Plázacsirke

Mindennél jobban utálok vásárolni – az ember lánya bemegy valamelyik ruhaboltba a kinézett árucikkért, aztán órákat tölt a próbafülkében, és annyi cuccot összeszed a végére, hogy a fél fizetése rámenne... Ráadásul én még az a fajta leányzó is vagyok, akinek ritkán akad meg a szeme a pénztárca-barátibb termékeken; ha valami nekem megtetszik, az tuti nem minimálbérhez való.

Pénzügyeket félretéve, ma betértem a Plazába, mert volt eltéve egy bőrkabim – igen, bőrkabát-mániás vagyok, de hát eddig csak kettő van, ráadásul csak piacos műbőrféle mind –, aztán két busz is elment, mire rábeszéltem magam, hogy csak egy leárazott pulcsit engedek meg magamnak a kabátom mellé.

Namármost tudni kell rólam, hogy rettentően nem szeretek vásárolni, pláne ruhákat vásárolni, mert ami tetszik, vagy a plafont veri az ára, vagy nincs a méretemben, vagy van és megfizethető is, de borzalmasan fest rajtam. Mindezek mellett teljesen döntésképtelen vagyok, így plusz két óra próbafülkézés után, mire eldöntöm, mit vegyek meg.


Mindazonáltal ma egy kicsit jól esett a shoppingolás, hiszen az első normális fizumból vettem, meg is dolgoztam érte, úgy érzem, egyszóval: megérdemeltem. Csak a pénztárcám ne lenne olyan kongóan üres, és ne lennék buta kényszervásárló, hogy amit megkíván a szemem, azt nekem aztán muszáj megvennem, vagy ha az is vagyok, legalább valami gyógyszer lenne rá a munkanélküliségen kívül...