A burok

Amikor megtudtam, hogy Stephenie Meyer másik regényéből is filmet adaptálnak, akkor szépen fujjogtam egyet, ahogy azt a génjeinkbe rögzült Meyer- és Alkonyat-utálatnak megfelelően illik. Aztán egy 2013-as délután megnéztem a művet, és igencsak váratlanul ért, mennyire bejött, így mondjon bárki bármit, az eredeti nevén The Host igenis egy jó film, még a majd alább kifejtendő sok-sok gagyisága ellenére is.

Dióhéjban

A Föld többé már nem az, aminek ismertük. Idegen lények vették a hatalmat a bolygón, akik az embereket egyfajta járműnek használják: miután a tarkón át bekerülnek az emberi testbe, teljesen az irányításuk alá vonják azt, így a saját Paradicsomukat kialakítva élnek tovább a bolygón – minden nyugis és békés, minden szép és jó... Vagy mégsem?

A lázadók száma egyre fogy, hiszen az ún. Hajtók feladata, hogy befogják a bujkálókat, akik harcolnak az ellen, hogy saját tudatukat elveszítve csak egy gazdatestként éljenek tovább. A történet Melanie Stryder körül forog, akit elkapnak a Hajtók, majd bele is ültetik a Vándor nevű idegent, azonban Melanie nem adja egykönnyen magát, nem hajlandó feladni a testét, így örökösen küzd az őt megszálló földönkívüli lénnyel, és mindent megtesz azért, hogy ígéretét betartva visszatérhessen hátrahagyott kisöccséhez és a szerelméhez, akik egy csapat ellenállóval élnek egy kialudt vulkán gyomrában.

A (nem annyira) hardcore fangirl szemszögéből

Két dolog miatt néztem meg a filmet: egyrészt kíváncsi voltam, mit tudott alkotni Meyer, mert nekem csak olyan egyszériás írónak tűnt, és teljesen meglepett, hogy az Alkonyaton kívül van más könyve, másrészt szeretem a sci-fit, és tetszett az alapötlet, így már ebből kiindulva is megnézendőnek számított. Ami azt illeti, a trailer alapján megkapónak és szépnek tűnt a film, viszont volt egy sejtésem, hogy majd gagyi lesz, ami részben be is igazolódott, ám – legnagyobb meglepetésemre – komolyan odavoltam a filmadaptációért, akkor is, ha rengeteg megválaszolatlan kérdés és bődületes baromság tarkítja azt – hogy ezekre választ ad-e a könyv, azt nem tudom, mert nem olvastam, és egyelőre nem is nagyon akarom.

Problémás:

1. Nekem oltárira tetszik az alapsztori, és egész jó a történet világa, jól ki van találva, a karakterek többségét is bírom, viszont: csak nekem érthetetlen az, hogy az első moszatka idegen vacak hogyan fénylett bele először akárkibe? Mert oké, hogy a történet szerint már átvették az uralmat, de mikor, miért és hogyan, kivel és mivel? Mi a közigazgatás, milyen nyelvet beszélnek az idegenek? Van egy univerzális űrnyelvük is a menő kütyüik mellé, vagy hogyan terjedtek el a földkerekségen – ami egyébként miért földkerekség, hát nem gömb ez a vacak sárkupac?
   
   
   

   

   Ez egyébként szerintem a legmenőbb jelenet az egész filmben,
   rettentő jól néz ki, szóval csillagos ötös, ahogy megcsinálták.

   
   
2. Az oké, hogy csodálatos utópiában élnek – a piszmogó lázadóktól eltekintve –, de arra senki nem gondolt, hogy milyen durva, ha most abban a kisbabában is benne van egy kis csillámpóni, amit babakocsiban tol az egyik idegen pár, vagy meghagyták a kisbabákat emberi kisháziállatkáknak? Mert most lehet én vagyok túlérzékeny, de ez engem nagyon kiakasztott, amikor láttam... És csak váááááá....!!!!
   
3. Na meg most akkor halhatatlan a test? Mert nem akarok belekötni mindenbe, de attól még, hogy egy pár parazita irányítja az emberiséget, és mindenki kedves, na meg minden nyáltenger, szerintem ugyanolyan halandó és sérülékeny taknyos emberek maradunk, ha van ragyogó csápos cucc a fejünkben, ha nincs. Bár amilyen komoly gyógyító eszközeik vannak az idegeneknek, azt hiszem, ez egy hülye kérdés volt.
   
4. Komolyan fájt volna Meyernek megírni egy jó könyvet? Mármint a sztori szerintem király, a hangulat is nagyon király, de egy: minek kellett bele szerelmi háromszög-négyszög; kettő: miért kell minden problémát smárolással megoldani? Na meg aztán van egy pár nagyon LOL párbeszéd a filmben, mondjuk nem tudom, hogy azt a forgatókönyvíró álmodta csak, vagy a könyvből lett átemelve kerek perec, de az a monológ Jaredtől, Melanie szerelmétől, amit akkor levág, mielőtt először szeretkeznének, mint a világ utolsó megmaradt nője és férfija, na attól mindig röhögnöm kell, és cseppet sem romantikus...

Összességében A burok egy jó film. Nézhető, akár többször is nézhető, és azt mondom, az egyik kedvencem, bár az esetenként felbukkanó hülyeség szerintem sokszori nézésre már elviselhetetlenül idegesítő lenne, úgyhogy azt hiszem, megmaradok annál, hogy évente egy-egy alkalommal megnézve még a kedvenc kategóriában marad, és nem akarom fejbe verni magam komolyabban az ügyeletes baromságoktól.