Valahányszor olyan téma kerül elő, amiben nem igazán vagyok otthon, valahogy mindig elsüllyed az ingoványos területen az ihletem. Bár a kutatómunka az író egyik legfontosabb feladata, én mégis annyira utálom, hogy azt el nem tudom mondani... Mikor írnék, írnék ezerrel, de meg vagyok akadva, mert utána kéne néznem valaminek, de közben meg se találom igazán, amit keresek, aztán már annyira belekavarodok, hogy egyik linkről a másikra kattintva teljesen megzavarodom, mit is akartam igazán.
Így volt ez legutóbb is: éppen megakadtam az írásban, mert ahhoz, hogy tovább tudjak haladni a jelenettel, kellett volna egy-egy háttérinfó, mire azonban megtaláltam, amit akartam, elkezdtem eltérni az eredeti tervtől, újabb és újabb linkeket látogattam agyon, mire teljesen elhalt az írókám, mert a végére már én magam se tudtam, akkor most melyik verziót is írjam – mert, ugye, közben több lett, ahogy egyre több és több infó került elő, nem tudtam választani –, és melyiket felejtsem szépen el.
Néha azt kívánom, bárcsak a háttérinfó és úgy minden, témával kapcsolatos adat benne lenne a fejemben, jönne a „semmiből”, mint ahogyan a szöveg is, amit írok. Hiszen miért ne tudnám csak úgy saját kútfőből összehozni? Ezeket a sorokat se gugliztam le sehol, csak szépen elkezdtem pötyögni, és kész.
Nos, ha azt akarjuk, hogy az írásaink minősége fejlődjön is, pláne, ha kiadva szeretnénk látni azt a sok zagyvaságot, amit ébren álmodva összehordunk, igenis fel kell kötni a nadrágszíjat, és belemerülni a kutatósdiba – így mi magunk is tanulunk valamit, s maga az irományunk is sokkal stabilabb lesz, ha nem csupán szavakat dobálunk egymás után, hanem alapja is van annak, amiről regélünk.
Ha őszinték akarunk lenni, a kutatómunka nem egy álom – igaz, ez is szubjektív, de gyakran több időt elvesz, mint maga az írás, viszont a jó mű megalkotásához elengedhetetlen, és végtére is, csak elkezdeni nehéz, amikor a sűrűjében vagyok, már kifejezetten élvezem, hogy valami olyasmibe mélyedhetek el, amit azelőtt nem tudtam, s az is dob a kedvemen, ha arra gondolok, a színészek sem a kisujjukból szedik, hogyan is játszanak el egy adott karaktert, hanem sokszor ők is heteken át tartó kutatómunkát végeznek, míg teljesebb képet tudnak alkotni a karakterről, akit életre kívánnak kelteni.
A történetmesélés nem egyszerű, az üres papírt – ha virtuális is – nekünk kell tartalommal megtölteni, az a tartalom pedig nem mindegy, mennyire igényes, vagy mennyire légből kapott és ingatag, Gondoljunk csak arra, amikor mi magunk olvasóként is érezzük, melyik történet az, ami annyira jó ki van dolgozva és fel van építve, hogy egyszerűen beszippant, s nem is veszed észre, hogy ez nem valóság, mert annyira magával ragad, s melyik az a fajta könyv, ami kevésbé ilyen kidolgozott, hiányos és valamennyire üres.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése