Nincs is annál jobb, mint amikor azt mondják, hogy előbb hazamehetsz munkából, ha akarsz, mert perpillanat nincs annyi emberre szükség, én meg hát hogy a viharba ne tipliztem volna haza másfél órával előbb? Kibírtam volna a maradék munkaidőm, de hazacsábított az otthon – de leginkább a kaja –, na meg hogy lesz időm végre valamit csinálni, ehelyett azonban csak jól megszívtam: majd le kell dolgoznom máskor, de februárban már nem, csak márciusban, így annyival kevesebb is lesz a fizu most – Ejjjjjnye!! Mármint tudom, logikus, de na... –, aztán még csak írni se tudtam nekirugaszkodni, pedig már igazán nagyon akarok...
A kezdeti rinya után valamelyest lenyugodtam, és napról napra rutinosabban végzem a dolgom, már amennyire tudom, viszont az se ártana, ha élesebben működne az agyam, és nem fogadnám el, hogy előbb eltessékeljenek a melóból, mert ha sok ilyen ledolgozatlan szösszenetke gyűlik össze, majd szépen szarni fognak rá, hogy le tudjam dolgozni, aztán inkább kibírom azt a pár órát, minthogy lefaragják a fizetésemből. Olyan világban élünk, ahol a kapcsolatok és a zsebben csengő pengő mennyisége ér sokat, így ha befolyásos ismerőseim nincsenek is, az még mindig kijutott nekem a beteg társadalomból, hogy fukar vagyok, skót, és kapzsi; ergo inkább elviselem a sok kedves klienst a normál munkaidőm végéig, minthogy annyival kevesebb landoljon a pénztárcámba.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése