Lehet, hogy egyszer majd megszívom ezzel a kijelentéssel, de nem félek se a tizenhármastól, sem attól, ha ez a szám a péntekkel párosul.
A volt osztálytársam emlékeztetett rá, hogy péntek 13-án felvételiztünk - ő ráadásul a 13-as teremben -, és nem jártunk olyan rosszul, mert felvettek bennünket. Hiányzik a 2010 nyarán tett olaszországi út, na meg a karácsonyi ruhapénz és könyvutalvány... *sóhajt* Ez volt az első öt év óta, hogy nem kaptam, és kicsit nehezen viselem, lévén, hogy csóró vagyok. Vehettem volna egy csomó színes tornacipőt, csomó színes csőnacit, csomó színes sztreccs felsőt... Na meg 3-4 könyvet. De lépjünk tovább, végül is még spórolhatok annyit, hogy jövőre vagy valamikor csapjak magamnak egy ilyen estét, amikor ezeket mind megveszem. :P
És most jöjjön a legfontosabb és amit mindenhova mindenkor kiírok: 2010 augusztus 13-án, pénteken hozta meg a postás a Muse könyvemet. ^^ Igen, két nappal a Szigetes koncijuk előtt, amire nem tudtam elmenni. Nem is tudom, hogy sírjak-e vagy örüljek ezért. Mert ha ott tudtam volna lenni, biztos jó lett volna, de ugyanolyan csalódás meg fájdalom lett volna belőle, és azt hiszem, jobb, ha megmarad ez a dolog a maga plátói szépségében.
Szóval ma nem történt velem semmi, az imént a zuhanyzóban sem talált meg a baltás gyilkos - pedig, ha úgy nézett volna ki, mint Colin Farrell, Jared Leto, Hugh Jackman vagy Matt LeBlanc, talán még engedtem is volna , hogy megmossa - megmossák xD - a hátam...
Csapodár vagyok, tudom, de így belegondolva, annyi jó pasi van - akiknek persze nem ismerem a jellemét, de attól még Hűhá!-k -, hogy nem tudnék választani egyet. Oké, oké, ott van Aladár is - akit ha nem tévedek tegnaphoz egy hete láttam utoljára, és még mindig fogalmam sincs róla, hogy ki ő, mi ő, páros-e, páratlan, vagy éppen prím -, meg ott van Embé, Ell, és a többi. De egyetlen egy?
Sokszor gondolkodtam azon, hogyha lenne egy Egyetlen Egyem, szabad lenne-e tovább folytatnom azokat az ábrándozásaimat, amikből végső soron a történeteim is születnek. Sokáig csak egy pasi ihletett meg, de ahogy tágul ki a világ előttem, ahogy kinyitom a szemem, észreveszem, hogy milliónyi kis ihletforrás bombáz szüntelenül, és nem győzök velük mit csinálni.
Ha leírom, egy idő után elakadok, és nem tudom folytatni - rekordom eddig: 30 wordos A4-es oldal egyazon történetből -, ha nem írom le, jön a jól ismert fejes-eset; magamban nézegetem, mint egy filmet, napról-napra átalakul, felejtődik belőle, van, ami kitisztul, hozzátevődik, de - ami az eddig tapasztalat, sajnos - soha a büdös életbe nem látom viszont betűk, szavak, mondatok, bekezdések, sok-sok oldal formájában.
És ez az ami fáj, nem a Péntek 13.
.*.*.*.
Nem engedi megosztani, de CLICK HERE! Én egy jót röhögtem rajta, és igencsak szuperül esett így a vizsgaidőszak sűrűjében.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése