Csajos, pasis, humoros, drámai, szuperhősös – széles a választék, erős a felhozatal sorozatok terén manapság, az idő mégis olyan kevés. *eltorzult képpel zokog*
Talán csak én vagyok a világon a legrosszabb időbeosztási érzékkel bíró ember, az utóbbi időben az a legnagyobb problémám, hogy nincs időm filmet vagy éppen sorozatot nézni, mert rohadtul elfáradok, mire letelik a napi műszakom és csak aludni akarok, egy sorozat egy része meg 45 perc, és most nézzek hatvan évadot tizenmilliósokezer sorozatnak egy délután, rendre el vagyok maradva a szokásos heti ötösömmel – Once upon a time, Blindspot, Quantico, Supergirl, Agents of S.H.I.E.L.D., mondjuk ebből kettőt már nincs is kedvem nagyon nézni... –, emellett jó pár új, vagy eddig nézetlen gyöngyszem van, amit úgy elkezdenék, na de mikor?!
Daredevil
A 2003-as mozi nagy szerelmese voltam, mégis eleinte nem igazán érdekelt az új, Netflixre adaptált sorozat, mert amit eddig láttam belőle itt-ott, kicsit túl soknak gondoltam az ízlésemhez.
Nemrég azonban a tévében leadták a mozifilmet, ami annyira meghozta a kedvem – hozzáadva azt, hogy megtudtam, a sorozatban főszereplő Charlie Cox az az emberke, akit a Csillagporban annyira imádtam –, hogy tűkön ülve kínlódok, hogy most elkezdjem, ne kezdjem, mert már így is annyira el vagyok maradva a sorozataimmal, hogy plusz egy aztán igazán nem hiányzik...
Nemrég azonban a tévében leadták a mozifilmet, ami annyira meghozta a kedvem – hozzáadva azt, hogy megtudtam, a sorozatban főszereplő Charlie Cox az az emberke, akit a Csillagporban annyira imádtam –, hogy tűkön ülve kínlódok, hogy most elkezdjem, ne kezdjem, mert már így is annyira el vagyok maradva a sorozataimmal, hogy plusz egy aztán igazán nem hiányzik...
The Shannara Chronicles
Nemrég debütált az egyik legújabb fantasy-őrület, ami – bár amennyire szeretem a sárkányokat, maga a fantasztikum mégsem nekem való egy műfaj – engem is eléggé lázba hozott, noha a tény, hogy az MTV sorozatáról van szó, eléggé rossz fényt vetett a projektre a szememben. (Most miért kérdezitek, hogy miért? Az MTV-n átlag szemét megy, nem? Na ugye...)
Nem tudom tényleg, hogy mi bajom a fantasyvel, egyszerűen nem jönnek be, s éppen ezért nem alélok el A gyűrűk urától vagy éppen A Narnia krónikáitól sem. A Shannara is hasonló kaptafára készült maszlagnak tűnik, mint az eddig nagy fantasy-gyártmányok, s éppenséggel csak a szép karakterek és a csicsás poszter keltette fel a figyelmem – na meg a csúcsszuper jelmezek; egyszerűen imádom a bőrszerkós-fűzős badass amazon kinézetet –, amit egyszer egy hazai csatornán sikerült elcsípnem belőle, azaz egy negyed rész, az igazán tetszett, így valamikor mindenképpen be kell szúrnom a naptáramba, aztán majd pár rész után eldöntöm, mennyire is jó.
Lucifer
Nem szeretem a sátános-angyalos sztorikat. Unom már a rosszfiú-jó rendőrnéni párost, és sok a klisé gagyiság, mégis ez a sorozat, ez... Erre nem tudok mit mondani, erre trailert kell linkelnem, mert... Úúú!!
Már a soundtrack is 5 csillagos, úgyhogy engem minden képkockával megvettek erre a sorozatra, csak tudjam megnézni, és remélem, nem kaszálják végül el, illetve nem lesz aztán nagy csalódás.
* ** *
Most így hirtelen ennyit a vágylistámról, nem megyek bele jobban, mert ott van még a Legends of Tomorrow, Limitless, Mr Robot, The 100, Second Chance, és még sorolhatnám, viszont így is abból áll az életem, hogy filmpremierről filmpremierre várok – Captain America: Civil War nagyon-nagyon közelít, f*yeah!!! –, nem szentelhetem a maradék szabad percem sorozatokra, nem??!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése