Vágyálmok

Nem szeretek felébredni. Főleg nem egy olyan tökéletes világból, amilyeneket gyakran látogatok meg álmaimban. Mikor nagyon foglalkoztat egy dolog vagy nagyon szeretnék valamit, többnyire álmodom róla, és ott mindig minden olyan jó és mesés.

És tudjátok milyen kellemetlen felébredni? Hiába akarok még egy kicsit fürödni az illúzióban, hiába szorítom össze a szemhéjamat, hogy nem, én még nem vagyok ébren, és akarom tovább álmodni a dolgot, sosem sikerül, és marad az a keserű csalódottság, hogy igen, ez sajnos megint csak egy álom volt.

Azt mondják, fura álmaim vannak, anyám egyenesen el sem hiszi, hogy én azokat az elmesélt képsorokat valóban álmodtam, nem pedig kitaláltam. Nem győzök magyarázkodni, és néha már nem is akarok, de tudom, mikor képzelgek, és mikor nem én irányítom az eseményeket. Elmondom, hogyan is van ez:

Mikor ábrándozom, legyen az akár egy történet fejbeni kidolgozása vagy sima daydreaming, akkor mindig kívülről látom az eseményeket. Mint amikor filmet néz az ember, én meg valami rendező-féle vagyok, aki egyben forgatókönyv író is. Csak egy gond van ezzel - a fejben kidolgozott sztorijaimat, ha nem írom le azonnal, később már elég nehézkesen megy a dolog.

Álmaimban azonban egészen más minden - ott az én szemszögemből, az én szememen át, az én testemben élem át a dolgokat, és nem tudok irányítani. A legjellemzőbb az, hogy nem tudom kinyitni a szemem, illetve nem tudok mozogni, amikor kell.

Olvastam álomírányításról, vagy mi is annak a neve, hogy ezt lehet gyakorolni, és akkor uralod az álmaidat. Ha például egy rémálmot látsz éppen, azon is felül tudsz kerekedni. Bevallom, ez nekem eddig nem igazán ment.

Néha már nem tudok mit csinálni magammal, ha jön az éjszaka, mert elaludni - még mindig - nehezemre esik, és ezután meg az jön, hogy nem tudok korán felkelni, sőt ha késő délután ébredek fel, akkor is fáj mindenem meg tök gyenge vagyok. Olykor már egy kicsit utálom, ha este van, meg alvásidő.

* * *

*Egyéb: már megint - vagyis még mindig - utolsó pillanatra hagyom a sulis dolgokat. Ez a hetem egy undormány lesz; hétfőn, szerdán, pénteken, SZOMBATON! vizsga, aztán a rá következő hét szerencsére üres, és majd csak 24-én lesz az én drága pszichológia zh-m. Ja, meg a házi dogát még mindig nem fejeztem be, pedig elvileg dec. 31. volt a határidő... És nem elég, hogy hülye témáról kell rizsázni, meg először is elolvasni azokat a gyökérhosszú, gyökérszar cikkeket, hanem még borítót meg cuki kis formázást is csináljak. Na persze. Megírom, elküldöm, oszt jóvan! Már annyira tojok az egész könyvtárosságra, hogy azt se bánom, ha meghúznak valamiből, legalább eléggé felhúzom magam ahhoz, hogy itt hagyjam az egészet.
Legalább nem lesz gyomoridegem Aladár miatt sem. Olyan szar ez az egész! Magányos vagy, azt akarod, hogy szeressen valaki, és az a valaki akarjon is veled lenni-maradni, érdekeljed, de közeledni sem mersz, mert egyrészt "úgyis van barátnője", másrészt egy pancser vagy párkapcsolat témában. De úgy utálok már átmenni Aladárfalva I. és Aladárfalva II.-n! Mindig azt lesem, mikor, hol, kivel bukkan fel, erre ha ott van, akkor szabályosan összefosom magam, ha meg nincs sehol, rohadtul hiányzik. Elegem van. 

És megint eljutottam oda, hogy annyi, de annyi mindent másképp csinálnék, ha újrakezdhetném vagy visszamehetnék az időben.

Na meg a horoszkóp is. Pedig nem nagyon adok rá, de érdekel az ezotéria, és azért olyan hátha bejön-alapon észben tartom, mikor mit ír. Szóval az a hülye horoszkóp is azzal jön, hogy többet kéne foglalkoznom azzal a bolygóval, ami hetek óta rám veti a fényét, és az meg ráadásul az a hülye Vénusz is, a szerelem bolygója.

Na még mielőtt halálra kínzom magam egy hajnalig tartó filó tanulás-próbálkozással, üzenem Vénusznak, hogy vagy sugározza felém a Nagy Lávot - és lehetőleg Aladárt -, vagy hagyjon lógva. Piper voltam, köszönöm.

Loneliness be over

When will this loneliness be over?