Múlt vasárnap volt szerencsém a tévében elcsípni egy német filmadaptációját a híres történetnek, ami meglepően tetszett, ezért muszáj volt szót ejtenem róla virtuálisan is, ez a Die Schöne und das Biest című, 2012-es német tévéfilm.
Dióhéjban
Hugo gazda anyagi problémákkal küzd. Hogy meg tudja adni a tartozását, elmegy eladni halott felesége becses nyakláncát, ám hazafelé eltéved az erdőben, s egy azelőtt sosem látott, elhagyatott kastélyba kerül, ahol legnagyobb meglepetésére senkivel nem találkozik személyesen, viszont szívélyesen hellyel kínálják egy istállóban az éjszakára.
Másnap reggel éppen hazafelé indulna, amikor is letép egy rózsát a helyi rózsabokorból, majd ekkor szörnyűséges dolog történik: megjelenik a rezidencia ura, förtelmes, félig ember, félig állat kinézetű rém, aki egyáltalán nem örül, amiért a betolakodó le merészelte tépni az egy szál rózsát az ő kertjéből. Életet követel az ellopott életért, s azt az utasítást adja Hugónak, hogy az első teremtményt, akivel a hazaútján találkozik, vigye el neki a letépett virágért cserébe. Hugo legnagyobb bánatára ez a lény sajnos a saját lánya lesz, Elsa, aki apja menekülési szándéka ellenére bátran fog egy kisebb bokor rózsát a saját kertjükből, majd elindul a kastélyba, hogy bocsánatot kérjen az apja nevében. Az akció nem a vártnak alakul, Elsa ugyanis nem térhet már haza, hanem kénytelen fogolyként élni tovább az ismeretlen szörnnyel a kastélyban, aki minden áldott nap feleségül akarja kérni...
A valamennyire hardcore fangirl szemszögéből
A Szépség és a Szörnyeteg történetét úgy gondolom, nem kell bemutatni, hiszen az alapfelállás ugyanaz: van egy rémséges kinézetű férfi, aki ilyen-olyan indokkal tett szert ijesztő külsejére, és van a szépséges nő, aki a csúf külső ellenére beleszeret a torz kinézetű férfiba, majd önzetlen, tiszta szerelmével megtöri az átkot, amitől a férfi is visszanyeri macsó eredeti alakját, aztán boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Szeretem ezt a mesét, mert olyan, ma talán már alig létező dolgokat állít előtérbe, hogy a külső nem minden, és igenis a belső értékek a fontosak, és bár láttam már pár feldolgozást, azt hiszem, mégis ez a német adaptáció az egyik kedvencem. Mármint Hollywood ide, vagy oda, ilyen jólkinéző Szörnyeteget szerintem még a legszuperebb sminkes vagy számítógép se tudna alkotni a tengerentúlon.
Talán picit elfogult vagyok, vagy régimódi, de manapság annyi a számítógépes tuning a filmekben, hogy hiába rí ki a vászonról, és hiába vesszük észre, mennyire fals a látvány, mégis fizetünk érte, pedig ha tudnánk, mennyi – ismeretlen – gyöngyszem van a filmiparban, ahol inkább a sminkesek varázsolják elő puszta kézzel a látványt, nem csak a számítógépre hagynak mindent. (Lásd még a Bíborhegy, vagyis Crimson Peak című, nem is olyan régi mozit, ahol szintén rengeteg jelmezt varázsoltak elő, és a sminkesek is a lehető legtöbb dolgot puszta kézzel idézték elő, nem csak a színészek képzelték oda, és úgy biggyesztették oda virtuálisan utólag... Ha kíváncsi vagy a részletekre, melegen ajánlom David Marti maszkmester Instagramját, ahol rengeteg érdekes képet és háttérinfót közöl a filmekről, amiknek a készítésében részt vett.)
Nem tudom elégszer dicsérni, nekem nagyon bejött a Szörnyeteg, csillagos ötös annak is, aki kitalálta, meg annak is, aki meg tudta ezt ilyen szépen és élethűen valósítani, mert bár biztos vagyok benne, valamennyi tuning itt is lehetett utólag, hiszen mindenhol van, azért ennyire élethű és természetes maszkírozást régen láttam.
A fekete leves igazán ott ért a filmben, amikor is a Szörnyeteg visszaváltozott herceggé: meg kell mondjam, ilyen ronda herceget én még régen láttam, mondjuk tudom, ízlések és pofonok, de akkora egy turn off volt, amikor megláttam a selyemképű, bájgúnár ficsúr Arbo herceget emberként, hogy az összes lelkesedésem lelohadt...
 |
| A kép talán előnyösebb picit, filmen nagyon fura egy hercegnek mutatott... |
Végeredményben
Aki kedveli az eredeti Disney mesét, vagy a történetet alapjáraton, annak mindenképp tudom ajánlani ezt a feldolgozást, mert kellemes kikapcsolódás, ha olyan hű, de nagy élményt nem is nyújt, bár véleményem szerint ilyen agyonrágott történetet új köntösbe bújtatni elég nehéz, talán lehetetlen is. Természetesen a felállás itt (is) picit más, és először szkeptikusan figyeltem, mit is alkottak ide a németek, mégis a Szörny teljesen levett a lábamról, ahogy meg lett csinálva, a történet pedig bár elég sablonos volt, mégis élveztem ezt a cirka másfél órát, így ha a kedvenc filmjeim közé nem is lépett elő, szívesen újranézném majd, ha megint leadja valamelyik csatorna.
Végezetül pedig:
...ez a tapi és póz azért most csak nekem meredek??!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése