Sosem tartoztam a közkedvelt emberek közé. Amikor próbáltam elérni mások szimpátiáját és elismerését, nem is igazán jött be, vagy ha meg is kaptam, amire vágytam, rájöttem, hogy egyáltalán nem fontos, sőt igazán nem is jelentett semmit. Így valamelyest fel is hagytam azzal, hogy mások dicsérete és szeretete után fussak, persze azért még érdekel mások véleménye akkor is, viszont úgy gondolom, némileg egészségesebben állok a dolgokhoz, mert inkább csak magamnak akarok megfelelni. Persze hazudnék, ha azt mondanám, nem vágyok a figyelemre, de egyikünk sem tökéletes, nem?
Visszatérve a népszerűségről ejtett gondolataimra, a munkásságomra is igaz, amit fentebb már említettem. Van, aki szerint jól írok, van, aki szerint nem. Mindenesetre a legnagyobb kritikusom saját magam vagyok, és nem tagadom, hogy ne esne jól vagy rosszul, amikor kritikával illetnek mások, vagy azt látom, kinek hány követője, támogatója van hozzám képest.
Az ember író lányának és fiának azonban tudni kell szem előtt tartani, hogy miért is csinálja, amit csinál. Népszerűségért dolgozni lehet, azonban ha csak ez minden célunk, s kicsit sem magunk miatt csináljuk, amit, nem biztos, hogy révbe érve olyan boldogak leszünk, mint azt képzeltük.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése