Nem tudom, mi a meghökkentőbb, hogy már a tavasz végéhez közeledünk lassan, vagy hogy három hónap elillant február óta, én pedig azóta is dolgozó néni vagyok... Júj!
Igazság szerint valamennyire fáj a szívem, hogy április így elillant, mert alig volt tavasz szinte, gyorsan kinyíltak a virágok, aztán lefagytak a hirtelen jött hideg miatt... Pár hét, és május is hirtelen átfordul majd nyárba, s az időjárás is olyan pocsék, hogy szinte csak két „évszak” van: oltári hőség és rohadt hideg...
Nem igazán tudok viszont mi mást mondani, ehhez a naphoz nagyon nem volt kedvem, mert éreztem a zsigereimben, hogy afféle szívós nap lesz, ami valamennyire be is igazolódott, így alig vártam a pillanatot, amikor végre elindulhatok a buszmegállóba, hogy az egész napos mizéria után vasárnapot csaphassak.
És ha fáradt is vagyok, ha az az egy nap pihi irtó kevés sokszor, és rettentően hiányzik a szabad hétvége, akkor is szép a világ, csak észre kell venni a mindennapos rohanásban.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése