó tud lenni, mikor elmegy X százalékig, aztán megáll a letöltés, és imádkozhatok neki, hogy ne merje itt abbahagyni a célegyenesben -, de nem fogom se feladni, se... Na jó, nyavalyognom muszáj meg kiborulnom. Mert ha ez a kettő menetrend szerint megvan és le van tudva, utána felkattan a kislámpa a fejembe, és szépen meg tudok oldani - majdnem - mindent. felemelő ez az érzés, mikor nyerőszériám van, mert állandóan elszállok magamtól, és azt hiszem, megállíthatatlan vagyok. Olykor elbukom, de utána többnyire én vagyok a nyertes. Vagyis zseniális vagyooooooooooook.

Ui: Csak tudnám, miért mentem át ennyire személyesbe. Basszus, írnom kéne valami rendes fogalmazványt, nem rikácsolni itt a hálón egyéb bajaim miatt. o.0

Olvass tovább