A Föld után

Sci-fi? Ide vele! – Nagy csillagászat-fanatikus és űr-megszállottként mondhatni ez a mottóm, ezért nincs is számomra annál rosszabb, mint egy pocsék sci-fi film. A Föld után című... „alkotást” megnézve sajnos megint el kellett pityeregni magam, hogy igenis tudnak förtelmes mozikat gyártani, mégpedig olyan színészek szerepeltetésével is, akiknek majdʼ minden filmje kasszasiker.

Dióhéjban

A Föld többé már nem lakható, az emberiség rég maga mögött hagyta a bolygót, s más helyeket kolonizált. Cypher Raige (Will Smith) tábornok az utolsó küldetését végzi visszavonulása előtt, amikor az űrhajója lezuhan. Csak ő és a fia, Kitai (Jaden Smith) az egyedüli túlélők, Cypher azonban súlyos sebet kapott, így Kitai-ra vár a feladat, hogy a több száz kilométerrel arrébb fekvő hajófarokhoz jusson és megszerezze a segítségkérő berendezést, útja során leküzdve az emberre halálos környezetet...

Az egyáltalán nem hardcore fangirl szemszögéből

Általában ritkán mondhatom azt, hogy velejéig nem szeretek egy filmet, de A Föld után első helyen áll köztük – olyannyira pedig, hogy egyáltalán nem is értettem, miről is szól most tulajdonképpen a fáma. A Föld lakhatatlan – egyik klisé –, de van a jó szuperkatona – másik klisé –, a családi tragédia és az apa-fia konfliktus – sokadik klisé... De ezen kívül??! 

Tényleg ritkán fordul elő, hogy nem értek meg egy filmet, de ebben az esetben dunsztom sincs, mi a lényeg, viszont újranézni se igazán van késztetésem.

Az effektek szépek, mondhatni, a sztori is érdekes, de hogy mégis hogyan lett ez az egész ennyire elcseszerintve, hát én azt meg nem tudom mondani...

Már ott ledöbbentem, hogy a film ennyire követhetetlen és unalmas, hiába a látvány,  de amikor észrevettem, hogy sajna Will Smith sem hozza a tőle megszokott alakítást, sőt, amit produkál az teljesen fura és bizarr, na ott végleg elvesztettem a hitem mind a filmben, mind a színészben. 

Kín szenvedés ez a mozi, nem is tudom, miért néztem tovább mégis, talán csak dacból, mert utálok félbehagyni bármit is, vagy azt reméltem, hogy idővel jobb lesz, de egyszerűen pocsék. Amikor felhívták a figyelmem arra, a gyerekszínészek mennyire rosszak tudnak lenni, nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire – már bocsánat – SZAR színészi alakítás létezhet gyerektől, mint ebben a filmben, de Will se jobb, fapofával adja elő a drámai jeleneteket, amik igazán fájnak, lévén, hány meg hány jó mozija akadt a színésznek korábban, lásd Sötét zsaruk vagy Függetlenség napja.

De hogy ne hordjam le a sárga földig, van benne pár érdekes gondolat azért, pl. félelem-veszély összehasonlítása, ami eképpen hangzik:

„Magunk teremtjük a félelmet. A félelemnek egyetlen lakóhelye van: a jövőbe tekintő gondolatunk. Amitől félünk, üres fantáziálás, olyan dolog, ami nem létezik az adott pillanatban, ami nincs, és ha nem akarjuk, nem is lesz. Tehát a félelem csak elmezavar... nem tévesztendő össze a veszéllyel. A veszély az valós, a félelem az rajtunk múlik.” 

Diagnózis: Holnapután koppintás egy kis rossz zombi beütéssel, némi horror elem, de inkább siralmasan pocsék, és az unalomtól meg a borzalmas színészi alakításoktól halsz bele, úgyhogy én semmiképp se ajánlom, bár akad, akinek bejövős a film mégis, szóval mint mindig, ez is ízlés kérdése.