Hajlamos vagyok kapkodni, és általában mindig mindent egyszerre akarok, ami rendre úgy végződik, hogy ide-oda nyúlok bele mindenbe, aztán a végén nem csinálok semmit, mert felszínesen beleszagolok csak egyik dologból a másikba, aztán lehetetlenség normálisan a végére érni bárminek is. Amikor egy új ötletem támad, legyen az egy cím, mondat, jelenet vagy történetszál, esetleg mondanivaló, mindig azonnal le akarom jegyezni, sőt! Egy szempillantás alatt készen akarom tudni az egész regényt akár, mikor ez lehetetlen, és teljességgel rossz hozzáállás.
Tudni kell rólam, hogy a memóriám nem a legjobb, ezért is akarok feljegyezni mindent, ami eszembe jut, mert amikor odajutnék, hogy elkezdem kifejteni, akkor egyszerűen kiszáll a fejemből, és gyakran nem is jut eszembe azután már. Viszont néha egy ötlet szimplán nem érett arra, hogy fel legyen jegyezve, meg legyen írva és valósítva, s úgy vélem, mint sok más szituációban, az időzítés itt is fontos: lehet, hogy támad egy szuper jó ötletünk valamire, de esetenként olyan kiforratlan, hogy normális jegyzetet nem is lehetne belőle készíteni, ezért úgy gondolom, érdemesebb maximum pár szóval felvázolni, hogy később eszünkbe tudjon jutni, de ha hagyjuk leülepedni és érni a dolgot, idővel újra eszünkbe jut, és talán sokkal kiforrottabban, sokkal jobban meghatóbb lesz, mit is akartunk, és talán sokkalta jobban átlátjuk, megértjük magát a sztorit, vagy bármit, amit létre akarunk hozni belőle.
Talán csak a véletlen eredménye, de viszonylag sokszor előfordult velem, hogy valamit elfelejtettem, mert nem írtam róla vázlatot, aztán X idővel később valahogy ugyanarról a gondolatmenetről eszembe jutott, sőt majdnem ugyanoda lyukadtam ki, mégis valahogy jobban megértettem, mit akarok, és konkrétabbnak éreztem már, mint azelőtt, amikor egy kósza gondolat formájában átsuhant az agyamon, és csak pislogtam, hogy most mi volt ez?
Néha pedig az is megesik az ember írni vágyó lányával és fiával, hogy hiába van meg az ihlet, és hiába lenne szuper megírni azt, amit meg akarunk írni, néha jobb kicsit félretenni, kicsit mást csinálni, aztán ha megfelelő az idő, az ihlet úgyis megtalál a megfelelő pillanatban.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy úgy írjunk, hogy mindig csak az ihletre várjunk, de néha jobb kiszellőztetni az agyunk és mással foglalkozni, mint hogy görcsösen akarjuk, aztán csak annál jobban idegesítsen, ha éppenséggel nem sikerül, amit szeretnénk.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése